Havazás

Vizsgaidőszak... Olyan vagyok, mint egy bomba, bármikor robbanhatok...
Kétnaponta vizsgák, rohanok egyik helyről a másikra... nincsenek meg a jegyzeteim, nem olvastam végig a bibliográfiát... már csak a kávé tart életben, a szemem alá néhány hete beköltöztek a karikák... és eszük ágában sincs távozni, hiszen egyre mélyebbre, és mélyebbre ássák magukat...
Rohanok, mint mindig... a busz az orrom előtt ment el... nem is egy, egyből kettő... Ezt nem hiszem el, pont, amikor a legjobban sietek, meg fázom... semmi kedvem ücsörögni a megállóban, inkább elindulok gyalog... majd felülök a következő megállónál...

A hó szállingózik... körülnézek... milyen szép minden... gyönyörű, ahogy a fák ágain megáll a hó...
Hiányzik a karácsonyi hangulat, akkor olyan béke lakott bennem, félretettem minden gondot, nem rohantam... Volt időm órákat beszélgetni anyukámmal, nagymamámmal, gyertyát készíteni kisöcsémmel, fát vásárolni apukámmal, sajátkezű ajándékokat barkácsolni, mézeskalácsházikót sütni... De hiszen akkor sem volt kevesebb dolgom... csak hát másképp álltam hozzá... Megérintett a varázslat...
Mosolyogva gondolok vissza azokra a napokra... milyen szép volt... Oldódik a feszültség bennem... Már észreveszem, hogy milyen szép havas a mi kis utcánk, észreveszem a hulló hópelyheket... Játszadozni támad kedvem... fogdosom a hópelyheket, majd tátott szájjal rohangálok utánuk, próbálok úgy helyezkedni, hogy egyenesen a számba hulljanak... Kicsit nevetséges vagyok, az emberek bámulnak... de kit érdekel...
Csúszkálok a jégen, nekiszaladok, hogy minél hosszabbat csússzak...
Közben a buszok sorra haladnak el mellettem, nem futok utánuk... minek? Úgyis jön más...

Csörög a telefon a zsebemben... na puff... Ági rikácsol, hogy már 20 perce vár rám a szobor előtt, szétfagyott, hol vagyok, kellenek a jegyzetei, kell tanuljon, nincs ideje egész nap rám várni... Jaj, ezt el is felejtettem... jön a busz, rohanok utána... Dühöngök a forgalom miatt, már csak a szürke várost látom, nem veszem észre a gyönyörű hóesést, nem engedem előre az öreg néniket, hisz én sietek... A csodának vége...
Ági dermedten várt rám... nem is tudom, hogy hogy felejthettem el... én nagyon dühös lennék helyette, ő csak kedvesen dorgál...
Beviharzok a könyvtár olvasótermébe... elképesztő mennyien vannak... nincs is üres asztal, így hát leülök a legközelebb eső asztalhoz... Nyűgös vagyok, nem viselem el más közelségét, amikor tanulok, vagy olvasok, szeretek magamban lenni...
Levetem kabátom, sapkám, sálam kesztyűm lepakolom az asztalra, előkotorom a kilométeres bibliográfiát... találomra kiválasztok egy könyvet belőle, megkeresem a polcon, azt olvasom...
Hát a találomra kiválasztás nem működött, egy szörnyen nehéz könyv volt... csúf szakirodalom, bonyolult körmondatok... minek kellett ez nekem? Sírhatnékom van, mint ilyenkor mindig... sehogy sem fogok a végére jutni, elegem van, az egész egyetem egy kalap szart sem ér... eltolom magamtól a könyvet, könyökömre hajtom fejem...

