Gengszter keringő

Hannibal Lecter, közel sem volt nevezhető, piti kis gengszternek. Az alvilág legnevesebb bűnözői közé tartozott, mindenki rettegett tőle, még a rendőrök is kezet csókoltak neki. A birodalmát egyedül építette fel, nem volt szüksége társra. Az Ő munkássága egyszemélyes volt, de a hús elfogyasztására néha vendégeket is hívott. Mindenki tudta mit tesz, a maffia vele intézetezte el a nem kívánatos személyeket, de mindig ügyeltek rá, hogy a legnagyobb tisztelettel legyenek az irányába. Aki nem tette, az a tányérján végezte. A zsaruk csak litvánként vagy mészárosként emlegették. Senki, nem mert volna vele szembe szállni, mostanáig.
Will Graham fiatal, kezdő nyomozó volt, az újjak mindenre kész tettvágyával. El akarta kapni a litvánt, hiába figyelmeztették, ne tegye. A halottak száma egyre csak nőtt, a kollégái pedig füttyültek az ügyre. Sokáig követte a gyilkos nyomát és úgy tűnt most biztos elkapja. Remegő gyomorral lépett be, a díszes szobába. Az Ő csóró életéhez képest, szinte palota volt. Émelyítő hangok hallatszottak ki. A balta suhintása után, a csont törése, aztán újabb csapás. Ahogy beljebb lépett, a lába alatt nedvesen csusszant meg a talaj. Amikor lenézett csak akkor vette észre, hogy vércsík fut végig a szobán. Követte a vérnyomokat és eljutott a hangforrásához. Neki háttal egy magas férfi állt, elegáns öltözéke elütőt a tevékenységtől, amit épp csinált. A kezében lévő baltával még egyet lecsapott, az amúgy is megcsonkított holttestre, és a mellette lévő táskába dobta a levágott lábszárat. A bőrönd ki volt bélelve, benne jég. A felügyelő elkezdett öklendezni, amikor az előtte álló gyilkos késsel a kezében felhasította az áldozat mellkasát. Tudta, mire kell neki a hús.
– Jó estét! Nem számítottam látogatóra. - Köszönt rá, a litván.
Már messziről megérezte a félelem illatát. A tiszt, remegő kézzel tartotta a fegyvert a gyilkos irányába. A férfi rámosolygott és egy párduc kecsességével állt fel. Az ujjairól csöpögött a vér, de a ruhája makulátlan volt. Megnyugtató mosollyal az arcán közelített felé.
– Ha nem tévedek, Ön rendőr.
Még egy lépés.
– Ne mozduljon, vagy lövök!
– Maga újonc, nem igaz?
Mr. Lecter félre fordított fejjel nézett rá. Will keze a ravaszon volt, de nem értette miért nem lő?  Már hallottnak kéne lennie, ennek a férfinak. Hiszen látta mit tett! Bizonyítéka is van!
– Tudja maga, hogy kivagyok?
– Nagyon jól tudom, hogy kicsoda. Ne jöjjön közelebb!
– Mert különben mi lesz?
A pillanat tört része volt csupán. A férfi még előtte állt, hihetetlen közel. Graham keze megmozdult a fegyveren, de mire lőtt, addigra már el terült a padlón, az erős ütéstől. A golyó a falba fúródott, anélkül, hogy keresztülhatolt volna a gyilkoson.

Hannibal végig nézett az előtte fekvő testen. Fiatal, vékony fiú, a haja hátra zselézve, a nyakkendője szétcsúszva a nyakában, az inge nem volt begombolva. Az ő eleganciájához képest, degradáló volt, hogy hozzá érjen, de nem hagyhatta itt. Egyszer már rátalált, még egyszer nem hagyhatja. A kofferját bezárta, a munkát már elvégezte, amiért jött. Felemelte a férfit a karjaiba. A bőröndért majd utána visszajön, vagy sem. Ez attól függ, mennyire ered meg a fiú nyelve. Egyelőre nem volt éhes, a hűtőjében pedig volt elég hús, nem szorult rá az újabb adag ételre. Sajnálta volna megenni, ezt az embert. Az acélkék szemekben volt valami, ami kíváncsivá tette. A húsos ajkak mögül enyhe alkohol szag áradt. Elmosolyodott. A szesztilalom idején, egy rendőr, aki alkoholt iszik. Talán nem is annyira reménytelen.

