Érzelmek harca I. rész 2-3. fejezet

FIGYELEM! A történet két nő szerelméről szól és előfordulnak benne részletes szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, az inkább keressen magának más olvasnivalót!
Köszönöm

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1999

*****************************************************************

2. fejezet

Robie belépett a lakásába, maga után húzva Cassidy-t. Bement a nappaliba, felkapcsolta a lámpát, majd megállt. Cassidy mögötte állt, majd lassan átölelte a lány derekát. Robie megborzongott, ahogy megérezte a forró ajkakat a tarkóján.
- Igazad volt - suttogta rekedt hangon, majd felnyögött, ahogy Cassidy végignyalt a bőrén.
- Miben? - suttogta Cassidy, szorosan magához ölelve őt és gyengéden csókolgatni kezdte a nyakát, végigfuttatva nyelvét a puha bőrön.
Robie felnyögött és hátra dőlt, hogy a másik nőhöz simuljon.
- Jeffrey tényleg utál téged - nyúlt hátra, hogy Cassidy combját kezdje simogatni. - Nem érzi biztonságban magát, mert tudja, hogy Andrea nem őt szereti, hanem téged. Csak még ő sem tudja.
Érezte, hogy Cassidy megmerevedik, majd a karjai elernyednek az ő dereka körül.
- Képtelenségeket beszélsz - húzódott el. - Andrea hetero.
Robie megfordult, hogy a szemébe nézzen és halkan kuncogott.
- Akkor te is olyan naiv vagy, mint ő, Cassidy. Annyira elvakít a szerelem, hogy már azt se veszed észre, mennyire odavan érted. A fenébe is, mintha csak nem is néztél volna rá - kacagott fel.
Cassidy nem akarta megengedni magának, hogy reménykedjen. Túl nagy lett volna utána a koppanás.
- Andrea hetero - jelentette ki makacsul.
- Oké - vont vállat Robie. Nem akart vitatkozni. A teste már remegett a vágytól, ahogy végigmérte Cassidy-t. - Gyere ide, Kicsim! Akarlak - suttogta rekedt hangon és kitárta a karjait.
Cassidy elmosolyodott. Örült a hirtelen témaváltásnak. Magához ölelte a lányt és ajkaihoz tapasztotta az övéit. Nyelve vad táncot járt a másik nő szájában. Megborzongott, ahogy Robie kezei végigvándoroltak a hátán, majd megmarkolták fenekét. Visszahúzta a száját és levegő után kapkodott. A teste remegett, szíve pedig hevesen vert. Mélyen Robie szemébe nézett.
- Én is akarlak téged. Itt és most.
Robie lábai elgyengültek. Már észre se vette, mikor került háttal a padlóra, Cassidy pedig fölé, teljesen hatalmába kerítve őt, és miután letépte róla a ruhát, már úton is voltak az orgazmus felé.

***

Andrea teste hevesen rázkódott, ahogy Jeffrey belé hatolt. A férfi gyengéd volt és lassan mozgott benne, aztán felnyögött, ahogy mélyebben belé mártotta szerszámát.
- Ó, Andy! Annyira szeretlek! - nyögte, miközben lassú mozgásba kezdett. Érezte, ahogy a nő lábai a dereka köré fonódnak, karjai pedig átölelték a nyakát.
Andrea is ráérzett a ritmusra, de valamiért képtelen volt reagálni. Épp csak érezte a haloványan lüktető szenvedélyt, de ez nem volt elég, hogy feljuttassa a csúcsra. Egy férfinál se volt eddig elég. Nem mintha Jeffrey nem lett volna jó szerető. Messze felülmúlt bárkit, akivel Andrea eddig találkozott. Gyengéd volt és megértő. De még így is, az orgazmus ismeretlen fogalom volt a nő számára.
Agya legmélyén Cassidy-re gondolt. A drága Cassidy-re. Aztán lehunyta a szemét, amikor Jeffrey gyorsítani kezdett.
Lelki szemei előtt azonban ismét csak Cassidy jelent meg kedves mosolyával és gyönyörű arcával. Aztán eszébe jutott, hogy ölelte magához a nő, amikor táncoltak. A selymes ajkak érintése a homlokán… Melegség öntötte el a testét és megfeszült Jeffrey alatt. Nem értette, miért reagál így. Az agya azonban tovább zakatolt és látta maga előtt ahogy Cassidy-vel egymáshoz simulva táncolnak. Aztán Cassidy megcsókolja a homlokát, majd a száját. Először lassan és gyengéden, majd szenvedélyesen.
Ismét görcsbe rándult a teste és, mielőtt ráeszmélt volna, minden tagja vibrálni kezdett a gyönyörtől. A sikolya megijesztette Jeffrey-t. Még sosem hallotta őt sikítani az együttléteik közben. Aztán kicsúszott belőle és magához ölelte, azt kérdezgetve, jól van-e.
- Igen, de kérlek, engedj el! Eressz, Jeffrey! - könyörgött a nő levegő után kapkodva. Össze volt zavarodva. Még sosem érzett ilyesmit. És még sosem gondolt Cassidy-re, miközben egy férfival szeretkezett. És most mi történt… Vajon tényleg Cassidy gondolatára élvezett el?

