Történetek
a a
2005.04.18 | Violence | Regény | Megtekintések száma: 1031
G.O.D 16
16. Édes kettes


Mia reggel arra ébredt, hogy a nap vakítóan a szemébe sütött. Felült, és nyújtózott egyet, majd körülnézett és meglepetten tapasztalta hogy hálótársa is volt az éjszaka. Soulness ott pihent mellette, a párnát teljesen maga alá gyűrte, a haja teljesen felállt, mintha egy zselés dobozzal harcolt volna. Mia felnevetett, örömmel töltötte el a fiú látványa. Még mindig nem hitte el, ami nyilvánvaló volt. Ránézett az órára.
- Már fél tíz… - Suttogta, és felállt. Nem akarta Soulnesst felébreszteni. Körülnézett a konyhában. Persze a hűtő tömve volt finomabbnál finomabb dolgokkal, mint például kaviár, spagetti, valamilyen zöldes szósz, amire Mia először azt hitte penész, aztán mikor megkóstolta egész finom volt. Végül is igazi angol konyha volt, beépített tűzhely, laminált, padló, csempézett falak, és beépített szekrények telis tele a legerősebb fűszerekkel, és keleti ínyencségekkel. Ezekből nem volt nehéz gazdálkodni Mia hamar összeütött valamit, aminek nem volt neve, de az íze viszont verhetetlen volt.

Már körülbelül negyed tizenegy volt, Soulness még mindig aludt, Mia pedig kezdett unatkozni, így hát körülnézett a lakásban alaposabban. Az egyik szobában talált egy zongorát, ami elég poros volt, tehát feltehetőleg régen használták. Lenyomta az egyik billentyűt próbaképpen. Mikor megismerte Soulnesst el sem merte képzelni hogy zongorája is van, mert a gitáros alapvetően nem az a fajta ember, akiről rögvest feltételezni lehetne bármit is. Egy tartóban hevert a gitár, amikor Mia kinyitotta megcsillant rajta a fény… Mikor a felderítést is megunta, kitette egy tálcára az ételt, és bevitte Soulnessnek. Leült az ágyra, a tálcát letette, és megsimogatta az „mormota” fiú arcát. Soulnessnek kellett egy kis idő amíg felébredt. Kinyitotta a szemét, Miára vigyorgott.
- Mióta vagy fenn?
- Nem régen…
- Húh már ennyi az idő? –Soulness az órára pillantott. Fel akart ülni, mikor Mia az ölébe tette a tálcát.
- Ez mi?
- Reggeli.. vagyis ebéd…
- Nekem csináltad? –Soulnessnek nagyon jól esett eme kedves gesztus, az előző barátnője sosem vitte neki ágyba a reggelit. –Köszönöm… - Egy kicsit túlságosan is meghatotta a dolog, a szemében megcsillant egy könnycsepp, amit Mia is észrevett. Átölelte Soulness borzos fejét, és megpuszilta.
- Megeszed?
- Naná… De csak akkor ha te is eszel belőle… - Soulness Miára mosolyodott.
- Én már ettem… Erős…
- Az jó… De a kedvemért…Még egy falatooooooooot… - Soulness kitágította a pupilláit, és majdnem úgy nézett ki mint a SHREK2.- ből a kandúr, csak valahogyan még édesebben nézett.
- Najó! –Mia elvette Soulness kezéből falatot. –De a többit te eszed meg előttem…
- Nem tudok két édes dologra koncentrálni egyszerre… - Soulness ismét mosolygott. Egész jókedvűnek látszott ma reggel, de ki ne tűnt volna annak ilyen fantasztikus ébresztő után.

Miután Mia megetette Soulnesst, a szó szoros értelmében, Mia egy kis „csetepaté” után elmosogatott. Soulness kiment ült és figyelte a lányt, nem tudta elképzelni, miért nem ismerte meg hamarabb, mikor Mia olyan tökéletes. Szó se róla, Soulness tele volt, mint a déli busz még életében nem érezte magát ennyire jól. Késő délutánig tévéztek, majd Soulnessnek eszébe jutott valami.
- Mi lenne ha körülnéznénk a városban, csak mi ketten? –Átölelte Miát, mindenáron meg akarta hálálni, a reggelit.
- Kösz, de a tegnapi mozgás elég volt, izomlázam van… - Mia mosolygott.
- Ki mondta hogy gyalog megyünk? –Soulness titokzatossága komolya felcsigázta Miát.
- Miben mesterkedsz már megint? –Nézett gyanúsan a fiúra.
- Gyere! –Soulness tartotta a kezét, Mia felállt és követte a gitárost.
- Most hunyd be a szemed… Mia! Nem ér lesni! –Soulness eltakarta a lány szemét, és beljebb lépkedtek egy sötét szobában.
- Most már kinyithatod… - Soulness elvette a kezét, Mia először csak hunyorgott, majd tágra nyitotta a szemét. Nem hitte el amit látott.
- Ez…. A Tied?
- Naná!
- De hiszen ez gyönyörű… - Mia alig bírta felfogni a dolgot, egy vérpiros motor állt előtte. –És tudod vezetni?

