Féltestvéri Szeretet III.

Órákon át TV-ztem szótlanul, megbabonázva a groteszk figurákkal teli rajzfilmek által. Nem is fogtam fel, hogy miről szóltak, hanem csak egymást püffölő, trágár szavakat kiabáló szereplőket láttam. Hébe-hóba Danny is mellém ült, csatornát váltott, aztán pedig fölállt és visszament a dolgát intézni. A szülei azóta sem jöttek vissza, a ház pedig tökéletesen üresnek tűnt.
Megállás nélkül fészkelődtem, mert a műsor egyáltalán nem kötött le, a bőr kanapé pedig nagyon kényelmetlen volt. Minden egyes mozdulatomnál megnyikordult a bútor anyaga.
Megszólalt a csengő, és Danny hangos dobogással levágtázott a lépcsőn, átszaladt a folyosón és feltépte a bejárati ajtót. Egy lány lépett be, ölelte át és csókolta szájon. Nem hiszem, hogy valaha is láttam ennél szebb lányt.

A modelleket megszégyenítően tökéletes testére úgy tapadtak a márkás ruhák, mintha csak rá lettek volna festve. Hátközépig érő barna haját minden mondatnál simogatta és igazgatta. Az arca akár a templomi freskókon látható angyaloké. Hófehér bőr, nagy, zöld szemek, és tökéletes fogak.
Mindeme szépség ellenére volt benne valami visszataszító, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Talán a hanghordozása, talán a testbeszéde… Ettől függetlenül nem akarok képmutató lenni, mert nagyon is tudtam volna mit kezdeni a hölggyel. Más kaliberű nőt nem is tudnék elképzelni Danny mellé.

Amikor végre elszakadtak tőle a szemeim, észrevettem, hogy Danny úgy néz rám, mint aki menten felképel. Nem tudtam állni a tekintetét, ezért gyorsan elfordultam és úgy tettem, mintha valami rettentően érdekeset láttam volna a televízióban.
A lány tudomást sem vett rólam, csak megragadta a fiú kezét, és sokat sejtetően kacarászva fölvonszolta az emeletre. Danny egy dühös pillantás erejéig még visszafordult felém, aztán követte barátnőjét. Ajtócsapódást hallottam, és ezután a csöndet már csak a reklámok zaja törte meg. Nem kell géniusznak lennem ahhoz, hogy kitaláljam, mit csináltak odafönt.
Föl szerettem volna menni egy könyvért, vagy valamiért, amivel leköthetem magam, de nem mertem megzavarni őket, arról nem is beszélve, hogy valamiért most nem voltam nyugodt Danny körül. Nem tudtam megérteni, hogy miért haragszik. Nincs olyan férfi a földön, aki ne bámulna meg egy ilyen külsővel megáldott nőt.

Bármennyire próbáltam elhessegetni a gondolatot, újra és újra megjelent a lelki szemeim előtt, ahogy Danny lassan levetkőzteti, simogatja és csókolja a lányt. Őt magát még a képzeletemben sem mertem levetkőztetni. Túlságosan szégyelltem magam hozzá.
Hangos női nyögdécselés ütötte meg a fülemet és ettől teljesen libabőrös lettem. Kikapcsoltam a televíziót és elkezdtem fülelni, de már nem hallottam semmit egy hangos koppanáson kívül.

Fölkeltem, és járkáltam egy keveset a nappaliban, aztán megtorpantam. Nem tudom mi vett rá, őszintén fogalmam sincs mi ütött belém, de elindultam a lépcső felé. Az aljában megálltam és hezitáltam egy keveset, de aztán csöndben fölosontam és megálltam a szobánk ajtaja előtt. Óvatosan rátapasztottam a fülemet és vártam. Hangos sóhajok, nyögések, és az ágy nyikorgása szivárgott át a nem túl vastag fa ajtón. Még a lélegzetemet is visszatartottam, nehogy meghalljanak. A szívem olyan gyorsan vert, hogy attól féltem, elájulok. Biztos vagyok benne, hogy az arcom is kipirult. Közben pedig annyira szégyelltem magam… Undorítónak és betegnek tartottam azt, amit csinálok, ennek ellenére még hosszú percekig nem tudtam elszakadni az ajtótól.
Az izgatottság helyét lassan átvette a rosszullét. Elhátráltam az ajtótól és beszaladtam a fürdőszobába.