***

Will egy raktárban tért magához, egy székhez volt kötözve.  Ahogy körbenézett meglátta maga előtt Hannibalt, feltűrt ingujjban cigarettázott, egy fordított széken. Az egyik karját a háttámlán pihentette, a cigarettát tartó kezét a halántékára szorította. A hajszálcsíkos mellényében és a hozzá illő csíkos nyakkendőben, nem hitte róla el az ember, hogy egy kegyetlen gyilkos. Graham körbe nézett. A száját nem kötötte be, csak a testét kötözte le. A teremben nem volt semmi kikészítve, ami fegyvernek látszana. Egy pillanatra átsuhant rajta a remény, hogy talán még se fogja halálra kínozni a férfi.
– Jó estét Mr. Graham. Örülök, hogy magához tért. Szeretnék Önnel, egy kicsit beszélgetni.
– Nem mondok el semmit.
– Oh, dehogyisnem. Mindent elfog.
Hannibal eldobta a cigarettát és felállt. Will hátraszegett fejjel nézett fel rá. Félnie kellene ettől az embertől, de nem akarta megadni neki ezt az örömet. Az arca dacos volt, végtelen gyűlölettel nézett a felette álló férfira. A gyilkos megkerülte Őt, miközben a kezét a vállára tette. A mozdulat egyszerre volt fenyegető és furcsán nyugtató hatású.
– Szeretném megtudni, kinek mesélt még arról, hogy rám talált.
Nem válaszolt. Egy erős ökölcsapás volt a jutalma az arcán. A szája felhasadt, de nem szólt semmit, csak elmosolyodott.
– Nem fog sikerülni.
Újabb ütés, ezúttal a lépe irányába. Szótlanul tűrte, fel se szisszent. Több órán keresztül, záporoztak rá az ütések. Egy idő után már nem is érzékelte őket. Néma megadással tűrte, hogy a férfi félholtra verje. A szemei feldagadtak, a szája és az orra vérzett, de ő továbbra is mosolygott. Hannibal külseje még mindig makulátlan volt, csak a haja volt egy kicsit ziháltabb. Az arcán izzadság cseppek fénylettek.
– Csinálhat bármit, akkor sem szedd ki belőlem semmit.
– Tudja, otthon mindig én törtem be a lovakat. Volt hozzá elég türelmem. Nem volt olyan csődőr, amelyiket ne tudtam volna megszelídíteni. Magát is be fogom törni. Megtalálom rá a módját.
Azzal ott hagyta egyedül, a sötétben. Nem oldozta el, bár a karjai már szinte bénultak voltak. Lehajtotta a fejét és gondolkodott. Hogyan tudna ebből a helyzetből kiszabadulni?  Senkinek nem mondta el mire készült, egyedül akarta learatni a babérokat. Vajon hinne neki Lecter, ha azt mondaná neki, senkinek sem beszélt? Mivel tudná maga mellé állítani? A gondolatai és a kimerültség elnyomta, a feje a mellkasára bicsaklott és elaludt.

Hannibal két nap múlva, hajnalban jött vissza. A nyomozónak ennyi időt adott, hogy megeredjen a nyelve. Igazság szerint, már csak játszadozott vele, miután itt hagyta, mindent megtudott a rendőrségnél lévő besúgójától. A férfi annyira jelentéktelen volt, hogy észre se vették az eltűnését. Belépett a raktárba és lenézett az előtte levő fiúra. Első láttásra, azt hitte meghalt. Ernyedten ült a széken, a sebei, amiket rajta ejtett, még a sötétségben is jól láthatóak voltak. A nyakához nyúlt, kitapogatva a nyaki ütőerét. A férfi alig lélegzett, de még élt. Oda húzta elé a másik széket és keresztbe vetett lábbal elkezdte olvasni az aktáját. A lámpás fénye, amit magával hozott, halványan derengett a földön. Nem kapcsolta fel a világítást, nem akarta, hogy a túsza magához térjen. Ahogy olvasta az életrajzot, elmosolyodott. Jó emberismerő volt, tudta, hogy mindenkit meglehet törni, és most már azt is tudta, hogy Mr. Grahamet mivel lehet.