- Ez milyen kérdés? –Soulness egy megszokott mozdulattal ráült.
- Nem is tudtam… Azt hittem…
- Hogy nincs semmi, amivel közlekedni tudnék, csupán a lábam vagy talán egy biciklivel? Mia, nem kell mindent de mindent elhinni amit a lapok írnak… Ha nincs valamilyen járműved az életben nem jutsz el a város túlsó oldalára, pedig ez nem New York…
- Te voltál New Yorkban? Bocs hülye kérdés… Persze hogy… - A lány szégyenlősen Soulnessre nézett.
- Akkor jössz?
- Hogy én? Motorral? Nem veszélyes ez egy kicsit…?
Soulness megrántotta a vállát. Mia a következő pillanatban visszarohant a fiú, és az ő kabátjáért, és már jött is vissza.
- Általában ez a sisak mindenkin bénán áll… - Soulness gyengéden rátette Mia fejére a sisakot, és megkötötte a lány nyakánál a szíjat. –De ez rajtad ez is gyönyörűen mutat… - Mosolyodott el. Mia elvörösödött.
- Ne hízelegj! –Lesütötte a pillantását, kinek ne esnének jól ezek a bókok.
- Karolj át, nem megyek gyorsan, oké? –Soulness is felvette a sisakot, így fel sem lehetett ismerni őt. Mia nem értette miért nem tömörülnek ide a rajongók, aztán most végre megértette. Soulness ügyesen rejtőzött el, de szabadon járt kelt, csak álcáznia kellett magát.

Mindenesetre tetszett neki dolog. Szorosan közel volt ahhoz az emberhez, akivel álmaiban sem hitte volna hogy együtt lesz, itt ül előtte és SZERETI, holott normális esetben közük nem lenne egymáshoz, de hála az istennek, és ennek Mia örült a legjobban, van. Most már nem látta Soulnesst annyira magas rocksztárnak, sikerült elfogadnia, hogy akibe ő szerelemes, az egy hétköznapi ember, mindennapi gondokkal, és igényekkel. De egyfajta tisztelet a svéd gitáros iránt mindig maradt benne. Az hogy észrevette őt, hogy engedte hogy Mia megismerhesse. Mert Mia jól tudta ennyi erővel bárki más is ülhetett volna itt, ő és Soulness csupán a szerencséjének köszönheti hogy így összejöttek. Suhantak a havas utcán, mégis olyan biztosan. Szinte siklottak. Miának tetszett a motorozás, és a gyönyörű város ami most ki volt világítva. Furának találta hogy Soulness motort is tud vezetni, de végül is bejött neki.

Egyre jobban tetszett neki Soulness, bár nem tudta mi lehet még ebben a fiúban is jobb, tökéletesebb. Behajtottak az ismerős utcán, és megálltak. Soulness leszállt, és lesegítette Miát.
- Rossz előérzetem van.. Szerintem te megint korizni akarsz..
- Megfogadtam! Addig nem nyugszom, amíg meg nem tanítalak korcsolyázni!- Soulness ismét felkapta a lányt, és becipelte az öltözőbe. Néhány perc múlva már húzta Miát a jégre, ahol most csomó ember volt, majdnem mindenki párban. A kivilágított jégpálya Miát egy színpadra emlékeztette.
- Bal- jobb, bal- jobb… - Soulness a vállánál kicsit meglökte ami a lányt indulásra bírta. –Gyere fogd meg a kezem… Segítek! –Megfogta Soulness kezét, aki elkezdte húzni őt.
- El fogsz esni ha segítesz!- Mia ismét nevetett, de Soulness meg sem hallotta. Négy kör után egész jól ment Miának a korcsolya, de nem akarta elengedni Soulness kezét. Az egyik körnél Soulness egy hirtelen mozdulattal befordult a pálya szélére, a korláthoz. Miát is kisodorta, a lány egyenesen neki ütközött.
- Megőrültél…? –Mia először felháborodottan nézett Soulnessre.
- Igen… - A gitáros érezte egy pillanatra hogy minden egyes porcikája érintkezett Miával.