Azt mondta, hogy engem szeret… Csak erre tudtam gondolni. Nem akartam, hogy az a nő olyan közel legyen hozzá, amikor én meg sem érinthettem.
Kulcsra záram az ajtót, lehajtottam a WC fedelét és a tetejére ültem. Olyan butának éreztem magam, mert meg sem tudtam magyarázni, hogy mitől borultam ki ennyire.
Jobban szemügyre vettem a fürdőszobát. Eddig nem is tűnt fel, hogy milyen kínosan tiszta és rendezett. Akár egy műtőterem. A falak és a bútorok mid fehérek voltak, itt-ott megcsillant néhány fém tárgy. A világítás olyan jól volt beállítva, hogy olyan érzésem támadt, mintha fotózáson lennék. A csap fölé függesztett hatalmas tükörtől pedig egyfajta sejtelmes ragyogás töltötte be az egész szobát.
A padlófűtés miatt kellemes, meleg szállingózott fölfelé, a langyos, párás levegőtől pedig kissé megnyugodtam. Lassan lecsúsztam a WC-ről, és elterültem a padlón.

Azt szerettem volna, hogy minden olyan egyszerű és unalmas legyen, mint azelőtt. Vissza akartam kapni az eseménytelen életemet, ahol csak olvasgattam egész nap, aztán pedig leírhatatlan kalandokról álmodoztam. Az sem zavarna, ha ez a puccos ház helyett a régi patkánylyukunkban kéne élnem, életem végéig.
Nagyon elmerülhettem a gondolataimban, és valahol nagyon távol járhattam, mert hirtelen hangos dörömbölés térített magamhoz.
- Gyere már ki! – ordította Danny odakintről. – Meddig szerencsétlenkedsz még ott?!
Talpra álltam és gyorsan kinyitottam az ajtót.
Bocsi. – Motyogtam. Nem válaszolt, csak kilökött a fürdőszobából, bevonult és becsukta az ajtót.
Tényleg elaludtam. Nem sokáig, mindössze húsz-harminc percet tölthettem odabent.
Bekullogtam a szobába és lehuppantam az ágyra. Nem akartam magamra maradni a gondolataimmal, ezért fölkapcsoltam a CD-lejátszót. Valami nagyon fura, elektromos zene kezdett ömleni a hangfalakból. Jobb, mint a csönd…
„Mély lélegzet, be és ki…”
Napok óta olyan vagyok, mint egy agyhalott. Kezdenem kéne magammal valamit. Ideje új iskola után nézni és a többi fontos dolog. Nyílt a szobaajtó és Danny lépett be.
- Mi van? – kérdezte. – Mi ez az arc?
- Semmi.
- Mi a bajod?
- Semmi! – emeltem föl a hangom. Leült mellém az ágyra.
- Mi a baj? – faggatott lágyan, mire én belenéztem a szemébe. Olyan volt, mintha belelátna a lelkembe. Mintha látná a összes kimondatlan gondolatomat, csak az én számból is hallani akarná.
- Azt mondtad, hogy szeretsz… - suttogtam és biztos voltam benne, hogy nem is hallja a zenétől.
- És szeretlek is.
- De az a lány… - nem mertem kimondani. – Én hallottam.
Fölkelt és szembe állt velem. A mosolya most egészen édes volt.
- Mit hallottál? – kérdezte.
- Hallottalak titeket… ahogy… - Túl prűd vagyok ahhoz, hogy ki tudjam mondani. Nem tudtam befejezni a mondatot.
- De te is azt mondtad, hogy szeretsz, nem? – felvonta a szemöldökét.
- Igen… - elmosolyodtam.
Minden annyira gyorsan történt, hogy semmit sem fogtam föl, csupán egy hatalmas ütést éreztem az arcomon. Valóban hatalmasat. Annyira váratlanul ért, hogy leestem az ágyról, egyenesen arccal a földre.
- Na ne mondd… - ahogy meghallottam a hangját, föltérdeltem és felé fordultam. – Ha annyira szeretnél, akkor tiszteletben tartanád a magánéletemet.
- Én tiszteletben tartom… - kezdtem, de nem tudtam végig mondani, mert gyomron rúgott.
- És még hazudsz is - ordította, közben pedig még egyszer belém rúgott. Ez az ütés már a bordáimat érte. – Te hallgatózó, perverz kis nyomorék.
- Én nem hallgatóztam – zokogtam. – Én nem hallgatóztam…
Megpróbáltam odébb kúszni, de újra belém rúgott. Először az oldalamat, aztán újra a bordáimat, amikor pedig megpróbáltam feltámaszkodni, kirúgta alólam a kezemet.
- Ne hazudj, te fogyatékos kis mocsok! – sziszegte a fogai között. – Kéne a csaj mi?!
- Nem, esküszöm, hogy nem. – suttogtam, mert a fájdalomtól már nem tellett többre. Elkezdett nevetni, de a hangjában nem volt semmi jókedv. Sokkal inkább hisztérikusan eszelősnek hatott.
- Valld be, hogy megdugnád! Valld be! És még te kérsz számon engem a szeretetről. Te képmutató féreg.

