Történetek
a a
2007.03.28 | chrisbiro16 | Regény | Megtekintések száma: 931
Famion palotája - IV. rész - 5.
- Ez akkor is húzós! Egyszerűen fel nem foghatom, mi ütött beléd!
Dia sóhajtva a tenyerébe támasztotta a fejét, és unottan megrajzolta a törpét.
Niki úgy járkált fel alá, mint egy dúvad.
Reggel 7 óra volt. Niki műhelyében voltak, egy rejtett helyiségben, ahová Niki szobájából lehetett lejutni. A műteremnek berendezett pince menedéket nyújtott az elviselhetetlen forróság ellen. Dia úgy határozott, besegít Nikinek törpék megrajzolásában és kivágásában.
- Már miért lenne az?
- Sanyi egyszer úgy ott fog hagyni, hogy csak úgy nézel majd! – sziszegte a lány.
- Nem fog otthagyni, megérti. Döntöttem, nem fogom megváltoztatni a döntésem, és különben is: Nem bántam meg!
- Mi?! Te megőrültél!
- Már bánom, hogy elmondtam... – morogta a lány, és ollóért nyúlt.
- Ha nem mondtál volna semmit, akkor is kitaláltam volna! Az arcodra volt írva!
- Na jó – állt fel Dia a munkaasztaltól. – Szerintem ezt hagyjuk abba.
- Kíváncsi vagyok, holnaptól Sanyi hány csajjal fog kikezdeni – gúnyolódott a barátnője.
- Hagyd már abba!
- Ha csak ennyire tartod, ezen sem csodálkoznék...
- Jól van, befejeznéd végre?
- Nem érted hogy én csupán aggódom érted?
- Megható az aggodalmad, de semmi szükség rá. A lényeg, hogy tisztázunk egyes dolgokat.
- De milyen áron, Dia? De milyen áron?
- Niki, kérlek! – nyögött fel Dia. – Inkább megyek... éhen halok, és még ma nem is reggeliztem.
- De...
Dia azonban már rég a felfelé vezető lépcsőkön lépdelt. Nagy nehezen alulról felnyitotta a csapóajtót, és Niki szobájában találta magát.

Ekkor az jutott eszébe, hogy másoknak is lehetne ilyen rejtett zuguk, ahová elmenekülhetnének egy időre, ha a szükség úgy hozza, bezárhatnák a szobájukat, és...
Annyira belemerült a gondolataiba, hogy véletlenül a szobája mellettibe nyitott be, név szerint Jeles Katiéba.
Osztálytársa épp az ágyán olvasott, s kissé meghökkenve nézett Diára, aki körülnézett, aztán felciccent, és kiment.
Mielőtt bement volna a sajátjába, gondosan elolvasta a névtáblát.

Kindes Diána

Dia elégedetten hümmögve becsukta az ajtót maga mögött, és első dolga volt felszedni a szőnyeget a padlóról, de csalódására nem volt alatta semmilyen csapóajtó.
Keserű ábrázattal feltérdelt, és körülnézett. Igazán lenne mit rendbe raknia, ahelyett, hogy holmi rejtett szobácskákat keresgél.
„De ez akkor is igazságtalan!” – puffogott magában, íróasztalát pásztázva.
Elkezdett rakodni az asztalán, elrakta a könyveket, de aztán rájött, hogy semmi kedve takarítani. Nem bánta volna, ha takarítónő is járna a diákok szobáiba, de képtelenség több száz szobát egy nap alatt kitakarítani.
Az ágyára huppanva még jobban elment a kedve mindentől. A rendetlenség igencsak zavarta a szemét, de lusta volt ahhoz, hogy változtasson rajta.
Sanyi nem tudta, hol van, Nikihez meg semmiképp sem akart menni, mert akkor meg a felelősségtudatról szóló szóáradatot kellene hallgatnia. A többi lánnyal meg jóformán alig beszélt.
Legalább egy számítógép lehetne itt! – gondolta sóhajtva. Aztán hirtelen eszébe jutott a megoldás. Baebar! Lehet, hogy tudna varázsolni magának valamit öreg tanítója mellett!
Nyomban lesietett a lányok tornyából, de hirtelen egy feldúlt fiúnak ment neki.
- Sanyi! – pillantott fel csodálkozva.
- Dia, szedd le rólam a barátnőd, mert az őrületbe kerget!
- Jaj, ne! Mit csinált már megint?
Sanyi nyávogósra változtatta a hangját, és szemforgatva elkezdte:
„Dia kivan, miért nem veszed észre?! És még te csodálkozol, Lawren?!”
Dia keserű ízt érzett a szájában, és szörnyű lelkiismeret-furdalása támadt.
- Óó, Sanyi, annyira sajnálom!
Sanyi azonban úgy tűnt, nemcsak Nikire mérges, mert megragadta Dia karját a szabad kezével (mivel a másik fel volt kötve), és halkan odasziszegte:
- Miért mondtad el neki?
- Mindegy – legyintett Dia szerencsétlenül. – Azt mondta, amúgy is kitalálta volna.
A fiút ez a válasz nem nyugtatta meg.
- Ha ez a hír elterjed, mit fognak rólunk gondolni?!
- Ehm – mondta Dia. – Elintézem.
- Hát remélem is – morogta Sanyi. Továbbindult, de Dia utánaszólt:
- Sanyi!
A srác megfordult.
- Ne haragudj rám – kérte a lány. – Szeretlek.
Sanyi mordult egyet, és elment. Dia rosszkedvűen lebaktatott az étkezőbe, és reggeli közben teljesen elfelejtette eredeti úticélját.

***

A Lagerfelt elleni támadás óvatosságra intette a diákokat és tanárokat egyaránt. Egyenlőre Eleshar nem kérte, hogy Diáék keljenek útra, aminek Sanyi kifejezetten örült. Mikor a lány elmesélte neki a fenyegető levelet, jócskán inába szállt a bátorsága.
- Én nem megyek Retóra egy darabig! – jelentette ki épp a vakáció utolsó napján. – Néhány sebem még mindig nem gyógyult meg, és addig nem kockáztatok.
- Ahogy gondolod – hagyta rá Dia. – De tökéletesen meg tudlak érteni. Nekem sincs sok kedvem a halálba rohanni.
Legnagyobb csalódásukra Nikinek igaza volt. Délután mindenki megkapta az új tankönyveket.
- Kémia? Fizika? Matek? Mi ez a hülyeség? – hördült fel Sanyi, a könyveket forgatva. – Mardigói szótár és tankönyv? Na neee! Ezt ugye nem gondolják komolyan? – nézett fel Baebarra, aki összevonta a szemöldökét.