- Nem vagy jóban Heideggerrel? – szólal meg valaki mellettem... Váratlanul ér a hang, az arcomba hullott hajtincsek közül kikukucskálok, a mellettem ülő fiú meg barátságosan mosolyog rám...
- Heideggerrel? Még csak ismerkedünk, de ballábbal indultunk – válaszolok, és visszabújok a hajam mögé...
De a fiú nem hagy... rettenetesen fáraszt a beszélgetés... Filós vagy? Igen... Hányadéves? Kinél vizsgázol? Mikor? ... Nehezemre esik válaszolni, nincs kedvem az üres beszélgetésekre... Fáradt vagyok, nincs erre szükségem... Az agyamig sem érnek el a kérdései, gépiesen válaszolok. Bemutatkozik, bemutatkozom... Andrásnak hívják, negyedéves talán, ő is filós...
Újra nekifogok... Heidegger... egy mondatot legalább háromszor el kell olvassak, hogy megértsem... nem megy ez nekem...
Közben András elköszön... mennie kell...
Én még küszködök kicsit, de be kell lássam, hogy reménytelen... felöltözöm, és kimegyek levegőzni...

Céltalanul sétálok... bolyongok a havazásban... Egy parkba érek, egy lélek sincs ott... Újra felébred bennem a gyermek... nekiállok hóembert építeni... Gondolkodom, hogy mikor is építettem utoljára... közben szorgalmasan formálom a gömböcskéket...
Egyszer csak egy hangot hallok... összerezzenek...
- Segítsek? – kérdi valaki a hátam mögött... András áll ott... milyen aranyos sapkája van...
Elfogadom a segítséget... buzgóan gurítjuk a gömböket... egymásra rakjuk... Jól esik, jó gyermeknek lenni, örvendek a játszópajtásomnak, hasonlóan lelkesnek bizonyul...
Egymáson áll a három óriásgolyó... kerül szem száj orr, kéz a hóemberünknek, és a sálam is megkapja...
Lelkesen bámuljuk a nagy alkotást... gyermeki öröm áraszt el, ugrándozom, éneklek...
- Ez jól esett... 15 évesen építettem utoljára hóembert...
Igen, nekem is jól esett... – Köszönöm a segítséget... aranyos tőled...
Még csodáljuk a hóemberünket, szépítgetjük kerekítjük...

Már fázni kezdek... lassan mi is hóemberek leszünk, a cipőm átázott... Jól esne egy forró tea... Andrásnak jobb ötlete támad...
– Van-e kedved meginni egy csésze forralt bort? Meghívlak... Hát milyen kérdés ez... imádom a forralt bort, természetesen...
Elindulunk egy kocsmát keresni... Ugyebár vizsgaidőszak van, ilyenkor az egyetemisták tanulnak, nem kocsmáznak... biztos kapunk helyet valahol... Hát tévedtünk... az egyetemisták kávéznak, cigiznek, vagy esetleg forralt bor mellett melegednek...
Végigjártunk már legalább öt helyiséget, sehol egy üres asztal... Alaposan átfáztam... András felajánlja, hogy menjünk fel hozzá, a közelben lakik, ő készít nekem forralt bort, még pirítóst is ehetünk mellé... és tiszta ingyen... Ilyen ajánlatot vétek visszautasítani... – Menjünk...

Andrásék lakása... kellemes diáklakás... Matrac a földön, rajta sok párna, íróasztal, tele apróságokkal... meleg fényű asztalilámpa... sok kis mütyür... otthonosan érzem magam...
A konyha hasonlóképpen barátságos, kis kerek faragott asztalka, hozzá illő székek, művészi fotók a falon.. nagyon tetszik...
Három barátjával lakik, ők elvannak a saját szobájukban... épp köszön, és bemutat nekik... aranyosak ők is.
Odatesszük a bort forrni, a kenyeret pirítani... lehet fogyasztani...
Közben a bakancsom levetem, kicsavarom a nadrágom szárát, melegítem a lábaim...
Tetszik Andrásnak a csíkos zoknim, megdicsér, mikor elárulom, hogy én kötöttem... kiderül, hogy ő gyertyákat szeret önteni, megmutatja a gyűjteményét... Egyik nagyon megtetszik, felajánlok cserébe egy általam festett mécsestartót, áll az alku... A gyertyát tarisznyámba csúsztatom, majd visszamegyünk a forralt borhoz.
A párnák közé heverészünk a gőzölgő csészékkel... beszélgetünk... A közhelyes mondatok hamar mély fejtegetésekké válnak... Beszélgetünk boldogságról, vitázunk a szerelemről... a nagy és kis dolgokról, az élet fontos eseményeiről, valamint a mindennapi apróságokról... Átfilozofáljuk az órákat, észre sem veszem, hogy hogy repül az idő...
Akkor kapok észbe, amikor a telefon emlékeztetőm szól... Ki kell vegyem Emese, a szobatársam elemeit a töltőből...

