I knew you were trouble when you walked in!

Sziasztok!
A történetem szereplői és alapja valósak, így a neveket természetesen megváltoztattam. Szeretnék egy kis "prológust" írni, mielőtt bárki belekezdene az olvasásba, hogy egyes részek érthetőek legyenek.
Nem bonyolult, annyi az egész, hogy van egy ifjúsági szervezet, ahová pár volt iskolatársammal járunk, vannak idősebbek, fiatalabbak is és hetente összegyűlünk programokat szervezni. Nyaranta táborozni visszük az alsóbb évfolyamos általános sulis gyerekeket, és a tavalyi évben jött egy új arc is (diákként, nem vezetőként mint én, azonban bizonyos okokból kifolyólag majdnem egyidős velem a fiú), akiről az egész sztori szól. A tábor után úgy gondoltam, nem nagyon fogok vele többet találkozni, mivel úgy döntött, ő nem folytatja vezetőként ezt az ifjúságis-dolgot. Többet sajnos nem írhatok magyarázatképp, mert nem tudhatom melyik barátom téved erre az oldalra :)



Átlagos vasárnap este, átlagos éjszaka, átlagos-utálatos hétfő reggel, tök átlagos nap. De már akkor is alig vártam, hogy elérkezzen a kedd délután! A kedd is átlagos volt, bár a fene tudja, alig-alig emlékszem mik történtek körülöttem, annyira rá voltam hangolódva a hazamenetelre és arra, hogy végre találkozhatok azokkal, akiket igazán, tiszta szívből a barátaimnak tartok. Egész délelőtt volt egy furcsa érzésem, hogy valami más lesz, mint eddig, de nem foglalkoztam vele, nem gondoltam, hogy nagy jelentőséget kellene tulajdonítanom egy megérzésnek. Hisz mi lehetne olyan eget rengetően más? Ugyan.
Szokás szerint az elsők között értem be Andival. Szokás szerint mi rendeztük be a termet és szokás szerint rengeteget vártunk, míg szép lassan beszállingóztak a többiek is. Szokás szerint a szokásos csapat állt össze és szokás szerint mindenki bele volt pistulva az okostelefonjába, míg vártuk, hogy elkezdődjön a gyűlés.  Egyen-ketten szokás szerint később toppantak be, mi pedig felnézve köszöntünk nekik. És aztán jött a meglepetés, egyáltalán nem szokás szerint. Egy szokásos tag után lépett be egy kevésbé szokásos. Ő. Ő, akiről azt hittem, már soha az életben nem látom többé. Erre ott volt, teljes valójában! Talán még a szám is tátva maradt, miközben szegény Andit a kelleténél nagyobb erővel böktem oldalba.
- Áú! Mi az már? – rivallt rám
- Cssssst. Itt van!!! – suttogtam izgatottan
- KI?! – sivította, amire persze minden kíváncsi tekintet ránk szegeződött. Az Övé is.
Tudta, hogy róla van szó. Láttam rajta. Felvonta a szemöldökét, úgy meredt rám, én pedig elvesztem a tekintetében – szokás szerint, újra meg újra. Neki vannak a világon a legszebb sötétkék szemei, én állítom! Még Somerhalderénél is szebbek. (Ian Somerhalder, színész, többek között Damont alakítja a Vámpírnaplókban – szerk.)
- Ja, láttam. – Andi megvonta a vállát
De… de… de… Hogyan tud ennyire közömbös lenni? Ennyire figyelmen kívül hagyni Őt, amire én képtelen vagyok? Csak énrám van ilyen hatással? Szent ég!
- Kértek sütit? – megráztam magam és az újonnan érkezettek felé fordultam egy tálcával
- Köszi, nem. – valami ilyesmit motyogtak, aztán levették a kabátjukat. Ő is. Jaj.
