Függőségem ára

Kinyitom a szemem. Nem tudom eldönteni hogy egy esőcsepp vagy a könnyem pereg végig az arcomon. Természetesen  egy esőcsepp volt, itt mindig esik hisz ez London. Sosem értettem mért vannak oda az emberek ezért a városért. Túlzsúfolt, koszos, hideg és szinte mindig esik. Egy padon ébredtem, azt egyenlőre még nem tudtam realizálni hogy a város melyik részén vagy egyáltalán a városban vagyok-e. Tegnap/ma megint szétcsaptam magam. Függő vagyok. Szégyen vagy nem szégyen  nő létemre elég mélyre süllyedtem…és még annál is lejjebb. A szüleim elváltak édesapám külföldre költözött itt él és dolgozik. Anyámmal éltem míg elvégeztem az általános iskolát aztán kiköltöztem. Ez volt a megállapodás köztük. Pakolgattak mint egy csomagot. Mint általában mindenkinél nálam is fűvel indult a  középiskolában, először csak egy bulin próbáltam ki majd minden bulin majd már buli sem kellet hozzá. Egyszer csak azon kaptam magam hogy minden nap van amikor kétszer is betéptem. Amikor a könnyed lazulás már nem volt elég tovább léptem.
Jöhettek az opiátok és hasonlók. A folytatás a heroin és kokain volt néha együtt néha külön-külön. Amikor nem telik drogokra olcsó piát vedelek. Az orvosok depresszióval diagnosztizáltak amire itt pénzt kapok abból élek vagyis csak vegetálok. Lesüllyedtem egy állat szintjére csak nekem a drog a táplálék. Az egész kibaszott életem az anyag körül forog. A drog azt a fájdalmat is elnyomja bennem amiről nem is tudtam hogy van…
Egy húsz perc után sikerül feltápászkodnom a padról és keresni egy utca táblát mégis hol vagyok. Eastwick road. Legalábbis a tábla ezt írja. Ezzel nem is lenne olyan nagy gond ha nem a város másik felén laknék West Norwoodban. Egy krematórium és egy squash pálya között. Idilli. Felmerül a szokásos kérdés…hogy fogok hazajutni? Nincs egy fontom se…a gyaloglás kizárva. Marad a mindig jól bevált C terv. Tárcsázom Willow számát. Ő a legjobb barátnőm a középiskola óta. Már egy párszor kihúzott a szarból. Kicsöng…érces hangon valamit belemotyog….hiába élek kinnt már 7 éve még mindig van olyan amikor nem értem mit mond…Hello drága itt vagyok valahol az isten háta mögött (bediktálom a címet) értem tudnál jönni? A válasza egy fél órás prédikáció hogy biztos megint szétcsaptam magam és nem fog mindig ott leni hogy segítsen rajtam akkor kifogja megmenteni a seggem…Valószínűleg senki. Tíz perc múlva itt van. Sokat veszekedünk az anyag miatt ő sohasem próbálta nem tudja milyen érzés mikor a heroin szét árad a testedben vagy amikor a speed felpörget és 2-3 napig bírod alvás nélkül.
Beszállok a lerobbant vauxhallba ugyan is itt így hívják az Opelt. Szúrós tekintettel néz rám de nem szólal meg tudja hogy ilyenkor nem érdemes. Hazaérek Willow feljön egy teára míg ő megissza addig én lezuhanyozom. Törölközőbe kiülök hozzá iszom egy erős feketét és megvárom amíg megszáradok.
Mért csinálod ezt magaddal?- szólt végre hozzám.
Nem hinném hogy magyarázkodnom kéne….
Felállt és elviharzott szó nélkül.
Ez a baj hogy amióta anyagozok nem bírom kontrollálni magam…sokszor bántok meg olyat akit nem kéne. Egyszer ő is elfog hagyni érzem…én sem bírnám ki magam. Willow biszex, kicsit több van köztünk mint barátság…de ez nem állandó dolog. Már rég voltunk úgy együtt, talán még a végzős évben szalagavatón. A bál után elmentünk after partyzni és az angolok tudnak aztán bulizni. Volt bennünk pia rendesen és hát történtek dolgok. Azóta nem. Eltelt 3 év. Kicsit talán hiányzik de meg értem hogy nem akar egy drogossal kavarni. 21 éves vagyok de nem volt még egy éjszakánál tovább tartó kapcsolatom….bár nekem már a 24 óra is hosszú táv. Elalváshoz nyomok egy kis xanaxot, szeretem ,tompítja az érzéseket. Hamar elfelejtem a gondokat.