Megcsókolta a lány fagyos ajkait, közben átkarolta, védte nehogy elsodorják. Ez a korcsolyázás már régen nem arról szólt mint tegnap. Mia és Soulness között már tapintható volt a feszültség, a vágy egymás iránt, amit eddig sikerült türtőztetniük. De most felszínre tört, egyre hevesebb hullámban, majdnem felfalták egymást a pálya szélén, néhány ember meg is mosolyogta őket, de ez sem érdekelte a párt. Csupán egymásra koncentráltak, azt viszont szívvel lélekkel. Mikor abbamaradt a csók, mindketten pirosak voltak, és fáztak, de belülről meg olyan hevesen égtek, mintha gyúlékony anyaggal lettek volna kitömve. Soulness még mindig próbálta elhitetni magával, hogy ura a helyzetnek, de ez már régen nem így volt. Persze ezek után sem Soulnesst sem Miát nem érdekelte a korcsolyázás. Már csak az érdekelte őket, hogy egymást, minél gyorsabban rábírják arra hogy menjenek haza. Végül is ideje is lett volna hazatérniük, mivel már vagy két- három órája kint voltak a pályán.

- Mióta van meg a motor? –Kérdezte Mia miközben kijöttek az öltözőből.
- Egy éve körülbelül… - Soulness mosolygott. –Buknak rá a csajok…
- A csajok? –Mia meredten nézett Soulnessre.
A következő pillanatban egy arra haladó autó lecsapta őket sáros hóval.
- Uááá!!! - Mia megrázta magát, mindene olyan lett, még a haja is.
- Hogy az a… - Soulness a meglepettségtől szólni sem tudott.
- Buknak a csajok rá mi? –Mia a következő pillanatban hangosan kacagni kezdett, csurgott a könny a szeméből. Soulness is vele nevetett, egyszerűen lehetetlennek tartotta Mia mellett nem nevetni. Egykedvűen mentek haza, sárosan. Fáztak is, mivel a ruhájuk az autótól teljesen vizes lett.
- Menj zuhanyozz le! –Mondta Soulness ahogyan beléptek a házba.
- Inkább menj te… - Mia letette a sisakot.

Soulness Miára nézett és bement a fürdőszobába. Hamar végzett, öt perc múlva már jött is ki. Mia is bement. Alig érezte az ujjait, teljesen lefagytak útközben. Levetkőzött és belépett a forró zuhany alá. Most ötlött bele először egy fájdalmas érzés: Ez az álom nem tart örökké. Soulnessnek dolgoznia kell, neki meg haza kell mennie. Fájdalmas arcot vágva nézett a sarokba, észre sem vette hogy a gitáros közben besettenkedett. Mezítláb egy köpenyben beállt Mia mögé a zuhanyzóba. Halkan mögélépett.
- Nem is kérdeztem még: Milyen Stockholm, tetszik? –Búgta a lány fülébe. Mia ijedtében összerezzent. Végigfutott a hátán a hideg, eltakarta magát, szégyenlős volt.
- Igen tetszik… - Lefordította a fejét. Szorongott, mi lesz ha Soulness nem rá várt.
- Mia, van valami gondod? Rosszul érzed magad? –Soulness közelebb húzta magához a lányt, a köpeny ami eddig a saját testétől is vizes volt, most újra átitatódott a forró vízzel.
- Félek… - Mia továbbra is a sarkot bámulta, és mikor érezte hogy a gitáros ujja siklik a hátán egészen a fenekéig megborzongott.
- És mitől? –Soulness még közelebb lépett, teljesen hozzásimult Mia bőréhez.
- Félek, hogy nekem el kell mennem… és nem tudom mi lesz…utána…- sóhajtotta a lány.
- Utána? Miért mi lenne? –Soulness megtorpant. Megfogta a lány vállát. Látszólag egyik embert sem zavarta hogy a zuhanyrózsából eközben dől a forró víz. Finoman megfordította a lányt, aki eközben könnyezni kezdett. –Na… olyan jó volt ez a mai nap…ne sírj… -

Ösztönösen magához ölelte Miát, aki még ha ellenkezni akart volna sem tudott volna. Ez az ölelés is különböző volt a többinél, de mire Soulness észbekapott, már megtette, Mia pedig ott nyugodott a karjaiban. Lenézett, oda ahova a lány pillantása is vetődött, ahol eltűnt a víz a lefolyóba.
- Mire gondolsz most? –Kérdezte a lánytól.
- Semmire… - Mia még erősebben átkarolta a gitárost, mint akit soha többé sem eresztene el.
- Az furcsa… Nézz rám… - Soulness felemelte Mia arcát, és találkozott a pillantásuk. Mindkettőben égett valami elmondhatatlan, valami olyan amit csak ez a két ember ismert. Soulness először feltérképezte Mia ajkait, engedte hogy a lány beleélje magát ebbe a viszonylag új helyzetbe, majd egyre hevesebb lett. Mia sem ellenkezett, lábujjhegyre állt, és viszonozta a szenvedélyes csókzuhatagot. Soulness elengedte Miát.
- Nem akarok semmit sem elsietni… Ha még mindig úgy gondolod ahogyan most, kint megvárlak… majd gyere ha végeztél. –Soulness biztatóan elmosolyodott.