Átlagosan, láthattad milyen jól áll rajta az a márkás kötött pulóver. De én tudtam mi van alatta. Az emlékképre fókuszáltam, amit az elmém elég élethűen vetített elém. Ó, jaj. Akár egy félisten, egy ókori görög márványszobor! Az ő izmai is hasonlóan szépen ki voltak dolgozva és sokszor elképzeltem már, hogy milyen lenne végigsimítani a felsőtestén… most is eljátszottam a gondolattal.
- Hol kalandozol? – a legjobb fiúbarátom, Ábel hangja szakította félbe édes ábrándozásomat
- Mi? Én sehol. – pislogtam kettőt
- Áh, te sehol. – röhögött ki. Pontosan tudta, mi jár a fejemben. Na nem ám azért, mert valamiféle gondolatolvasó volt, vagy hasonló, hanem mert anno elmondtam neki, mit vált ki belőlem Ő. Viktor.
Rosszallóan, de szemében szeretettel nézett rám és ingatta a fejét.
Senki nem volt a legjobb véleménnyel Róla, nem igazán látták meg benne azt, amit én. Bár Ábel többet tudott, mint mások. Tudta, hogy roppant boldogan kerülnék Viktor ágyába. Hajj…
Felnéztem Rá. Antival, a volt osztálytársával beszélgetett, de rám pillantott, mikor észrevette, hogy nézem. Nem bírom túlzottan sokáig tartani vele a szemkontaktust. Valahogy nem megy.
- Na mi az? – kérdezte olyan hanglejtéssel, amitől a belsőm kellemesen összerándult
Vajon szándékosan csinálja?
- Mi lenne? – vágtam rá kellő, de nem túlzott flegmasággal, ahogyan ő maga is szokta
- Mi lenne, mi lenne. – próbálta utánozni a hangom
Pimasz! De milyen jól áll neki, az Isten megáldja!
- Ne nézz már így! – szóltam rá, mert félig felvont szemöldökét – nem tudom miért – rendkívül kihívónak találtam
- Aztán mér’ ne?
- Csak! – eddig voltam képes a szemébe nézni, gyorsan elkaptam róla a tekintetem és inkább visszafordultam az asztalhoz. A szemem sarkából láttam, hogy Antival összesúgnak és nevetnek. Óh, remek!
Miközben az „aktív dolgozókkal” a teendőinket beszéltük meg, többször is hátrapillantottam Viktorra, és mind ahányszor elkapta a tekintetem, fogva tartotta és hol rám kacsintott, hol pedig úgy nézett rám, mint Edward Bellára, mikor először meglátta a lányt. Azt hittem felfal a szemeivel. De lehet, hogy csak beképzeltem az egészet. Jézus!
Fészkelődni kezdtem a széken, amit Ő szinte elégedetten nyugtázott. Mi a…?! Ki kellett mennem a mosdóba, hogy megmossam az arcom. Mi a csudát művel ez? Velem ugyan ne szórakozzon, ott van arra a barátnője. Az a kriptaszökevény. Blő.
Mikor visszafelé mentem, szembejött velem a folyosón, a fiú WC felől és meglehetősen sejtelmes mosoly terült el szép arcán. Óh, de milyen jól is áll ez neki! De most elkapom! Gyors léptekkel elébe mentem és megállítottam őt.
- Na megállj csak, várj egy kicsit! – a mellkasára tettem a kezem, de mintha sziklafalnak ütköztem volna
- Mi van? – megint ÚGY nézett
- A fene vigye el a nézésedet már na! Miért csinálod ezt?! – próbáltam csendesen beszélni
- Mit csinálok? – ártatlanul felemelte a kezeit.
Az enyém még mindig a a mellkasán volt, ezért is, ő kényelmesen nekitámaszkodott. Mikor ezt realizáltam, zavartan magam mellé kaptam a kezem. De mivel ő nekem volt dőlve… egy pillanatra kibillent az egyensúlyából, ezért hátra kellett lépnem, így szinte nekipréselődtem a falnak és a… villanykapcsolónak. Sötétség borította el a folyosót, engem ezzel együtt egy enyhe félelemérzet is. Már nyúltam is volna a kapcsoló felé a hátam mögött, de Viktor odafogta a karomat a falnak a fejem mellett és így szólt:
- Ne kapcsold fel! – közelebb lépett. Tisztán éreztem a teste melegét. Egyenesen a szemébe néztem; még így, sötétben is csodálatos.