Sanyi a többiekkel együtt varázstani öltözékét viselte; fekete köpenye tőle eltérő módon rajta volt, és nyakkendőjét se kötötte ki, ami szintén nem tartozott a szokásai közé. Sőt, még a haja is elviselhetően nézett ki. Belelapozott a Mardigói szótárba, és Diához fordult:
- Ezt hallgasd: Turuhe kevboli-noté lix?
- Egészségedre – bólintott Dia sajnálkozó arccal.
Sanyi elnevette magát, és az angolkönyvéért nyúlt.
- Azta, angolunk is lesz? Komolyan mint egy általános suliban!
- Azért ne felejtsd el, hogy a régiek maradnak – figyelmeztette Leila. – De szerencsére idén megszabadulunk Edrictől...
- Jaj de jó! – sóhajtott fel Sanyi. – Már nagyon untam a dumáját...
- De hisz’ alig voltatok órán! – méltatlankodott Halas Józsi.
- Idén másképp lesz! – bizonygatta Sanyi. – Minél jobban és minél több ideig vagyunk távol Retótól, annál jobb. Remélem, végre be tudjuk fejezni az évet...
- Unom már hogy mindig nyáron kell tanulni! – fűzte hozzá Dia.
Sanyi egymásra rakta a könyveit, hóna alá csapta őket, és kifelé indult az étkezőből, de megbotlott kissé túl hosszú köpenyében, és elvágódott a padlón.
- Ügyes – recsegte a háta mögött barátságtalanul Lajtor Milán, és ahelyett, hogy segített volna, átlépte Sanyit.
- Hallom, megbuktál tavaly év végén – vágott vissza Sanyi, miután feltápászkodott. – Máskülönben nem lennél itt.
Milán Sanyi elé lépett. Jó két fejjel volt magasabb Sanyinál.
- És akkor mi van, Lawren? – sziszegte.
- Hajni is megbukott? – érdeklődött Dia, melléjük lépve.

Miló nem szólt semmit. Futó pillantást vetett Diára, aztán izzó szemmel ismét Sanyit méregette.
- Persze, hogy megbukott – morogta Sanyi Miló szemébe meredve. – Hiszen egy osztályba jártak...
- Tényleg, jövőre a bátyám kijárja a sulit! – jutott Leila eszébe. Észre sem vette, hogy Roland ott ül tőle pár méterre.
- Jó, hogy eszedbe jut – jegyezte meg Roland. – Kár, hogy összekevered az éveket. Idén járom ki a sulit, kedves húgocskám!
- Ó – mondta Leila. – Bocsi...
Niki az osztálya körében ült, és innen is rosszalló pillantást vetett Diáékra. De most odafordult az Aerti testvérekhez.
- Leila, mi fogunk jövőre elmenni – szólt.
- Jól van na!

Sanyi újra összeszedte a könyveit, s Dia társaságában elhagyta az étkezőt.
- Tök furi, hogy két év múlva búcsút mondhatunk Lagerfeltnek – sóhajtott fel Dia.
- Én legszívesebben már most elmennék – morogta Sanyi, ferde pillantásokkal illetve a kezében virító Mardigói Matematika könyvet.
- Miért félsz ennyire a matektól? Biztosan más lesz, mint a Földi!
- Gondolod? -vonta fel a szemöldökét Sanyi, s felolvasta: - 10×+5y=?
- Jó, de...
Sanyi dühödten becsapta a tankönyvet.
- Hát persze, hogy más... Mégis miben más?!
- Nem tudom – türelmetlenkedett Dia. – Honnan tudnám?
Odaértek a tornyokhoz. Sanyi már elindult a fiúk lépcsője felé, amikor Diának eszébe jutott valami.
- Sanyi!
- Mi van már megint?
- Tudod ki tanítja a Mardigói nyelvet?
- Nem, de nem is érdekel különösebben.
- Eleshar – folytatta Dia, eleresztve a füle mellett Sanyi morgását. – A matekot pedig Gwedmir.
Sanyi hirtelen megtorpant. Ledobta a földre a könyveit, odalépett Diához, és kuncogva a fülébe súgta:
- Calistar szerelmes Gwedmirbe!
- Micsoda? – kiáltott fel Dia hangosan. Épp elment mellettük két ötödikes lány, s furcsa pillantást vetettek Diára.
- Csss! – intette le Sanyi vigyorogva. – Elszólta magát, és utána megpróbáltam kiszedni belőle, hogy is áll Gwedmirrel, de sajnos rájött mi a célom és leüvöltötte a fejemet, úgyhogy nem mertem kísérletezni többet.
- Jól tetted, de azért köszi az infót! – kacsintott Dia, és felment a lépcsőn.

Aznap Diának rémálmai voltak. Eddigi legtöbb ellenségük felbukkant, és mind könyörtelenül közeledett. Diának futni sem volt ereje; földbe gyökerezett lábbal állt, s várta a halált...
Mikor felébredt, az óra negyed hetet mutatott. Dia kikászálódott az ágyból, előszedte a köpenyét, nyakkendőjét és ingét, belebújt a cipőjébe, aztán széthúzta a függönyt. Meleg napfény áramlott be a szobába.
Miután felöltözött, kilépett a szobájából, bezárta, s lement az étkezőbe. A konyhások reggel hattól fent vannak, tehát ilyenkor már ki van készítve a reggeli. Dia csodálkozva látta, hogy a legtöbb diák asztalnál ül. Igaz, a negyedikesek közül senki sem kelt fel ilyenkor. Niki viszont fent volt. Mikor észrevette az étkezőbe belépő Diát, rögtön felpattant a helyéről, és tányérostul együtt a lány mellé ült.
- Boldog Egyed és Egon napot! – köszöntötte. – Mizu?
Dia letette a villáját. Látszott, hogy egy falatot sem bír lenyelni.
- Dia, jól vagy? – nézett rá aggódva Niki. – Falfehér az arcod...
- Semmi bajom – nyögte Dia elhaló hangon. – Csak rosszat álmodtam.
- És ezért vagy rosszul? – hitetlenkedett Niki.
- Nem... nem tudom. – Dia étvágytalanul fixírozta a rántottáját.
- Összevesztetek megint Sanyival?
- Nem.
- Akkor mi van?!
Dia vállat vont. Végül fél óra alatt sikerült letuszkolnia torkán a rántottát.
Nem sokkal később, mikor fél nyolckor megszólalt a reggelizni hívó csengő, kiosztották az órarendeket. Dia fintorogva vette kézbe.