Will ahogy magához tért, látta maga előtt a fogva tartóját, amint egy sárga dossziét nézeget. Rettentően szomjas volt. Nem tudta mikor látta utoljára ezt a férfit vagy, hogy mióta van itt. A gyilkos fel se nézett rá, tudta, hogy magához tért.
– Lenyűgöző az aktája. Harminchárom éves, férfi. Fiatalabbnak tűnik. Nőtlen, egyedülálló. Szülei származása ismeretlen. Az anya a Szent James árvaház kapujába tette le és hagyta ott, még csecsemő korában. Ccc… Micsoda nemes cselekedetnek szánhatta. Az árvaházat apácák igazgatják, jól tudom? Ismerem az intézményt. Ott megtanították magának, hogy a bűn a legfőbb gonosz, így elment rendőrnek, hogy felszámoljon vele. Nem csodálom, hogy magánál nem volt hatásos a verés. Megtanulta eltűrni a fizikai fájdalmat, az éhínséget, a nélkülözést. Maga nem fog könyörögni a kegyelemért, ilyen kis apróságok miatt. Ezekről leszoktatták. Viszont volt valami, ami miatt sokáig szenvedett. Igazam van? A fizikai vágy, a testiség utáni vágy, a legfőbb bűn az apácák körében. Mondja hányszor verték meg és csukták zárkába, amiért maszturbált? Soha többé nem tette igaz?
Will most először nézett a barna szemekbe, tudta, hogy a férfi mire készül.
– Kérem, ne.
A hangja szinte elveszett a térben, a szomjúság teljesen elnémította.
– Sajnálom William. Ha másként nem megy…
Hannibal felállt a székből és a kabátja zsebéből elővett egy fekete bőrkesztyűt. Ahogy felhúzta, szorosan tapadt a kezére, szinte eggyé olvadt vele. Az előtte ülő férfi fészkelődni kezdett.
– Ne féljen. Nem fogom bántani.
A nadrágon a cipzár könnyen engedett, Mr. Lecter keze gyorsan megtalálta a még ernyedt péniszt. Will behunyta a szemét. A gyilkosnak igaza volt. Tinédzser kora óta, nem mert magához nyúlni, mert mindig eszébe jutottak az apácák.
– Ne tegye, kérem…
A könyörgése hasztalannak tűnt, és igazából alaptalan is volt. A litván érintései, akaratlanul is jólestek neki, a férfiassága gyorsan dagadt. Ráharapott az ajkaira, hogy ne nyögjön fel. A helyzet lehetetlennek tűnt. Egy másik férfi fogdossa és Ő ahelyett, hogy menekülni próbálna, vagy elrántani magát, élvezi, amit vele tesz. Már nagyon közel került a csúcshoz, amikor a másik ujjai ott hagyták. Az erekciója fájdalmasan lüktetett, nem tudott mit kezdeni ezzel a fizikai fájdalommal. Az előtte álló embernek olyan hatalma lett felette, amiről Ő eddig nem is tudott, hogy létezik.
–  A neveket, William.
– Kérem…
– A neveket!
– Nincs név.., Nem mondtam el senkinek!
Hannibal ujjai újra végig simították. Remegett. Nem bírta tovább, hangosan felnyögött. A férfi halványan elmosolyodott, majd újra elengedte. Tudta, hogy igazat mond, de tetszett neki a másik feletti hatalom. Soha nem érzett vágy kerítette hatalmába, és ki akarta élvezni minden egyes percét. Az, ahogy látta maga előtt szenvedni a kielégületlenségtől a másikat, Őt is felizgatta. A nadrágja fájdalmasan feszült, de tovább akarta fokozni mindkettőjük kínját.
– Nem hiszek magának.
– Könyörgök!
– A neveket!
– Nincs név. Kérem…