- Tudod hol van a szökőkút? – kérdezte
- Itt az utca végén lévőre gondolsz?
- Igen. – felelte. Bólintottam, azt hiszem látta is.
- Legyél ott, ha majd itt végeztek. Mi kicsit előbb lelépünk Antival, úgy sincs most feladatunk.
- Miért mennék oda? És volnál szíves elengedni a kezem?
- Még nem. De biztos vagyok benne, hogy jönni fogsz! – suttogta zavarba ejtően közel a fülemhez. Éreztem a leheletét a bőrömön… Érzékien megcsókolta a nyakam. Úr Isten, mit művel?!
Minden lehetséges helyen összehúzódtak az izmaim és úrrá lett felettem a csillapíthatatlan vágy. Óh, jaj!
Aztán csak úgy, mint aki jól végezte dolgát, otthagyott és lazán visszament a terembe. Kicsivel utána én is követtem a példáját, de előbb feltétlenül muszáj volt újra arcot mosnom, hogy némiképp magamhoz térjek.
Viktor úgy ült bent, mint eddig. Mintha mi sem történt volna, nem úgy, mint én, akinek küzdenie kellett az ellen, hogy leolvassanak mindent az arcáról.
- Mit csináltál odakint a terminátorral ketten egyedül? – bökte oda nekem Andi, hogy csak én halljam
Ugyan csak poénkodott, de ha tudná, hogy most pont beletrafált… Hajj.
- Hülye! Pisilni voltam!
- Aha, aha! El is hisszük! – ugratott tovább
- LÁNYOK! – ránk lett szólva, mert a munka azért folyt, miközben mi trécseltünk

~

- Hazavigyelek? – kérdezte Ábel kedvesen, tekintettel a mínusz hatszortízahuszonharmadikon fokra.
- Köszönöm, de még nem haza megyek innen. – adtam neki két puszit, majd mindenki mástól is elköszöntem és útnak indultam.
Kíváncsi voltam, hogy vajon Viktor tényleg ott lesz-e, ahol mondta, vagy csak szívatott és otthon röhög a jó meleg lakásban. Az istenit, még csak a száma sincs meg!
Meglepően hamar felértem az utca végébe és mivel már szinte beletörődtem, hogy valószínűleg fölöslegesen jövök és nem találok ott senkit, a kelleténél nagyobb boldogságot jelentett, mikor megláttam Viktort az egyik padon ülve telefonálni.
Csendre intett a mutatóujját felemelve.
- Jól van már, na! Hagyd már ezt abba! Jó, szólj, ha befejezted a hisztériát, picsa. – zsebre vágta a telefonját
Jobbnak láttam nem rákérdezni az előbbi jelenet mivoltjára, de szerencsémre nem is kellett, mert mondta ő magától is.
- Csak a csajom. Mindig van valami nyűgje. De már nem sokáig.
- Féltékenykedik? – kérdeztem
- Micsoda? Az nem kifejezés! – idegesen beletúrt a hajába
- Csodálkozol? Az sem lepne meg, ha valaki a ruháidra lenne féltékeny, mert egész nap hozzád simulnak… - nevettem
- Szeretnél a ruháim helyében lenni? – egy pillanat alatt hangulatot váltott és vészesen közel lépett hozzám
- Miért hívtál ide? – tereltem, de egyébként nincs is annál egyértelműbb, hogy mit válaszoltam volna az iménti kérdésére
- Hát, nem reggel 6 és nem is a tábori zuhanyzó, de… - Viktor sosem volt a szavak embere, annál inkább a tetteké! Két tenyere közé fogta az arcom, és egyszerűen megcsókolt. (A táborban üvegezéskor kérdezték tőlem, hogy ha lefeküdnék „Viktorral” akkor hol és mikor tenném, mire a válaszom csak annyi volt, reggel 6-kor szoktam fürödni, akkor szabad vagyok. – szerk.)