Mia ott maradt egyedül a zuhanyzóban. Először valami olyasmit érzett, mint Soulness, amikor megütötte. Aztán az villant be neki hogy Soulness túl fiatalnak tartja ehhez. Magára tekert egy törölközőt, és kirohant. Soulness mit sem sejtve pillantott a lány felé.
- Mondd ha fiatalnak tartasz, akkor mi a francért vagyok még itt?
- Tessék? Mia én ilyet egy szóval sem… Dehogyis! –Soulness felállt, és Mia elé lépett. Mosolyogva, mintha a lány apja lenne, és a kislányát akarná megnyugtatni, egy rossz álom után. –Hogy gondolhatnék ilyet…
- Nem tudom… Azt hiszem nem ismerlek eléggé… - Mia elveszett Soulness szemeiben. Soulness bámulta a lányt, aki olyan ártatlanul nézett vissza rá, hogy a fiú kész volt elállni minden hátsó szándékától. Eddig még csak a zene bolondította meg, és csupán alig fél éve betévedt az életébe Mia, és onnantól megváltozott a értékrend. Még szinte kislány, ám olyan hamar leigázta a szívét, mint eddig soha senki. Egyetlen csók elég volt az ostrom győzelméhez.

- Gyönyörűen mutatsz ebben az egy szál törölközőben de meg fogsz fázni… - Suttogta Soulness csöndesen.
- Nem fogok… - Mia makacsul mégis játékosan nézett vissza.
- Nem akarom, hogy megfázz. Mit érek vele, ha szipogni fogsz, és prüszkölni…?
- Gondozol majd… - Mia kajánul nevetni kezdett.
- Az nem kétséges! Sárgarépa leves, másodikra meg jó sok gyümölcs… - Soulness örült, hogy másra terelődött a téma.
- És ha mindet megeszem, kapok valamilyen jutalmat?
- Igen, egy lázmérőt… De csak kölcsönbe…
- Háááát… Még a lázmérődet sem tudod örökbe adni!?
- Miért, kell? Ha annyira rajongsz a lázmérőm után, viheted, majd veszek egy másikat…
- Attól függ, hányszor mérted vele a saját lázad…
- Nem sokszor, de mértem…

- Melegíts fel te, ne a takaró… - Mia megfogta Soulness karját. A fiú túlságosan későn képzelte azt hogy még leállíthatja a történéseket.
- De a takaró, a puha, selymes, és meleg…
- Mint te… - Mia megint olyan vágyakozón nézett rá. Mint egy igazi nő.
- Na ne hízelegj, hozok egy takarót, és kész! Te nem fázol meg, én meg nem fogok érted aggódni, és a szüleid sem lesznek kiakadva, hogy ki tette ezt veled… - Még egy próbálkozást megér, gondolta Soulness.
Tényleg. Miának eddig eszébe sem jutott hogy jelentkezzen. Majd holnap felhívja őket hogy minden rendben.
- Szóval csak azért kell a takaró, hogy megnyugtassa a háborgó lelked… - Tovább incselkedett a gitárossal.
- Nem! Elsősorban azért, hogy TE ne fázz meg… - Soulness felállt, levett egy takarót. Betekerte vele Miát, és lefektetette az ágyra.

Félve behunyta a szemeit, megfogta gyöngéden a lány fejét, és az ajkait kezdte keresni. Mikor megtalálta, forró csókot pecsételt rá, Mia ettől megint a mámor tengerén érezte magát, ahonnan csak egyetlen kiút létezett.
- Most csak is rajtad áll, hogy folytassam- e… De csak akkor teszem meg, ha te akarod. –Soulness melegíteni kezdte a lány még mindig elgémberedett ujjait.
- Mit? –Mia még ki sem józanodott az előző csókból.
Megint érezte az ajkainál a fiú ajkait. A nyelvével óvatosan végigsimította a lány szájpadlását, amitől fura rezgést érzett, ami egyre erősödött.
- Ezt… - Elengedte Miát. Mia érezte, hogy Soulness mennyire odavan most, szinte vibrált a levegő körülötte, de nem ment tovább, pedig tudta, hogy mit akar.

