Hogyan tovább 3.rész

Rémesen hideg van kint, az eső kopogását hallgatva fekszem az ágyban, már több mint két hét eltelt az óta, mióta megtámadott az a férfi a kórházban. Katettel fokozatosan haladunk, szépen lassan, hisz itt az egész élet, arra, hogy együtt legyünk. Néha órákat csókolózva ülünk a kanapémon, anélkül, hogy bármit is mondanánk egymásnak. Egyre nehezebben bírom magamat leállítani, ha együtt vagyunk, valamint napról-napra nehezebb visszatartani, hogy ne meséljek a múltamról. Tudom, hogy úgy érzi, nem bízok meg benne, még ha nem is mondja, tudom, hogy így gondolja. El akarom mondani neki. Megérdemel ennyit. Tudnia kell. A gondolatok fénysebességgel kavarogtak a fejemben és nem hagytak nyugodni. Kint elállt már az eső és szépen lassan fagyott rá az aszfaltra, a levegő alattomosan kúszott be a téli kabátom alá, mikor sétálni indultam a park irányába. Céltalanul ténferegtem mélyen a gondolataimba merülve és hagytam hagy vigyenek a lábaim oda, ahová csak szeretnék.
Körülbelül egy jó óra után már rettentően fázni kezdtem, ráadásul a kesztyűmet is ott-hon hagytam. Visszafelé indultam hát az albérletem felé, de nem sokáig bírtam, minden porcikám vacogott és a meleg szoba után áhítozott. Kate utcája felé kanyarodtam, mert sokkal közelebb volt, mint hazasétálni. A szél is feltámadt és teljes erejéből kezdte el szőke fürtjeimet a szélrózsa minden irányába repíteni. Végre Kate házához értem, és erővel kellett rávennem az ujjaimat, hogy nyomják meg végre Kate neve mellett lévő csengőt. Hosszas kínkeserves várakozás után Kate beleszólt a kaputelefonba. Bár lehet, hogy csak nekem tűnt hosszú időnek, míg megszólalt, az engem körülvevő jéghideg miatt.
- Ki az?
- Én vagyok- szóltam dideregve
- Mi a varázsszó?
- Le. fagynak. az. ujjaim. míg. te. szórakozol.
- Jó hosszú varázsszó, de megteszi, gyere már fel, nyitva van - mondta és a hidegtől el-gémberedett ujjaimmal belöktem az ajtót. Felérve a második emeletre Kate már az ajtóban várt mosolyogva, majd mikor meglátott lefagyott a vidámság az arcáról.
- Te nem vagy normális esküszöm. Egy vékony kabátba eljönni otthonról ilyen időben, gyere be gyorsan, teljesen el van kékülve a szád.
Valószínű tényleg így lehetett, mert nem igazán akart engedelmeskedni, mikor meg akartam szólalni. Kate azonnal karon ragadott és a nappaliba érve, leültetett a kanapéra.  Egy gőzölgő teával tért vissza, amit a kezembe nyomott, majd pedig egy pokrócot terített rám. Így ültem Kate nappalijában, kabátban nyakig betakarózva, egy bögre, forró teával a kezemben. Ő is letelepedett a kanapéra és nézte, hogy változik vissza a színem kékeslilából egészségessé. Fejemet a díványra hajtja vártam én is, míg visszanyerem eredeti formámat és végre meg tudok szólalni.
- Hogyan jutott eszedbe, hogy ilyen időben kimozdulj? Gondolom nem nézted a tv-t.
- Nem tudtam aludni. Miért is kellett volna, hogy nézzem? – kérdeztem vissza a bögrém biztonsága mögül.
- Figyelmeztetést adtak ki az országra és megkértek mindenkit, hogy maradjon otthon, mert rettentő hideg érkezik ma este és tart egész hétvégén.
- Az szép. – mondtam meglepődve. Levetettem a kabátomat, de a takarót újra magam köré csavartam, mert olyan jó meleget adott, hogy nem tudtam tőle megválni, na meg más miatt is.
- Nagyon fázol még? – kérdezte aggódva.
- Már nem annyira, csak olyan jó te illata van a takaródnak.
- És az milyen- érdeklődött nevetve
- Hát olyan te illata van. – mondtam és melléje telepedtem, mire ő felemelte a takarót és bevackolta magát mellém.