Búcsúzom, hogy mennem kell... Amúgy is tanulnom kell a másnapi vizsgámra... András lekísér a buszmegállóba... Mindketten nagyon jól éreztük magunkat, megbeszéljük, hogy még találkozunk... folytatjuk a beszélgetésünket.
Jön a busz... valahogy nem szívesen szállok fel rá... Látom, András is habozik... marasztalna...
Már a busz lépcsőjén állok, amikor észbe kap, hogy ígértem neki egy mécses tartót... Megfogom a kezét, magam után húzom a buszra... – Ha kell, gyere utána...
András boldogan engedelmeskedik... A kezem nem engedi el, a szemembe néz... Különleges szemei vannak... Szürkéskékek, és olyan, mintha egy csillag lenne benne... Mondom neki, hogy csillagszemű, nem reagál, továbbra is mélyen néz... az az érzésem, mintha egyenesen belém bámulna... Kicsit zavarba jövök... Látja rajtam, de nem engedi el a tekintetem... Egész úton egymást bámuljuk, szótlanul meredünk egymás szemébe, miközben egymás kezét fogjuk...
Szavak nélkül baktatunk tovább, András átkarol, én vállára hajtom fejem... jó ez így...

Megérkezünk... a lányok nincsenek otthon... Levelet hagytak, hogy a bentlakásban buli van, ha nem megy a tanulás, majd lépjek át, akad egy ágy nekem is ahol elalhatok... Aranyosak, de kösz nem...
Továbbra is szótlanok vagyunk... főzök teát... leülünk a konyhába, iszogatjuk... Nem szólunk semmit, András még mindig bámul... már élvezem a játékot... Közelebb húzza a székét hozzám, megsimogatja az arcom, cirógat, majd a nyakamon húzza végig ujjbegyeit... Megborzongok az érintésétől, nagyon jól esik... Egész közel hajol hozzám, érzem a leheletét, az arcunk összeér... érdekes ez az egész... Érdekes, és szokatlan... Ez a csend, meg az, hogy nem megcsókol, hanem az arcát az enyémhez érinti... Tovább cirógatja a nyakam, másik kezével megölel, testemet is közel húzza az övéhez... már az ő székén ülök... Újra a szemembe néz, de most sokkal közelebbről... újabb hosszú percek telnek el, csendben... majd a szánk összeér... Finoman, puhán, alig érezhetően puszilgatja ajkaim, közben én is ölelem őt, majd egyre határozottabban csap át a puha puszilozás heves csókba... Szenvedélyesen öleljük, csókoljuk egymást... fantasztikus érzés...
Hosszú percekig csókolózunk, majd újabb hangtalan szemezés, majd újabb csókroham...
Eltelik egy óra is, mire megszólal... – Finom vagy... Erre nincs mit mondjak, egy vad csókkal nekiesek, az ölében ülök, szorítom, csókolom... – Te is finom vagy...
Megszűnik minden körülöttünk, elveszek a karjaiban, a vágy átjárja minden porcikám, a pulóver alatt simogatja hátam, én a nyakát csókolgatom... Elönt a szenvedély...
Ekkor megáll.. hátrább húzódik... néz... újra...
- Csodálatos minden... Nagyon jól éreztem magam...
- Érezted? – kérdem én.
- Holnap vizsgád van... Nekem meg mennem kell...