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

Angol Varázstan Matek Lovagtan Próba
Varázstan Sporttan Angol Próba Kül.kép.
Lovagtan Lovagi t. Lovagtan Sporttan Lovagtan
Különóra Fizika Sporttan Varázstan Varázstan
Matek Kül. Kép. Különóra Kül. kép. Próba
Kémia Próba Kül. kép
Ebéd Ebéd Ebéd Ebéd Ebéd

- Bravó. Később lesz ebéd.
Ebben a pillanatban lépett be Sanyi. Niki rögtön a saját órarendje fölé hajolt.
- Sziasztok! – köszönt Sanyi.
Dia felnézett. Sanyi odalépett a lányhoz, Dia vállára tette a kezét, s megcsókolta. Niki dühösen szorította össze a száját, de rögtön megenyhült, mikor a barátja, Robi kocogtatta meg a vállát.

A negyedikesek torkában megakadt a falat. Sanyi és Dia sosem tárta nyilvánosság elé a kapcsolatukat. De most...
- Ehm – mondta zavartan Leila. Vores Kingával együtt meredten bámulták Sanyiékat.
A srác felegyenesedett. Feltűrte a köpenye ujját, megigazította a nyakkendőjét, és leült Dia másik oldalára.
Volt valami furcsa aznap Sanyiban, s hamarosan már mindenki a fiút bámulta – köztük Dia és Niki is.
Sanyi jóízűen falatozott, de mikor felpillantott a többiekre, abbahagyta a rágást. Csak a szemét forgatta Nikiék felé, aztán a másik oldalára is nézett, végül lenyelte a falatot.
- Most mi van?
- Sanyi... – ráncolta Dia a homlokát. – Az arcod...
- Mi van vele?
- Tele van... ilyen... furcsa sebekkel...
Sanyi felvonta a szemöldökét.
- Sebekkel?
Mindenki egy emberként bólogatott.
Sanyi vállat vont.
- Tudjátok, a küldetésem kissé rizikós volt, és már levettem a kötéseket.
- Nem azzal van a baj – nyögte ki Szarvas Timi.
- Hanem?

Gwedmir mester éppen akkor haladt el az asztaluk mellett. Mikor megpillantotta Sanyit, döbbenten megtorpant.
- Jézusom, Lawren, mi történt veled?!
Sanyi tanácstalanul nézett rá. Szájában kidudodorott a falat.
Baebar, Calistar, Edila, Eugila, Edric és Eleshar is odalépett.
- Lawren Sándor, mi történt az arcoddal? – kérdezte Eleshar.
Sanyi lenyelte a falatot.
- Uram, én nem csináltam se...
Ekkor érezte, hogy valami folydogál az arcán. Odakapott, s mikor megnézte a kezét, friss vért látott rajta.
- Az egész arcodon folyik a vér! – szólt Calistar megrökönyödve.
- De hát...
- Indíts a kórházi részlegbe! – parancsolta Eleshar. – Most rögtön!
- De amikor bejött, még nem volt ilyen az arca! – méltatlankodott valaki.
- Csak amikor leült, sebek jelentek meg rajta...
- Valaki megátkozta őt! – jelentette ki Baebar hirtelen. Sanyi felkelt a helyéről, és az arcát tapogatva elhagyta a helyiséget.
- Itt? – döbbent meg Gwedmir.
- Akár.
A tanárok tanácstalanul álltak. Diának feltűnt, hogy Calistar szorosan Gwedmir mellett áll.
- Meg fogom nézni – mondta Baebar.
Ebben meg is egyeztek. Dia nyugtalankodott a barátja miatt. Mikor elindult angolórára, még mindig a történteken rágódott.

Az angolos csoport Fazekas Heniből, Jeles Katiból, Aerti Leilából, Gorbos Dávidból, Fekete Tomiból, Torda Orsiból és Katona Balázsból állt. Dia elfoglalta a helyét hátul, Sanyi helye mellett.
Nemsokára befutott Calistar is. Lecsapta a könyveket az asztalára, és megszólalt:
- Good morning students!
Dia kétségbeesetten ült az óra további részében. Calistar érthetően beszélt, Dia mégsem értett az egészből semmit. Gépies mozdulatokkal leírta ami a táblán volt, de valójában máshol járt.
Nehezen vészelte át a Varázstan és Lovagtan órákat is. Végül harmadik szünetben találkozott Sanyival.

A fiú arcán leragasztották a legtöbb sebét, amitől úgy nézett ki mint egy múmia. Elmesélte, hogy kapott bájitalokat és átokhatástalanító kenőcsöket. Niki az udvaron odament hozzájuk. Robi is vele volt. A két srác kezetfogott egymással.
- Jó a... az álarcod – szólt Robi. Sanyi elvigyorodott.
- Kösz!
-Tudod már, hogy ki átkozott meg? – kérdezte Dia.
Sanyi megrázta a fejét, és átkarolta a lányt.
- Úgy nézel ki, mint egy bandita – motyogta a lány.
Sanyi halkan nevetett.
- Akkor a te banditád akarok lenni – fúrta bele az arcát Dia hajába.
Niki töprengve nézte őket. Eddig kétségei voltak Sanyi Dia iránti szerelmét illetően, de egyre inkább úgy látta, mégiscsak tévedett.
- Mi történt eddig? – kérdezte Sanyi.
- Semmi különös...
Sanyi Nikiékre nézett.
- Na és veletek?
- Kb. ugyanez – bólogatott Robi. – De azért már most tanulunk mint az állat...
Sanyi sokáig ácsorgott egy helyben, Diát átölelve. Kurtán válaszolgatott a kérdésekre.

