Érzés..Reménytelenség..Ő

Belekezdeni nem könnyű. Az érzések, gondolatok, amiket érzünk és gondolunk nagyon is érthetőek.. SZÁMUNKRA. Viszont, ha ezt felszínre szeretnénk hozni, hatni más érzésekre és gondolatokra, az már nehéz dolog.
Meglátni és megszeretni, tovább nem menni.
Egy pillantásként felfogható az, ami az érzéseimet kiváltotta. Az első pillanat, ami még azon melegében nem tudatosult, de tudom, hogy már akkor elkezdődött. A történet maga nem érdekes… hiszen voltaképp nem is történt semmi, viszont bennem igenis érdekes dolgok történtek. Hogy mi ez? Ez a szerelem? Nem, ez csak az előszele. A vihar még várat magára. De meddig? Remélem a felhőket elfújja a szél és "a mai nap" nem fog esni az eső.

Félek tőle! A szerelem telis-tele van vágyakkal, vágyakozással. Egy reménytelen szerelem viszont ehhez túl szegény és bátortalan, nem mer ilyen gondolatokat dédelgetni. Az idő az egyetlen segítője és támogatója.
Látni Őt, akár egy pillanatra is olyan felemelő érzés, amelyet szavakkal nem lehet kifejezni. Egy pillantás… mikor a tekintete az enyémmel találkozik. De az övé nem olyan, mint az enyém. Teljesen máshogy néz rám. Ha ez nem így lenne, már nem lenne reménytelen. És hogy én hogy nézem Őt? Úgy, mint az elérhetetlent... úgy, mint a vágyat... úgy mint a hátralévő életem értelmét ha nem szabna akadályt maga az élet. De megteszi. És most mi tévő legyek? Kérdem én naivan, pedig tudom nagyon jól.

Együtt élni az érzéssel… nap mint nap felkelni vele, átvészelni a napokat, majd álomba merülni. Az egyetlen öröm, ami ilyenkor marad a képzelgés és az, ha megtörténik az a csoda, ha álmaimban velem van. Az lehet valóságszerű, érezhetem igazinak. Akkor velem van, mert az álmomban így történik, de aztán felébredni olyan nagy csalódás. Nincs megoldás! Egyre inkább gondolkodok és rájövök, hogy nincs! Enyhíteni, talán lehet. Arra gondolni, hogy egyszer megsemmisül... ez picit enyhíti. Könnyű belegondolni, ha tudod, mert tapasztaltad, hogy egyszer minden véget ér. Ez így van! És addig? Addig szeretnék megszűnni, létezni, majd újjászületni a keserű érzések nélkül.

Boldogság! Olyan nagy szó ez és olyan ismeretlen. Elképzeléseim vannak csak, hogy milyen is lehet. Apró örömök történnek mindenkivel, és talán ezek alkotják a boldogságot. Tudni kell észrevenni és értékelni őket.
De a rossz dolgok, történtek nem kerülhetőek ki... ezekben viszont találni jót. Csak jól nyisd ki a szemed!
A jó ellenzi a rosszat.. Az ilyen életfelfogás könnyebbé tesz mindent, viszont nehéz megtanulni, alkalmazni. A belátása az első lépés.
És egyébként ki Ő? Ki az, akiért úgy odavagyok? Érdekes. Fogalmam sincs. De tudom, hogy Ő az, aki és azért mert!

Nem tudod megmagyarázni, de tudod, mert érzed. Érzed és gondolod... nem csak gondolod, hanem egyfolytában rágondolsz. Mindent vele látsz, mindenhol ott van Veled. A neve, ha elhangzik, mintha egy kellemes csengő ébresztene, zökkentene ki az előbbi beszélgetésedből, gondolatodból, tennivalódból. Ha halkan mondják, akkor is meghallod. Akkor is hallod, ha nem is mondják, mert hallani akarod.

És Te, aki ezt olvasod! Te mire gondolsz?
Gondolj arra, hogy vagyok és vagyunk és talán Te is vagy, ki még nem tudja milyen is az, ha szeretsz és viszont szeretnek, de tudom és tudják és Te is tudod, hogy egyszer érzed majd. És akkor igazán nagy leszel és boldog. Akkor Te leszel a támasz és nem Neked nyújtanak támaszt. Tudsz majd nevetni minden ok nélkül. Akkor nem lesz nehéz meglátni a jót, mert Te is jó leszel.

A problémával törődni öreg hiba!
És most nem én nem ők és nem is Te….hanem Ő!
Kívánom, hogy: Légy boldog!!!
Ez csak két szó és még sablonosnak is mondható, de én érzem és tudom, hogy szívből kívánom!!!