Na puff... Hát kit érdekel a vizsga?! Hát nem látja, hogy épp most leszek szerelmes... Neki meg mennie kell? Igaz, azt sem tudom kicsoda, micsida... Azt tudom, hogy mi neki a boldogság, hogy hogy fogja fel a szerelmet, hogy mennyire tudja értékelni a hóesést, a hóemberépítést, az apróságokat, de arról fogalmam nincs, hogy van-e barátnője, mi is történt vele mostanában, nem ismerem a paramétereit... Hát jó... menjen ha akar...
- Igen, valóban tanulnom kell még...
- Találkozunk még... megkereslek holnap, ha akarod...
Én bólintok...
Még egyszer megcsókol, és indulni készül... kikísérem, megigazítom a sálát... Már a lépcsőházban van, amikor eszembe jut, a mentő gondolat... – Mécses tartót nem is választottál... – mondom bátortalanul...
A szemembe néz, elkacagja magát, maj visszajön, becsapja az ajtót, engem a falhoz szorít, hevesen csókolni kezd... hát erre a reakcióra nem számítottam, de jól sült el... Vadul csókolózunk, simogatjuk egymást, a pulóverem messze repül, András keze a pólóm alatt szorítja a hátam... Olyan erős és szenvedélyes az ölelése... érzem el vagyok veszve...
Megkérdi, hol vannak a mécses tartóim... bevezetem a szobámba... Az ágyam feletti polcon sorakoznak... Felajánlom, hogy meggyújtom a mécsest bennük, úgy majd könnyebben kiválasztja a neki tetszőt... Szóval a mécsesek égnek, lekapcsolom a villanyt... kellemes fény... leülünk az ágyra, mécses választás elhalasztva...
András magához ölel, gyöngéden, a hajammal játszik, én a lábát simogatom... Zavarban van, azt mondja, nem kap szavakat, hogy leírja amit érez, nem tudja kifejezni a hangulatát...
– Akkor mutasd meg... mondom én... Erre ölbe vesz, a nyakam cirógatja, a kivágott pólóban, hozzáfér a vállaimhoz, csókolgatja, cirógatja őket... Minden egyes csók után megborzongok, teljesen ellágyulok az érintésétől...

Eldőlök az ágyon, ő fölém könyököl, néz és cirógat... Én az arcát fogok a kezeim közé, nézem... Bevésem minden jellemzőjét az emlékezetembe... a csillagszemét, a kiálló arccsontjait, az ívelt száját, az előrehulló hosszú haját...
Végighúzza ujjait az oldalamon, majd vissza... A derekamat simogatja, majd a hasam... A pólóm alatt halad a keze... Bizsergek minden mozdulatára... Lassan leveti rólam a pólót, engedem... Tovább simogat, meg néz... majd miután betelt a látvánnyal a nyakam kezdi csókolgatni, a vállaim, a dekoltázsom, a hasam... Teljesen elernyedve fekszem, mozdulni sem tudok... A hasam nyalogatja... hihetetlenül jól esik...
Erőt veszek magamon, felülök... Habozás nélkül leveszem a felsőjét... tetszik amit látok... formás, férfias felsőtest, körmömmel cirógatom... látom hogy szereti, őt is átjárja a borzongás... még egy darabig folytatom, Felsőteste minden procikáját bejárta a kezem, ő felül mellém, szemből az ölébe ültet, csókolózunk...