Mikor becsöngettek, négyesben elindultak befelé.
Niki látta már, Dia miért bízik meg Sanyiban. Az újságok címlapján is szerepeltek már, de nem szállt fejükbe a dicsőség. Sanyi józanul ítélkezett, s két lábbal állt a földön (akarom mondani Mardigón). Pedig igen híres volt a tettei miatt. Most Dia kezét szorongatta, s elmélyülten magyarázott Robinak valamit. Niki kihasználta az alkalmat, és barátnője fülébe súgta:
- Igazad volt!
Dia elmosolyodott.
Nikiék elmentek német és angolórára, Dia pedig megtorpant.
- Milyen óránk lesz? – kérdezte holtra váltan.
- Légió és Gyógytan – pislogott Sanyi.
- Nekem különórám van Gwedmirrel! – kiáltott fel Dia, megragadva a fiú karját. – Bocsi, de rohannom kell!
S mielőtt Sanyi bármit szólhatott volna, Dia már ott sem volt.

Dia lélekszakadva rontott be Gwedmir szobájába. A tanárnő csodálkozva megfordult.
- Késtél, Dia!
A lány bólintott.
- Sajnálom, mester, elfelejtettem.
- Pedig még az órarendedet is úgy terveztük, hogy akinek dolga van tanórákon kívűl, ne felejtse el.
- Tu... tudom.
Gwedmir megcsóválta a fejét, aztán intett.
- Ülj le.
Dia leült, és közben az inge alól előszedte a medált.
- Legalább még nem hagytad el. Nos, Dia, úgy vélem, fel kellene mérni, meddig terjed ki az erőd. Ezért elmegyünk egy olyan helyre, ahol nyugodtan gyakorolhatunk.
- És... hol van az a hely? – kérdezte Dia nyugtalankodva.
- Nem messze – nyugtatta meg Gwedmir. - De ahova megyünk, hideg van, úgyhogy kapsz tőlem egy sapkát...
- Hideg? De hisz még szinte ősz sincs! Akkor mégiscsak távolra megyünk!
- Nyugalom. – Gwedmir a szekrényben kotorászott egy darabig. Végül egy igencsak rusnya darabot nyújtott át a lánynak. Dia, vonakodva bár, de elvette.
A tanárnő becsukta a szekrényt, biccentett, és kilépett a szobából. Dia, a sapkát szorongatva a kezében, követte.

Lementek a lépcsőkön, le a bejárati csarnokba. Néhány diáknak, úgy tűnt, lyukas órája lehet. Habár egyenruhát (azaz a varázstani öltözéket) viseltek, egyik-másik fején baseballsapka díszelgett.
Egyikük észrevette Diát, és odakiáltott neki:
- Hé, kiscsaj! Jó a sapkád! Hol vetted?
A lány elvörösödött, és nem felelt. Az egyik fiú oldalba bökte a kiáltozót, és súgott valamit a fülébe.
- Tényleg szerelmes vagy belém? Ja, bocs, te vagy Kindes, mi? Lawren kis...
Ekkor vették észre Gwedmirt, aki megállt, és szúrós szemmel nézett rájuk.
- Elnézést, tanárnő.
Gwedmir a fejét csóválta, aztán kiterelte Diát a kapun.

Sanyi dühöngött. Sehogy sem sikerült célt találnia.
- Lawren! – dörrent rá Fafnir. – Itt a gyorsaság a fontos, fiam! Ha nem lövöd szét őket, ők lőnek szét téged!
A bábuk vízbombákat lődöztek Sanyira, s a fiú háta mögött már valóságos folyó állt a raktárhelyben.
- De ez életveszélyes! Meg is fulladhatnék!
- Mondtál valamit? – hallatszott a műszerfalból.
Sanyi egy bábura irányította az ágyút, s közben a mikrofont maga elé helyezte.
- Nem – morogta. Összehúzott szemmel koncetrált, végül célzott, és lőtt.
BAMM! A bábu szétrobbant. Társai Sanyi felé fordultak, és újabb víztömeget fröcsköltek a nyitott ablakú űrhajóra.
- Áááá! – ordított fel a srác, és hátravetette csöpögő haját. A műszerfal vízben úszott, és szikrák pattantak ki belőle.
- Uh-uh – nyögte Sanyi. Megragadta a kart, és dühében három bábut lőtt szét.
- Na végre – hallatszott a kapitány morgása. Sanyi lerántotta magáról a mikrofon fejhallgatóját, és fáradtan maga mögött hagyta az űrhajót. Mikor lemászott, és elindult a kapitány felé, Fafnir dühösen körbejárta az űrhajót.
- Botrányos! Botrányos! Minden csupa víz! Azt hittem, ebbe legalább jó vagy!
Sanyi furcsa torokhangot hallatott.
- Te voltál az utolsó, aki végzett – közölte Nánder Péter, és vigyorogva nézett Sanyira, aki beharapta az ajkát, s megvetőn odaszólt Fafnirnak:
- Jól van! Sajnálom!

A gúnyos hangnem sértette a férfit.
- Vigyázz a szádra, Lawren!
- Jó’ van, az lesz – morogta a srác, és továbbindult.
- Lawren, állj meg! – dörrent rá Fafnir. Ekkor megszólalt az óra végét jelző csengő, s a fiúk visszaindultak a várba – valaki rohant, valaki sétált, de egyben megegyeztek: jó volt megszabadulni a szigorú tanerőtől.
Sajnos, Sanyinak nem volt ilyen szerencséje.
- Lawren, talán a saját érdekedben is vissza kellene fognod magad – jelentette ki a tanár. A kamasz fiú ugyanolyan magas volt, mint ő, de ez nem zavarta. – Attól még, hogy kamasz vagy, tudnod kéne, hol a határ!
- Tudom, hogy hol a határ – közölte unottan Sanyi, miközben már nyújtotta is át a Jegykönyvét. Jól tudta, hogy Fafnir ilyenkor már be is írja a figyelmeztetőt.
A férfi elvette, és a padra dobta. A hatalmas hangár Fafnir és az iskola tulajdonában volt.
- Na mehetsz.
Sanyi azonban nem mozdult.
- Mikor kapom vissza?
Fafnir a Jegykönyvre pillantott, majd ismét Sanyira emelte a tekintetét.
- Majd – felelte. A padról felkapott egy kis könyvecskét, és a fiú kezébe dobta. – Ezt ajánlom figyelmedbe – tette hozzá.
Sanyi sarkon fordult, és kifelé ment. Csak mikor már a vár felé bndukolt, akkor nézte meg, milyen könyvet kapott.

