Forever Young 13. rész

13.    Kell egy kis idő
Másnap reggel úgy ébredtem, mint a mosott rongy. Anya kifaggatott, hogy miért voltam tegnap olyan fáradt, és mért ez a fiú hozott haza, és mért nem Brian? Elmondtam neki, hogy szakítottunk Brian-nel, és hogy ez a fiú a darabbeli szerelmem. Fúj, ezt még gondolatban is bűnös kimondani. Aztán megkértem, hogy hagyjon magamra, mert még mindig nagyon fáradt vagyok. Persze csak magányra vágytam. Felmentem facebook-ra, és láttam, hogy rengeteg gratuláló üzenetet kaptam a darabbal kapcsolatban. Patric is írt. Monitoron keresztül is érződött az írásából, hogy nagyon aggódik.
Patric Barett
Via Messenger                                                      at 7:26am
BROOKS!!! AMINT FELKELSZ, HÍVJ, VAGY ÍRJ!!! FONTOS!
Igazam lett, nagyon aggódott, ami hízelgő lett volna, de nem ebben a szituációban. De azért visszaírtam neki.
Brooklyn F. Prime
Via Messenger                                                        at 9:53am
Patric, ne idegeskedj miattam, jól vagyok.
Patric Barett
Via Messenger                                            at 9:53am
Annyira aggódtam miattad! Hogy egyáltalán túlélted-e az éjszakát! Jobban vagy? Tegnap nagyon kifárasztottad magad!
Kissé kiakasztott, hogy Patric ennyire tudni akar mindenről! Konkrétan semmi köze nincs a kapcsolatomhoz. Vagyis a már nem kapcsolatomhoz. Nem azt mondom, hogy az ő hibája, hogy Brian szakított velem, mert az teljes mértékben az én hibám, de innentől kezdve jobban tennénk Patric-kel, hogyha kerülnénk egymást.
Brian-nel kapcsolatban két lehetőségem van:
1.) Mindent bevallok neki, hogy anno éreztem valamit Patric iránt, és ez a próbák során fellángolt bennem, és ezek után térden állva csúszok előtte, hogy bocsásson meg a lába elé dobva minden önbecsülésemet, és büszkeségemet. És még ennek ellenére sem biztos, hogy megbocsát.
2.) Hagyom az egészet, odadobom az egy évnyi barátságot, szerelmet és emléket a semmibe, a folyosón minden szünetben kínos pillanatok várnak majd még 2 és fél hosszú éven keresztül, de nem lesz bezártság érzetem, és nem fogom megunni a pasikat sem. De kihagyom a lehetőséget, hogy Brian legyen nekem az első, és majd később összefekszem egy sráccal, aki számomra teljesen közömbös.
Úgy döntöttem, hogy az 1.) megoldást választom. Egy próbát mindenképpen megér nekem, és ha nem jön össze ’B’ tervnek ott a 2.) lehetőség.
Megszólalt a telefonom. Láttam, hogy Dolly hív. Kénytelen-kelletlen felvettem.
- Szia! Mi újság? – próbáltam leplezni a szomorúságomat. Éreztem, hogy annyira berekedtem, hogy megszólalni sem tudok.
- Tőled zeng az egész facebook! Az összes csoport, amiben benne vagyok valami színdarabról ír, és hogy Brooklyn Prime milyen csodás színésznő, meg hogy az a CSÓK! Hogy kérdezhetsz ilyet, hogy mi újság? Mindenki rólad, Brian-ről, meg valami Patric-ről beszél! Szedd össze magad és a gondolataidat, mert 7 és fél perc múlva ott leszünk April-lel, és mindent el kell mondanod – azzal lecsapta a telefont.
- De csak ha anya beenged titeket! – gondoltam magamban, és gonoszan elmosolyodtam. Kiszóltam anyának, és megkértem, hogy senkit se engedjen be hozzám. Aztán visszadőltem az ágyra, és feltettem magamnak a kérdést, hogy mihez kezdjek, ha Brian nem bocsát meg.
1.) Összejövök Patric-kel... na jó, ez még viccnek is rossz.
Tehát...
1.)Megpróbálom elfelejteni, és a tanulásra meg a barátaimra koncentrálni.
2.) Elmegyek jól berúgni, onnantól meg már mindegy mit csinálok.
3.) Megpróbálom visszaszerezni. Féltékennyé teszem (ami ebben a szituációban nem a legtöbb sikerrel kecsegtető megoldás), vagy... nincs több ötletem.
Szerintem megpróbálkozom az első kettő megoldással. Úgyis két hét múlva itt a téli szünet.
Ekkor felfigyeltem a kintről beszűrődő zajokra.
- Csókolom! Brooks itthon van?
- Igen, gyertek be! Biztos örülni fog nektek! Maradjon köztünk, de eléggé maga alatt van! – mikor azonban ezt meghallottam, kihajoltam az ajtón, hogy visszaszóljak.
- Na de anya! – méltatlankodtam.
- Bocsi, kicsim! – szabadkozott anya.
- Szia, Brooklyn! – azzal a két lány betuszkolt az ajtón. – És most mindent szépen elmesélsz, ami azóta történt, hogy megismerted ezt a Patric-et.
- Hát, minden 2 éve kezdődött. Emlékeztek arra a srácra, akivel anno annyit voltunk korcsolyázni? Az előkészítős!
- Persze! Ott voltam, mikor egymásra estetek! Évszázad bukása! – mondta Dolly.
- Na ő az. Patric.
- Mi is a teljes neve? – kérdezte Aps.
-  Patric Barett. Mért?
- Dolly, nem ő az a srác, aki annyit lóg Steve-vel?
- Nem hiszem, Aps! Akkor emlékeznék rá... Bár most hogy mondod, hasonlít rá... nagyon is – gondolt vissza Dolly.