A fenekemen jár a keze, hátradőlt, araszonként húzza le farmerem, minden araszt végigcsókolva... Leveszi zoknimat, a lábfejem a kezébe veszi... nyalogatja a bokám, kényezteti a talpam... bizsereg mindenem...
Fokozatosan halad felfele, engem a vágy vet szét... őrjöngök, akarom őt, igen akarom... Ő meg mit sem törődve a bennem dúló viharral, csak lassan, nagyon lassan halad felfelé... Keze megelőzi a száját, kezével a combom belső részét simogatja, szájával a térdem... Lassan, nagyon lassan megérkezik ahova én kívánom.. végigsimít rajtam bugyin keresztül... alig ér hozzá, olyan lágyan csinálja...
Puhán simogat, míg nyelvével lennebb tolja a bugyit, és szeméremdombom puszilgatja... Már így vonaglok... Megszabadít a bugyimtól, felváltva kényeztet kézzel és szájjal... Majd egyre vadabbul, és vadabbul tőr utat a nyelve, én érzem, mindjárt robbanok... gyorsabban, és gyorsabban, vadul falja puncimat, én hangosan nyögök, nem tudom, és nem is akarom visszafogni magam... Testem minden porcikáját átjárja az orgazmus...
Magamra húzom, a nyakába lihegek, mozdulni sem tudok...

Néhány perc pihenő után a nyakát kezdem puszilgatni... közben a nadrágja gombjaival babrálok... Kigombolom, de nem veszem le róla... Végigsimítom minden porcikáját nadrágon keresztül, majd szájjal huzigálom le róla... Látom rajta, élvezi, én pontosan megismétlek mindent, amit ő tett... Bokanyalogatás, a lábát végigpuszilom, cirógatom combja belső részét... Levetem alsóját... Gyönyörködök férfiasságában, majd anélkül, hogy hozzáérjek, a nyelvemet végigviszem felette... Látom rajta, hogy nagyon kíván, de még kínozom.. simogatom, puszilgatom a környéket, majd váratlanul hozzáérek hímvesszőjéhez...
Az arcomhoz simítom, majd végignyalogatom, alaposan benedvesítem mindenhol... Végignyalom a makkot, kezemmel a bőrt mozgatom... Fokozatosan gyorsítok, váltogatom a ritmust...
Figyelem András arcát, ő is figyelemmel kíséri az eseményeket... Meg-megrezzen a teste... én uralkodok felette...
Szorgosan mozgatom a szám le fel a hímvesszőjén, közben heréivel játszadozom... Szeretőm hangosan nyög, nyüszít... mikor már nem bírja, megállít...

Hátradob, rámfekszik, és szenvedélyesen csókol... Hímvesszőjével a puncimhoz ér, nem hatol belém, csak köröz vele, izgatja, simogatja, majd újra nyelvével veszi kezelésbe... Nyelvével belémhatol, harapdál, kézzel, nyelvvel egyszerre kényeztet...
Elémtérdel, csípőmet magához emeli, és belémhatol... Először óvatosan, majd egyre vadabbul mozog, én sikítok örömömben, szenvedélyesen ki-be mozog bennem... érzem, hogy nem sokáig bírom...
Oldalra fektet, hátulról döfi belém duzzadt hímvesszőjét, melleimmel játszik, nyakam csókolja... érzem, nem tudok ennyi örömöt befogadni... Hangosak vagyunk, nem érdekel, nem tudok gondolkodni, ki vagyok szolgáltatva a szenvedélynek...
Hátrafordítom, lovagolok rajta, majd újra én kerülök alól...
Már nem sokat bírom, hüvelyizmaim mozgatom, ő még vadabb mozgással jutalmazza... Érzem, hogy ő is közeleg a véghez, gyorsít a tempón, én már rongybaba vagyok, nem is tudom, hány orgazmuson vagyok túl, míg végül érzem, hogy megfeszül teste, még néhány lökés, majd aléltan omlik rám...

Nem tudom mennyi idő telt el... Kinyitom a szemem, a mécsesek elégtek, sötét van... András a melleimen pihen, keze szeméremdombomon nyugszik... meztelenül fekszünk egymás mellett...
Felkelek, egy takarót veszek elő, betakarom szeretőm, mellébújok, arcom a hajába túrom, nyakát puszilgatva boldogan elszenderedek.