- Soulness, te mit akarsz? –Értelmetlen kérdésnek tűnt, mégis Mia valami bizonyítékot akart, hogy Soulness nem csupán egy tinédzser csitrinek nézi őt, hanem egy nőnek.
- Az most nem számít… - Soulness minél jobban próbálta fékezni a vágyát, annál nehezebbnek tűnt. A végén már izzó tekintettel várta a választ. A zöld színű szemek elvesztek, helyettük halványkék vad pillantások születtek.
- Én azt akarom, amit te akarsz… - Mia elmosolyodott, a fiú arca láttán. Még soha nem látta ilyennek. Ennyire másnak, mintha valami belső vadság tört volna elő belőle. Ennek ellenére ügyesen fojtotta vissza, igyekezett a lánnyal gyengéd lenni, de ez abban a helyzetben majdnem lehetetlennek bizonyult.

- De ha nem akarod nem…- A mondat további részét már nem tudta Soulness elmondani, mert Mia ismét megcsókolta, és közben végigdöntötte az ágyon.
- Csssssss! Nyugi… Akarom… - Tette az ujját a gitáros szájára…
Soulness elég furán érezte magát a megalázottság, és a kihasználhatóság kellemes érzése járta át mindenét, mikor a lány végleg megfosztotta a köpenytől.

Soulness megfordította Miát. Végigcsókolta mindenét, közben lágyan masszírozta a lány hátát. Mia keze ezalatt végigvándorolt Soulness minden tagján: a vállán, a karjain, a hasán… A fiú halkan, de erőltetetten lélegzett. Kibontotta magát a Mia kezei közül, és szembefordult vele. A kezeit megfogta, és összekulcsolta a sajátjával. Soulness ismét elkezdett vele csókolózni. Gyöngéden harapdálta a lány ajkait…
- Még sosem volt dolgom ilyen különleges lánnyal…
- Nekem sem gitárossal… - Jegyezte meg a lány halkan.
- Akkor ez a helyzet mindkettőnknek új…
- Egész éjszaka beszélgetni akarsz?

Soulnesst úgy érte a kérdés, mint derült égből a villámcsapást, erre pedig válaszolnia kellett. De mit?
- Szerettem volna tartózkodó és lovagias lenni… - Mosolygott a lányra őszinte pillantásokkal.
Mia elfojtott egy ásítást, és megcsókolta Soulnesst. A fiú maga sem tudta miért nem ugrik fel, és szalad el. Csak az érezte hogy már nincs semmi befolyása az eseményekre.

Mia érezte rajta az enyhe férfias illatot. Ezzel Soulness véglegesen levette a lábáról.. Teljesen megbódította. Soulness lassan ledöntötte az ágyra… halkan szétnyitotta a lány lábát, mire Mia ijedten felkiáltott. Soulnessbe hasított a felismerés. De ez a lány még ártatlan! Átgördült az ágy másik oldalára, és magára húzta a köpenyt. Kínosan érezte magát. Nem vette észre hogy ez a heves kis csajszi még ártatlan.
- Azt hittem azokat a nőket szereted, aki tapasztaltabbak… Féltem hogy nem érdekellek majd ha olyannak mutatom magam, amilyen a valóságban is vagyok… - Mia fojtott tétova hangon máris elkezdett magyarázkodni.
- Te jóságos ég! –Soulness egyik megrökönyödéséből a másikba esett. Ami azt illeti eléggé felzaklatta ez a mostani dolog. Azért végigsimította a lány fürtjeit.
- Hány évesen voltál először nővel?
- Tizenöt.. –Soulness kényszeredetten nézett fel Miára.
- Na látod erről van szó!
- Annak semmi köze ehhez az éjszakához! –Soulness elővette a cigarettáját az éjjeliszekrény fiókjából, és rágyújtott. Mélyen leszívta a füstöt, azután hangosan kifújta.

- Nem tudok kiigazodni rajtad…
- Vigyáznom kellett volna rád, egy újjal sem lett volna szabad hozzád nyúlnom! - Soulness zaklatottan felugrott, de Mia a hasára tette a kezét.
- Azt hittem egy férfinak tetszik ha egy lánynál ő lehet az első…
Soulness dühösen elnyomta a cigarettáját.
- Ahhoz képest hogy ártatlan vagy, elég sok butasággal tömték tele a fejed…
- Nem érdekel hogy nem én vagyok az első nő életedben csak…Szeress…
- Hogy mondhatsz ilyen butaságot Mia?! Kimegyek a kanapén alszom, ez így nem megy!- Soulness felkapott egy párnát…

Miát megrémisztette Soulness hirtelen ridegsége, olyan ellenséges lett vele mint még soha. Könnyezni kezdett, fájt neki hogy az az ember akit igazán szeret nem vágyik rá…
Soulness körülbelül egy óráig bírta a nappaliban. Akkor meghallotta, hogy a lány szívet tépően zokog. Egy pillanatra megállt a küszöbön, Miát figyelte, közben szemrehányásokkal illette magát mert túl gyenge, hogy ellenálljon könnyeinek. Ráadásul ő a hibás abban hogy Mia sír. A lány az ágyában feküdt, kibontott haja a vállára hullott, arcát a párnába temette. Testét csak úgy rázta a zokogás. Soulness tudta bármit csinál is vele fájdalmat okoz neki, de egyszerűen kénytelen volt elviselni azt a gondolatot, hogy Mia azt hiszi vissza akarja utasítani. Így hát a józanész parancsa ellenére odament hozzá, remegő kézzel megsimogatta és magához ölelte. Aztán addig becézgette és vigasztalta, amíg Mia meg nem nyugodott. Két tenyere közé fogta kedvese arcát, lecsókolta róla a könnyeket, és halkan morogva bocsánatot kért tőle. A lány kissé felemelkedett, és szégyenlősen megsimogatta Soulness homlokát.

- Most pedig fejezd be, amit elkezdtél! –Szólította fel a fiút.
- Nem!
- Kérlek Soulness szeress! El sem tudom mondani mennyire szükségem van rád! Régebben mint neked rám! Egész életemben egyedül voltam! Kérlek!
Soulness túlságosan jól megértette miről beszélt a lány. Ő is szenvedő alanya volt annak a magánynak, amit világnak neveznek, ahol senki sem figyel a másikra, csak átgázol, és meghiúsítja a terveit. Csakhogy Mia alulról látta, ő pedig felülről ezt a dolgot. De a végén ugyanoda jutott Soulness is. Bár mindig büszke volt az akaraterejére, és a függetlenségére, mert ha volt is barátnője nyitott volt a kapcsolat, ezt mindketten tudták. Eddig csak a zene érdekelte, de érezte ez Miával nem fog menni, túlságosan is közel engedte magához, a lány behatolt a védőpáncélja mögé. Tudta hogy ez az éjszaka sokba fog neki kerülni, ha kitudódik, márpedig ki fog, akkor nagy árat fizet még érte. Gyengéden megcsókolta a lányt, és mindkettőjüket magával ragadta a szenvedély. Mia teljesen hátrahajtotta a fejét, és átadta magát a gitárosnak. Az viszont remegve ért ismét hozzá. Érezte, hogy minden egyes érintése tétova.

- Mi a baj?
- Most pedig csukd be a szemed… Mint az elején… - Halkan suttogott, hogy csakis Mia hallja. - Szeretlek…- Soulness szája remegett az izgalomtól. Nyelt egyet.
- Én is…
Mia a nyakát csókolgatta, nyelve egyre lejjebb tévedt. Soulness egy kicsit megremegett, amikor a lány keze ismételten elindult a testén. Végighúzta az ujját a gerincén. Az előbbi veszekedésnek nyoma sem volt. Soulness ajkai, és a keze most feltűnően puhák, és selymesek voltak, még kellemesebbnek hatottak, mint az elején...
- Az őrületbe kergetsz… - Mia olyan lassan mondta, hogy saját maga is meglepődött rajta.
Soulness egy percre ránézett, és elmosolyodott.
- Szeretlek! Éppen ez a célom…- Válaszolta.

A búgó hangja még sokáig csengett a Mia fülében.
- Hogy az őrületbe kergess? Az már régen megtörtént…
- Mikor? –Soulness abbahagyta a simogatást, és Mia vállára hajtotta a fejét.
- Miért érdekel annyira, hogy mikor?
- Csak… Elmondod?
Hogy hatásos legyen a vallatás, Soulness ismét ízlelgetni kezdte az ajkait. Ettől a lány teljesen elgyengült.
- Soulness, hagyd abba, mert elolvadok…- Át akarta karolni a fiú derekát. Libabőrös lett a bőre, mikor hozzáért a karja.
- A kérdésemre még mindig nem kaptam választ. –Soulness fürtjei csiklandozták Mia arcát.
- Amióta tudom, hogy élsz… - A lány keze előre csúszott a gitáros derekánál.
- Mit csinálsz? –Kérdezte Soulness, közben alig kapott levegőt.
- Az őrületbe kergetlek… - Mia felemelte a fejét, és megcsókolta. Közben észre sem vette, hogy Soulness fekszik. A keze végigsiklott a fiú mellkasán, a hasán, aztán a combja között fejezte be az útját. Soulness a gyönyörtől halkan felnyögött, és átölelte Miát. Már ez is egyfajta kielégüléssel töltötte el. Azt viszont el sem tudta képzelni hogy a lány ezeket hol tanulta.