Uram Isten, hányszor gondolkodtam már el azon, hogy vajon hogy csókol!
Határozott, mégsem durva, vad, de mégis szenvedélyes, ahogyan nyelvével utat tör magának és rátalál az enyémre. Finoman megharapta az alsó ajkam, mire felnyögtem – akaratlanul. Kezei a fenekemre csúsztak, én átkaroltam a nyakát. Csókjaival a számról áttért az arcomra, majd lejjebb, a nyakamra és gyengéden szívni kezdte. Óh, Istenem, már szinte fáj, annyira kívánom őt.
- Figyelj csak… Kurva hideg van. És nem egy retkes padon szeretném elveszteni a szüzességem! – zihálva elhúzódtam tőle és elfojtottam egy mosolyt, hisz milyen gáz már a saját poénomon röhögni
Felnevetett.
- Te legfeljebb csak tőlem vagy szűz. – milyen igaza volt. A derekamnál fogva újra magához húzott és ajkait az enyémekre tapasztotta. Ahogy hozzám simult, érezhettem izgatottságát… – Nincs otthon senki.
- Mhhhm… messze laksz? Megszakadok, ha nem kaphatlak meg!
- Nem. De busszal megyünk. – felelte
- 68?
A homlokát ráncolta majd így szólt:
- Szivi, 69.
Kellett két másodperc, mire leesett a „poén”.
- Jaaaaj. Nem, a buszra gondoltam, azzal megyünk?
- Azzal. – bólintott – Na indulás, mert szétdurran a tököm.
Talán még soha nem voltam ennyire felizgulva, mint most. Az agyam kikapcsolt, és nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy nem soká az övé leszek!
A busz, tekintettel arra, hogy a legtöbb ember ilyenkor megy haza a munkából, természetesen tele volt. Olyannyira, hogy kapaszkodni sem tudtam máshova, csak Viktor karjába, akinek még pont jutott egy kapaszkodó. Nyilván nem akarta, hogy bárki meglásson minket félreérthetően együtt, de a tömegre hivatkozván észrevétlenül belemarkolt a fenekembe. Élesen beszívtam a levegőt és felnéztem rá, mire ő ártatlan és kérdő tekintettel nézett le rám. Csak forgattam a szemem, hogy lehet ilyen szemtelen? Hajj…

~

Csinos kis lakásuk volt, egy lakótelepi tízemeletes legtetején, bár őszintén megmondva, a legkevésbé sem a falak színe, a parketta, vagy a bútorok elrendezése érdekelt, mikor megérkeztünk. Illetve hazudok, mert az ő szobájára azért kíváncsi voltam.
- Kérsz valamit? – kérdezte, mint jó házigazda, de láttam rajta, hogy csak udvariasságból teszi és valójában eszében sincs olyasmire pazarolni az időt, mint üdítő kitöltése poharakba
- Aha. Vagyis nem. Köszi, nem kérek semmit, legalábbis inni vagy enni. – felakasztottam a kabátomat az övé mellé a fogasra
- Akkor mi kéne? – röhögött és kiöltötte rám a nyelvét
Uh, máshol is lehetne a nyelve, gondoltam magamban.
Válaszul csak megnyaltam a szám szélét és kihívóan néztem Viktorra, aki azonnal vette az adást. Finoman, mégis kellő erővel nekilökött a falnak és a szája már is az enyémen volt, nyelvünk szenvedélyes táncot járt a másikéval s szinte szikrázott körülöttünk a levegő. Iszonyatosan fel voltam izgulva, és mikor csípőjét nekem nyomta érezhettem, hogy ő is megfelelő hangulatban van. Uram Isten, bárcsak már bennem lehetne… Már most megőrülök, hogy a ruháinkon keresztül érzem a kemény szerszámát, hát még milyen lesz ha majd teljesen ki fog tölteni és… Nem bírom!
Egyik kezemmel nadrágon keresztül simogattam, miközben ő pont abban a pillanatban a pólóm alá csúsztatva kezeit, megfogta a melleim, mire egy apró nyögés hagyta el ajkaimat.
- Gyere! – mormogta a fülembe – Nem dughatlak meg itt az előszobában…
Nagy levegőt vettem és lassan fújtam ki, és remegő tagokkal követtem őt át a lakáson, a szobájába. Íróasztal, irodai „főnök szék”, ahogy én hívom, egy asztali gép, rendetlen ágy. Tipikus pasi-szoba, telis tele autós-motoros-meztelen csajos poszterekkel.
Időm sem volt rendesen körbenézni, Viktor azonnal nekilátott levetkőztetni engem, miután gondosan kulcsra zárta az ajtaját. Bugyi és melltartó kombóban voltam már, mikor leállítottam és gyorsan levettem a felsőjét. Felhevült, izmos mellkasának feszültek a melleim, ahogy magához húzott és szenvedéllyel teli csókot adott. Eközben egyik kezével a fenekemet markolta, másikkal a melltartóm kikapcsolásán ügyködött, és én cseppet sem csodálkoztam, milyen rutinos mozdulattal csatolta ki azt. Hát persze, biztos jó néhányszor volt már alkalma gyakorolni. Kibújtam a két pántból és a földre ejtettem a fehérneműt. Viktor kezei felsiklottak a hátamon, át az oldalamon és mindkét tenyerét a melleimre tapasztotta és markolászta azokat, a bimbóimmal is játszadozott.
- Uuuhh… - érdekes hangokat hallattam, miközben a számról áttért a nyakamra. Leengedtem a karjaim, amikkel eddig a hátát cirógattam és kicsatoltam az övét, kigomboltam a nadrágját. Benyúltam a boxerébe és ujjaimat a farka köré fonva lassan simogatni kezdtem, erre ő hátravetette a fejét, én pedig a nyakához hajoltam és végigcsókoltam egyre lejjebb haladva, végig a mellkasán, végig a hasán, végül elé térdeltem. Kilépett a nadrágjából, s én megszabadítottam a jelenleg túl szűknek bizonyuló boxertől is.
Felnéztem rá, gyönyörű kék szemeibe, majd miután rákacsintottam, végignyaltam férfiasságán, fel és le, majd a számba véve lassan szopni kezdtem minden egyes centiméterét kiélvezve, na meg persze azt is, hogy ezzel az őrületbe kergetem. Ujjaival a hajamba túrt és próbált gyorsabb tempóra késztetni, de nem engedtem, most én irányítok. Élvezettel teli nyögések hagyták el ajkait, ami engem büszkeséggel töltött el. Jobb kezemmel ráfogtam a farkára és a szám tempójához igazítva kényeztettem, apránként gyorsítva az ütemet. Jó pár perc elteltével Viktor egyre szaporábban vette a levegőt s így szólt:
- Ez kurva jó… De most meg akarlak baszni. – kijelentésére majdhogynem fájdalmasan futott végig a gerincemen a vágy
Felhúzott a padlóról és hanyatt döntött az ágyon, majd pici tangámtól megszabadítva, fölém helyezkedett és újabb csókcsatába kezdtünk. Közben nagy nehezen elővett egy csomag óvszert az éjjeliszekrénye fiókjából és nem vesztegetve az időt, fel is tette azt, miután meggyőződött afelől, kellőképpen nedves vagyok-e. Nos, az nem kifejezés, a bugyim már a buszon sem volt száraz, hát még most ne lennék eléggé felizgulva?
Ekkor hirtelen kulcscsörgés hallatszott kintről, mire mindketten megmerevedtünk. Ijedten néztem rá, de ő erre csak kacsintott egyet.
- Viktor! Hazajöttem. – egy idősebb nő hangját hallottam
- Jó. – szólt vissza, de egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ezt bárki is hallotta volna rajtam kívül
- Próbálj csendben lenni. – suttogta, mikor a nyakamhoz hajolt, hogy finoman megharapjon
Rögtön kiment a fejemből, hogy van más is rajtunk kívül a lakásban.
Viktor a számra tapasztotta egyik tenyerét és egy másodperc töredéke alatt tövig belém hatolt. Szent ég, hát tán még a lélegzetem is elállt. Hátrahúzódott, majd ismét becsapódott. Csak nyöszörögni tudtam a keze miatt, de neki ez is elég visszajelzés volt. Még két-három kínzóan lassú, de erőteljes lökés után egyre gyorsabban ringatta csípőjét, s nekem kiáltani támadt kedvem az élvezettől mikor végre elengedte a számat, de valójában csak a levegő kapkodására tellett a kapacitásomból. Egyszer-egyszer mikor kiszaladt a számon egy gyönyör teli nyögés, ő rögtön elhallgattatott egy csókkal. Kíméletlenül kitartóan tartotta a tempót, mikor kicsit lassított, fészkelődtem alatta és a lábaimmal átkulcsoltam, így egészen már szögben hatolt be, amit még jobban élveztem.
Éreztem, hogy minden egyes lökéssel közelebb kerülök a szakadék széléhez, de az ő teste is megfeszült, tudtam hogy ő sem bírja már sokáig. Körmeim a hátába mélyesztettem, mire felmordult, de nem hinném hogy fájt neki, inkább csak felizgatta, mert újra könyörtelen tempót diktált. Remegett az egész testem, a hátam ívbe feszült és szinte sikoltottam az élvezettől.
- Cssss. – kezét megint a számra tette, de alig fél perccel később majdhogynem egyszerre értünk a csúcsra és kénytelen voltam megharapni, ha nem akarta, hogy felvisítsak. Kéjes nyögések közepette az utolsó lökésekkel végül elöntötte őt a gyönyör. Az orgazmus villámcsapásként ért és áradt szét az én testemben is.
- Hé, ez fájt. – nézett a kezére, amit megharaptam, miután kihúzódott belőlem és eltéve a használt gumit, fáradtan mellém feküdt
Képtelen voltam megszólalni.
- Elvitte a cica a nyelvedet? – kérdezte
- Életemben nem szexeltem még ilyen jót. Még soha nem dugott meg így senki. – a plafont bámulva próbáltam magamhoz térni
- Így nem is fog.
- Pffff. Beképzelt majom! – hozzávágtam egy párnát
- Maradj már. Jó vagyok, vagy nem?
- De, az vagy. – mosolyogtam magam elé bambulva, ő pedig az oldalára fordult velem szemben, de közben felszisszent – Mi az?
- Passz, fáj a hátam… - a homlokát ráncolta
Közelem húzódtam hozzá és óvatosan végigsimítottam a hátán. Öt-öt szép párhuzamos csík volt rajta, tisztán éreztem. Ó a francba.
- Ömm. Azt hiszem ez az én művem, ne haragudj. – elhúztam a számat és próbáltam bűnbánóan nézni rá, de nehezemre esett, mert még élénken élt a fejemben a kép, amikor végighúztam a körmeim a hátán és ez újra felizgatott
Bosszúsan sóhajtott egyet és kimászott mellőlem, hogy megnézze a sebeit a tükörben. Igen, még mindig anyaszült meztelenül, ami nem igazán segített lenyugodnom.
- Baszki. – ingatta a fejét – Ezért még ellátom a bajod…
Öles léptekkel jött vissza és feküdt le mellém, de a „fenyegetése” ellenére inkább magához vont, fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig karját az oldalamon pihentette, miután magunkra húzta a takaróját.
- Szakítani fogsz a barátnőddel? – motyogtam
- Még meglátom…
- Már akkor tudtam, hogy fejtörést okozol majd nekem, mikor besétáltál a terembe. – lemondóan sóhajtottam, és inkább kiélveztem a helyzetet, hogy a karjai közt fekhetek, amíg csak tehettem.


Szívesen fogadok véleményeket, építő jellegű kritikákat! :)