BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Az Anna előtt felbukkanó vörös hajkorona végül nappali világosságot gyújtott koponyámban: az...
A szálloda ötcsillagos volt és ez a lakosztályon is meglátszott. Két szoba és egy fürdőszoba. A...
Egy elég érdekel helyzetben egy elég érdekes előadást láthatnak a borozgató és jól szórakozó úri...
Frissen vágott fű illatát hordozza az őszi szél. -Vajon most nyírtak füvet utoljára...
1 férfi, 7 biszexuális nő, 1 sziget és végtelen gyönyörök.
Friss hozzászólások
Deakjanika: Igaza volt a férjének teljesmé...
2017-12-11 02:33
Deakjanika: Jooó!
2017-12-09 21:37
Deakjanika: Nagyon jó!
2017-12-09 21:13
gemmaarterton: Hát... benedvesedtem ettől El...
2017-12-09 13:47
Pavlov: https://www.smashwords.com/boo...
2017-12-08 15:37
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves! A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el,...
Legnépszerűbb szerzők:

Holtan élve - 1. fejezet

Végre vége... Yessss! Túléltük! Vége a matek elõkészítõnek! Irány haza! Az osztály szinte kirobbant az ajtón, ahogy kicsengettek. Már-már vágtattunk a parkolóig. Amber, Lisa, Kate és én.
Hadd mutatkozzam be. A nevem Rebecca Tonkin. 19 éves, alig 163 magas, 47 kilós, hosszú, gesztenyebarna hajú, zöld szemû, átlagos Londoni lány. Nem vagyok túl bõbeszédû. Legalábbis ismeretlen emberek társaságában nem. A barátaim mellett azonban be nem áll a szám. Szeretem az izgalmat. Minden õrültségbe képes vagyok bele menni, szinte könyörgés nélkül. Ez vagyok én.
Péntek van és az idõ pocsék. Szuper. Mondjuk december van...mit is vártam?
Beültünk Kate kocsijába és már indultunk is. Ma hattttalmasat fogunk bulizni. Felõlem meteoresõ is hullhat!
Délután 3 óra van. A találkozót 7-re beszéltük meg Amberéknél. Addig még rengeteg idõm van. Kate lassított majd megállt a házunk elõtt. Elköszöntem tõlük, majd kiugrottam az anyósülésrõl, becsaptam az ajtót és már futottam is a bejárati ajtóhoz.
Enyhén szólva is rohadt hideg van ma. Anyu a konyhában üldögélt és valakivel vígan csacsogott telefonon. Egy puszit nyomatam az arcára és már mentem is fel a lépcsõn a szobám irányába. Bevágtam a táskám az ágyra és belibbentem a fürdõszobámba. Forrófürdõ, hajmosás, smink, ruha. Harcra fel!
Az idõ gyorsabban telt el, mint gondoltam, de így is kényelmesen, kapkodás nélkül elkészültem. Egy fekete csipkés ruhára esett a választás. Utolsó simítások. A hajamra fújtam még egy kis lakkot, hogy legalább 3 óra hosszáig még valamennyire látszódjon is, hogy mennyi idõt fordítottam a göndörítésre.
És késszz! Akkor menjünk bulizni! 6 óra van. Még van 1 órám, hogy odaérjek. Bár anyu felajánlotta, hogy elvisz, elutasítottam. Amberék nem laknak vészesen messze, plusz addig is telik az idõ.
Magamra kaptam a kabátom és egy magassarkú cipõt (Fujj fujj! Ugyan hányszor fogok az este folyamán hasra esni? Nembaj! "A szépségért meg kell szenvedni!")
A csontighatoló hideghez képest, amire számítottam, most egész elviselhetõ volt az idõ.
Séta közben annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fel sem tûnt a 3 km/órás sebességem. Észbe kaptam, elõvettem a drága kis telefonomat, amit úgy szerettem és megnéztem az idõt....azaz megnéztem volna, ha az hajlandó reagálni. Hát nem volt hajlandó. Ennek is most kell feladnia.
-Francba! - mérgelõdtem az orrom alatt.
Szedtem a lábam, ahogy tudtam és végre oda értem. Barátnõim már türelmetlenül toporzékoltak Kate kocsija mellett.
-Csoda, hogy ide értél! - förmedt rám Lisa.
-Bocsi bocsi bocsii! - futottam oda hozzájuk.
-Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte Amber.
-Õhm. A telóm feladta. Tényleg bocsi! Mostmár itt vagyok nem? Mehetünk! - mondtam és már ültünk is a kocsiba.
20 perces út volt. Viszonylag gyorsan odaértünk. Közben persze hétköznapi dolgokról beszélgettünk. Ambert már megint ki akarják rúgni a suliból, Lisa kapott egy ultracuki husky kölyköt, Kate dobta a pasiját, úgyhogy ma nagyon be fog inni és tuti összeszed valakit. Hát igen..Kate. Kate már csak ilyen. Hosszú szõke haj, tengerkék szemek, modell alak. Irigylésre méltó külsõ. De képtelen leragadni egynél pár hétnél tovább. Nem vetem meg. Szuper barátnõ és ez az õ dolga. Nekem semmi közöm hozzá.
Elértünk a szórakozóhely elé. Természetesen a parkoló dugig volt, így 2 utcával odébb tudott csak Kate leparkolni. Sebaj. Itt vagyunk! Megérkeztünk.
A bejáratnál nem volt vészesen nagy a tömeg. 5 percen belül már sorra is kerültünk. Persze elkérték a személyinket, mivel ki nem nézték volna belõlünk, hogy elmúltunk 18 évesek... Ez talán késõbb még hasznunkra is válhat.
Beérve elsõ dolgunk volt valami alkoholtartalmû ital után nézni. Whiskey. Nem, nem whiskey-kóla! Whiskey tisztán. Elvégre nagylányok vagyunk. Lássa csak mindenki.
Ahhoz képest, hogy megbeszéltük, nem válunk szét, Kate és Amber egyik pillanatról a másikra köddé vált. Persze kis keresgélés után megláttuk õket. Mindketten egy-egy sráccal táncoltak. Lisa és én egymás mellett döntöttünk. Bearaszoltunk a táncparkettre és önfeledten buliztunk. Pont a Cheap Thrills címû számra csápoltunk, mikor valaki elrohant mellettem, ezzel kicsit meglökve. Már utána akartam ordítani, hogy "Semmi baj, te büdös bunkó!", mikor észre vettem, hogy Kate volt az. Egyenesen a mosdó irányába rohant.
Amber is odaért hozzánk, így mindhárman elindultunk Kate után. Nem kellett sok ész ahhoz, hogy rájöjjünk miért sietett annyira. Valószínûleg minden meghívást elfogadott és végigkóstolta a piakészletet.
Igazam volt. A wc elõtt görnyedt és hányt, és hányt, és hányt. Fél óra biztosan eltelt így. Amberrel és Lisával arra a döntésre jutottunk, hogy jobb lenne haza indulni.
Kitámogattuk barátnõnket a mosdóból és elindultunk a kijárat felé. Rettenetesen hideg volt kint. Kicsit megszédültem. Nem ittam sokat, de keveset se. Amber kijelentette, hogy õ vezet. Minannyiunknál kevesebbet ivott és egyébként is több óra lenne, mire gyalog haza érnénk úgy, hogy közben Katet is cipelnünk kell.
Még csak 5 perce lehettünk úton, mikor egy kevésbé forgalmas utcában a kocsi egyszerûen lefulladt. Bármit is csináltunk, az istenért sem akart indulni.
-Nagyszerû! - mondtam mérgesen.
-Akkor most mi lesz? - kérdezte Amber kétségbeesve.
-Éjfél van. Aki el is tudna jönne értünk, az is bulizik valahol. Ha a szüleinket hívnánk és meglátnák Katet ilyen állapotban, búcsút mondhatnánk a buliknak. Vagyis egy idõre biztos. Nem vagyunk már olyan messze. Induljunk el gyalog. - mondta Lisa.
-Hát...jó. - kicsit sem gondoltam komolyan, de mindegy. Nem igazán van más választásunk.
Elindultunk lassan, de biztosan. A hidegtõl egyáltalán nem józanodtam. Sõt...hányingerem volt és rettenetesen szédültem.
Szinte csak kihalt utcákon sétáltunk. Mert hát a kihalt utcákon úgy sincs senki, ergó senki nem akar majd belénk kötni. Csak rajtam kívül arra egyikük sem gondolt, hogy ha valaki mégis lenne a kihalt utcán, senki nem lesz, aki segít rajtunk, ha egy részeg fasz megtámad.
Egy sötét sikátorhoz értünk.
Na nem! Én oda be nem megyek! - hisztizett Amber.
Én már úgy voltam vele, hogy édes mindegy hol megyünk, csak érjünk haza, mert mindjárt lefagynak a lábaim. Nem szenteltünk különösebb figyelmet Amber hisztijére, így kénytelen volt utánunk jönni.
Már a sikátor felénél járhattunk, mikor léptek zajára figyeltem fel. Barátnõim is észre vették. Kõvé dermedtünk. Hátra néztem, de sehol senki.
A többiekre néztem, mire Lisa elnevette magát.
-Már hallucinálunk is...csajok mi lehetett abban a likõrben? - kérdezte röhögve.
Rámosolyogtam, de ez minden volt, csak õszinte mosoly nem. Nem hallucináltunk. Esküdni mertem volna, hogy valaki vagy valkik követtek.
Végre kiértünk. A sikátor végén egy park volt. Közepén gyönyörû tavacska, ami körül padok sorakoztak. A park körül pedig egy sáv a futni vágyóknak. Régen, miután anyuék elváltak, szinte minden nap itt voltunk. Gyerekként imádtam ide járni, de most valahogy rémisztõen hatott az üressége. Bár a félelmem elmúlt, ahogy kiértünk a sötétbõl, még mindig aggódtam. Elértünk a tóhoz. Itt Kate megmakacsolta magát és leült az egyik padra mondván, hogy õ innen reggelig nem mozdul.
-Kate! El ne képzeld, hogy miattad itt maradunk reggelig! - szólt oda Amber dühösen.
Erre Kate egyszerûen elfeküdt a padon.
-Ezt nem hiszem el! - morogta Amber.
-Lányok.. egy pillanat és jövök! - szóltam oda és már indultam is a park egyik bokrokkal ültetett része felé.
-Ez meg hova megy?- kérdezte Lisa, mire Amber csak annyit mondott, hogy biztosan pisilni. Legalábbis azt hiszem ezt hallottam. Egy francokat. Egyre beljebb értem és behúzódtam egy fa mögé. Véletlenül se lássák meg mire készülök, mert megölnének. Elõhalásztam mobilom a zsebem mélyérõl. Megpróbáltam újra bekapcsolni és láss csodát! Sikerült!
Azonnal elkezdtem kikeresni anyu számát és már tárcsáztam is. Szerencsémre kicsengett és a második utána fel is vette.
-Szia kicsim! Hol vagy? Minden rendben? - kérdezte aggódva.
Már kezdtem volna a magyarázkodást, de abban a pillanatban dobhártyaszaggató sikolyt hallottam. Megfagyott bennem a vér és mikor tudatosult bennem, hogy honnan jött a telefon kiesett a kezembõl és már csak arra eszméltem, hogy a hang irányába rohanok, már amennyire magassarkúban erre képes voltam. Majdnem odaértem, mikor megtorpantam. Szemeim kikerekedtek a látványtól, ami fogadott. 3 ismeretlen férfi. Az egyik abban a pillanatban rúgta Lisa testét a tóba. A másik Ambert karolta át szorosan. Az arcát nem láttam, mivel az barátnõm nyakához tapadt szorosan. A harmadik Katet a hajától fogva rángatta fel a padról, a nyakába harapott. Igen! Szó szerint! Kate bár alig volt magánál, fájdalmában felüvöltött és õrült kapálózásba kezdett, mire támadója nemes egyszerûséggel kitörte a nyakát, majd barátnõm testét a földre dobta.
-Piás ribanc! Fujj! - mondta majd átlépett rajta.
Amber még magánál volt. Észre vett.
-Fuss! Becca fuss! - ordította utolsó erejével, majd összerogyott a férfi karjai közt.
Ekkor mindhárman felém pillantottak. Alig 2-3 évvel néztek ki idõsebbnek nálam. Talpig feketébe öltözve. Túl sötét volt ahhoz, hogy több részletet lássak és õszintén szólva nem is nagyon érdekelt abban a pillanatban.
Sokkot kaptam. Még levegõt is elfelejtettem venni. Felváltva kapkodtam a tekintetem egyikrõl a másikra, mire Amber gyilkosa felegyenesedett.
-Nocsak, nocsak! Van egy negyedik is. - mondta kuncogva, gyilkos vigyorral az arcán.
A másik kettõ tett felém egy lépést, mire én egyet hátra. A szívem olyan szaporán vert, hogy azt hittem kiszakad a mellkasomból.
-Hagyjátok! - szólalt meg ismét Amber gyilkosa. - Õ az enyém! - mondta kaján vigyorral, majd elindult felém.