- Már majdnem megőrültem a vágyakozástól… - vallotta be a fiú.
Mia ajkai Soulness hasát simogatták. Amikor egy érzékeny pontra értek Soulness izmai görcsösen összerándultak, egy kielégült nyögés kíséretében.
Ekkor ő maga is követelőzővé vált. Először csak megérintette Miát, majd egyre merészebben kezdte simogatni .A lány finoman hozzábújt a nyakához, és azt kezdte csókolgatni. Soulness majdnem megfulladt. A kezével Mia tarkóját simogatta.
- Ne hagyd abba… - Egy könnycsepp futott végig az arcán.- Készen állsz?
- Igen… - Eléggé izgatottnak érezte Mia magát, hogy Soulness végleg a magáévá tegye.
A gitáros felkelt, és rátapadt a szájára. Melege volt egy kicsit. Óvatosan beléhatolt. Mia nem is tudta, hogy mikor csapott át a fájdalom abba a véget nem érő gyönyörbe, amit Soulness nyújtott. Minden olyan távolinak tűnt. Ismét eldőltek. A fiú lihegni kezdett, néha elejtett egy- egy halk nyögést. A langyos lehelete a lány arcára csapódott, ebből tudta, hogy vele van. Egyre távoldott az ő hangja is. Mikor a csúcsra értek mindkettejük teste megugrott, Mia felsikkantott. Távolról hallotta Soulness kiáltását. Érezte, a fiú majdnem elájult a gyönyörtől, mintha nem is lett volna egy kis ideig magánál... Soulness lassított, majd végleg elengedte. Lihegve ledőlt mellé.

Kezdett Mia is magához térni. Soulness mellkasára hajtotta a fejét. Érezte, hogy a fiú szíve még mindig hevesen kalapál. Nem szóltak egymáshoz ezek a pillanatok többet mondtak minden egyes szónál. Csöndesen nézték hogyan kezd pirkadni az ég, ami egy vöröses fénynyalábot eresztett az ablak elé, mintha még hívta volna őket egy táncra. Soulness ránézett Miára, mosolyogva tapasztalta hogy a lány mély álomba merült a heves éjszaka után. Ő viszont egyszerűen nem tudott aludni viszont a lányt sem akarta itt hagyni főleg felébreszteni nem.
- Ugye nem bántad meg? –Súgta halkan Mia fülébe, bár tudta hogy a lány már régen nem mellette van.

Olyan angyalinak látta, ahogyan védtelenül pihent a karjai közt. Mellettük a szekrényen volt egy papír meg egy toll. Soulness firkálgatni kezdett, majd rájött hogy nem is puszta hülyeségeket ír le, hanem egy új dalnak a szövegét…
Reggel Mia kelt fel elsőnek. Nagyon kipihentnek érezte magát, és mozgékonynak, viszont semmi pénzért nem akart kimozdulni abból a védő pajzsból amit Soulness karjai nyújtottak. Finoman simogatni kezdte a fiú karját, ami tegnap éjszaka még hevesebben ölelte mint bármikor eddig. Aztán magához húzta, a fejét a vállára hajtotta úgy simogatta tovább az alvó gitárost.

- Szeretlek… - Beletemette az arcát Soulness fürtjeibe. Soulness ekkor felébredt. Kinyitotta a szemét, rögtön érezte Mia ölelését, ami felidézte benne az éjszaka felejthetetlen élményeit. És a saját maga tartózkodását is, ami miatt most szégyellte is magát. Nem mozdult, úgy gondolta addig van szerencséje, amíg Mia észre nem veszi hogy fent van. Érezte a lány ezzel még nem fejezte be a mondatot, vett egy nagy levegőt, mintha még folytatni akarta volna.
- Mondd miért vagy ilyen tökéletes? Ennyire gyönyörű? Sokkal jobb emberrel is összehozhatott volna a sors… Egy olyannal aki veled egyenjogú, és nem epekedik még mindig érted eszeveszettül…