Az űrhajóvezetés lépései kezdőknek

Sanyi összeszorította a fogát, és a földre hányta a könyvet.
- Nincs szükségem erre! – kiáltott fel dühösen, és sietős léptekkel visszament Lagerfeltbe.

***

Gwedmir döbbenten nézett tanítványára, akiből úgy áradt az erő, hogy a mester szinte látni vélte már.
- Rettenetes nagy az erőd – állapította meg meghökkenve. – Rövid idő alatt olyan erős lettél, hogy képes lennél egy egész épületet romba dönteni! Érzed?
Dia bólintott.
- Furcsa érzés – motyogta. – Olyan mintha bennem fújna a szél... kifelé.
Gwedmir mosolyogva bólintott.
- Igen, pont ezt a választ vártam. Nagyszerű! Mehetünk is.
- Ennyi volt? – csodálkozott Dia, miközben a romokat bámulta a hatalmas, jeges csarnokban.
- Igen. Ennyi.
Gwedmir lehajolt, s meggörnyedve végigment a titkos alagúton. Dia követte.
Ahogy mentek, a hó és a jég lassan fűvé vált, s hamarosan kibukkantak az udvar egyik terebélyes fája mögött. A diákok már kint voltak. Maga Sanyi nem volt köztük, így, mikor elvált Gwedmirtől, Dia egyenesen a szobájába indult.
Mikor kilépett ismét az udvarra, észrevett valamit a földön. Odament, s akkor látta, hogy egy könyv az, az űrhajóvezetésről.
„Biztosan itthagyta valaki” – gondolta, s elhatározta, hogy odaadja Sanyinak.
Éppen elindult sétakörútjára, amikor...
- Dia, várj!
Megfordult. Sanyi szaladt le a lépcsőkön az udvarra, és a lányhoz futott.
- Sanyi, jó, hogy jössz... Mitől vagy vizes?
- Á, semmiség – simította le a vizes haját Sanyi. – Nem érdekes.
- Legalább megtörölhetnéd – zsörtölődött a lány.
- Egyébként miért jó, hogy jövök? – terelte másra a beszélgetést Sanyi.
- Ja, csak az, hogy találtam egy légiós könyvet. Biztos valamelyik fiú vesztette el, és arra gondoltam, te talán... – elhallgatott. A fiú a Dia kezében levő könyvre meredt.
- Sanyi...?
- Hm? Ja, persze, khm. O-odaadom a gazdájának, persze. – azzal Sanyi zsebredugta a könyvet.
Dia furcsállta a fiú zavarát, de végül annyiban hagyta a dolgot.
- Milyen volt a Légióóra? – érdeklődött Dia.
Sanyi köhögni kezdett.
- Hm... öhm... hát... nagyon jó! É... élveztem, igen!
- És hogy megy az űrhajóvezetés?
Sanyi mosolyogva (és enyhén vörös arccal), bólogatott.
- Hmmm, prímán! Prímán!
- Akkor nem fogunk lezuhanni legközelebb?
- Ó, dehogy! Nagyon jól tudom kezelni az űrhajókat! Hű, és az ágyúkkal simán kilövök mindent! Igen!
Dia kicsit furcsán méregette hevesen bólogató és szélesen mosolygó barátját.
- Hát akkor... az jó.
Zavartan összenevettek.
- Milyen óránk lesz?
Sanyi megvonta a vállát.
- Asszem, vagy kémia, vagy matek.
- Úristen.
- Hát ez az... Mit is mondtál, a matekot Gwedmir tanítja?
- Igen.
- És a kémiát?
- Öö... hát ez jó kérdés. Ezt Niki nem említette...
Miközben a lovagi történetek terem felé baktattak, ahol a matekórát tartották, szerencsére összetalálkoztak Nikivel.
- Ó, hellóka! – köszönt vidáman a lány. – Hova mentek?

Sanyi mogorván felmutatta a matekkönyvet.
Niki elnevette magát.
- Matek? De hát az tök jó! Mi lesz a kövi órátok?
- Kémia...
Niki arcáról leolvadt a mosoly.
- Kémia? – visszhangozta. – Úha! Edila igen szigorú...
- Edila tanítja a kémiát? – kérdezte Dia megrökönyödve.
- Ő az, aki beírt neked tavaly, nem? – fordult felé Sanyi.
Dia kelletlenül bólintott.
- Te hova mész? – fordult Nikihez.
- Ó, csak a szobámba – felelt vidoran a lány. – Elmaradt a fizikaórám!
- És azt ki tartja?
- Hú, mi is a neve...? Jáj, nem jut eszembe!
- Baebar? – tippelt Sanyi.
- Nem, ez nő...
- Gwedmir? Edila? Eguila?
- Nem, egyik sem... Megvan! A neve: Saleena!
- Saleena? Az meg ki?
- Egy barna hajú, karcsú, vidám nőcike, félholdas szemüveggel és turcsi orral – sorolta Niki nevetve. – Ja, és igen jó szívvel.
- Hála az égnek! – könnyebbült meg Dia.
Ekkor megérkezett Gwedmir. Kinyitotta az ajtót, aztán félreállt, hogy a diákok bemehessenek.
- Sziasztok! – búcsúzott Niki, és továbbállt.
Sanyi savanyú képpel lépett be a terembe. Már csak az első padban volt hely.
- Utálom a matekot! – morogta.
Dia mosolygott.
Gwedmir a tanári asztal mögé lépett.
- Azt hiszem, egyikőnknek sem kell bemutatkoznia. Meg foglak ismertetni titeket a matematika szépségeivel...
Sanyi hangosan felkorkant.
- ... és a mardigói matematika útvesztőin foglak végigvezetni benneteket. Nos tehát, úgy gondolom, kezdhetjük is. Nyissátok ki a könyveteket a 3. oldalon! Lawren Sándor, kérlek – tett egy kétmozdulatot Sanyi felé.
Sanyi sóhajtott.
- Kedves diákok! Íme itt tarthatjátok kezetekben a mardigói matematikakönyvet, ami hasonló felépítésű a Földiekhez képest. A mardigóiak ugyanis – meghökkentő módon -, majdnem ugyanazt a tantervet követik, mint a földiek. De az egyenleteket például ’gizu-wero’-nak hívják. Az összeadások, kivonások, szorzások és osztások mellett... – Sanyi nyelt egyet, majd folytatta: - a törtek és a különböző gizu-werok világát is megismerhetitek majd. Jó tanulást kíván: A Lagerfelt és más mardigói iskolák tanárai.
Sanyi mélyen kifújta a levegőt, és Gwedmirre nézett.
- Köszönöm, Sanyi.