Megállt a rendőr feje mellett, a kezét újra a merevedésére kulcsolta. Will hálásan felsóhajtott, a teste megremegett az érintések nyomán. Kinyitotta a szemét és meglátta a másik ágyékát maga mellett.
– Talán ez, az egyetlen kiút – gondolta magában és a cserepes ajkait végig futtatta a nadrágon.
Hannibalt meglepte az ügynök mozdulata, és egy pillanatra kizökkentette az uralkodói szerepkörből. Erősebben kezdte el húzogatni a férfi péniszét, ahogy megérezte magán a forró leheletet. Will hangosan felnyögött és amennyire csak a kötelek engedték előre lökte a csípőjét. A nyelvét kidugva nyalt végig a cipzáron. A fogva tartója nadrágján, apró sötét folt keletkezett, a keze még gyorsabb és feszesebb ütemet diktált, ezzel megadva azt, amire vágyott. Graham, ha tudott volna, hangosan nyögve élvezett volna el, de csak egy néma sikolyra telt tőle, ahogy a soha nem tapasztalt orgazmus végig száguldott a testén. Hosszú évek teltek el a legutolsó kielégülése óta, de ilyet még soha nem érzett. Szinte megdugta a másik öklét, miközben az arcát az ágyékába temette. Hannibalnak minden önuralmára szüksége volt, hogy féken tudja tartani a helyzetet. Az irányítást már így is elveszítette, de nem hagyhatta, hogy a fiú még nagyobb hatással legyen rá. Elhúzódott kicsit távolabb tőle, és elengedte.

– Szomjas. Nem igaz?
Egy félájult bólintás érkezett válaszul. A spermától csöpögő ujjait a másik szája fölé emelte és összeszorított ökléből a cseppeket a fiú szájába folyatta. Will mohon nyújtotta a nyelvét minden egyes cseppért és boldogan nyelte a nedűt. Hannibal a kesztyűs kezét utána a szájába csúsztatta, hogy onnan is nyalja le az ondót. Hangos cuppogások érkeztek lentről, mire behunyta a szemét és elképzelte, hogy a férfi szája, az ő ágyéka körül ad ki ilyen hangokat. A gondolattól majdnem elélvezett, de nem akarta megadni az örömöt a másiknak, így is túl messzire mentek. A hajánál fogva húzta hátra fejét, amikor úgy gondolta eleget ivott.

A nadrágjából elővette a csontnyeles kését és a pengéjét a férfi álla alá támasztotta. A másik kezével még mindig a haját markolta és megcsókolta. Érezte a másik ellenállását, hogy menekülni akar az erőszakos csókból, de nem volt hová. A nyelve nem viszonozta, az ő játékát, de őt, ezt egy cseppet sem zavarta. A fiú szájából újra vér folyt, ezzel benedvesítve az ajkait. Elengedte a haját, a kezét pedig végig futtatta a megkötözött vékony testen, végül elszakadt tőle.  A rendőr kipirult arccal nézett fel rá. Semmi nem volt, ami eltakarhatta volna, hogy bár nem viszonozta a csókját, rá is ugyanolyan hatással volt. Mr. Lecter elmosolyodott.
– Viszlát, William. Majd jövök.
Azzal kisétált, ott hagyva Willt a meredt péniszével, továbbra is összekötözve. Graham elkáromkodta magát. A férfi megtörte és tudta, nem éri be ennyivel, újra és újra meg fogja őt törni. És Ő akarta, hogy megtegye. Nem tudta megmagyarázni miért, de vonzotta a férfiból áradó erő, amivel uralkodott felette. Rengeteget hallott, olvasott Istenről, de fizikailag nem tudta elképzelni, mostanáig. Az imái üresek voltak, ahhoz a könyörgéshez képest, amit Hannibal kierőszakolt belőle. Vágyott még erre a gyötrelemre. A testét bénító kötelek tömkelege is, kevésnek bizonyult, ahhoz a fájdalomhoz képest, ami a péniszéből sugárzott. Csak egy embertől várhatott kielégülést, de tőle nem biztos, hogy megkapja. Lehajtotta a fejét és várta a végét a szenvedéseinek. Minden reményét elvesztette. Nem hitt már abban, hogy ha valaha is kiszabadul innen, ugyanolyan ember lesz, mint előtte.


