Hiányzol...

Hiányzol. Ha tudnád mennyire! Olyan rég éreztem az ölelésedet, a csókjaidat, minden érintésed hiányzik. A veled töltött percek megszépítették az életem egy rövidke szakaszát. Este hétkor fáradtan nyitom ki a közös lakás ajtaját, pedig tudom, már megint üresen találom és te sehol se vagy. Lepakolom a csomagokat a konyhapultra, közben a tekintetem az ablakra siklik, azon át pedig a parkra. Elmosolyodom. Mindig szerettél odajárni. Képes voltál a padon üldögélni órákon át, és figyelni a röpködő galambokat, és a kicsiny gyermekeket, akik gyermeki szeretettel etetgették őket. Élvezettel figyelted, ahogy a hófehér madarak felröppennek a naplemente fényétől pirosra festett égre. Ahogy most is teszik. A szabadság a szívedben maradt, nem múlt el még szerelmünk alatt sem. Az isten a megmondhatója, mennyire szerettelek, és te mennyire szerethettél. De az élet megy tovább, bármely állomásra tévedünk is. Valahogy pedig el kell jutnunk egyik állomásról a másikra, jó és rossz utakon át egyaránt.

Kinyitom a hűtő ajtaját, hogy betegyem a tejet, a fényképek meglebbennek a mágnesek alatt. Közös élmények, kirándulások. Minden rád emlékeztet...
Felütöm a tojást a rántottához. Kis só, paprika… Ahogy te is szeretted. Hihetetlen, hogy ennyi idő után is bennem él minden szokásod, mozdulatod. Éjfekete szemed huncutul mosolyog a hűtőre mágnesezett fényképen.
- Mi az, kérsz te is? - mosolygok a fényképre, miközben a serpenyőbe kaparom a felvert tojásokat. Sercegve sül a vacsorám, közben ismerős érzés költözik belém. Ezt csinálom több, mint hat hónapja, minden este. Magányosan hazajövök, vacsorát készítek, és a szívemben nincs semmi keserűség, semmi gyűlölet irántad. Nem tettem fel a kérdést, miért hagytál el, vagy mi lehetett fontosabb… Mert tudtam. Elejétől fogva, mi lehet az, ami téged máshová vonz. A szabad szárnyalás….A vacsorámmal, egy üveg hűtött borral, és egy pohárral bemegyek a hálóba, és leülök törökülésben az ágy kellős közepére. Bekapcsolom a TV-t, valami idétlen vetélkedő megy, és a többi adón sincs érdekes műsor. Egyből ki is kapcsolom. A bort töltve csak vigyorogni tudok, mindig bosszankodtál az ízlésemen.
- Nem ismerek még egy olyan nőt, aki a rántottához vörösbort inna vacsorára! - szólalsz meg szórakozott hangon.
- Pont ezt szeretted bennem, vagy nem? - mosolygok a fésülködőtükörre, ahonnan vigyorogva, karba tett kézzel figyeled a merész étkezési módszeremet.
- Dehogynem. - válaszolsz széles mosollyal - Kivételes nő vagy. - és kilépsz a látóteremből. Mire visszanézek, a hatalmas ovális tükörben már csak magamat látom farmerben és pulóverben, kezemben a borral. Felállok, kiviszem a tányért a konyhába, elmosogatok.
Hallom, ahogy nekidőlsz a konyhapultnak a mosogató mellett. A hűtőhöz lépek, hogy visszategyem a bort. Megfordulok, s téged látlak.

- Ugye tudod, hogy nagyon hiányzol? - nézek rád. Szemedben csillog a huncut fény, hollófekete hajadon itt-ott megtörnek a nap vörös sugarai, arcvonásaid árulkodnak romantikus jellemedről. És persze megint színfeketébe öltöztél… Bosszantó látni, de mivel istenien áll, sosem piszkáltalak miatta.
- Te is nekem. - mosolyogsz rám. Szemeid csillogására mély mosollyal válaszolok, majd elindulok a fürdő felé. - Mondd csak, megengeded, hogy veled zuhanyozzak?
- Álmodozz csak. - vigyorodok el, majd lerántom magamról a pulóvert, és eldobom a konyhapult felé, ahol állsz.
A fürdőszobába lépve azonnal megszabadulok a ruháimtól, és már meg sem lepődök, hogy a mosógép tetején üldögélsz egy szál törülközőben. A tükörből látom, ahogy vágyakozva legelteted a szemedet rajtam.
- Gyönyörű vagy. - hallom a suttogásod.

Anyaszült meztelenül, gátlások nélkül megfordulok és végignézek rajtad. Kívánatosra kidolgozott izmok, karcsú felsőtest, de mint mindig, mély elismeréssel nyugtázom, hogy egy szál rongyban is szívdöglesztő vagy.
- Neked sincs okod panaszkodni. - mosolygok a szemeidbe.
Belépek a zuhany alá, s miután becsuktam az ajtót megengedem a vizet. A víz szinte éget, de nekem ez kell, most erre van szükségem. A fülem zúg, ahogy belemegy a víz és nyomban kifolyik. A lelkem felszabadul, most, hogy vége a napnak. Tervezgetem a hétvégét: elmegyek sétálni a parkba, lemegyek a kikötőbe, közben eltervezem, mit kéne a jövő hétre vásárolni, eszek egy fagyit, beugrom egy kávézóba, talán elmegyek egy barátnőmmel ebédelni… Mindenesetre nyugodtan szeretném eltölteni a szombatot.
Merengésemből vidám hangod ébreszt:
- Tusfürdőt? - kérded, miközben az orrom elé tartod a flakont valahonnan a hátam mögül.
- Kérek. - már venném el a flakont, de visszahúzod a kezed.
- Majd én. - súgod a fülembe.