Hozzábújtam, ő pedig a hajamat simogatta és néhány perc eltelte után egy puszit nyomott a homlokomra, így feküdtünk egymás mellett benn a meleg szobában, míg kint a metsző hideg szél mindent és mindenkit megfagyasztott.  Elmerengtem rajta, hogy lehet ez az a pillanat, amikor el kellene mondanom a történetem. Itt és most, amíg még van hozzá merszem.
- Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte Kate továbbra is a hajammal babrálva
- Honnan veszed, hogy gondolok bármire is?
- Ilyenkor mindig furcsán nézel és rágod a szád szélét, ami egy részről sexi, másrészről tudom, hogy valamin nagyon töröd az agyad.
Hadd meséljek valamit. – mondtam továbbra sem mozdulva mellőle.
Élt nem messze a várostól egy család. Apa, anya és egy kislány, na meg a macskája. Egy teljesen átlagos család, átlagos gondokkal és problémákkal. Bár ha jobban meggondolom mégsem volt annyira megszokott család, az apa és anya, látástól vakulásig dolgozott, csak azért, hogy este legyen mit az asztalra tenni. Az apa végső elkeseredésében egy bandafőnöktől kért kölcsön, ami végzetes döntésnek bizonyult. Egy vacsora után a szülők rémes veszekedése hallatszott ki a konyhából, a kislány a nappaliban egy kanapén üldögélve hallgatta, az amúgy már megszokott ricsajt.  A cica az ölében aludta az igazak álmát, ráérősen eldorombolva tetszését a fültővakargatásról, mikor az ajtót óriási robajjal berúgták.
Három felfegyverzett férfi rontott be a lakásba, maszkban, puskákkal és késekkel. Az anya és apa kirohant a konyhából a nagy zajra, a két férfi pedig belökődte őket a nappaliba és szorosan megkötözte kezüket-, lábukat. A másik férfi a kislányt ragadta meg és a sarokba dobta, de nem kötözte meg, csak eléje állt és azt mondta” Jól nézz végig mindent, mert te fogsz utoljára megdögleni.” Az apa rezzenéstelen arccal nézett támadóira, látszott a szemén, ő már feladta és tudja nem éli túl. A banda az egész családjával le fog számolni és ő lesz az első, akit megölnek, a lánya és a felesége szeme láttára.
Penge gyors villanása a nyakánál és már vége is volt az életének. Az anya pánikba esve vergődött és sikoltozott a padlón. Az egyik támadó belerúgott teljes erejéből és bekötötte a száját, amiből már vékony vércsík folydogált. Aztán előkerült az ismerős penge, levágták a ruháit, miközben a kislánynak csak folytak a könnyei és semmit nem tett. A támadók a lány majd az anya felé néztek. Melyik legyen? Kérdezte az egyik. Legyen a kislány, azzal könnyebb dolgunk lesz. Válaszolta a férfi, aki előttem állt. Mindegyik férfi az anyám felél fordult, egyszer-re fogták le, majd lassan végighúzták a testén a pengét, le a nyakától egészen a hasáig. Két másodperc múlva mindent vér borított, az ugyan anya még élt, de már nem sokáig, utolsó pillantása rám esett, majd az ajtó felé fordult. Fuss! Ezt üzente a szemével, majd pedig távozott az élők sorából.
Azonnal felpattantam a sarokból, ahova dobtak és a bejárati ajtó irányába futottam, ahogy csak bírtam, de utolértek és a földre nyomtak. Csapkodtam, karmoltam, haraptam, ahogy csak tudtam, de három férfi ellen esélyem sem volt. Az egyik férfi, miközben én az életemért küzdöttem, ő vágásokat ejtett a hátamon és az oldalamon, míg a másik kettő lefogott. Már a falat is vér borította és szinte minden mást is. Én már alig voltam eszméletemnél, mikor az ajtót újra berúgták és megérkezett a rendőrség. A szomszéd hívta ki, mert a macskám az összes virágát leverte az ablakpárkányról, összekaristolta az ablakot, ezzel felhívta magára a figyelmet. Számomra is hihetetlen, de a macskám volt az, aki megmentett. Bár néha azt kívánom, bárcsak ne tette volna meg, mert akkor nem kellene emlékeznem, arra az éjszakára, amikor elvesztettem mindent és mindenki, aki fontos volt nekem.