***


Hannibal még aznap visszament Willért. A férfi aludt, - de nem mert kockáztatni,- egy kábító injekciót szúrt a vénájába. Litvániában sebésztan hallgató volt, de soha nem végezte el. A gyilkolás sokkal jobban érdekelte, az életmentésnél. Nem volt benne biztos, hogy jó dolog-e amit tenni készült. Izgatta a férfi kis játéka és még többet akart. A rolls royceban maga mellé ültette a még mindig kábult rendőrt, és elindult haza. Az autó némán suhant, magában pedig közben azon morfondírozott, vajon mit is tegyen. Folytassák a kis játékukat, vagy inkább szolgálja fel vacsorára a máját egy kis chiantival? Mindkét lehetőség csábítónak ígérkezett. Mindenesetre a férfi bűzlött, először megfürdeti, bármit is válaszon.

A fürdőszoba fekete-fehér padlójára fektette le a férfit, nem akarta a lakást bemocskolni vele, amíg nem végez. A ruhákat leszedte egyenként leszedte róla és összehajtogatva a széktámlára tette. Amikor a nadrágot hajtotta össze, egy bilincs csilingelve hullott a padlóra. Mosolyogva emelte fel. Ez egy jel. Miért is ne játszhatna először az étellel? Utána még mindig kitalálhatja, hogy mit tegyen. A réz kád már színültig volt, mire észbe kapott. Annyira elkalandoztak a gondolatai, hogy meg is feledkezett róla. A békésen alvó Willt lassan csúsztatta a kádba, és elkezdte beszappanozni a testét. Kedvére való volt, amit látott, és amit az ujjaival érzett. Már vágyott rá, hogy maga alá temesse a férfit, de türelemre intette magát. Előtte van még némi elintézni valója.

A fürdetés végeztével, a hálószobába vitte. A franciaágy selyem és pamut huzatjára fektette Grahamet. Puha törölközővel áttörölgette a testét és kényelmes pózban rendezte el. Hagyta, hagy pihenjen, nem sokára úgy is sok terhelés fogja érni. A jobb karján keresett egy erős vénát, és sóoldatos ínfúziót szúrt belé. Az elmúlt napok dehidráltságát akarta pótolni, nem kockáztatta meg, hogy a férfi pont a megfelelő pillanatban veszítse el az eszméletét. Az órájára nézve látta, hogy még két órája van, mire a nyomozó magához tér. Elégedetten mosolyodott el. Az ínfúzió apró cseppekben hullott alá, amikor kiment a szobából vacsorát készíteni.

Amikor Will újra kinyitotta a szemét, meglepődött. Egy ágyon feküdt oldalvást, a kezei a háta mögött összebilincselve. Végig nézett magán és látta, hogy meztelen. Nagyot nyelt, amikor tudatosult benne mindannak a lehetősége, hogy mi fog vele történi. Az ágy szélére küszködte magát, úgy gondolta talán most sikerül megmenekülnie.
– Hová ilyen sietősen, Mr. Graham?
Hannibal hűvös hangja a háta mögül megállította. Volt valami hipnotizáló ebben a hangban, ami arra késztette, hogy maradjon. A férfi megjelent előtte, elegáns házi köntösben és érezte, ahogy kiszárad a torka. Lecter megragadta a nyakánál fogva, és megcsókolta. Nem érzett ellenállást, a másik ajkai, viszonozták a csókját. Willben felsejlett mindaz, ami történt, és vágyott arra, hogy a férfinak adhassa magát. Az idő, amit egyedül töltött, - bármennyi volt is az-, elegendő volt ahhoz, hogy tudja, mit akar.
– Üljön fel. – Hangzott a parancs és Ő engedelmeskedett. Az ágy szélén ülve, szaporán vette a levegőt. A csókjuk felizgatta, vágyott arra, hogy a másik megérintse őt, újból.
– Nem tűrőm a szökési kísérletet. Azért hoztam ide magát, hogy gondoskodjak magáról. Lefürdettem, élelmet és vizet is hoztam magának és ez a hála?
A rendőr, nem mert ránézni. A szeme sarkából látta csak a kikészített ételt és italt. A gyomra hangosan korgott.
– Sajnálom, nem akartam megszökni.
– Ne hazudjon, vagy betömöm a száját.
Nagyot nyelt. Nem tudta elképzelni, miféle mocskos játékba csöppent, de tetszett neki. Vágyott a férfi érintésére, arra, hogy újra megcsókolja és elélvezzen tőle. A merevedése megremegett a gondolatra. Hannibal elmosolyodott. Amikor ott hagyta Grahamet, nem volt képes uralkodni magán, és kénytelen volt kiverni magának. A fiú szája izgatta és mindennél jobban vágyott arra, hogy teljes valóságában magán érezhesse, ne csak a nadrágon keresztül. Kioldotta a köntöse övét, így a másik előtt semmi sem titkolta többé, milyen hatással van rá.
– Legutóbbi alkalomkor, mi volt az a kis színjáték? Erre vágyott?