- Mi a fészkes fenéről hadováltok itt össze vissza? Ki az a Steve?
- Steven Black. Ő a legmenőbb srác a TIES-ból. Minden lány odavan érte! És van egy még helyesebb haverja, aki HATS-es. De róla senki nem tud semmit. Idén tűnt fel, és az a hír járja, hogy meleg, mert nem csajozik.
Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy mutatok nekik egy képet Patric-ről. Felkaptam a laptopot, és már pötyögtem is.
- Na, ő az! – kiáltottam fel.
- Te is látod, Aps? Ez ő! – azzal erőtlenül ütögetni kezdte a barátnője vállát, de még mindig a képernyőt nézte.
- Igen! De Brooklyn! Ez egy félisten! Hol van itt a probléma?
- Ott, hogy én szeretem Brian-t. Nagyon! És az a csók csak egy pillanatnyi elmezavar volt.
- Na, várjunk csak egy pillanatot! Te ezzel a sráccal smároltál?
- Nem úgy volt, hogy tudtok mindent?
- De, csak éppen még nem állt össze, hogy te egy színdarab keretei közt smároltál korunk leges-leges-leges...
- Leges mi?
- Leges-legjobb pasijával! – bökte ki Aps.
- És ha jobban belegondolunk, mind a kettővel. Brian is említésre méltó!
- Na jó,  szóval ez a srác volt a darab béli párom, és... valami fellángolt 8.-ból. Még a színfalak mögött megölelt, és nem barátilag, ezt állíthatom. De én sem húzódtam el. Élveztem. Aztán darab közben megcsókolt. És azt is élveztem. És most itt sírok. És nem tudom mit kéne tennem.
- És te bejössz ennek a srácnak? Mármint Patric-nek? – nézett rám kérdőn Dolly.
- Hát, még tavaly írt egy szerelmeslevelet, idén meg a próbák alatt végig azon volt, hogy elcsábítson. Ki nem állhatja Brian-t. Szóval lehet azt mondani, hogy szerelmes belém.
- És te?
-  Érzek iránta valamit. De Brian nélkül nem tudom elképzelni a jövőmet.
- De akkor most mihez kezdesz?
-  Azt tervezem, hogy hétfőn bocsánatot kérek tőle, és ha megbocsát, akkor...
- Akkor az csoda – mondta Dolls. Én tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Már ne haragudj, de Brian nem olyan srácnak tűnik, aki simán megbocsát egy ilyen dolgot – mondta Aps.
- És megint totál igazatok van. Brian nem fog megbocsátani. De én nekem meg kell próbálnom. Nem beszélhetnénk most másról?
- Hoztunk neked csokit – azzal kiborította a táskáját, és 8 tábla csoki, egy rakás mikulás, 3 karácsonyi kalendárium, meg egy csomó minden volt benne.
- Lányok, nem csalódtam bennetek – azzal rávetettük magunkat a csokira.
Hétfőn mindenki gratulált a színdarabhoz. Én persze már mindenre csak annyit mondtam, hogy „Ó, nagyon szépen köszi!”, „ Köszönöm szépen!”, „Nem csak az én érdemem!”, stb. Nem tudtam másra gondolni, csak Brian-re, de nem láttam sehol egészen a harmadik szünetig. Elképzeltem, hogy mit mondhatott neki Jessica, mikor meglátta.
- Mért volt erre szükség? Hm? Brooklyn teljesen össze van törve! Nem vagy normális! Ha van egy csöpp eszed, akkor a következő szünetben mész, és bokát csókolsz a bocsánatáért, amiért olyan szemét voltál vele. Ha szereted, ezt teszed.
És a fejemben Brian ezt válaszolná.
- Tudod, Michaels, vannak olyan helyzetek, ahol már nem számít, hogy mennyire szeretem, vagy mennyire nem. Amit tett, az megbocsáthatatlan. És inkább meghagyom a csinos kis bokáját, hadd csókolgassa Patric Nyomorult Barett. Egyébként én voltam szemét, amikor ő smárolta le azt a férget az egész iskola előtt, mikor mindenki tudta, hogy velem jár!
Erre Jessica ezt mondaná.
- Az meg sem fordult a fejedben, hogy Patric smárolta le őt, és nem fordítva?
- Akkor sem húzódott el! Na, mindegy, kész a matekházid?
És nem békülünk ki. Viszont a harmadik szünetben összefutottam vele a folyosón.
-  Brian, beszélnünk kéne. Fontos – mondtam könnyektől küszködve.
- Nem érdekel – rám se nézett, és el akart menni.
- Legalább barátok lehetnénk, nem? Mint azelőtt!
- Jó, akkor mostantól barátilag szarlak le! – ez szíven ütött.
- Várj! – mondtam mégis, mikor el akart menni. Nem tudtam mit tegyek, hát megfogtam a csuklóját. Ekkor rám nézett. Bele a szemembe. Láttam benne a szenvedést, hogy mennyire fáj neki, amit tettem vele. Az ő hangja is síróssá vált.
- Már mondtam: NEM VÁROK! – azzal kitépte a csuklóját a kezemből, és elviharzott. Ott álltam a folyosón, és csak néztem, ahogy elmegy. Azt hittem, jobb lesz, ha megpróbálok beszélni vele, de tévedtem.
Brian gondolatai...
Próbáltam úgy tenni, mintha nem fájna, de nagyon is fájt. Ezt csak én tudom, de még mindig Brooklyn életem szerelme. Még mindig őt szeretem, és nem tudom nélküle elképzelni az életemet. De egy ilyen szakítás után nem tudnánk ugyanúgy viselkedni egymással, mint „azelőtt”. Kell egy kis idő gondolkodni, hogy kitisztuljon a fejem.