Gwedmir fel – alá sétálgatott a padok közt. Elmélyülten magyarázta az összeadások-kivonások, és gizu-wero-k használatát.
- Igazán nem értem, erre mi szükség van – súgta oda Sanyi Diának, aki megcsóválta a fejét.
- Miért utálod ennyire a matekot? – érdeklődött a lány nem sokkal később, mikor már a folyosón baktattak, hónuk alatt a matekkönyvvel.
- Sose értettem – felelte Sanyi halkan, miközben kikerült néhány másodikost. – Örültem is, hogy itt legalább nem tanítanak ilyen hülye tantárgyat.
Dia kuncogott.
- Úgy tűnik, az örömöd túl korai volt.
- Hát igen – bólintott a fiú fintorogva.
- Örülj, hogy legalább kémia, fizika és matekórára nincs külön egyenruha!
- Még csak az kéne! Jóformán naponta vihetem le a mosodába az ingemet meg a gatyámat. De amúgy igen, jobb, hogy a varázstani öltözék kell, és nem valami maskara.
Dia elnevette magát.
- Edilával lesz óránk – szólt Sanyi, hogy elvegye a lány jókedvét. Ez sikerült is, mert Dia ezután mogorván hallgatásba burkolózott.

Mikor Edila megérkezett az egyik, Sanyiék számára ismeretlen terembe, Dia igyekezett minél távolabb ülni Edilától, de sajnos leghátul már ültek, így hát Sanyi berángatta a középső sor jobb szélső padjába, ahol nyitva volt az ablak.
Sanyi ledobta a lábához a táskáját, és egyből kibámult az ablakon.
- Már a fiúkat is tanítottam egy félév erejéig, tehát mindenki tudja talán, mit várok el. Figyelmet, tudásszomjat szeretnék észrevenni magukon. És azt, hogy tanuljanak!
Mindezt olyan hangosan kiáltotta, hogy az elől ülők belepréselődtek a székükbe, annyira igyekeztek távolabb kerülni a szigorú tanerőtől.
- Lawren, mi olyan érdekes az ablakban?! – dörrent a nő Sanyira, aki összerezzent, és gyorsan kihúzta magát. – Rám figyeljen inkább!
Pár perc elteltével már a legtöbben félig aludtak Edila véget nem érő monológja alatt. Maga Sanyi székkel nekidőlt az ablaknak, arca az ablaküvegnek nyomódott, és hangosan szuszogott.

***

Az első tanítási nap után minden negyedikes fáradtan támolygott fel a szobájába. Sanyi épp a fürdőszobából csoszogott ki, mikor eszébe jutott, hogy elfelejtette megcsinálni a matekháziját.
Ismétlés. Törtek. Törtek.
Hogy kell összevonni? – törte Sanyi kétségbeesetten a fejét, de agyára zsibbadtság szállt.
Negyed óráig kifejezéstelenül bámult a matekfüzetébe, kezéből lassan kiesett a ceruza, és hatalmasat ásított. Összehúzta a föggönyt, bezárta a szobája ajtaját, és elégedetten dőlt az ágyára, feje alá húzva a puha párnáját.
„Nem érdekel ilyen hülyeség!” – gondolta bosszúsan, azzal jólesően felsóhajtott, az oldalára fordult, és nyakig magára húzta a takarót.
Úgy érezte, szinte percek sem teltek el, mikor az ébresztőórája megcsörrent.
- Ó, te drága! – mormogta Sanyi, a hasára fordult, s ráhunyorgott az órára, ami kitartóan csöngött tovább. – Na jó, most megúsztad, nem törlek szét, mert a múltkor is alig bírtalak összetákolni. – felöltözött, és megnézte az órarendjét. Varázstan. A csudába!

Kezdte megutálni ezt a tantárgyat is.
Már vették Erensar Merlin varázselméletét, a nyitó-és záró varázsigéket, és tudták a halálos átkot is, a különböző pajzsok fokozataival együtt. Aznap, az év első óráján a Cango-bűbájt vették, amivel elő tudnak varázsolni dolgokat.
Baebar végigsimított lakkal ápolt pálcáján, miközben az ablakhoz sétált.
- Minden varázsigéhez kell egy kézmozdulat, vagy egy alapállás. A Cango az utóbbiak közé tartozik. Álljatok fel, és csináljátok utánam!
Kilépés jobbra, előre, balra, és megint jobbra. Végül ki kell mondani a varázsigét. Ehhez még pálca sem kell nagyon.
- Cango függöny!
Baebar pálcájából egyből egy lila függöny hullott ki. Hatalmas volt. Baebar felemelte a függönyt, és tanítványaihoz fordult.
- Az elővarázsolt dolognak a méretét is meg kell adni. Elég ha rágondoltok. Próbáljatok meg ti is elővarázsolni egy függönyt, s lehetőleg próbáljatok ügyelni a lépésekre!
- És amit varázsolunk, meg is lehet tartani? – kérdezte reménykedve Gorbos Dávid.
- Meg, de csak pár óráig. Kezdhetitek.
Pár perccel később már a legtöbb diák kezében ott vírított egy egy függöny, színtől és mérettől különbözően. Dewlik Mátéé akkora volt, hogy három padot is beborított. Nánder Péteré azonban csak feleakkora volt. Sanyié rikító narancssárga, Diáé pedig halvány kék.
- Mitől függ a szín, tanár úr? – kérdezte Jáskó Jani.
- Attól, hogy melyiket szeretitek a legjobban – felelte Baebar professzor mosolyogva.
Jani körülnézett, s Heniére nézve felkiáltott:
- Jézus, neked az élénk rózsaszín a kedvenced?!
Heni dacosan felvetette az állát, és Jani szemébe nézve így felelt:
- Képzeld, igen! Szerintem a tiéd is elég rusnya, ha már itt tartunk.
Jani a függönyére nézett, ami olyan sötét volt, mint az éj, s pár perccel később már mindenki azt kérdezgette tőle, temetésre készül-e – még Baebar is.