- Uram isten, Sara nagyon sajnálom. – mondta Kate a sírással küszködve. Kérlek, ne mondj ilyet, hogy nem érte meg megmenteni, mert ez nem igaz.
- De mondok, mert ez az igazság. – mondtam, miközben kibújtam az öleléséből és át-ültem az egyik fotelba. – Most már tudod a történetem, és rajtad áll mit teszel.
- Ezt, hogy éreted? – kérdezte, felülve összeráncolt homlokkal.
- Hogy akarod-e folytatni. Hagylak gondolkodni. Akkor majd valamikor találkozunk. – mondtam, majd felvettem a kabátomat és kisétáltam az ajtón. Illetve kisétáltam vol-na, ha nem pattan fel azonnal a kanapéról és fogja meg a karomat, becsapva előttem a bejárati ajtót.
- Nem mész te az égvilágon sehova. Hagysz gondolkodni? Hogy akarom-e folytatni? Miért ne akarnám? Ha olyan embernek ismertél meg, aki csak azért, mert borzalmas tragédián vagy túl és néha kezelhetetlen vagy, nem akar veled kapcsolatot, mert az már macerás, akkor egyáltalán nem ismersz. Képes lettél volna itt hagyni leforrázva, miután elmondtad a legnehezebb dolgot az életedben? Ha máskor is elfutsz, ha valami nehéz, akkor ne haragudj, de nekem nem megy. Szóval, ne menj el. – mondta Kate, miközben patakzottak a könnyek a szeméből.
- Ne sírj, kérlek, utálom, ha sírsz. - mondtam neki, miközben letöröltem a könnyeket a szeméből. Megígérem, többet nem futok el. Jó? Csak ne sírj. –mondtam szomorúan. Csak fel nem foghatom, hogyan tudsz még szeretni.
- Miért ne tudnálak? Te vagy a világon a legaranyosabb lány akivel, valaha találkoztam. Nem vagy könnyű eset, de nekem így kellesz, ahogy vagy. – mondta bólogatva, majd szipogott kettőt és kézen fogva a szobájába húzott.
- Vedd már le a kabátodat, mondta továbbra is könnyezve.
Levettem és melléje bújtam.
- Kérdezhetek valamit? – kérdezte, miközben gyengéden simogatta a hajamat.
- Persze, ha tudok, válaszolok.
- Mi történt utána? Egyből nagymamádhoz kerültél?
- Nem hittem volna, hogy megjegyzed, hogy mamához kerültem, de igen 1 hónapig kórházban voltam, utána rendszeresen kellett pszichológushoz járnom, mert ha nem teszem, nem költözhettem volna oda.
- Persze, hogy megjegyeztem. – mondta és adott egy puszit a számra.
- Nehéz dolga volt velem, arra nagypapa már 2 éve halott volt és a nyakába szakadt egy totálisan sérült, kezelhetetlen lány, akinek minden butaságával meg kellett küzdenie.
- De sikerült neki, ezt váltig állíthatom. – mondta Kate mosolyogva és magához húzott engem.
- Nem vennék rá mérget, mondtam miközben megcsókoltam.
- Pedig kellene. - közölte és viszonozta
Fölé hajoltam, megtámasztva magamat a feje mellett. Ő közelebb hajolt és a fülembe súgta, „le akarok feküdni veled”.
- Miért most mit csinálunk? - súgtam vissza neki.
- Ne hülyéskedj, tudod, hogy értem.
- Nem, nem tudom, kifejtenéd bővebben?  - kérdeztem nevetve
- Nem – mondta mosolyogva
Megfogta az arcomat és a magához húzta. A csípőjét enyhén megemelte, benyúlt a pólóm alá és megmarkolta a mellemet.
- Mit művelsz? – nyögtem fel két csók között.
- Kifejtem bővebben – mondta incselkedve. Lehúzta a pólóját majd az enyémet is és végigcsókolta az összes sebhelyet a hátamon, az oldalamon és a mellkasomon. Szépen lassan őrjítő lassúsággal vándorolt a bőrömön, csókolt végig minden négyzetcentiméteremet.
- Mi az megnémultál? - érdeklődött nevetve
Csak gyors bólintásra futotta, mert a keze utat a nadrágomhoz és az övrészét kezdte babrál-ni.
- Nem gondolod, hogy kicsit elhamarkodod a dolgokat? – kérdeztem mosolyogva
Ő rám nézett és rávágta, hogy: Nem! Akarlak!
- Mi a bizonyíték?
- Mégis mire? – kérdezte türelmetlenül és lovaglóülésben foglal helyet rajtam
- Hogy akarsz. – mondtam sunyin, tudva, hogy meg fogom őrjíteni.
- Most csak szórakozol, ugye?
- Aha. – feleltem mosolyogva és magam felé rántottam pólójánál fogva. Úgy csókol-tam meg, hogy tudja, nem viccelek, most nem. Élveztem, ahogy a puha nyelve az enyémmel jár táncot, miközben kicsatoltam a melltartóját és végig simítottam csupasz hátán, hogy leérve belemarkoljak a fenekébe. Oldalra döntöttem és leszorítottam az ágyra. Lassan haladtam a nyaka hajlatától lefelé, érintve a kulcscsontját, majd még lejjebb a megkeményedett bibóit kezdtem el szívogatni, mire hangos nyögéssel fejezte ki tetszését. Éreztem a farmere anyagán keresztül a nedvességet, tudtam már nem sokáig bírja, ezét lerántottam róla a nadrágot, a bugyijával együtt, és mélyen belenyaltam.  Belemarkolt az ágytakaróba és hangos ziháló nyögései engem is rettentően beindítottak. Mikor csiklója izgatása közben beledugtam nedves puncijába az egyik ujjam teste ívben megfeszült, nekem pedig egyre gyorsabban kezdett el járni benne az ujjam. Nem sok idő kellett hozzá és Kate hangos nyögéssel ment el. Még egy darabig cirógattam a punciját, élveztem édes ízét, de magához kezdett húzni fel-fele.
- Szeretlek- suttogta bele a számba
- Én is szeretlek.
Reggel tompa csipogó hangra ébredtem. Kate még mélyen aludt, teljesen hozzám bújva, miközben én a hang forrását próbáltam kitalálni, vajon honnan a fenéből jöhet. Kate meg-előzött, mert rakéta sebességgel vágta ki magát az ágyból és rohant a nappali felé. Visszafelé már a csipogójával jött felöltözve, míg én kellemesen tovább szundikáltam.
- Sara, ne haragudj, be kell mennem a kórházba. – suttogta bele a fülembe, miközben megsimogatta az arcomat.
Hosszú morgással válaszoltam és a párnába fúrtam az arcomat.
- Nyugodtan aludj még, meló után találkozunk, ja és kérlek, ne a sürgősségin kelljen megint viszontlátnom, vigyázz magadra. – azzal egy csókot nyomott a számra és kifelé vette az irányt.
- Ne dolgozz ennyit, mert egyszer csak azt veszed észre, hogy a templomban mindenki énekel, csak te fekszel a hátadon. – motyogtam még mindig félálomban
- Hu de vicces valaki – mondta nevetve
- Kate várj, hogy az van az közmondás? Tudod, az a korán kelős. – kérdeztem tőle sunyi mosollyal a párna alól.
- Aki, korán kel aranyat lel? Erre gondolsz?
- Nem, azt hiszem arra, hogy aki korán kel az vagy hülye vagy harangozó.
- Mi van veled ma reggel? Szerintem többet kéne velem aludnod, ha érted, hogy értem.
- Igen tudom, amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utolérhetetlen
vagyok az ágyban. – már én se bírtam tovább és elröhögtem magamat.
Karba tett kézzel nekidőlt az ajtófélfának.
- Min gondolkodsz? – kérdeztem tőle
- Tudtam, hogy orvosi eset vagy, de egyelőre gondot okoz a betegséged meghatározása.
Még ki se mondhatta teljesen, már repült is párna a feje irányába. Elkapta, odajött hozzám, kaptam puszit és azt mondta:
- Aludj még egy kicsit, rád fér. A kulcsot majd rakd be a lábtörlő alá. Szia!
- Szia! – motyogtam vissza újra félálomból.