Fél közöny...

A csapos ugyanazzal a mindent átható bűzös ronggyal törölgette a poharakat, mint minden nap, közben az érdeklődés legfikarcnyibb jelét sem mutatta. Ez egy nem túl jól menő hely volt, így aligha kellett a vendégek igényeit minden pillanatban kiszolgálnia. Egy kezemen meg tudnám számolni hányan ültek az asztaloknál. A padló erőteljesen porzott és nyikorgott, amikor a zömök csapos elindult az egyik asztal felé néhány korsó sörrel a kezében. A sarokban a pókok is megtalálták a helyüket. A tálcát erőteljesen vágta az asztalhoz, egy kis sör is kifröccsent az altalajra.
- Hé, óvatosabban! – Ripakodott a csaposra a lelocsolt vendég.
- Nesze, itt van, igyál! – Felelte mogorván a csapos.
Vissza is tért a munkájához, jobb dolga nem akadt. A három férfi borzasztóan értelmetlen témákat hozott fel:
- Képzeljétek, hatalmas halat fogtam tavaly, alig fért be az ajtónkon...
- Na persze, azt hiszem egy kicsit sokat ittál, kedves barátom. – Szólt részeges hangon a második ember.
- Jobb lenne, ha meghúznátok magatok, mielőtt kidobnak minket innen. – Vetette oda félhangosan a harmadik.
- Ugyan már, ki dobna ki minket...
A társalgás nem volt nevezhető érdekfeszítőnek.
Ekkor egy fiatal fiú lépett be az ajtón. Arcára csalódottság ült ki, alig állt a lábán, elcsukló hangján ennyit szólt:
- Kérek egy pohár viszkit.
- Máris hozom... – a csapos nem kérdezte, hogy mi történt vele, miért ilyen letört, csak teljesítette a munkáját.
Előkészítette a viszkit, lecsavarta a kupakját és töltött egy pohárkányit.

Közben a három férfi folytatta izgalmas csevegését a halakról. Észre sem vették, hogy belépett a fiú, annyira el voltak foglalva magukkal. Mikor már fogyóban volt a sörük, csak intettek egyet jó kedélyűen a csaposnak, aki miután kivitte a kért italt a fiúnak, az urakat is kiszolgálta.
A fiú miközben kiitta a poharat, nagyokat sóhajtozott és minden egyes kortyot jól megöblögetett a szájában, mintha nem is akarná lenyelni.
Senkit sem érdekelt, hogy egy összetört ember mit Élt át, hogy ez történt vele, hogy ezzé vált. Mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, nem a mi gondunk, hagyjuk a szenvedőre. Miért is kéne segíteni? Nem is ismerjük, semmi közünk hozzá.

A harmadik pohár után már megeredt a fiúnak a nyelve.
- Jaj, miért hagyott el az a némber? – Kérdezte magától a fiú. – Azt hittem szeret, de amint egy gazdagabb kérő érkezett hozzá, rögtön elhagyott.
Erre a pár mondatra egész nagy csönd támadt a vigadóban. Hirtelen mintha érdekelni kezdte volna az ott lévőket a fiú sorsa, de ez csak egy átmeneti állapot volt, mert újból elkezdtek beszélgetni a vendégek.
- Az apám meg csak ver nap mint nap, belebolondult, hogy elhagyta a felesége. Jó volna kioltani az Életem, már úgy sincs semmi keresni valóm itt.
- Ne bolondozz fiú! – Szólt oda a csapos.
- Már nem érek semmit, senkinek sem kellek, az lesz a legjobb, ha elmegyek innét.
Ebben a pillanatban egy borostás, feldühödött ember jelent meg a kis helyiségben. Alkohol és dohány szagától bűzlött, a ruhája szakadozott volt. Torkaszakadtából üvöltötte:
- Mi a fészkes fenét keresel itt te mocsok! Hát erre tanítottalak? Hogy az anyád úristenit, azonnal kotródj haza! Csak még egyszer lássam, hogy ez előfordul és nem adok pénzt soha többet! Így is eleget szipolyoztál már ki belőlem, te pióca, semmirekellő!
- Apa? – Nyögte ki a fiú.
- Ne feleselj te utolsó gazember, az utolsó pénzünket is italra költöd!? Bezzeg én sosem iszok!