Egy lépést tett, a másikhoz közelebb. A kezét végigfuttatta az izmos mellkason, le a kockás hason egészen a másik péniszéig. Egy elnyújtott O volt a válasz az érintésére, és egy lüktető merevedés. Will bátortalanul hajolt előre, a nyelvét óvatosan végig futtatva az előtte álló férfiasságon. A kezek megmozdultak rajta, és ő bátrabb lett. Magába fogadta a férfit, miközben élvezte annak minden egyes csuklómozgását. Érezte, ahogy egy erős kéz markol a hajába, és fulladozott a szájában elmerülő pénisztől, de nem akarta abbahagyni. A szemébe könny szökött, küzdött a levegőért. Lecter végre elengedte és hagyta, hogy a saját tempójában haladjon. Próbált minél több gyönyört okozni a másiknak, miközben a teste sűrűn remegett a kényeztető ujjaktól, az orgazmushoz egyre közelebb kerülve. Hannibal kihúzta magát a szájából és elvette róla a kezét, mire csalódottan felnyögött.
– Mi a baj Mr. Graham? Többet szeretne?
– Igen.
– Igen, mi?
– Igen, uram.
A gyilkos elmosolyodott. Minden lehetőséget meg akart ragadni, hogy a másikat a végsőkig a vágy felé taszítsa.

– Feküdjön hanyatt az ágyra!
Will engedelmesen elterült a gyönyörű franciaágyon, a karjai fájdalmasan lüktetettek, ahogy rájuk feküdt. Félénken tekintett fel a férfira és várta a következő utasítást.
– Úgy, és most szét a lábakat! Szélesebben! Így!
Hannibal ráfeküdt és két ujját a szájába dugta. A nyelve körül ölelte az ujjakat és heves mozgásba kezdett.
– Elég!
Az ujjak eltűntek, és új, eddig ismeretlen helyre kerültek. Ahogy megérezte a fenekénél őket, megijedt. Próbált volna elmenekülni, de az erős test leszorította. Fájdalmasan nyögött fel, ahogy a két ujj egyszerre merült el benne. A háta ívbe feszült, a testük összepréselődött, miközben marásokat érzett a nyakán. A fájdalom enyhült, ahogy a két hímvessző egymáshoz dörzsölődött és kellemes érzéssel töltötte el a folyamatos mozgás. A kielégülés ígérete megint túl közel került hozzá. Lecter is érezte, de nem akarta, hogy a másik máris elélvezzen. Azt akarta vele élje át a zuhanást.

Az ölébe ültette a férfit és hagyta, hogy magától hatoljon belé. Erősen tartotta a csípőjét, miközben Will arcán könnyek folytak végig. A fájdalom elviselhetetlennek tűnt, a másik vállába temette a fejét.
– Nézzen rám.
És ő tette, amit a gyilkos kért. A karjai sajogtak, minden erejére szüksége volt, hogy megtartsa az egyensúlyát, mégis meg akarta csókolni azt a férfit, akit a pokolba kéne, hogy kívánjon. A vékony ajkakra tapadt, hogy elnyomja a fájdalmas kiáltást, amikor a másik teljesen elmerült benne.
– Nagyon szűk vagy, William.
Hannibal hangja elfúlt, legszívesebben pár mozdulat után elélvezett volna. Annyira eszét vesztette a fiútól, hogy megfeledkezett az illemről, arról, hogy magázza.
– Segítsen, uram!
– Csak ha jól viselkedsz, akkor jár jutalom.
A kezét az ágyékára csúsztatta.
- Ha viszont rosszul, akkor büntetés jár. Megértetted?
Elengedte a merevedését és az összebilincselt karokon rántott egyet, így még mélyebbre hatolt a férfiba. Egy fájdalmas kiáltás volt a válasz, aztán csak a zihálás.
– Kérem, uram!