Felébredek az órámra pillantok hajnali 2 óra.  Ilyenkor anyagot se tudok szerezni. Piabolt sincs nyitva…Reménytelen. Remegek és ráz a hideg. Nemtudom mit tegyek. Ha szerencsém van még van egy kis vodka a hűtőben. És jackpot. Egyszerre lehúzom a maradékot. Már nem fázom. Telefonálnom kéne. Willow nem veszi fel. Mást nem hívhatok ha társaságra van szükségem. Apámmal nem tartom a kapcsolatot érettségi óta. Anyámmal szintúgy. Valami furcsa okból egyik sem tudott megjelenni a ballagásomon és amíg mindenki fotozkodott a családjával és fogadta a gratulációkat addig én magányosan ültem egy padon és szívtam a marlborot. Visszadőlök, valahogy kihúzom reggelig.
Telefoncsörgésre ébredek. Willow az. Látom kerestél-mondja köszönés nélkül, bár a tegnapi után csoda hogy egyáltalán szóba áll velem. Igen ne haragudj azért amit tegnap mondtam tudod jól, hogy nem akartalak megbántani.
- Már megszoktam. - hangzik a közönyös válasz.
-  Tényleg sajnálom. Nem vagyok jó a bocsánatkérésben meg a mentegetőzésben tudod, hogy szeretlek.
- Én is szeretlek éppen ezért szeretnék segíteni neked leállni.
- Nem akarom letenni érted? Nem létezem nélküle.
- És nélkülem?
- Kérlek ne zsarolj.
- Nem bírom tovább nézni ahogy pusztítod magad. Választanod kell vagy segítek neked hogy tiszta legyél és soha többé ne nyúlj droghoz vagy ne keress többet.
Mindig is tudtam hogy elfog jönni ez a pillanat de nem gondoltam volna hogy ilyen hamar. Választanom kell. Rosszul választottam.
Sírás tör ki belőlem. Nem hittem , hogy még képes vagyok emberi érzelmekre.
- Ne haragudj Willow nem megy.
- Gondoltam, mindig az anyag volt az első.
Már csak a búgást hallom a telefonból. A vonal megszakadt és vele együtt a barátságunk is.
A következő szám amit tárcsázok a díleremé. Megbeszéljük a találkát a szokott helyen. 20 perc és újra szállok. Ilyenkor nem érdekel semmi és senki. Az elmúlt  egy  évben ötször kerültem kórházba túladagolással. Nem érdekelt. A korházból az első utam a dílerhez vezetett. Úgy érzem ez az adag nem volt elég. Kell még szereznem. Van elég pénzem még 2 adagra. Nem szarozok vele egyszerre lövöm be a kettőt. Érzem ahogy szétárad az ereimben. Mintha kiszakadnék a testemből és kívülről szemlélném  magam. A lábam önálló életre kel. Elindulok az ajtó felé. A fecskendő lehull a padlóra. Kilépek az ajtón nem érzem az esőt nem érzem a hideget. Keresek egy piás boltot a szokásost kérem. Vodka. Elindulok a buszpálya udvar felé. Megkeresem azt a buszt amelyik a tengerpartra visz. Útközben elfogy a pia fele. Mire oda érek már nem tudok magamról semmit. De csak megyek. Elérek a tengerhez ott ledobom magam, megiszom a maradékot. Érzem ahogy bizsereg a testem. Elkezd hevesen verni a szívem. 200 lehet a pulzusom ha nem több. Idővel kezd lassulni. Majd megáll. Még mindig kívülről szemlélem magam. Látom ahogy fekszem a tengerparton. Élettelen testem a jéghideg hullámok nyaldossák. Kezemben vodkásüveg. Nincs körülöttem senki. Nincs aki észrevegyen. Willow sincs itt. Végleg egyedül maradtam.