Fázom

Hideg van. Fázom.

Micsoda képtelen gondolat! Itt állok, több emelet magasban, készen arra, hogy a mélybe vessem magam, és arra gondolok, nehogy megfázzak. Őrültség.

Egyébként szép ilyenkor a város. Csendes, csak a szél sikítását hallom. Sötét, és mintha ezer színes szentjánosbogár lenne mindenütt. A levegő illata könnyű, olyan, mint a tavaszé, vagy az őszé. Nem meleg, és nehéz, mint a nyári estéké, és nem karmoló hideg, mint a téli hajnaloké. Könnyed, kellemes, és talán furcsán hangzik, de puha. Igen, puha a levegő. De ettől még nem lesz melegebb.

Főleg azért nem, mert nem vesződtem sokat az öltözéssel, sőt! Ami azt illeti, így jöttem el otthonról, ahogy vagyok. Hálóingben, vizes hajjal. Most mostam hajat, erre kint állok a ház tetején! Meg fogok fázni, és örülhetek, ha a torkom nem gyullad be. Oh, már megint erre gondolok!

Lenéztem, és egy apró pillanatra annyira megszédültem, hogy fél lépést vissza kellett lépnem. Mostmár nem lógnak a semmi fölött meztelen lábujjaim. Heves szívdobogás vett erőt rajtam, és kicsit zihálok is. Ennyire megrémültem volna? Meglehet.

Miért is vagyok itt? Na várjunk csak, miért rohantam fel ide sírva? Mostmár megnyugodtam, mostmár jó. Leülök ide kicsit, bár rémesen hideg a kő. Lógatom a lábam, és minden tériszony nélkül nézek le az alant elterülő városra. Mielőtt leugrom, még elgyönyörködöm benne kicsit, így lesz időm is, hogy átgondoljam a dolgokat.

Már alig járnak autók az utcán, bár innen csak fénypontoknak látszanak. A közlekedési lámpák is sárgán villognak. Én személy szerint kegyetlenül fázom, lábujjaim is teljesen elzsibbadtak. Már nem akarok leugrani, eszemben sincs. Már megnyugodtam. Be kellene menni, megszárítani a hajam. Oh, nem, már száraz. Ezek szerint valóban nagyon sokat voltam itt kint. Visszamegyek.

Most érzem csak út közben, mennyire megfáztam. Torkom kapar, és az orrom máris bedugult. Talán lázam is van? Nem akarok beteg lenni. Most nagyon sokáig voltam kint a hidegben, biztos, hogy reggelre nagyon megbetegszem. Nem! Akkor mégis ugrani fogok. Most.

Futok az épület széle felé, és futok akkor is, mikor elfogy alólam a lapostető. Futok, és repülök közben...

Egyre közelebb jönnek a fények, és én egyre jobban fázom ezen a pár végtelen pillanaton.