Graham lassan mozdította a csípőjét, a másiknak be akarta bizonyítani, hogy tudja mi a dolga. Lecter visszatette a kezét a péniszére és ugyanazt az ütemet követte, amit Ő diktált. Szerette volna, ha gyorsabb, határozottabb a keze, de a másik tudta ezt, és nem akarta megadni neki, amire vágyott. Ő mutatta az ütemet, ha ki akar elégülni, neki kell gyorsítania. Nem tudta figyelmen kívül hagyni a kézmozgását magán, rövidesen nem fájdalomtól, hanem az élvezettől nyögött. Gyors tempóra váltott, amennyire csak a helyette engedte. Az orgazmus szélén lebegett, amikor Hannibal leállította.
– Elég. Kelj fel!
Kisegítette Willt az öléből és ráparancsolt feküdjön hanyatt. Újra belé hatolt, a másik a lábait dereka köré fonta,  a karjait lejjebb csúsztatta, ezzel megemelve a csípőjét. Azt akarta, hogy még mélyebben hatoljon belé.
– Még! Kérem, uram!
Lecter megint kirántotta magát belőle, azt hitte nem bírja ki és elélvez.
– Fordulj hasra!

Az előtte fekvő férfi teljesen ki volt neki szolgáltatva. A lábait felhúzta maga alá, a fejét az ágyba temette, a karjai össze voltak bilincselve a háta mögé és puccsitott, mint egy szajha. Hívogató volt, ahogy várta, hogy újra magáévá tegye. Élvezettel nézett végig rajta.
– A ringyóm vagy ugye tudod? Az én hímringyóm.
Tiszta erőből a rendőrbe hatolt, de az nem menekült el, inkább elé sietett.
– A hímringyója vagyok uram. Tegyem velem bármit, csak engedjen kielégülni.
– Nem mondtad, hogy kérem!
Hannibal megragadta a karjainál fogva és hátra húzta. A mellkasa a felemelkedett az ágyról, csak a sajgó karjai tartották a levegőben, a lábait felemelte, miközben hátulról keményen dugták. Nyögött, ordított, egyszerűen nem hitte el, hogy valaha is elélvezhet, és mégis folyamatosan a határon lebegett.
– Uram, kérem! Szánjon meg! Könyörgök!
Hannibal elmosolyodott. Csak erre várt. Együtt mozogtak, a gyilkos és a rendőr. Azt hitték az egyik uralkodik a másik felett, valójában mindkettőnek ugyanolyan szüksége volt a másikra. Rá markolt a vergődő férfi merevedésére és megadta neki a kegyelmet. Mélyre hatolt belé és egyet rántott a péniszén.
- La petite mort, William.
Will üvöltött, ahogy a torkán kifért. Tényleg úgy érezte, meghalt. A teste rángott, ahogy elélvezett. Ha Lecter nem tartotta volna erősen, összeesik. Az erős karok megkegyelmeztek neki és hassal elterült az ágyon.
- Köszönöm uram!
A gyilkos a nyakába csókolt és rekedten nyögve élvezett belé.

Lihegve, kimerülten, feküdtek egymás mellett.
– Mit tett velem, Mr. Lecter?
– Csak azt, amit akart William.
Graham elgondolkodott. Azt kéne mondania a férfinak, hogy megerőszakolta, de igaza volt. Tényleg csak azt tette vele, amit Ő akart. Egyszer se mondta, hogy ne tegye, vagy, hogy fáj, amit csinál. Vágyott erre az érzésre, mert ez volt a természetes gyerek kora óta. Mindig uralkodott valaki felette, mindig megmondták, mikor, mit csináljon.
– Azt hiszem, szeretem uram.
– Ez nagy felelősséggel jár, ilyen kijelentést tenni. Mire lenne képes értem?
– Bármire.
– Feladná értem a rendőri pályát és átállna az én oldalamra?
– Igen, uram.
– Helyes.

Will, az éjszaka közepén ott állt Hannibal ágya előtt, késsel a kezében. Soha nem fog átállni, bármit is mondott. A penge megcsillant a holdfényben és szembe találta magát a barna szempárral.