***

- Nem leszek az államban pár hétig, Andy - fúrta az arcát a nő hajába Jeffrey. A hátán feküdt és a karjaiban tartotta Andreát. A nő a mellkasát simogatta és a szőrével játszott. Aztán felemelte a fejét.
- Hova mégy?
- Massachusettes-be - csókolta meg a nő fejét. - Csak pár hétre. Munka. - Jeffrey egy jól menő utazási irodánál dolgozott. Időről időre el is kellett utaznia pár hétre vagy többre, hogy felmérje a terepet. - Van egy új terület, ami jó üzletnek tűnik. Az egész országból meghívtak embereket, hogy próbálják ki pár hétre.
Andrea elmosolyodott.
- Ez nagyszerű. - Előre hajolt és gyengéden megcsókolta a férfi arcát.
- Bárcsak velem jöhetnél! - ölelte át a férfi.
- Nekem is van munkám, Jeffy. Plusz,ez üzleti út - válaszolta Andrea, bár igazából akkor se szeretett volna menni, ha lehetett volna. - Most pedig aludjunk! - paskolta meg a férfi mellkasát és lehunyta a szemeit.

3. fejezet

- Miss Cates! Nem értem, miért kell megírnunk ezt az esszét Adolf Hitlerről - mondta Roseanne Mitchell csilingelő hangján egy két héttel későbbi hétfőn. Ő volt Andrea egyik kedvenc tanítványa. - Mrs. Morello valami sokkal jobbat adna nekünk, mint… Franklin F. Roosveltet, például - csillantak fel kék szemei. - Ő egy olyan fickó volt, aki meg is érdemli a figyelmet - folytatta, mielőtt Andrea egyáltalán válaszolhatott volna. - Úgy értem, nem azért, mert a beteges mániáival romba döntött egy országot.
Roseanne egy élettel teli tizenöt éves ír-amerikai lány volt. Alacsony volt és zömök, már-már molett, de így is kellemes jelenség. Andrea öt éves gyakorlata alatt sosem találkozott olyan tanulóval, akinek ennyi barátja lett volna. Jó tanuló volt kiváló jegyekkel, ami a tanárok kedvencévé is tette.
- Miért nem beszéled meg ezt Mrs. Morellóval? - kérdezte Andrea, amikor végre szóhoz jutott. Abban a kis irodában ültek, amit a nő egy másik angoltanárral osztott meg.
Halk vinnyogásra emlékeztető hang hagyta el a lány száját. Szemei kikerekedtek.
- Ugye nem gondolja komolyan? - A hangja egy oktávval megemelkedett. - Bocsánatot kérek. Ez csak a mi kettőnk dolga, Miss Cates. Tudja, hogy amúgy is megcsinálnám azt a hülye esszét.
Andrea felnevetett.
- Ó, Roseanne! Hihetetlen vagy. Nem csoda, hogy mindenki imád.
A lány elpirult.
- Magát is mindenki imádja. Ha épp nincs itt, akkor is mindenki magáról érdeklődik. Titkon minden fiú magába szerelmes. Még… - habozott egy kicsit - a meleg fiúk és lányok is.
Andrea ismét felnevetett.
- És hogy van édesanyád, Roseanne - váltott témát.
- Jól van - mosolyodott el a lány. Andrea egy szülői értekezleten találkozott Carey Mitchellel és azonnal megkedvelték egymást. Carey az a tipikus butch volt, aki nem is állhatna távolabb attól, hogy elrejtse orientációját. Akkor esett teherbe Roseanne-nel, amikor egyszer lefeküdt a legjobb barátjával, aki nem mellesleg meleg. Mióta ismerték egymást, tudták, ha valaha lesz gyerekük, az csak a másiktól lehet. És így is történt. Szeretetben és nyitottsággal nevelték fel a lányukat, ami ki is fizetődött. De a legfőbb ok, amiért Andrea kedvelte Carey-t, az az volt, hogy nagyon hasonlított Cassidy-re. - Üdvözli önt.
- Én is üdvözletem küldöm - pillantott Andrea az órájára. - Mondd meg neki, hogy majd valamikor együtt vacsorázhatnánk. Most viszont lassan kezdődik az óra. Jobb, ha mégy - javasolta. Figyelte, ahogy Roseanne összepakol. - Találkozunk órán.
A lány kisietett, majd még visszafordult az ajtóból.
- Igen, találkozunk órán - mosolyodott el, majd becsukta az ajtót maga mögött.
Andrea hátradőlt a székében és álmodozóan felsóhajtott. Cassidy-re gondolt, mint az elmúlt időszakban egyre többször. És nem értette, miért.

***

Cassidy előre dőlt a székében és bekapcsolta a számítógépet. Egy percig csak figyelte, ahogy a rendszer betölt, majd felállt és kiment a konyhába, megmozgatva elgémberedett tagjait. Kinyitotta a hűtőt és kutakodni kezdett valami harapnivaló után. Többnyire otthon dolgozott, nem látva szükségét nap min nap bemenni a főépületbe, hiába volt ott is egy irodája. A számítógépe össze volt kötve az ottanival, így még ha valami adatra volt is szüksége, azt is lekérhette.
A szerkesztője, Joel Michaels, a New Carter News főszerkesztője, egy alacsony, vöröskés férfi volt. Általában kedves figura, de nagyon alá tudott rakni az embernek, ha úgy jött ki a lépés. Cassidy épp tőle várt egy e-mailt a legutóbbi munkájáról szóló visszajelzéssel. Előző pénteken hagyott egy cikket az asztalán az emberi jogokról. Örült, amikor megkapta ezt a témát. Voltak régi barátai, meleg, leszbikus, fekete és más szervezetek aktivistái. Még néhány vezéregyéniség is.
Nem kellett mást tennie, csak végigjárni mindannyiukat és statisztikákat kérni. Aztán pedig csak leült és hozzákezdett az íráshoz. Innentől már könnyű volt a menet.
Végül talált egy kedvére való joghurtot és elhevert a fekete bőrkanapéján. Lassan falatozott és közben Andy-re gondolt. Máris hiányzott neki a nő, pedig alig három napja látta őt, természetesen Jeffrey oldalán. Azon gondolkozott, lesz-e még idő, amikor a férfi már nem emelhet falat közéjük.
Nem tehetett róla, de nem kedvelte a férfit, akárcsak Andrea minden korábbi pasiját, bár ők, bármennyire is tudatában voltak az Andrea iránt táplált mély érzelmeinek, sosem akarták elválasztani őket. Andy nem is engedte volna. De Jeffrey… Cassidy elfintorodott. Az a férfi már-már természetellenes gyűlölettel viseltet iránta. Mindent megtett, hogy kitörölje Cassidy-t az életükből, ő pedig nem is igen tiltakozott. Sosem volt harcos alkat. És amúgy is, tudta, ha felvenné a kesztyűt, Andy jó eséllyel rájönne a valódi érzéseire.
Ha harcos alkat lenne, nem kísérelt volna meg öngyilkosságot évekkel korábban. A hegek a csuklóján még mindig azokra az időkre emlékeztették. Mintha csak tegnap lett volna. Tizenöt éves volt, amikor beállt az anyja és a tévé közé. Mrs. Martica Monsignor mindig is tévéfüggő volt. Talán még most is az. Cassidy nem tudhatta. Semmi nem mozdíthatta el a kanapéról, csak a férje és a konyha. Úgyhogy amikor a fiatal Cassidy leült elé, hogy magára vonja a figyelmét, tudomást sem vett róla, csak átnézett a válla felett.
- Anya! - szólalt meg Cassidy zavartan. - Beszélnünk kell.
Mrs. Monsignor a lányára bámult.
- Miről? - köpte fagyosan. - Mit akarsz?
Cassidy hátán a hideg futkosott a hangszíntől.
- Anya - köszörülte meg a torkát. Mindig is igyekezett az eszénél megfogni az embereket. - Kérlek, hallgass meg! Ne gyűlölj nagyon, könyörgöm!
Mrs. Monsignor csak bámult rá. Nem érzet semmit, csak dühöt és zavartságot.
- Akarsz is mondani valamit? - morogta. - Elszalasztom az Ed Sullivan show-t.
Cassidy vett egy mély levegőt és kiszakadt belőle minden. Minden a más nők iránt táplált érzelmeiről, a vágyairól, mindenről, ami a szívét nyomta, a legminimálisabb remény nélkül, hogy az anyja valaha is meg fogja érteni.
Mrs. Monsignor nagyokat pislogott az értetlenségtől, majd elharapódzott arcán az undor és váratlanul pofon vágta Cassidy-t. A lány a padlóra zuhant és még percekig érezte anyja tenyerének égető nyomát.
- Meg ne halljam ezt a szart a házamban! - visította az asszony és a lánya fölé magasodott. Hasba rúgta, amitől kiszorult a levegő Cassidy tüdejéből. - Nem vagy többé a lányom - köpte. - Várj csak, amíg Carlos haza ér!
Cassidy a szobájába rohant és zokogásban tört ki. Tudta, hogy az apja reakciójához képest még ez is kedves volt. Úgy két órával később meghallotta a nehéz lépteket, majd az anyja dühtől fröcsögő hangját, aztán a sietős dobogást a lépcsőn. A verés azonban, amit kapott, nem akadályozta meg, hogy másnap iskolába menjen.
A zúzódásai égtek a szíve pedig sajgott és szinte már érezte a pengét a zsebében, amikor reggel belépett az iskolába. Andy a szokott helyen várt rá és amikor Cassidy nem állt meg üdvözölni őt, azonnal tudta, hogy valami borzalmas dolog történt. Utána kiáltott, de Cassidy meg se hallotta, csak bement egy üres mosdóba, és amikor Andy pár perccel később utána ment, ott találta őt a földön, kifejezéstelen tekintettel, egy egyre növő vértócsa közepén.
Mélyen felvágta a csuklóit és a vér olyan gyorsan folyt, hogy Andrea felsikoltott és segítségért kiáltott. Amikor karjaiba vette Cassidy-t, ő is csurom vér lett. A barátja arca természetellenesen sápadt volt. Akkor döbbent rá, hogy Cassidy a legfontosabb dolog az életében.
Cassidy szíve kihagyott egy pillanatra, amikor arra a pillanatra gondolt, Andrea karjaiban. Lehunyta a szemeit és érezte, hogy hő önti el a testét. Még a legvadabb szeretkezések közben sem érzett ilyen szenvedélyt.
A telefon hangja térítette magához.
- Halló? - kapta fel.
- Cassidy - hallatszott egy ismerős hang, amitől borzongás futott végig a nő gerince mentén. - Andy vagyok.
Cassidy bármikor felismerte volna azt a gyönyörű hangot, ami olyan selymesen simogatta a fülét.
- Helló, Andy! - suttogta rekedt hangon. - Tudtam, hogy te vagy az. Felismertem a hangod.
- Jól vagy, Cassidy? - kérdezte a másik nő kissé aggodalmasan. - Megfáztál?
Istenem, milyen ártatlan! - sóhajtott Cassidy és szinte már szégyellte a vágyait.
- Persze, persze. Minden rendben, Andy - köszörülte meg a torkát. - Csak pihentem kicsit. És veled mi újság?
Andy elmosolyodott.
- Én is jól vagyok, Cassidy. - Elhallgatott egy pillanatra. - Hiányzol.
Cassidy szíve nagyot dobbant, de aztán leintette magát. A legjobb barátok. Persze, hogy hiányolja. Megrázta a fejét. Nem gondolhat ilyenekre.
- Te is hiányzol nekem, Andy.
Andrea lehunyta a szemét és erőt gyűjtött.
- Lenne kedved velem vacsorázni, Cassidy? - bökte ki bégül. - Csak te meg én.
- És mi van Jeffrey-vel? - kérdezte Cassidy, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt rá kíváncsi,
- Üzleti vacsorája lesz - válaszolta Andy, a hangszínével jelezve, hogy igazából nem is számít. Csak együtt akart vacsorázni vele. - De ha nem lenne, akkor is veled szeretnék lenni… Szóval, igent mondasz?
Cassidy képtelen is lett volna nemet mondani. Annyira akarta ismét látni Andy szikrázóan kék szemeit. Érezni akarta a szeretetét, még ha ez nem is az a fajta szeretet volt, amire vágyott.
- Oké. Hová menjünk?
Andrea megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Helyes. Gyere majd értem. Elviszlek egy kényelmes kis helyre. Nem kell kiöltözni.
- Oké. Mondjunk nyolckor? - mosolyodott el Cassidy. Nagyon boldog volt.
- Nyolc az tökéletes - vidult fel Andy is. - Szeretlek. - Azzal letette.
Cassidy magában mosolygott. A szíve majd kiugrott a mellkasába. Vett egy mély levegőt, aztán észrevette a joghurtot az asztalon. Már teljesen el is feledkezett róla. Szórakozottan megcsóválta a fejét. Már nem is volt éhes igazán. Csak felállt és örült a csodás este kilátásának.

Folytatása következik!

Vége az I. résznek!