***

- Sanyi! Egy percre, kérlek!
Sanyi megtorpant. Dia mondta, hogy kint megvárja, aztán a fiú elindult Baebar felé.
- Igen, tanár úr.
- A tegnap reggeli esetről szeretnék kérdezni tőled valamit.
Sanyi szorongva bólintott.
- Van elképzelésed róla, ki átkozhatott meg?
Sanyi beharapta az ajkát.
- Nem! Vagyis... öö, de, van, bár nem hiszem, hogy erre... öhm... Lajtor Milán képes lenne.
- Lajtor Milán? – a tanár elgondolkozva simított végig szakállán, amit idén már rövidre vágatott.
- Tudja, tanár úr, tavaly támadt egy kis nézeteltérésünk egymással, és... azóta neheztel rám. De nem hiszem, hogy ezt megtette volna, hisz arra sem tart méltónak, hogy megátkozzon egy olyan... – Sanyi finoman elmosolyodott és egy kis kézmozdulatot tett -, ... bocsánat, hülyét, mint én vagyok... szerinte.
Baebaron látszott, hogy helyteleníti Sanyi sajátos kifejezését, de végül úgy döntött, nem teszi szóvá. Ehelyett tovább kérdezősködött.
- Értem. És még gyanakodnál valakire?
- Az a fickó, hogyishívják, Famion, meg akar ölni. De mivel nincs Mardigón...
- Átkot lehet italba, ételbe beletenni, Sanyi. Mondd csak, mikor kezdtek kijönni a sebeid?
- Nem tudom, akkor kezdtek el bámulni a többiek, amikor ettem.
- És mit ettél?
- Öö... – Sanyi a homlokát ráncolta. – Arra már nem emlékszem. - Aztán hirtelen beléhasított valami. Felpillantott Baebarra. – Nem is, nem, nem ettem, amikor bámulni kezdtek.Csak leültem enni, de már, ha jól emlékszem, már akkor volt valami...
- Hát, ezzel nem jutottunk sokra. Légy óvatos, Lawren Sándor!
- Az leszek – bólintott Sanyi, azzal megigazította a táskája pántját, elköszönt, és kiment a teremből.

Eseménytelenül teltek a hetek. Sanyi a lehető legjobban halogatta a Retóra utazást, ehelyett teljes gőzerővel tanult. Különleges képességtanon egyre többet foglalkoztak a szaltózással, aminek köszönhetően megnőtt a sikeres szaltómutatványok száma a napokig izomlázban szenvedő diákok körében. Varázstanból két órán át vették a Cango-t, aztán egy, Sanyi számára izgalmasabb rész következett. Az angol- illetve némettudásuk is több lett, s ahogy közelgett a tél, Sanyi egyre inkább bukásra állt kémiából és fizikából. Pedig Saleena tanárnő tényleg türelmes volt, s sokszor megkérte a fiút, hogy próbálja összeszedni magát.
Persze ennek a fiatalember nem igazán tett eleget, mígnem Dia meg nem haragudott rá és ki nem jelentette, hogyha Sanyi nem hajlandó tanulni, hozzá sem szól két hónapig.

Tehát Lawren Sándor tanult. A tanulás kitöltötte minden eddig szabad percét, éjszakába nyúlóan magolta az energia képleteit. S novemberre már mindenki a Jegykönyvében számolgatta, miből mire fogják lezárni.
- Fizikából már megvan a kettes – gondolkozott hangosan Sanyi, hátradőlve a székében. – Egyedül a kémia húzós. Angolból négyes tuti leszek, matekból, hát... ááá...
Dia rápillantott a barátjára. Sanyi alig foglalkozott vele, annyira igyekezett a tanulásban.
- Matekból is kettes leszel félévkor – mondta, mikor belepillantott a fiú Jegykönyvébe. – Igazán hálás lehetsz Gwedmirnek, hogy nem buktat meg.
Sanyi a száját harapdálta.
- Igen – mondta -, tudom. – azzal becsukta a Jegykönyvét, és az ebédje fölé hajolt.
- Egyszerűen nem értem – kesergett Dia Nikinek. – Lerontott, aztán amikor megfenyegettem, stréber lett. Alig eszik és alszik, annyit tanul. Egyszer például éhes voltam éjjel, ezért leosontam az étkezőbe megfűzni a konyhásokat, hogy adjanak valamit enni. És amikor kifelé indultam, láttam, hogy Sanyi kimegy az udvarra, a fizikával a kezében.
- Akkor mondd meg neki, hogy hagyja abba – javasolta Niki.
- Hiába. Már megpróbáltam. Nem is hallgat rám, csak leüvölti a fejemet, hogy „Ha nem tanulok, megbukok!”.
- Szerinted mennyit alszik?
- Ki? Sanyi? Öt óránál többet biztos nem. Hajnali kettőig képes tanulni.
- Akkor nincs más választás – sóhajtott fel Niki. – Meg kell várni, hogy ő maga jöjjön rá.
Másnap reggel péntek volt, különleges képességtan. Gwedmir a különböző szaltók hátrányait és előnyeit közölte a diákokkal. Sanyi feszülten figyelt.
- ... az oldalszaltó egyszerű, de a csípő mozgatására figyelni kell. A hátraszaltónál... láb... fejbe száll...
Sanyi megpróbálta összeszedni magát, de hiába; egyre kevésbe tudta felfogni, mit mond a tanár. És, ahogy Dia végülis remélte, a fiú szeme lecsukódott, és kimerülten álomba merült.

Hétfőn újabb órán aludt el, míg végül a tanárok úgy döntöttek, kijár a fiúnak egy kiadós pihenés. Így hát Dia hamarosan már a kórházi részlegben látogatta meg barátját.
Sanyi aludt. Valósággal megtiltották neki, hogy tanulással töltse az ágyban töltött időt, így hát minél többet próbált aludni.
- Tényleg kicsit elfáradtam – vallotta be Diának egy borús délután. –Lehet, hogy túlhajszoltam magam?
- Nem is kicsit, Sanyi. Emlékszem, mikor hétfőn elaludtál kémián, és Edila tök dühös volt. De amikor nem tudott felkelteni, akkor már pánikba is esett. – A lány elvigyorodott. – Sose láttam még olyan rémültnek, mint akkor volt!
Sanyi együtt nevetett vele, aztán ásított.
- Azt ne mondd, hogy megint álmos vagy! Az előbb keltél fel!
- Nee... neh... nem baj – ásított újra a srác, azzal feje belesüppedt a párnába. – Jó tanulást!
Dia még hallott egy kis gonosz kuncogást, aztán végül visszament a lányok tornyába.