Csak feküdtem a földön és rázkódtam a sírástól. – De én szeretlek – nyöszörögtem, nyáltól bugyborékoló szájjal. Nem mondott semmit, csak bámulta, ahogy vonaglok és nyüszítek. Mély levegőt vett, közelebb lépett és a hajamnál fogva a térdemre rángatott.
- Akkor szeress! – mondta. – Lássam! Most bebizonyíthatod, mennyire szeretsz.
Meg sem tudtam mozdulni. Csak bámultam az elmosódott alakját a könnyeimen keresztül, miközben ő kigombolta a nadrágját, és lehúzta rajta a cipzárt. Elővette teljesen erektált hímtagját, és várakozóan bámult rám. Elborzasztott a tudat, hogy a szenvedésem ennyire izgalomba hozta.
- Mozdulj! – ordította. – Kelj fel, és csináld!
Csak a fejemet ráztam, és még hangosabban zokogtam. Az arcom most már teljesen eltorzult és kivörösödött, a pólóm pedig elázott a nyállal keveredő könnyektől.
Újabb pofont adott, aztán indulatosan megragadta a hajamat.
- Tátsd ki a szád! – szólított föl olyan hangon, ami azt sugallta, hogy ha nem engedelmeskedek, ütések újabb záporát zúdítja rám. Mély levegőt vettem és beletörődően kinyitottam a számat, ő pedig olyan erőszakosan nyomakodott le a torkomon, hogy azonnal rám jött az öklendezés. Megpróbáltam eltolni magam, mielőtt megfulladok a köhögéstől, amit ő hatalmas maflással jutalmazott. – Tedd a hátad mögé a kezeidet, de azonnal! – Kaptam az utasítást, és már eszembe sem jutott ellenkezni. Megismételte előbbi tettét, amitől én újra fuldokolni kezdtem. – Legalább szopd, vagy valami! – sziszegte a fogai között, de ilyen állapotban semmi másra nem tudtam koncentrálni, mint hogy valahogyan levegőt kapjak.
Mindezt megelégelte és olyan erővel lökött el magától, hogy a fejem hangos koppanással vágódott a földnek.
- Még erre sem vagy jó – vágta hozzám, miközben visszavette a nadrágját. – Hallottad? Még ennyit sem tudsz elintézni. Csak annyi lett volna a dolgod, hogy kitátsd a szád és szopd, de te még ehhez sem vagy elég – mondta, miközben még egy utolsót rúgott az oldalamba. Már nem is fájt. Jobban mondva, annyira fájt mindenem, hogy ezt már nem is éreztem.
Lekapcsolta a Hi-fi-t és egyszerűen kiment a szobából, mint ha mi sem történt volna, mintha én nem feküdtem volna ott a földön, meggyötörve, megalázva.
Én pedig csak feküdtem, és nyüszítve sírtam, egy örökkévalóságnak tűnő időn keresztül. Nem tudom, hogy abbahagytam-e, vagy egyszerűen csak elhalkult a hangom, de egy idő után már nem hallottam a bugyborékoló jajveszékelésemet.

Danny már nem jött vissza a szobába aznap. Azt is kétlem, hogy a házban volt. Hallottam hangokat lentről, de úgy tűnik a személyem nem volt annyira nélkülözhetetlen, hogy bárki is följöjjön megnézni. Csak feküdtem, órákon át, míg a szobát megtöltötte a lemenő nap vérvörös fénye, utána pedig elborította az áthatolhatatlan sötétség. Valószínűleg elaludtam, mert megszűnt a lüktető fájdalom, mint a testemből, mind a lelkemből.