Ifjúkori kaland unokatesóimmal

Amikor még fiatalabb voltam, meglehetősen zaklatott életet éltem. Ma már ezt egy húszas évei legvégén járó nőként valamelyest szégyellem, de azért le nem tagadhatom. A kilencvenes évek első felében voltam tinédzser, és úgy rémlik, akkoriban az áradt mifelénk mindenhonnan, hogy a két legjobb dolog a világon Amerika és a szex. Véletlenül valóban volt egy amerikai rokonom, Trudy néni, aki San Franciscóban lakott, és kétévente meglátogatta a családot. Ő mesélte egyszer, hogy odaát a legtöbb férjes nőnek szeretője van, akikről néha még a férfiak is tudna. Persze a pasikat sem kell félteni, mondta nevetve. Anyám nem örült neki, amikor Trudy néni (aki egyébként egy jól ápolt, csinos, ötvenes nő volt) ilyeneket mondott, miután elfogyasztott néhány konyakot. Az én fantáziámat azonban korán felcsigázták a pikáns történetei.

1994 nyarának elején töltöttem be a tizenhatot. Különös, hosszú, forró nyár volt az. Májusban halt meg Ayrton Senna, akihez kamaszszerelem fűzött, majd Amerikában futballvébét rendeztek, és a pilóta iránti rajongásomat hamar sikerült átmentenem a focistákra. Egy miniatűr biliárdasztalra is emlékszem, amelyiken a bátyámmal játszottunk akkortájt – arra, hogyan vetett fénycsíkokat rá a lemenő nap meleg nyári estéken. Emlékszem az utcáról áradó gyerekzsivajra és a strandolók bőrére száradt homok szagára, kamaszkorom delére. Olyan nagyszerű idők voltak!

Egy kis faluban laktunk, nem messze Székesfehérvártól. Az unokatesóim gyakran eljártak hozzánk Sárbogárdról: egy 17 éves fiú, Peti és egy velem egyidős lány, Zitus. Nagyon kedveltem őket, sokat játszottunk együtt óvodás korunk óta. Néha ugyan összevesztünk, ahogyan a gyerekek szoktak, de semmi komolyabb csetepatéra nem emlékszek köztünk.
Kilencvennégy nyarán a padlás volt a nagy szám. A bátyám épített ott ugyanis egy terepasztalt: nagy faládika volt, amit megtöltött homokkal, vízzel, és változatos domborzatot alakított ki. Játékkatonákból álló csapatok állomásoztak a síkságon, a dombokon gyufaszálakból épített várak emelkedtek, meg ehhez hasonlók. Néha megengedte, hogy én is játsszak rajta, amikor nem volt otthon. Egy magnót is felvitt oda – lila meg sárga színben pompázott, tekerőgombján egy Micky Mouse matricával – és azon a nyáron mintha mást sem bömbölt volna belőle Bonanza Banzájon meg 2Unlimiteden kívül.

Emlékszem, az, amit el akarok mesélni, augusztus elején történt. Unokatesóim azon a nyáron már harmadszor látogattak meg, és én minden egyes alkalommal egyre jobban örültem nekik. Ottlétük második napján a bátyám éppen horgászni volt a velencei tónál. Felinvitáltam hát a Zitust és Petit a padlásra.
Egy létrán kellett felmászni, Peti mászott utánam. Hirtelen megéreztem a tekintetét magamon. Lenéztem, és láttam hogy unokatesóm a popsimat és kivillanó, aranybarnára sült bakfislábamat bámulja. Majd kiguvadt a szeme. Amikor találkozott a tekintetünk, mindketten elpirultunk. Ugyanakkor valami kellemes bizsergést is éreztem, mintha szunnyadó mirigyeim nyújtóztak volna egyet álmukban.
- Nahát, ez a Sanyi terepasztala. Jó mi? – kérdeztem tőlük, amikor felértünk a padlásra. Félhomály volt, és iszonyú hőség. Hosszú hajam csapzottan verdeste a hátamat.
- Aha, tök frankó – felelte Peti, de a szeme sarkából engem figyelt. Már akkor nagyon jóképű srác volt, kedves, meleg szemekkel.
- Hú, de meleg van – csiripelte Zitus, ez az apró, barna lány. Ő is nagyon szép volt. Pár évvel ezelőtt titokban, a fáskamrában már megmutattunk egymásnak egy-két dolgot magunkról… de megbeszéltük, hogy soha senkinek nem beszélünk róla.
- Szerintem is – Peti már húzta is le a pólóját. Vékony, de izmos teste volt, nagyon tetszett. A rövidnadrágja is nedves volt egy kicsit az izzadságtól, és én egy pillanatra odanéztem. Elöntött a forróság. Mintha a fütyköse nem lett volna teljesen nyugalmi állapotban.
- Vegyük le mi is a felsőt! – javasolta hirtelen Zitus.
- De rajtam nincs melltartó – dadogtam.
- Ugyan, senki sem lát – kuncogott az unokatesóm, és ledobta magáról a sajátját. Rajta sem volt. Kis mellei feszesen ágaskodtak, feszülős rövidnacija felett pedig kivillant lapos hasa és a köldöke.

Peti rápillantott Zitusra, aztán ráemelte komoly, barna szemét. Elöntött a bátorság, és én is ledobtam magamról a pólómat. Nekem nagyobb melleim voltak már akkor, mint Zitusnak, és észrevettem, ahogyan Peti mohó tekintete végigsiklik rajtam. Biciklinadrágon ráfeszült a puncimra és a combomra, és éreztem, hogy nedvesedek alatta…
Peti ekkor elfordult. Zitus kuncogni kezdett. Én először nem értettem mi történt, és már kezdtem magam zavarban érezni, amikor Zitus odalépett a testvéréhez, és vállánál fogva megperdítette.
- Hé! – méltatlankodott a fiú, én pedig rájöttem, mi volt az oka az elfordulásának. Állt a fütyköse, mégpedig… hát, nem volt egy aprócska darab. Zitus felnevetett, én pedig vörös lettem, mint a pipacs.

Peti azonban már nem próbálta eltitkolni az izgalmát. Szemembe nézett, és ismét végigmustrálta a testemet.
- Évi, nagyon bejössz ám Petinek, tudod? – duruzsolta hozzám lépve Zitus. A kis mellei a karomhoz értek. – Múltkor bevallotta nekem, hogy maszturbált rád…
- Zita! – kiáltotta Peti felháborodva, nekem mégis az volt az érzésem, hogy ezt az egészet előre kitervelték.
- Szóval, szerinted… mi lenne, ha segítenél neki… abban?
- Te megőrültél - suttogtam, de erőt vett rajtam a kíváncsiság és a vágy.
- Ugyan már - nevetett Zitus, és legnagyobb meglepetésemre, rátapasztotta a kis kezét a puncimra.
- Hiszen te nedves vagy! - kiáltotta, és kislányos hangon nevetni kezdett.
Ekkor adtam fel. Odaléptem Petihez, és vadul szájon csókoltam. Igaz, utána tétován léptem is hátra kettőt. Ám egyenesen Zitus karjába hátráltam, aki hátulról átölelt, és belepuszilt a nyakamba. A kezei pedig a mellemre siklottak.
- Játszunk egy kicsit – suttogta rekedt hangon. El voltam veszve.
Csókolózni kezdtem Petivel. Nekem ez volt életem második smárolása, de Peti ügyes volt, szerintem már sokat gyakorolta. Közben Zitus is átölelve tartott, és egy pillanatig sem hagyta abba a melleim kényeztetését. A bimbóim már merevek voltak, mint a kő, és az egész testem borzongott, a hőség ellenére is. Aztán Peti türelmetlenül arrébb tolta húga kezét, és maga vette ujjai közé a bimbóim. Erre hangosan felnyögtem.

Hogy tudtuk-e, hogy a tilosban járunk? Bizonyára. De az is lehet, hogy akkor nem gondoltunk rá. Hogy nem érdekelt, az biztos. Lentről, a ház felől hallatszó zajok elhalkultak. A tetőn csivitelő madarakat sem hallottuk többé. Nem maradt semmi a vágyon kívül, ami közöttünk feszült. Peti és köztem elsősorban, ezt Zitus hamar megérezte, és amikor a bátyja keze a combjaim közé tévedt, ő félrevonult. Leült egy selejtes karosszékbe valamivel odébb, és szemét meregetve figyelt minket.
- Nem – lihegtem, amikor a begerjedt fiú megpróbálta lehúzni a nadrágomat, hogy hozzáférjen a puncimhoz. – Nem lehet…
- Ne csináld már ezt – kérlelt Peti, hangja remegett az elfojtott vágytól.
- Nem akarom… legalábbis még nem. De… - és akkor benyúltam én a nacijába, és rákulcsoltam az ujjaim a forró keménységre. Olyan intenzív, elsöprő erejű érzés történt rám, hogy azt hittem, rögvest elájulok. A következő pillanatban Peti erős, forró csókját éreztem a számon.
Lerúgta magáról a nadrágot, hogy jobban hozzáférjek. Lenéztem a farkára. Szép hosszú volt, ha nem is különösebben vastag. Legalábbis ma így emlékszem rá. Csak álltunk és csókolóztunk, kezem pedig a fütykösén pihent.
- Mozgasd picit – lihegte a fiú a számba. Engedelmeskedtem. Éreztem, hogy a szerszáma nemcsak kemény és forró, hanem nedves is. Biztos a melegtől lehet, gondoltam akkor. Mindenesetre kellemes érzés volt húzogatni, és még kellemesebb, hogy láttam, mennyire izgatja ez őt.
Csak egy pillanatra néztem félre, Zitusra, de amikor megláttam, mit csinál az unokahúgom, meglepetésemben úgy megszorítottam a Peti farkát, hogy az fölszisszent. Zitus még mindig a székben ült, de letolta a bugyiját, és az ujjaival a punciját izgatta. Láttam arcán a kéjt, és hogy bólint, ne törődjek vele, el van ő magában.

Folytattam tehát Peti kényeztetését, és nem is kellett sokáig. Egyszer csak éreztem, hogy megrándul a csípője, és akkor a bal kezemet a hasára tapasztottam, jobbal pedig gyorsítottam. Nagyszerű élmény volt ez mindkettőnk számára. Az egész teste remegni kezdett, a lábai megrogytak. Éreztem, mennyire küszködik, hogy talpon maradjon. A fejét hátravetette, én pedig megcsókoltam a nyakát, a rángó izmokra tapasztva a nyelvemet, hogy érezzem a lüktetést, az erőt. A kezemet ragacsos forróság öntötte el, nedves farka nagyon gyorsan csúszkált az ujjaim között, ő pedig nyögött, vagy azt hajtogatta – jaj Évi, jaj Évi…
Vagy fél percig tartott. Utána egy hihetetlenül szenvedélyes csókot kaptam tőle, és szorosan hozzábújt. A jobb kezemet kicsit távolabb tartottam a testétől, mert éreztem, hogy csurom nedves. Nem undorodtam tőle, de nem akartam összekenni vele őt vagy magamat.

Már kezdtünk lehiggadni, amikor hangos nyikkanásokra lettünk figyelmesek. Mindketten odanéztünk. Zitus éppen akkor ment el, kis teste ívbe hajolva remegett, ujja a csiklóján. Lehunyt szemmel élvezett, nagyon szép volt. Peti hamar elkapta a szemét, látszott hogy kezd zavarban lenni. Én azonban végignéztem, és amikor Zitus végzett. Egymásra mosolyogtunk.
A puncim ugyan kielégületlenül lüktetett, de láttam Petin, hogy tőle már nem várhatok többet. Akkor nem értettem, de ma már tudom, hogy a fiúk ugyan könnyen felizgulnak, de a legtöbbjük a dolog után elveszti az érdeklődését, vagy pedig kifejezetten zavarban van. Megfordult még egy őrült gondolat a fejemben - hogy Zitus segíthetne, biztos tetszene Petinek is – ám akkor anyukám hangját hallottam odalentről:
- Meddig akartok még fennmaradni ebben a hőségben? Gyertek le, egy kettő! Csináltam nektek uzsonnát is! Jöjjetek le, mossatok kezet, aztán egyetek!
- Jövünk! – kiáltotta Zitus, aztán halkan kuncogni kezdett, azon a szenyázó hangján:
- Hallod, Évi, ne felejts el kezet mosni!
Nyelvet nyújtottam rá, aztán felnevettem. Peti is nevetett. Felvette a nadrágját, előkotort belőle egy papírzsepit, és odaadta nekem, még egyszer a szemembe nézve.
- Tessék.
- Köszi – rebegtem, és megtöröltem a kezemet. Ám akkor már én is kezdtem zavarba jönni. Hiába no, vége volt.

A dolog sosem ismétlődött meg, és tudtommal Peti meg Zitus sem meséltek el soha senkinek, mi történt akkor ott a padláson. Zitusból gyönyörű, ámbár meglehetősen kikapós nő lett, csak nemrégiben ment férjhez, és tudomásom szerint van még jó néhány egyéb kapcsolata. Petiből pedig, bármilyen furcsa, országgyűlési képviselő lett, és jövőre polgármesterként indul a faluban, ahol gyerekként laktunk, és ahol még mindig áll a ház, bár a padlás már be van építve. Néha mosolyogva gondolok rá, hogy vajon megválasztanák-e őt, ha tudnának erről a réges-régi kis családi afférról.
Aligha számít, gondolom ilyenkor. Az évek múlásával az egész egyre hihetetlenebbnek és távolibbnak tűnik. Mégis, valahogy kellemes volt most felidéznem ezt a régi botlásomat…