Lassan, mély mozdulatokkal kezded masszírozni a vállamba a tusfürdőt, én pedig behunyt szemmel élvezem a kényeztetést. A kezed lejjebb vándorol a hátamra, néha-néha megsimítod a mellem oldalát. Valami felszökik bennem… Pár pillanat és már nem is tétovázol, a tenyeredbe simítod a melleimet, és megcsókolod a nyakamat. A válladra hajtom a fejem és mélyről jövő sóhajjal nyugtázom a gondoskodást. Lassú, körkörös mozdulatokkal masszírozol, egyre jobban felizgatsz. Lecsúsztatod a kezed a hasamra, majd egyre lejjebb, míg meg nem érinted a csiklómat. Halkan felsikkantok, s egyre jobban belemerülök az érintésed minden ízébe. Néhány mozdulat és alig bírok magammal. Megfordulok és csókra szomjazva az ajkaidat kezdem ostromolni. A nyelvünk érzékien játszadozik, miközben a kezed ismét a nagyajkaim közé siklik, és szenvedélyesen magadhoz ölelsz. Átölelem a nyakad, és el sem akarlak engedni.
- Ha tudnád, mennyire vártam erre… - súgom a füledbe. A fejemben ütemes, fülledt dobogás veszi kezdetét, mindketten vad szenvedéllyel kívánjuk egymást.
- Megmutathatom, mit tudok a zuhany alatt? - heves lélegzeted mosollyal keveredik.
- Á, szóval énekelni fogsz!
- Azt is…Utána… - már csúszol lejjebb, hogy végigcsókold a testem minden szegletét, és őrjítő perceket szerezz nekem ahelyett, hogy csillapítanád a vágyaimat, amik felszínre törtek bennem hat hónap feledés után. Megelőzve a sodródást az őrület határáig, megállítalak.
- Kellesz nekem. - sóhajtok. - Most, és nem mindjárt… Viszont akarlak látni az ágyamban... - ölellek át, mintha egy szempillantás alatt kiszakadhatnék a karjaidból.

- Gyere… - végigsimítasz a combomon és egy könnyed mozdulattal felemelsz. A víz zuhog tovább, mit számít már… Kilépsz a zuhany alól velem együtt és meg sem állsz a hálószobáig. Az ágyra fektetsz, és nem tudok betelni veled. Csókolod a nyakam, az ajkam, a melleimet, ha tehetnéd, a csókjaiddal falnál fel, de most nem teheted, mert te sem bírnád ki, míg a lakoma végére érsz.
Égető szenvedéllyel veszed birtokba a testemet, buja vágyad tengere féktelenül hullámzik. Elvesztetted a fejed, mint már oly sokszor az együtt töltött idők során. Érzem, ahogy belém hatolsz, ahogy a nedves bőrünk egymásba tapad. Vizes hajad csíkokban tapad a nyakadra, szemedben immár tűz ég. Bensőnk féktelenül hullámzik, és szinte sercegnek a vízcseppek, amelyek legördülnek a testünkről. Megfogod a kezem és repítesz felfelé. Együtt sóhajtunk, érezzük egymás ritmusát, a szenvedélyünk csúcsát kéz a kézben érjük el. Kivételesen szép, tiszta szerelmünk itt ért véget, szívem mélyén ott, és akkor tudtam, örökre elhagytál. Csak az emléked él tovább. Fejed a vállamra borult, előttem elhomályosodott a világ.

Hangos koppanásra ébredtem… Merengésemben ledöntöttem a tusfürdőt a polcról. A víz zuhog a nyakamba. Hihetetlen, milyen szép álom volt. Hosszúnak tűnt, mégsem volt több fél percnél. A fürdőszobából kilépve látom, a pulóverem a pulton hever, ott, ahová dobtam. De vajon kinek dobtam? A lakás üres, mint mindig, de az illatod átjárta az összes helyiséget, ahol csak megfordultál.
A kipihent éjszaka után lemegyek a parkba. Át a főutcán, két-három sarokra megállok egy kovácsoltvas kapu előtt, majd belépek rajta. Csak megyek előre, visz a lábam a kitaposott úton. Megállok egy márványtábla előtt, s búcsút veszek.
Sólyom V. Gábor
"A szabadság vándora"
Élt 24 évet
Ő volt a mindenem, az életem, de azt akarná, lépjek tovább. Egy könnycsepp, egy csók az égnek, s egy üzenet az elröpülő galamboknak: Nagyon szeretlek!

Sólyom Gábor, a világ legjobb vadászpilótájának emlékére