Soulness most érezte először hogy tényleg tiszta szívből szereti valaki. Eddig úgy volt vele, hogy jó szereti a lány az egy dolog, de ezek a szavak, olyan érzéseket fejeztek ki, aminek csak kevés ember tudta a jelentését. Pedig a tegnapi éjszaka miatt kezdett az a tudat keringeni benne, hogy a lány tényleg csak azért van vele mert sztár. Finoman átkarolta Miát, amin a lány először meglepődött, majd megadva magát omlott ismét Soulness ölébe.
- Milyeneket beszélsz? Őrültségeket… Lehetetlenségeket…- Rivallt rá a lányra kedvesen
- Őrültek vagyunk, őrültségeket teszünk…
- De ez nem az a fajta őrültség, amiket mi ketten teszünk… - Soulness komolyan Miára nézett, mintha iskolai tananyag lenne minden egyes mondata. –Ne mondj többet ilyet. Ez már tényleg őrültség…A mi őrültségünknek neve van…
- Ennek is van…- Mia is rápillantott.

- És pedig?
- Sajnálat, félelem, szeretet, ez vegyül ebben az őrültségben… Pontosabb neve nincs, de ez a három alkotja. És mi a neve a mi őrültségünknek?- Kérdezett Mia vissza.
Soulness halványan elmosolyodott.
- Ez egy egyszerű kis szó, de amit jelent az, mindent elsöprő forró, és megismételhetetlen…
Lágyan megcsókolta a lányt. Az átkarolta a hátát, és magához szorította.
- Na mi az?
- Az ajkaid, és a csókod… - Mia tudta, mire gondol, de mégis mást mondott. Soulnessen látszott, hogy várja a magyarázatot, így hát folytatta:- Az ajkaid megismételhetetlenek, mert csak neked vannak ilyenek… A csókod forró, és mindent elsöprő…- mosolygott a gitárosra.
- Ez nem egy szó. – kötekedett Soulness tovább. Kellemesen hatott számára ez a hízelgés, bár nem említette ilyen konkrétan –De azért köszönöm.
- Szeretnék kérdezni valamit… Szabad?
- Persze, csak nyugodtan! –Soulness mosolygott, és kipirtyant az arca.
- Onnan folytassuk, ahonnan abbahagytuk, vagy legyünk csak barátok?
Soulness nem tudott mit mondani. Mia elbizonytalanította, igazából magától a lánytól várta a választ.
- Miért? Te mit akarsz? Legyünk csak barátok?
- Neked mi erről a véleményed?

- Nekem? Oh… - A gitáros teljesen elpirult, majd erőt vett magán, és ahogyan Mia látta az érzésein is. – Sokat jelentesz a számomra… De ezt már nem nekem kell eldönteni, hogy mi legyen kettőnk közt, hanem neked. Én mindenre kész vagyok. Ha barátok leszünk, nekem úgy is jó… De el kell fogadnod az elején, hogy nem úgy fogok rád nézni, mint pusztán egy barátra. Ezt ne is kérd tőlem! Főleg az éjszaka után… Bennem, amíg veled voltam érzelmek szültettek, amiktől nehéz megszabadulni. De nem kerülgetem a forró kását: Szeretlek! Te hogy vagy ezzel?
Mia úgy döntött, játszik egy kicsit Soulnessel. Elkomorodott az arca. A gitáros értetlenül figyelte a lány arcát.
- Jogod van tudni. Őszintén?
- Igen… - mondta Soulness bár félt a választól.

A lány keze finoman lecsúszott Soulness a hasáig. Ő észre sem vette, a választ próbálta leolvasni Mia arcáról.
- Szerinted, ha megbántam volna, és nem szeretnélek tényleg, de igazából most így lennénk? Engedném hogy itt simogass? Ha nem szeretnélek, akkor tegnap nem sírtam volna, miután olyan keményen visszautasítottál… De úgy látszik megérte… –Elmosolyodott. Soulness úgy sóhajtott fel, mintha a halálbüntetéstől mentették volna meg.
- Sajnálom…
- Mit?
- Hogy tegnap olyan mérhetetlenül kibírhatatlan voltam. Azt se tudtam hova kapjak meglepetésemben…
- Az én hibám…
- Dehogy!
- Dehogynem…
- Mondom hogy nem! –Soulness megcsókolta Miát, közelebb húzta a lányt magához, hogy ismét érezhesse annak meztelen sima bőrét.

Folyt. köv.
Hasonló írások
Hozzászólások
(2) Francisco
2006-07-25 13:59:02
Ej, Te Lány! Hozzá sem tudok szólni. A szerelem, mint egy tenger: hol csendes, hol a hullámok az eget ostromolják, vihar tombol, esőcseppek verik a víz felszínét, eggyéolvadnak... aztán az örvény beszippant...
(1) Mellesleg
2005-04-18 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak