Hogyan tovább 4.rész

Nem sokkal később a telefonom csörgésére ébredtem. A főnököm keresett, hogy menjek be az őrsre, mert újabb fejlemények vannak a drogbandás üggyel kapcsolatban és feladata van számomra.
A drogbanda főnöke, Krisz újra a városban tartózkodik és folyamatosan próbál különböző üzleteket nyélbe ütni.  Célcsoportjának újra a fiatalkorúakat tűzte ki és a banda kezd egyre nagyobb méreteket ölteni. A feladatom pedig az, hogy Krisz barátnőjeként további informá-ciókat szolgáltassak a rendőrség számára.
Teljesen új személyiséget kell felvennem és el kell tűnnöm egy kis időre az igazi életemből. Megtudtam továbbá, hogy Krisz vezetékneve Roston, ami arra enged következtetni, hogy nagyon nagy bajba kerülök, ha Kate rájön, hogy lényegében a bátyja barátnője leszek, egé-szen addig, míg le nem sikerül buktatni a bandát.
Kaptam két órát, hogy összepakoljak és a város másik végébe költözzek át, teljesen átalakul-va. Este ugyanis egy másik beépített emberünk fog bemutatni Krisznek, aki éppen barátnőt keres és én leszek az, akit a mi kis beépített emberünk beajánl neki. Ben segített összepakol-ni és gyorsan a kórházhoz vitt, hogy tudjak beszélni Kattel, miszerint egy hosszabb utazásra kell mennem. Világ életemben utáltam, ha hazudnom kell, vagy ha nekem hazudnak, Katenek megígértem, hogy nincs több ilyen, most mégis én vagyok az, aki megszegi az ígére-tét. Muszáj megtennem vagy még több ártatlan gyerek fogja az életét veszíteni egy olyan ember miatt, aki még arra sem érdemes, hogy éljen.
- Itt a sarkon gyorsan kiraklak, míg én megfordulok a kocsival, addig köszönj el Katetől- mondta Ben és már be is húzta a kéziféket.
Katet az irodájában találtam egy halom papírmunka felett.
- Szia! Tudom, hogy ez váratlanul fog érni, de el kell utaznom egy kis időre. A rendőr-ségen megbízást kaptam, amit nagyon gyorsan kell teljesítenem és ne haragudj, de engem is váratlanul ért a dolog. – hadartam levegővétel nélkül
- Sarah! Mit jelent az, hogy kis időre? – kérdezte Kate egyből felállva az íróasztala mö-gül – összehúzott szemöldökkel
- Nem tudom pontosan. De mennem kell, mert így is késésben vagyok, csak el akartam búcsúzni tőled. – néztem rá szomorkásan, egy felmosollyal az arcom szélén
- Ígérd meg, hogy nem véglegesen lépsz le, mert ez most nagyon úgy hangzott. – mondta kissé kétségbeesve
- Megígérem, nyugalom, ez csak munka. Pár hét és újra itt leszek. Szeretlek! – mond-tam és megcsókoltam
- Én is szeretlek – mondta miközben én már rohantam is a kijárat irányába.
Utáltam magam, amiatt, amit teszek vele. Ha kiderül, soha többé nem áll velem szóba és abba én bele fogok pusztulni.
- Miért pont engem kellett kiválasztani? – mérgelődtem Bennek a kocsiban
- Mert te vagy az őrsön a legdögösebb, aki nem érdeklődik a pasik iránt. És mert Krisz Roston pont az olyan lányokra bukik, mint te. – mondta Ben, miközben a megbeszélt házibuli helyszíne felé vitt, ahol majd bemutatnak Krisznek.
- Hogy érted, hogy olyan? – kérdeztem felháborodva
- Hát te olyan, leszarom, hogy, hogy nézek ki és ki mit gondol, akkor is felszedek egy csajt az éjszakára, csaj vagy. Bár ebben az esetben pasi lesz az illető.
- Kösz most sokkal jobban érzem magam.