Egy héttel később, mikor Sanyi az emelt szintű lovagtanosok órájára ment, döbbenten látta, hogy társai új tunikában feszítenek.
A tunika már nem a szokványos fehér volt, barna övvel. Két vállpánt tartozott a tunikához, minek ujján kék csík húzódott. Egyébként minden olyan volt, mint a régi.
A vezető, Oarayn egy ugyanilyen darabot dobott oda Sanyinak.
- Öltözz át, Lawren!
- De... mi ez, Oarayn?
- Új tunika. Már ideje volt.
Sanyi szinte álmodozva öltötte fel az új tunikát. Olyan jól állt neki, hogy mikor óra után találkozott Diával, a lánynak tátva maradt a szája:
- Hihetetlen! Úgy nézel ki, mint... egy herceg!
Sanyi nevetett.

Dia körbejárta őt, minden oldalról megszemlélte, s közben megállapította halkan, hogy barátja hirtelen még vonzóbb lett.
Ráadásul Sanyi változtatni akart a külsején, ezért engedélyt kért, és elment egy hétvégén Lagerfelt fodrászához. Az iskolához építettek mosodát, nőgyógyászatot, és fodrászatot is – állítólag egy kedves földi jókora pénzösszeggel hálálkodott, mert a fiából remek harcos vált.
- És mindezt tavaly adományozta! – lelkendezett Sanyi, mikor visszatért. Olyan rövidre vágatta a haját, és olyan furcsára fésülték, hogy Dia alig ismert rá. Sanyi haja a leghosszabb elöl volt; teljesen a szemébe lógott, és Dia el sem tudta képzelni, hogy lát így.
- Nem lenne jobb... – kezdte, és felágaskodva odébbsimított pár hajszálat -, ... így?
- Nem – felelte Sanyi mosolyogva, és visszaigazította a haját.
- De így borzalmasan nézel ki!
- Nem, a fodrász szerint erre buknak a csajok.
- Micsodaa? Szóval tetszeni akarsz a lányoknak?
- Akarom mondani, erre buksz Te – javította ki magát Sanyi.
- Hát akkor az a fodrász nagyot tévedett!
- Nem baj. Így hagyom, és kész. Nekem tetszik.
- Sanyi, de...
- Semmi de!
Láthatólag Sanyi megmakacsolta magát. Dia felsóhajtott, és végül bólintott.
- Rendben, megértettem. Hagyd úgy ahogy neked tetszik.
Sanyi kihúzta magát, majd felugrott a levegőbe, szaltózott egyet, hogy aztán Dia háta mögött érjen földet.
- Na? Milyen voltam? – vigyorgott a srác.
- Csodás – tapsolt unottan Dia. – Csak kár, hogy ezt mindenki meg tudja csinálni!
Sanyi válaszolni akart, de váratlanul megremegett a folyosó. Megtántorodtak. Sanyi nekiesett a falnak.
- Mi ez már megint?
Dia némán rázta a fejét. Hatalmas durranás, s Sanyiék azon kapták magukat, hogy méterekre elrepültek eredeti helyüktől – ugyanis a folyosót felrobbantották.

Sanyi zavartan nézett fel Elesharra.
- Nem tudom mi történt – nyögte. Nagy nehezen feltápászkodott, ahol eddig feküdt. – Olyan... furcsa volt, beszélgettünk, és... aztán... felrobbant a folyosó.
Az egyik orvos letérdelt, megtapogatta az arcát.
- Semmi bajom – motyogta Sanyi. – Nem, tényleg...
Diát épp akkor ültették fel.
- Én tudom, ki tehette – szólalt meg halkan Calistar, és Elesharra nézett.
- Igen, mindnyájan tudjuk, hogy Famion volt – felelte az igazgató. – Épp ezért, megkérnélek titeket, hogy minél előbb próbáljatok véget vetni ennek.
- De hát mindjárt Karácsony! – méltatlankodott Sanyi.
- Nem baj. – Dia is felállt. – Sanyi, csomagolj! Megyünk Retóra.
- Hogy mi?! Dia, meg vagy őrülve?!
- Nem, Sanyi. De ez már a harmadik ilyen. Muszáj tenni valamit! És nem másnak. Hanem nekünk.
- De... – Sanyi kétségbeesetten nézett végig Elesharékon. – És mi lesz, ha nem sikerül? – nézett újra Diára.

A lány kihúzta magát.
- Nos, először is, olyan nincs, hogy nem sikerül. Másodszor: Ha ez a Famion háborút akar, hát legyen. Állok elébe.
- De Dia...
Dia azonban nem figyelt rá.
- Tehát meghoztátok a döntést? – kérdezte Eleshar. – Elmentek Retóra, és megvárjátok ott?
- Igen, uram.
- Rendben. Holnapra előkészítjük a hajót.
Sanyi teljesen meg volt győződve róla, hogy barátnője megőrült. Mikor a tanárok elmentek, és elkerítették a folyosót, nyomban odasziszegte Diának:
- Te nem vagy eszednél! Most menjünk Retóra, Karácsony és félév előtt? Elrontod az ünnepi hangulatomat! – dühösen hadonászott. – Mindjárt leesik az első hó, látni akarom!
- Hát most nem fogod.
- Mi az hogy nem fogom?
- Sanyi, neked hogy hogy nincs eleged abból, hogy folyton megtámad egy elvetemült gyilkos?
- Te nem hallottad még, Famion miket művel...
- Képzeld, tisztában vagyok vele! Nekem küldözget halálos fenyegetéseket!
- Mi?
- Jól hallottad! És örülnék ha végre abbahagynád a morgást, és helyette, mondjuk összecsomagolnál!
Sanyi némán tátogott, végül tett egy dühös grimaszt, és elcsörtetett.

Folyt. köv.
Hasonló írások
Hozzászólások
(1) Mellesleg
2007-03-28 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak