Ezer könny és ezer ima (7.fejezet) 3. rész

Hanaval sem volt könnyebb dolgom. Egy összetört szív tele elutasítással. Miért az elutasítás szót használom? Mert mindent két kézzel tolt el magától. A "hitvallása" abban állt, hogy ha távol tartja a jó ill. rossz dolgokat, akkor nem történik semmi.
Nem érinti meg belül semmi.
Azt hiszem úgy gondolta, hogy luxus lenne számára, ha engedne az őt érő impulzusoknak és hagyná, hogy elérjenek hozzá. Felvértezte lényét közömbösséggel, hidegséggel. Bárhol megjelent, mintha valami jeges fuvallat támadt volna- mindent megdermesztett maga körül. Arcán ritkán villant fel mosoly, de könnyektől se csillogott szeme.
Soha nem tudhatta senki, ha valami fájt neki. Én sem tudtam, csak sejtettem. Néha, mikor azt hitte nem látja senki - felolvadt a szívét borító jég.. - kisírta minden fájdalmát, hogy újra visszaöltse álarcát a világ felé.
Majd’ megszakadt érte a szívem.

A sötétség mindent elrejtett. Engem is.
Nem mondtam neki, hogy érzem milyen háború dúl szívében, ő pedig nem sejtette, hogy gyötör a tétlenség, a tehetetlenség..

A kapcsolatunk az évek során szépült, mélyült, formálódott. Ezernyi sorompó állt közénk. Ezeket a gátakat a múlt ékelte közénk, az a múlt, melyet mindketten átéltünk- ott és akkor- de mégis másképpen.
Az ember azon tulajdonsága, hogy egyedi és megismételhetetlen- felveti az adott problémát, és egyben meg is magyarázza az előbb leírtakat.
Ez az oka, hogy egy kiállításon ugyanazt a képet nézve más és más érzelmek játszódnak le bennünk, melyre különbözőképpen reagálunk.
Ezért történhetett, hogy az azonos múlt a lelkünket ért károkat illetően változást mutat.
Mint, amikor ugyanazt látjuk, de a kezünk eltérő vonalakat rajzol a papírra..

Hana minden egyes érintésre összerezzent - sok időbe telt, mire hozzászokott, és megértette, hogy a kéz nem csak fájdalmat közvetíthet. Zavarta, ha megsimogattam a vállát, mikor beszéltem hozzá, de az is, ha megfogtam a kezét.
Számomra fontos az összhang - a tetteké és a szavaké.
A tettek hamisak lesznek szó hiányában és hazugnak tűnik a szó, ha nincs mögötte tartalom. Nem állíthatnám nyugodt szívvel, hogy szeretem Hanat, ha a cselekedeteimet nem hatja át ez az érzés.
Te hogy mondhatnád- gyengéd szálak fűznek bárkihez is, ha az út, mely a szeretett lény szívéig vezet intrikával teli? Miként bizonyíthatnád be, hogy szeretsz valakit, ha hűtlen leszel hozzá, akár gondolatban is?
És mégis hogy szerethetnéd igazán, ha nem szereted jobban a hibáit, mint az erényeit?..
Mert így kell lennie.
Senki sem tökéletes. Ha mélyen és igazán magadba nézel úgy, ahogy nem akarod bárki is lásson- meglátod mélyen rejtett "csúfságaid". És most jön a csoda.
Mégis tökéletes vagy- tökéletes egy szerető szívnek, mert a szeretet nem veszi észre, hogy csúnyának találod bármelyik testrészed, hogy butának, rondának, féltékenynek, önzőnek, irigynek érzed magadat..
A szeretet megszépít.
Nézd el, kérlek - szóismétélsekbe bocsátkozom, de tényleg ezen az apró szón van a hangsúly: ha IGAZÁN szeret valaki Téged - elfogad olyannak, amilyen vagy. Nem akar semmit megváltoztatni rajtad, mert ha mégis így tenne - hazudik. Akkor nem téged szeret, hanem valaki mást- egy álomképet, a saját illúzióját. Vágyálmát.
Valakit, akit egyszer elképzelt magányos óráiban.
Ne hagyd, hogy bizonytalanná tegyen önmagaddal szemben. Ha mégis megteheti, az azt jelenti, hogy te sem szereted önmagadat IGAZÁN.
És az baj, mert a lelked sóvárog,valami után, ami nem lehetsz, lényed pedig hervad lassan, észrevétlenül, mint egy virág, amit elfelejtenek megöntözni és aminek szépségét elfelejtik megcsodálni..

Ne hidd nem tudom milyen nehéz ez.., de erőt ad, hogy látom, nap- nap után változik valami, ha csak egy kicsit is. Olyan ez, mint mikor hosszú és fagyos tél után megjelennek az első halvány napsugarak..

Hana előtt még hosszú út áll. Ő még nem lát bizonyos dolgokat, és pont ezért rosszul választ. Lénye szeretetre éhes, de szeme még a csillogást keresi, azt a csillogást, ami mögött elenyészik a tartalom. Én mit tehetek? Semmit. Várok..
A mi kapcsolatunk ettől független. Nekem nem az a feladatom, hogy helyes vagy helytelen döntései miatt pálcát törjek felette, hanem mellette legyek, ha szüksége van rám.
( A vicces az egészben- úgy lettünk megalkotva - megmondjuk egymásnak mit tartunk helyesnek, és mit nem. De kérdem én: Mi jogon tesszük ezt? Én végső soron nem tudhatom másnak mi a jó, azt neki kell éreznie, ha pedig téved, végső soron úgy is kénytelen belátni- az élet már csak ilyen- a tanulópénzt megfizetteti velünk.)