- Tudom, hogy ez nagyon rossz neked, pont most, mikor Katevel kezdenek végre jól alakulni a dolgaid. De gyorsan elkapjuk őket és utána mehetsz is. – nyugi csak lazán, két hét és a bőre alá férkőzünk.
Dobd be magad kislány! – mondta és leparkolt a megbeszélt ház előtt.
2 héttel később
- Hol van Sarah? – kérdezte Kate mérgesen, Ben ajtója előtt ácsorogva
- Elutazott egy kis időre munkaügyben. – mondta Ben
- Elutazott és nem ad magáról semmi hírt? Se egy telefon, se egy SMS? És ilyen hirte-len? Ben nem most jöttem le a falvédőről. Mi folyik itt?
- Nagyon szoros programja van, de szerintem a héten már biztosan haza fog jönni. – próbálta Ben menteni a menthetőt.
- Tudom, hogy falazol neki, ezt a vak is látja Ben. Nem rád haragszom, de ha Sarah je-lentkezik, mond meg neki, hogy nagyon nagy bajban van. – mondta Kate és dühösen a kijárat felé robogott.
Kate már nem látta, de Ben arcán a megkönnyebbülés tükröződött, mihelyst a lány el-hagyta a lépcsőházat. Siess Sarah! Gondolta magában, majd pedig becsukta a bejárati aj-tót.
…
- Le akarok feküdni veled. – mondta Krisz és apró csókokkal borította be a nyakamat, mialatt én az undor minden árnyalatát éltem át.
- Nem szeretnék olyan gyorsan haladni, még csak két hete ismerjük egymást. – mond-tam Krisz kanapéján ülve és gyengéden eltoltam magamtól. Nem akarok semmit sem elsietni.
- Értem szívem, annyi időt adok, amennyit csak szeretnél.
Mondatát a telefonja csörgése szakította félbe.
- Bocsáss meg Lea, ezt fel kell vennem. – közölte az álnevemen szólítva és a nappaliba ment.
- Ma legyen az átadás, a Kniez Street sarkán abban az elhagyott épületben, rendezzé-tek le, én is ott leszek, még nem tudom, mikor indulok, de majd megyek. – hallottam a suttogását.
Azonnal küldtem egy gyors SMS-t a főnöknek a pontos helyről, ma végre, vége lesz ennek az egész felhajtásnak és mehetek Katehez.
- Ki írt SMS-t? – kérdezte az ajtónak támaszkodva
- Ó csak egy régi osztálytársam- mondtam meglepve
- Értem – mondta gyanakodva
- Mit csinálunk ma? – próbáltam terelni a beszélgetést
- Most gyorsan letusolok, és mit szólnál hozzá, ha utána elmennénk egyet a moziba? Vetítenek egy jó kis filmet.
- Jó ötlet, már idejét sem tudom, mikor voltam utoljára moziban. – mondtam Krisznek és a látszat kedvéért egy csókot nyomtam a szájára, elnyomva magamban az utála-tot.
- Akkor sietek is, nem akarsz csatlakozni? – kérdezte vigyorogva és a fürdő felé indult
- Nem te fasz- motyogtam az orrom alatt
- Mit mondasz? – kérdezett vissza
- Csak azt, hogy ne fárassz és siess- válaszoltam a legnegédesebb mosolyommal.
Míg én megírtam Jacknek még néhány fontos információt a bandával kapcsolatban, amit sikerült kideríteni, addig Krisz elment letusolni. Nem sokkal később az ajtó csengésére lettem figyelmes. Kinyitottam és minden élet elszállt belőlem, mert az ajtó előtt Kate állt.
- Sarah!? – A meglepődés, a nemértettség és a düh jelent meg egyszerre az arcán és én tudtam, ha nem találok ki valamit, nagyon megütöm a bokámat.
- Csss Kate, tudom, hogy ez most furcsa lesz, de ez nem az, aminek látszik. – suttogtam félig behajtva magam mögött az ajtót.
- Ki az szívem? – hallottam Krisz kérdését a nappaliból.
- Szívem? Mi folyik itt? – tátogta Kate felháborodva
- Kate neeee – kérleltem kétségbeesetten, nem bukhatok el most
- Ki az a Sarah? – kérdezte Ben az ajtóból, miközben átölelt egy törölközőben.
- Az én harmadik nevem- füllentettem tökéletesen
- Á Kate, de jó, hogy beugrottál, hagy mutassam be a barátnőmet. – mondta Krisz és egy puszit nyomott az arcomra
Kate elfehéredett majd karba tett kézzel a kocsija felé viharzott.
- Ne fáradj vele, már ismerjük egymást. – szólt ésazzal becsapta maga mögött a kocsi-ajtót, majd nagy gázt adva elviharzott.
- Ismeritek egymást? Mi volt ez? – kérdezte Krisz, nem valami barátságosan
- Ez egy nagyon bonyolult történet – próbáltam másodpercek alatt kitalálni valami hi-hetőt. Kb. egy hónapja lehetett, hogy meghúztam a kocsiját kissé ittas állapotban és nem voltam egészen kedves vele. –füllentettem tudván, hogy nemrég tényleg neki-mentek Kate kocsijának
- Te voltál az? – nevetett Krisz. Nagyon kiakadt Kate, de majd kiheveri. – mondta furcsa mosollyal.
- Gyere, elviszlek valahova! - mondta továbbra is kissé furcsán.
- Nem úgy volt, hogy moziba megyünk. – kérdeztem tőle
- Meggondoltam magam – vetette oda, míg bement felöltözni
-
Azonnal rájöttem, hogy vége az álcámnak, felkaptam a cuccaimat és az ajtó irányában futot-tam.
- Hova? Hova? Hova? – kérdezte Krisz barátja, aki többedmagával állt az ajtóban.
-
Erre már ő is kijött teljesen felöltözve.
- Meg kell mondjam, tökéletesen játszottad a szerepedet Lea vagy Sarah, hogy is szólít-salak? Nem sejtettem semmit egészen máig, aztán a sors fintora, hogy Kate kimondta a nevedet és azonnal beugrott, hogy ki is vagy valójában. Jajj Sarah Loke egyszer pe-dig már kaptál golyót tőlünk – mondta alattomos mosollyal – Most valami sokkal job-bat találtam ki neked.
Hiába próbáltam szabadulni, Krisz barátai vasmarokkal szorítottak, megkötöztek és egy zsá-kot húztak a fejemre. Rugdaltam mindent és mindenkit, aki csak a közelembe került, aztán kaptam egy hatalmas ütést a fejemre és minden elsötétült.
…
Kate sírástól maszatos arccal állt Ben ajtója előtt. Mikor Ben ajtót nyitott, Kate egyből rátá-madt.
- Mióta kavar Sarah a bátyámmal? – kérdezte sírva és dühösen
- Mi? Ó jajj ne, hogyan bukott le? – kérdezte Ben kétségbeeséssel a hangjában
- És még kérdezed? Tehát te is tudtad! – válaszolta Kate vádlón
- Teljesen félreérted a helyzetet, de ha helyes a feltételezésem, akkor Sarah most a vi-lágon a legnagyobb bajban van, és ha nem találjuk meg, soha többé nem látod vi-szont élve.
- Ezt, hogy érted? – kérdezte Kate teljesen megrökönyödve
- Úgy, hogy Sarah egy titkos bevetésen van és a feladata volt, hogy mint a bátyád ba-rátnője szerezzen nekünk infókat a drogbandáról, akiről már bizonyára hallottál a hí-rekből.
- Krisz sose tenne ilyet. Ott gyerekek haltak meg. – mondta Kate felháborodva
- Pedig pontosan így van – válaszolta Ben- és ha nem teszünk valamit, Saraht ki fogják nyírni és apró gyufásdobozban szedhetjük össze a darabjait. Azonnal értesítem az őr-söt, azt javaslom te is gyere, mert valószínű, kell az orvosi tudásod. – felelte Ben és Katet a lépcső irányába húzta
…
Nagy rázkódásra tértem magamhoz, a fejem pedig rettentően hasogatott. A zsák tovább-ra is a fejemen volt, és a hangokból arra következtettem, hogy még mindig egy kocsi csomagtartójába vagyok bezárva. A kezem meg volt kötözve és a zsáktól már-már fulla-doztam, amikor a kocsi nagy fékezéssel megállt és én a nagy lendülettől a kocsi oldalá-hoz vágódtam. Ajtók csattanása hallatszott, majd pedig a csomagtartó is felemelkedett.
- Hé Krisz mekkora adagot kapott?
Adagot? Mégis milyen adagot? Kérdeztem magamtól, már kissé kétségbeesetten.
- Az téged ne érdekeljen! – válaszolta Krisz, majd kiemelt a kocsiból és egy kisebb séta után teljes erejéből a földre dobott. Hangos nyögés szaladt ki a számon, mikor a be-tonra érkeztem, felfedve ezzel, hogy ébren vagyok.
- No lám-lám, valaki felébredt – mondta majd letépte a fejemről a zsákot.
Egy hangárban voltunk, valószínű pont ott, ahol az átadást tervezték.
– Sarah, Sarah ugye tudod, hogy most nagyon rosszul áll a szénád? – kérdezte nevet-ve. Mire ideérnek a zsaruk, te már rég halott leszel, vagy ha nem is, akkor, majd utá-na valamennyivel.
- Dögölj meg Krisz. Ártatlan gyerekek haltak meg miattad – köptem felé a szavakat
- Ó, na, ne mond, hogy ez engem mennyire érdekel, kérlek, mesélj még róla – mondta bájosan mosolyogva. Ó jut is eszembe még nem is mondtam, mit terveltem ki elle-ned – mondta aljasan, miközben a barátai felcibáltak a betonról és egy székbe kötöz-tek.
Menekülési lehetőségem ezzel a 0-ról az -1-re süllyedtek.
Hirtelen azonban akkora pofont kaptam jobbról, hogy a székkel együtt több métert csúsz-tam a betonon. Vért, nyálat köpve, igyekeztem levegőhöz jutni, több-kevesebb sikerrel.
- Ezt azért kaptad, mert kavartál a húgommal és majdnem lebuktam miattad – mondta továbbra is mosolyogva az öklét dörzsölgetve.
Közben ketten felállítottak a székkel együtt.
- Na, most, hogy ezt megbeszéltük rátérhetek arra, hogyan foglak kinyírni. Az adag, amiről beszéltünk, gondolom, már sejted mi lehet az. Igen Sarah, az bizony kokain, addig fogom beléd lőni, amíg biztosan túl nem adagolom. És ha szétterjed szépen a testedben, onnantól van vége. Tudom, elég szar lesz, hogy mindvégig tudatodnál le-szel, de hát ilyen az élet. – mosolygott vállrándítva
A szemem feldagadt, a szám felrepedt és valahonnan folydogáló véremet is éreztem, de arra nem sikerült rájönnöm, honnan is eredhet. Tudtam, ennyi volt, vége van, legalábbis kis idő és vége lesz.
Krisz lefogta a kezem és még páran az egész testemet. Gúzsba voltam kötve, ahonnan nincs menekvés. A tű szúrása, ahogy egyre mélyebbre nyomta a vénámba, már-már ki-bírhatatlan volt, az ereim gyorsan teltek meg az anyaggal, Krisz több fiolányi folyékony anyagot nyomott belém. Hiába küzdöttem, rúgtam, karmoltam, a kötelek nem engedtek, kezek fogtak le, valaki még egy utolsó pofont adott, de már akkor már alig voltam ma-gamnál.
A távolban még tompa hangra lettem figyelmes, aztán a karok elengedtek én pedig a székkel együtt a földre kerültem, teljesen kificamodott testtel. Az anyag borzalmasan gyors sebességgel áramlott végig az ereimen, nem tudtam értelmesen gondolkodni, fu-tótűzként terjedt szét a testemben felégetve, elpusztítva mindent és én nem tehettem el-lene semmit, élettelenül feküdtem a saját gyarapodó véremben.
Aztán éreztem, hogy valaki hozzám ér, de nem durván tette, ahogy Krisz és társai. Fino-man maga felé fordította az arcomat, kétségbeesést, gyötrelmet láttam a szemében.
Kate volt az és látszott rajta, hogy retteg, mert tudja, hogy lehet nem fog tudni megmen-teni. Aztán az egész testen hirtelen görcsbe rándult, minden izmom megfeszült, és ha-talmas fájdalom áradt szét minden végtagomban, kívülről még hallottam az üvöltése-met, majd puha, fekete semmi kezdett el körülvenni. A kontúrok elmosódtak, Kate arca a semmibe veszett és vele együtt minden emlék minden szép pillanat.
Nem így akartam meghalni, nem így, hogy el sem tudtam búcsúzni senkitől, nem tudtam megmagyarázni neki a történteket, nem akartam látni Kate szemében azt a félelmet. A gondolataim össze-vissza csapongtak, szálldosásukat nem követte rend és logika.
Nem akarok meghalni, üvöltöttem kétségbeesetten a feketeségnek, de nem történt semmi. Egyszerűen nem tudok, így elmenni, szeretem, vele akarok élni. Egy rettentő fáj-dalmas villanás futott végig rajtam, a szívemet éreztem, mintha ezer darabra szakadt volna, aztán vége volt mindennek. Hogy elaludtam vagy elájultam fogalmam sincs, de mikor felébredtem, hallottam, hogy dobog a szívem, újra dobog.
El sem akartam hinni. Élek? Vagy meghaltam? Tompa volt minden, félek kimondani, de úgy érzem, nem akarom tovább folytatni, túlságosan fáj, ha lehet, inkább feladnám már.
Aztán meghallottam a gépek csipogását mellettem, a szememet kinyitottam és minden szürke volt. Kórházban voltam, de a színek elvesztek. A szobában egy lány ült és nézett engem, de nem tudtam ki ő. Csak néztem a szemében a szomorúságot, mintha nem akarta volna elhinni, hogy amit lát az igazi. Valami azt súgta én ismerem ezt a lányt, fur-csa sugallat volt, nem értettem a lényegét, azt sem tudtam, ki vagyok és mit keresek egy kórházban.
- Nem tudod, ki vagyok, igaz? – kérdezte a lány olyan szomorúsággal a hangjában, hogy már engem is a sírás kerülgetett.
Hang nem jött ki a torkomon, ezért csak egy erőtlen fejingatással válaszoltam rá. Egy könnycsepp futott végig az arcán, én pedig újra öntudatlan állapotba süllyedtem.
Ki volt ez a lány? Ki vagyok én? Üvöltöttem újra és újra bele a sötétségbe.
Mikor újra magamhoz tértem, kezdett rémleni minden, szép lassan majd egyre gyor-sabban jöttek vissza az emlékek, kibírhatatlan fejfájással járt, de elkezdtem emlékezni életem egyes pontjaira.
Katere is, Benre is, a lebukásomra is. Majd szétrobbant a fejem közben, ezért csapkodni kezdtem, hogy vegyen már észre valaki, mert a szoba ezúttal üres volt.
Egy nővér futott be és mintha szellemet látott volna, valamit beadott és kirohant.
Élveztem, hogy végre nem hasogat a fejem és visszatértek az emlékeim, legalábbis va-lamennyi. Kate jött be az előbbi nővérrel együtt. Továbbra is gyönyörű volt, de az a mér-hetetlen szomorúság nem tűnt el a szeméből. Amikor rám nézett, nem csillogott a sze-me, mint régen. Azt mondtam nem emlékszem rá, villant be hirtelen.
- Hogy érzi magát? – kérdezte Kate. Drogtúladagolás áldozata lett és már egy hónapja kórházban van. Újra meg kell vizsgálnom, hogy pontos adatokkal szolgálhassak a fel-épülését illetően. Emlékszik bármire is a történtekből?
- Igen. – válaszoltam rekedt hangon. Míg ő valamilyen folyadékot szívott fel egy fecs-kendőbe. Egy hónapig voltam kórházban? – kérdeztem vissza kétkedve
- Igen. – mondta színtelen hangon. Emlékszik bármire is a történtekből?- kérdezte is-mét, felém sem fordulva.
- Minden egyes pontjára emlékszem. – válaszoltam neki rekedten
- Mondana egy-két konkrétumot? – kérdezte továbbra is a fecskendővel bíbelődve.
- Nem számít rá, hogy eszemnél vagyok, vajon lemondott rólam? Nem bizonyára nem tenné. Nyugtattam meg magamat.
- Elég részeg lehettél, ha rávettek arra, hogy ördög tetkót csináltass a csípődre. – mondtam neki tompán mosolyogva.
Kiejtette a kezéből a fecskendőt és felém fordult, megdöbbent tekintettel.
- Na, azt már belém nem szúrod, néztem az injekció irányába.
- Ez nem lehet igaz, ez nem… - mondta miközben az ajtó felé hátrált, már fordult volna ki mikor megszólaltam.
- Tudom, hogy elszúrtam, de szeretlek – suttogtam és próbáltam felülni, de a világ 360 fokos fordulatot vett. Mielőtt lefejeltem volna az éjjeliszekrényt Kate elkapott.
- Köszi – mondtam erőtlenül
- Teljesen túladagoltak, az is csoda, hogy élsz, nem lehet, hogy emlékezz is. – mondta miközben leroskadt az ágyam szélére.
- Szerintem nagy szerencsém van.
- Én ezt nem hiszem el. – ne haragudj rám, de orvos vagyok és ez lehetetlen. Mondj va-lamit, amit csak mi ketten tudnánk.
- Az ördögös tetkó ezek szerint nem volt elég. – mondtam beletörődve. Kate Rostonnak hívnak. A Jedlik Ányos utcában laksz. Egyszer majd lefagyott mindenem, mire odaér-tem hozzád, te pedig jelszót kértél, míg én a fagyás összes stádiumát kiálltam. Aztán elmondtam, hogy a szüleimet meggyilkolták és fel akartam húzni a nyúlcipőt, mire te megállítottál…
Nem jutottam tovább a történetben, mert hirtelen megcsókolt, puhán és finoman, vigyázva a szám szélén lévő sebre. A kezemet a nyaka köré fontam és magamhoz húztam, érezni akar-tam, hogy itt van és engem szeret.
- Hamarosan elkezd szűnni a nyugtató hatása és többet nem adhatok – mondta elhú-zódva kissé tőlem, de továbbra is az ágyon maradt.
- Gondolom az nem lesz kellemes – mondtam a takaró szélét babrálva. Most mi lesz velünk? – tört ki belőlem a kérdés
- Nagyon fog fájni Sarah. És nem tudom, mi lesz velünk, nem tudom. – mondta lehaj-tott fejjel. Azt hiszem, időre van szükségem, hogy átgondoljam, ezt az egészet. Neked pedig fel kell épülnöd.
A szomorúság most az én szemembe költözött át, nem akarom elengedni, de nem fogok ráerőltetni valami olyat, amit nem akar.
- Ne nézz már így kérlek – mondta szemembe hullott hajtincset a fülem mögé simítva.
Nem szóltam semmit, csak néztem őt és reménykedtem, hogy nem utált meg örökre.
- Mennem kell, neked meg aludnod kellene még. – adott egy puszit az arcomra és vé-gig simított a hajamon, majd az ajtóból visszafordulva kérdezte.
- Sarah, lefeküdtél a bátyámmal?
- Nem feküdtem le a bátyáddal Kate, mert a lányokat szeretem, jobban mondva egy lányt szeretek. – válaszoltam szomorúan
Nem szólt semmit, csak zajtalanul kisétált az ajtón.  Én pedig pár perc eltelte után mély álomba zuhantam. Álmomban újraéltem a gyerekkoromban történt mészárlást és a mos-tani bedrogozást is. Fájt minden egyes lélegzetvétel, minden egyes apró mozdulat, amit tettem.
Mikor kinyitottam a szemem Kate állt az ágyam mellett és próbált felébreszteni, de bár ne tette volna. Ébren sokkal nagyobb fájdalmat éreztem, mint álmomban. Ez ereim szét akartak szakadni és minden fakó szürkére változott, a fejem zsongott, azt kívántam, bár ne éltem volna túl.
- Sarah, tudom, hogy pokolian fáj, de ha még egyszer kitéped magadból az infúziót, le kell szíjaznunk a kezed. – mondta Kate, miközben maga felé fordította a fejemet- Hal-lasz engem Sarah?
- Nagyon fáj, nem bírom – mondtam szaporán véve a levegőt kétségbeesésemben. Már nem tudtam mibe kapaszkodjak, vagy mit tegyek egyáltalán, ami elmulasztja ezt a felfoghatatlan fájdalmat.
- Nyugodj meg, csak az agyad próbál becsapni, valójában nem fáj Sarah. Próbálj meg egyenletes lélegezni, rendben? –próbált Kate megnyugtatni nem sok sikerrel.
Négy óra elteltével még mindig pokoli fájdalom kínozott, az összes csontom kegyelemért könyörgött, de a megváltás csak nem akart eljönni. Már nem küzdöttem, csak ültem ösz-szetörve a sarokban, ahova a fájdalom elől menekültem. Magam elé bámultam, miköz-ben a könnyeim megállíthatatlan patakként folytak végig az arcomon. Pont ezt az elcse-szett pillanatot választotta Kate, hogy megnézze, hogy vagyok. Már vége volt a műszak-jának és indult volna haza, ha meg nem lát, ilyen állapotban.
- Uram atyám, ne kérlek, csak ezt ne csináld! – mondta odaguggolva elém és magához húzott. – Nem tudlak így itt hagyni.
- Feladtam, kérlek, ölj meg, kérlek, csak legyen vége, csak legyen már vége. – mond-tam kimerülten a kíntól, amit éreztem. Nekidőltem, miközben továbbra is folytak a könnyeim.
- Gyere, állj fel. Segítek, itt maradok veled egy picit, de először felállunk innen. Jó?
Átölelt és felhúzott a földről, majd az ágy felé araszoltunk. Újra bekötötte az infúziómat és mellém feküdt. Nem mondott semmit, csak hagyta, hogy odabújjak és simogatta a ha-jamat. Ott ért bennünket a reggel, egymás mellett feküdve, a kórházi ágyon. Egyikünk sem mozdult, csak hallgattuk egymás apró szuszogását. Kopogást hallottunk az ajtón, mi-re Kate felkapta a fejét. Ben állt az ajtófélfának támaszkodva.
- Kate, nyugodtan menjél haza, Sarah meglesz most egy ideig, úgyis van min gondol-kodnia.
Kate adott egy puszit a homlokomra és felkelt mellőlem az ágyból. – Vigyázz magadra holnap jövök. Megérintette Ben kezét és kiment az ajtón. Most, hogy elment Kate, újra erőt vett rajtam a kétségbeesés. Nem akarom folytatni, nem megy tovább. Gondoltam magamban, mikor Ben visszajött.
- Gratulálok Sarah! – mondta Ben barátságtalanul
- Mihez? – kérdeztem, szinte oda sem figyelve rá
- Túlélted, emlékszel is, és most a célnál feladod. Ehhez csak gratulálni tudok. Csak tu-dod nem te vagy itt az egyedüli ember a földön, élnek rajtad kívül másik is! Feladni sokkal könnyebb, mint felállni a földről és továbbmenni. Nyugodtan csinálhatod ezt is, amit most csinálsz, csak ülsz ott és nem érzel semmit, mert nem neked fog fájni ez az egész. Nekem fog fájni, de legesleginkább Katet teszed tönkre! Én voltam itt, amikor szembesült a történtekkel, hogy mit csinált a bátyja, én voltam itt, amikor látta, hogy bármit tesz, nem ébredsz fel. Én láttam a fájdalmat a szemében, mikor azt mondtad neki nem emlékszel.
- Hagyd abba! - üvöltöttem rá Benre.
- Nem hagyom abba, mert Kate nem ezt érdemli, nem egy olyan embert érdemel, aki feladja, aki nem áll fel, hanem a földön marad.  Ő végig melletted volt, akár magad-nál voltál, akár nem. Te pedig cserbenhagyod őt, mert nincs benned annyi erő. Csak ülsz itt és sajnálod magad, sajnálod az egész életedet, ami veled történt. Lépj túl raj-ta, mert az emberek túlléptek rajta és elfejtették. Nincs olyan, hogy nem megy! Döntsd el, mit akarsz, és szólj, hogy döntöttél, hogy legyen időm kigondolni, hogyan kaparom fel Katét a földről, ha te már elmentél.  – mondta majd minden más szó nélkül kifordult az ajtón és elment.
Egyedül maradtam a gondolataimmal és pontról-pontra végigpörgettem, mindazt, amit Ben a fejemhez vágott. A legjobban az fájt, hogy pontosan tudtam, igazat mondott.  Való-színű elaludhattam, mert egy orvos lépteire lettem figyelmes. Felpillantottam és egy erősen kopaszodó, jóképűnek mondható férfi állt az ágyam előtt, orvosi köpenyben a kór-lapomat olvasva.
- Jó napot doktor úr! – köszöntem
- Jó napot Loke kisasszony. – köszönt vissza, majd kezeit tördelve, szóra nyitotta száját. Tisztában vagyok vele, hogy az állapota még néhány hónapnyi kórházi megfigyelést igényelne, de tudom, hogy jó kezekben lesz. Megmondom őszintén a kórházban hely-hiány lépett fel, a tegnapi súlyos tűzvész következtében számos beteget kell ellátnunk, így a kevésbé súlyos, tehát nem életveszélyben lévő betegeket el kell bocsátanunk.  Kizárólag, azért engedem ki magát, mert tudom, hogy Kate figyelni fogja az állapo-tát.
- Tehát, ha jól értem doktor úr, akkor ma már elhagyhatom a kórházat, bármilyen sza-bály megszegése nélkül.
- Pontosan. Ha meghallgatja a személyes javaslatomat, akkor elmondanám, hogy min-denképpen keressen fel egy pszichológust, mert a történtek mély nyomot hagyhatnak magán, ezt mindenképpen érdemes lenne kibeszélni egy szakemberrel. Még néhány hónapig nem javaslom, hogy munkába álljon, az egészségi állapotát tekintve.
- Értettem doktor úr, de tudja, pszichiáter beleegyezése nélkül, nem mehetek vissza dolgozni, így biztosíthatom róla, hogy előbb-utóbb el kell mennem hozzá.
- Inkább előbb, ha lehet, de ez elsősorban az ön döntése. Nagyon örültem a találkozás-nak és kívánom mielőbbi felépülését. A mai nap folyamán bármikor elhagyhatja a kórházat, kívánja, hogy felhívjunk esetleg valakit, hogy jöjjön önért?
- Köszönöm, de ezt én már igazán meg tudom oldani. –mondtam udvariasan hárítva a kérdését.
- Hát, akkor a mielőbbi viszont nem látásra. – köszönt el a doktor viccesen, én pedig a telefonomért nyúltam, de tétovázni kezdtem, kit is hívjak fel? Ben ezek után szóba se jöhetett, Katevel se szerettem volna még találkozni, illetve szerettem volna, de össze akartam szedni magam előtte és felébreszteni sem akartam a hosszú műszakja után. Így egyetlen lehetőségem maradt. Nick.