A lábaim földbe gyökereztek. Egy pillanatig mozdulni sem tudtam, de aztán sikerült észbe kapnom. Sarkon fordultam és elkezdtem rohanni az ellenkezõ irányba, ahogy csak tudtam. Újra megszédültem és ez elég is volt ahhoz, hogy elveszítsem az egyensúlyom. Hatalmasat estem a fejem koppant a betonon. Csillagokat láttam a fájdalomtól. Próbáltam újra lábra állni. A jobb bokám kifordult. Iszonyú fájdalommal járt, mikor ráhelyeztem a súlyom.
Hátra néztem. A gyilkos ráérõsen sétált felém. Nem futott. Nem sietett. Csak sétált.
Lerúgtam a magassarkút a lábamról és amilyen gyorsan tudtam, tovább indultam. Beértem a park fás részére. Az erõm már majdnem teljesen elfogyott. A jobb lábamra már ráállni sem tudtam. Tettem még pár métert, majd összerogytam. Folytak a könnyeim. Négykézláb még el tudtam mászni egy korhadt fához, ami mögé sikerült elrejtõznöm. Ha teljesen mozdulatlan maradok, talán nem vesz észre.
Csend lett. Levegõt is alig mertem venni. Percek teltek el így, de nem történt semmi. Lassan, a fának dõlve megpróbáltam lábra állni ügyelve arra, hogy ne csapjak zajt. Ágak reccsentek meg a közelben. Kezem a szám elé kaptam, mert a félelemtõl és a fájdalomtól egy apró nyüszítés hagyta el a torkom.
-Aki bújt, aki nem.... - hallottam meg üldözõm unott hangját.
Tudtam, hogy ha most kibújok a fa mögül és megpróbálok elrohanni, azonnal észre vesz, de ha itt maradok, akkor is megvan rá az esély. Meg kell próbálni!
Lassan kidugtam a fejem a fa mögül és körülnéztem. Nem láttam senkit. Nem is kellett több. Azonnal futásnak eredtem. Fogaimat úgy összeszorítottam, hogy az már fájt. Fél lábon hiába is próbálnék meg elmenekülni. Sokra nem mennék vele.
Kiértem a park szélére. Örömömben majdnem elsírtam magam. Tettem még egy lépést mire a férfi a semmibõl elõttem termedt. Még a sikolyomat is belém folytotta, mikor fél kézzel a nyakamtól fogva felemelt és nekidobott egy fának. Olyan erõvel estem neki, hogy hallottam, ahogy a vállam egy hatalmasat reccsen. Eltört.
Köpni-nyelni nem tudtam. Ott feküdtem a fa tövében tehetetlenül és sírtam. Remegtem vagy csak a sírás miatt rázkódtam annyira. Láttam, ahogy ugyan olyan lassan közeledik felém, ahogy követett. Megállt és leguggolt mellém. Kezével az állam alá nyúlt és fejemet maga felé fordította, hogy ránézzek. Szóval látni akarja az arcom, mikor meghalok. Látni akarja, ahogy kiveszik belõlem a lélek és szemeim üvegessé válnak.
-Megvagy cica! - mondta elégedetten. Szemei vörös lángban égtek. Horror filmekben sem láttam még ijesztõbbet. Viszont az arca. Tökéletes és gyönyörû. De gyilkos volt. Megölte Ambert. A másik kettõ pedig Lisát és Katet.
A gondolattól elszorult a torkom. Nem bírtam elviselni ezt a fájdalmat. A gyilkos végigsimította az arcom. Lehunytam a szemem és vártam a halált. Feladtam. Beletörõdtem a ténybe, hogy innen már nincs menekvés. A férfi egyik kezét a nyakam alá csúsztatta, majd felemelt ülõ helyzetbe. Forgott velem a világ, mikor kinyitottam a szemem. Fejem a gyilkos vállára hanyatlott. Szinte biztos voltam benne, hogy agyrázkódást is kaptam. Megéreztem édes illatát. Csodás volt. Hogy lehet ilyen tökéletes, ha gyilkos?
-És mindez elkerülhetõ lett volna, ha nem kezdünk macska-egér játékot játszani. Akkor kevesebbet szenvedtél volna, a halálod elõtt. - Suttogta. Hangjában viszont hallottam, hogy minden percét élvezte annak a bizonyos macska-egér játéknak.
Szája már a nyakamhoz közelített. Vett egy mély levegõt és megcsókolta a nyakam.
-Annyira finom illatod van. A véred tökéletesen tiszta. Kár érted.- mondta majd a következõ pillanatban olyan fájdalmat éreztem, amilyet eddigi életem során még soha. Megharapott és a véremet itta. Minden korty vérem, amit elvett a fülemben visszhangzott. Már csak halk nyüszítésre voltam képes. Többre nem. Nem volt hozzá erõm. Egyre gyengültem. Hallottam, ahogy a szívem egyre lassul. A világ megszûnt. Ahogy én is. Minden elsötétült.

Percek telhettek el..talán órák..napok vagy hetek. Kinyitottam a szemem..ehhez még volt erõm, de mozogni nem tudtam. Ugyan ott feküdtem, ahol azelõtt. Éjszaka volt. A férfi már nem volt mellettem. Beszélgetést hallottam nem messze tõlem. Férfi hang. 3 férfi.
- Azt a hármat már elintéztük. - mondta valaki. - Mi legyen a negyedikkel Dave? - kérdezte.
Ekkor tudatosult bennem, hogy a gyilkosok hangját hallom.
- Elintézzük majd út közben. - mondta a gyilkosom, akit ezek szerint Davenek hívtak.
Léptek közeledtek felém. Nem féltem. Félholtan feküdtem egy fa tövében. A félelem itt már nem segít.
Oda értek hozzám. Valaki a karomtól fogva próbált felemelni, erre apró nyüszítéshez hasonló hang hagyta el a torkom. Bármilyen gyenge is voltam, a törött vállam ráncigálása valamelyest vissza hozott az életbe. Elengedett. Valaki lehajolt hozzám.
-Te nagyon nem akarsz meghalni ugye? - kérdezte Dave szerintem magától. Tudta, hogy nem fogok válaszolni. Újra éreztem, hogy a már alig dobogó szívem megint lassul.
-Hagyd rá Dave! Mindjárt meghal. Hozd és menjünk! - mondta az egyik.
-Élni akar... - hangjából éreztem, hogy mosolygott.
-Te tudod. - mondta a másik.
-Na akkor gyere.. - Dave megint felemelt ülõ helyzetbe. A fejemet sem tudtam már megtartani, így az hátrahanyatlott.
-Ennek már úgy is mindegy. Nem éri meg! - szólt az egyik.
-Ha idõben kap a vérembõl, túléli. - mondta Dave majd egyik kezével megtartotta a fejem, míg a másikat a szám elé tartotta.
-Igyál kicsim! - parancsolt rám. A szememet sem bírtam sokáig nytva tartani. Ezek mirõl beszélnek? Nem értettem semmit, de már nem is érdekelt. Kezdtem elveszíteni az eszméletemet.
-Mennyi baj van veled! - mondta bosszúsan, majd elvette a számtól a csuklóját. A következõ pillanatban már csak azt éreztem, hogy résnyire nyitja a szám és megcsókol. Meglepõdni sem volt idõm. Meleg folyadék folyt a számba. Fémes ízû meleg folyadék. A vére. A világ újra megszûnt létezni...
Hasonló történetek
- Miféle lények az orkok? Északon semmit sem tudni róluk. - Félig értelmes szörnyetegek. Testüket fekete szőr borítja, pofájukat kivéve. Szemeik aprók, sunyik és gonoszak. Foguk a hullaevéshez szokott. Beszélni nem tudnak, de a gesztusokat jól értik és az értelmesebbek megtanulják érteni a nyelvek némelyikét. Der Zlameyan állítólag démonokkal keresztezett orkokat hoz létre mágiával, ezek már félelmetesen okosak is tudnak lenni...
Megálltak és füleltek. Qwâmbii nem hallott semmit. Akárhogy fülelt csak a szélben lengedező ágak leveleinek zörgését hallotta. Ennek ellenére csöndben maradt, hátha a mágusnak jobb a füle. Horiq lassan leguggolt. Qwâmbii utánozta. Hosszú perceket töltöttek így, de nem láttak, és nem hallottak semmit. - Észrevettek minket! - mondta Horiq gondterhelt arccal - Elvesztünk! Ahogy ezt kimondta felállt. Abban a pillanatban repült a nyílvessző. A mágus botját találta el. A vashegy egy ujjnyira Horiq...
Hozzászólások
További hozzászólások »
Kaszás90 ·
Szia :)
Szerintem folytathatod, nekem tetszett.

Kora ·
nekem is tetszik, és szeretném majd elolvasni a következő részt is :3

Hellie ·
Köszönöm a visszajelzéseket, ha minden jól megy, holnap küldöm be a kövi részt! :)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned