Történetek
a a
2005.07.14 | Victoria* | Regény | Megtekintések száma: 1359
Érzékek az érzéketlenségben - I.
Egyedül ballagott a kihalt utcán… Nem volt senki, ki útjába akadt volna. Kék szemeivel nézte piszkos tornacipőjének orrát, ahogy végigsétál az utca aszfaltján. Volt egy sárcsomó a cipőjén… Lehajolt, lesöpörte. Kirázta nedves szőke haját égtiszta szemeiből, majd körülnézett utcatáblát kutatva. Nem talált egyet sem. Egy kis kertváros parkja mellett állt, éjjel, a csendes, őszi eső után. Elázva fogvacogtató volt a hideg, ő mégsem fázott, tovább kémlelte a kihalt utcát. Vajon merre menjen?

Végül jobbra indult, hátha talál egy lepukkant kocsmát, vagy egy hajléktalan szállót. Akár egy állomást… Nem bánta, hova veti a lába, könny nem gyűlt a szemében, rég hozzászokott a sorstalansághoz. Alig tett meg húsz métert, az eső csendesen ismét esni kezdett, eláztatva napszőke haját. July nem közönséges lány volt. Kopott farmerban, átázott ingben és trikóban rótta az utcákat, egy alig tömött hátizsákot lóbált a vállán, és egyetlen ezüst nyaklánc lógott a nyakában. Mióta csak az eszét tudta, csavargott az utcákon. Szülei meghaltak még nagyon régen, mikor kicsi volt. Emlékezett a balesetre, minden álmában előjött. Alig volt két éves, mikor meglátta a végzetes fényszórókat…

Túl kivételes volt… Túl erős és túl furcsa… A rokonai nem akarták magukhoz venni képességei miatt. Nem tudta ugyan, hova való, hol a helye, hol az otthona, de elszökött nagybátyjától, aki kényszeredetten nevelgette. Hét éves volt akkor, és az eltelt tizenhat év alatt egyszer sem bánta meg, hogy elmenekült.
Ő, Juliet Maria Andrews, mindig úgy állt a világhoz, hogy neki nincsen veszteni valója. Ez mind igaz is volt. Szülei meghaltak, testvére nem volt, rokonai kitagadták. Mindezt csak azért, mert más, mint a többiek?
Megállt egy ikerház egyik ajtaja előtt, felmászott a lépcsőn, majd kopogtatott. Szinte azonnal érkezett a válasz:
- Ez itt nem menhely, hordja el magát!

Keze megállt a kopogtatás után a levegőben. Lassan leeresztette a kezét, megfordult és továbbindult. Mindig így fogadták, ha látták, ki tévedt az ajtajuk elé.
Karját összefonta maga előtt, az eső egyre jobban hullott rá.
- Gyermekem, miért mászkálsz te ilyen időben?
A hangra felé kapta a fejét. Egy idős hölgy állt az ajtóban, köntösben, hosszú, kiengedett ősz hajjal. Tőszomszédja volt annak a férfinak, aki elutasította.
- Nincs otthonom, asszonyom. Ne haragudjon, ha felébresztettem a kopogtatással! - mutatott a szomszéd ajtó felé. - A szomszéd úr nem volt olyan kedves, mint vártam. - kesernyés mosoly jelent meg az arcán. - Igazán ne haragudjon!
- Dehogy haragszom, csillagom! - legyintett jóindulatúan, kedvesen kacagva a hölgy. - Aztán mondd! Ott akarsz állni egész este, vagy megkóstolod, Maureen nénéd milyen kuglófot sütött?

July elmosolyodott. Hát igen, gondolta, vannak, akik kedvesebbek is tudnak lenni. Úgy döntött, az idős hölgy, Maureen, csak nem lehet gonosz boszorka, aki becsalogatja a mézeskalács-házába, tehet egy próbát.
Maureen háza belül tágas volt, és July meg mert volna rá esküdni, hogy - a jázmin és orchidea illat mellett - otthonillatot áraszt. Szívderengető melegség töltötte el a szobát, ahogy a kandallóban ropogott a tűz, bevilágítva azt. Maureen a nappaliban ültette le, míg elment a konyhába azért a bizonyos kuglófért. Volt ideje körülnézni.

Legalább másfél emeletnyi volt csak az alsó szint, a falakat valaha mályvaszínűre festették, ám az már az idő múltával megkopott, de így még inkább otthonosabb lett. A virágmintákkal hímzett kanapé, amin ült, kényelmesebb volt, mint első látásra gondolta volna, hozzá tartozott még két fotel és egy teázó asztalka, amin helyes kis csipketerítő fehérlett. Egy olajfestmény volt a kandalló felett fölakasztva, a viharos tengerpartot ábrázolta egy világítótoronnyal. Csak July háta mögött még legalább három ilyen tájkép volt a szobában, egyikről sem maradt el a tenger sziluettje. Némelyiken viharos volt és tombolt, másutt szelíd volt és napsütötte.
Halk, enyhén csoszogó lépteket hallott, majd megjelent Maureen néni egy tálcával a kezében, melyről nem hiányzott sem a kuglóf, sem a kancsónyi finom langyos tej.

- Igazán hálás vagyok Önnek! - mosolygott July az idős asszonyra, mikor helyet foglalt mellette, és eléje tolta a tálcát. - Nem sokan hívnak meg az otthonukba egy lelencet.
Maureen elmosolyodott.
- Először is le kell szögeznem, a lelenceket is meg tudom különböztetni egymástól, és te nem tűnsz se banditának, se félkegyelműnek. - mosolygott, miközben két bögrébe töltött a tejeskancsóból. - Másodszor, tegezzél, kincsem, lehet, hogy öreg vagyok, de a lelkem még fiatal.
July derűsen elmosolyodott. Ha nem látta volna a saját szemével, azt hitte volna, hogy a hölgy egy tündérmeséből lépett elő.
- Rendben. Nagyon köszönöm, Maureen. - szólt.
- Nincs mit.

Maureen kortyolt a tejből, majd pillanatok múlva megszólalt.
- Épp a szobámban olvasgattam, amikor úgy gondoltam, ki kéne néznem az utcára. Nem... - cáfolt rá a mondatára. - Nem…ez így nem teljesen igaz. Úgy éreztem, kötelességem lejönni!
July nagyot harapott az omlós csokoládés kuglófból, majd összehúzott szemmel meredt Maureenra.
- Miért érezted kötelességnek? - kérdezte.
Maureen jókedélyűen felnevetett.
- Ó, drágaságom, vén vagyok én már a szakmámban! Már az utca végéről megéreztem, hogy közeledsz.
July kezében megállt a bögre. Figyelmesen hallgatta Maureent, miközben a kandallóban pattogó fahasábokat nézte, de ennél a pontnál megdermedt, majd lassan leeresztette a bögréjét.
- Hogy mondtad?

Szegény lány, gondolta Maureen, már az első szavaktól megretten. Meggyűlik vele a bajom, erős páncélt visel az istenadta.
- Azt mondtam, megéreztem, hogy jössz az utcán. - ismételte meg.
July hirtelen lecsapta a bögréjét, felpattant és szaladni kezdett az ajtó felé Maureen nem kis ijedtségére. Szerencsére időben észbekapott és cselekedett. Mielőtt a lány elérte volna az ajtót, az váratlanul becsapódott előtte. A kulcs, mintha egy láthatatlan zsinór húzná, megfordult a zárban, majd kipattant, és a feje fölött átröppenve egyenesen Maureen kezében landolt.
July megpördült.
- Engedj el! - követelte riadt hangon.

- Ne aggódj, kicsim, nem bántalak! - mosolygott Maureen. - Én is tudom, milyen vagy, te is tudod, milyen vagyok, miért akarnék ártani neked? Az egész életemet arra tettem fel, hogy segítsem az ilyen fiatalokat, akik a képességeik miatt számkivetettek lettek. Nem kell félned tőlem. - Eleresztett egy derűs mosolyt. - Most pedig…ülj szépen vissza, fejezd be a vacsorádat, idd meg a tejedet, és mondd el, mik a te képességeid! Gondolom, nem vagy benne még a rendszerben.
-. Milyen rendszerben? - nyitotta nagyra a szemeit July, miközben ismét helyet foglalt.
- Pár évtizede kialakult egy szervezet, amely különleges képességű fiatalokkal, és felnőttekkel foglalkozik.
- Én erről semmit nem tudtam. - pislogott July.
- Hát most már tudsz. - szólt az idős hölgy. - Holnap el is viszlek oda, ha megmondod, milyen képességeknek vagy a birtokában.
Soha nem tették fel ezt a kérdést Julynak. Csak egyvalaki. Saját maga. És még ő sem találta rá a választ.
- Mindennek. - bökte ki végül.
Maureen elnézően kuncogott.
- Azért ennél konkrétabbra vagyok kíváncsi…
July sóhajtott.
- Maureen! Nekem az agyam a forrásom, ugyanúgy mint neked. A telekinetika nagyszerű, de mi van, ha az ember többre képes?
- Ez csak természetes, vannak akiknek egyszerre több…
- Hát nem érted? - vágott közbe July. - Nem több, hanem mindegyik! Csak gondolok valamire, és úgy lesz, ahogy én akarom! Ha azt akarom, hogy a világ túlsó végén dőljön romba egy épület, hát romba dől! És ha azt akarnám, hogy a lehetetlen ne létezzen, még az is sikerülne!

Maureen ledermedt, arca elsápadt.
- Ez lehetetlen… July, ez lehetetlen! - állt fel Maureen, és idegesen járkálni kezdett a kandalló előtt. July már meg se lepődött, hogy az idős hölgy a nevén szólította. Jobban foglalkoztatta, hogy July épp most mondta el, hogy a lehetetlen is megoldható számára, Maureen mégis megretten a hallottaktól.
- Nem az! - sóhajtott July, majd lehajtotta a fejét. Össze volt zavarodva. Évekig rója az utcákat, és egyszer csak minden előjel és ok nélkül egy idős asszony a házába fogadja, és kiderül, hogy ő is különleges képességekkel van megáldva. Ez az egész olyan zavaros! - gondolta July magában.
- Az. - bólintott Maureen. July felkapta a fejét. Olvas a gondolataiban? - Ilyennel nem találkoztam még, pedig már negyven éve tanítok hozzád hasonló gyermekeket. Van, aki az elméjével tüzet gyújt, robbant, mozgat, esetleg átalakít dolgokat, de hogy mindre képes legyen, túl ritka!

July figyelmét nem kerülte el, hogy Maureen tördeli a kezét.
- Ne légy olyan ideges, ettől még nem dől össze a….!
- Ne félj, gyermekem! - vágott közbe idegesen Maureen. - Álmodj rosszat és összedől!
July elképedve figyelte a hölgyet. Már ő is! Nem hiszem el, gondolta magában, lehetetlen, hogy valaki így megrettenjen tőlem!
July szótlanul félretolta a tányérját. Bűnösnek érezte magát, holott nem tett semmit. Lehajtott fejjel meredt a kuglóf maradékára, majd lassan felállt.
- Sajnálom, ha megijesztettelek! - szólt halkan. - Bocsánat! - megfordult, és elindult az ajtó felé. Nem esett nehezére kinyitni. Ránézett a kilincsre, majd a zár kattant, és az ajtó szélesen kitárult.

- Várj, lányom! Juliet! - sietett utána Maureen, mikor July már a bejárati ajtónál járt. July megfordult, s Maureen a folyosó végéből is látta, hogy könnyben úszik a szeme. - Ne menj el, July, te nem tehetsz semmiről! Nem lenne szabad félnem tőled, tudom, hogy nem akarsz bántani senkit, de megijedtem. - sóhajtott.
- Akkor nem is zavarlak tovább. - szólt July meg se hallva az idős asszony magyarázkodását, s még mielőtt Maureen megszólalhatott volna, a bejárati ajtó kattant, majd lassan kitárult s ő kilépett az esőbe. - Ég veled, Maureen!
Maureen kiszaladt az ajtóba, s a távolodó lány alakját nézte az esőfüggönyön át. July akkor vett elő vékony hátizsákjából egy hosszú köpenyt, melyet a hátára terített, s kapucnijával elfedte vizes haját. Egy pillanatra sem fordult meg, de Maureen tudta, zokog a fájdalomtól. Ott állt az ajtófélfának támaszkodva hosszú, hosszú percekig, míg July alakja el nem tűnt az esőfüggöny mögött. Becsukta az ajtót, s elhatározta, elviszi az Iskolába, még ha a pokolra is kell utána mennie.

Már lassan hajnalodott, de July szemére nem jött se fáradtság, se jóleső álom. Egész éjjel csak kóborolt, nyughatatlanul kémlelte a környéket. Leült egy padra, és zokogott. Sokára hagyta abba a sírást, meg kellett volna könnyebbülnie, miután végre elálltak a könnyei, de mégsem így történt. Üresnek és elhagyatottnak érezte magát. Ritkán fordult elő vele, hogy így kitörjön belőle a fájdalom, tegnap éjjel mégis így történt. Maureen viselkedése mély sebeket tépett fel a szívében, azt hitte, begyógyultak már, és semmi nem férkőzhet a közelükbe. A családja is ugyanígy félt tőle. Ugyanígy elhúzódtak, ugyanígy remegtek a közelében, csak az ő szemükbe nem csak félelem, de mélységes undor és düh is telepedett. July jobbnak látta menekülni, minthogy szembenézzen velük. Maureennal is ezt tette…

Világosodott az ég alja, s a madarak csicseregni kezdtek. Elgondolkozott, miközben egy galamb szállt a cipője elé, miért pont ő kapta ezt a képességet. Tudta, nem ő az egyedüli, hisz több barátja is kikerült már a különlegesek közül. Többek között egy cirkuszi porondmester, egy bolti eladó, egy rockzenész, egy festő, egy utcai karikaturista, egy akrobata és egy tetoválómester. Utóbbi csinálta a tetoválását is három éve.
Elmosolyodott, ahogy rájuk gondolt. Csomó fura figura, ő mégis így szerette őket, és ők is így szerették őt. Számos várost járt már be, és számos barátságot is kötött. Tudta, rájuk számíthat csak igazán, a családja mögöttük galaxisokkal elmarad. Ezeket a barátságokat soha nem volt nehéz megkötni. Mindannyian ugyanolyanok voltak, hacsak kis különbségekkel is. Megértették egymást, de a legfőbb ok mindenképpen a szeretet volt. Azok kapták meg ezeket a képességeket, akiknek így rendeltetett, nem pedig azoknak, akik szert tettek rá. Túl jó volt vele Maureen, aztán túl gyorsan ijedt meg tőle, és ez olyan fájdalommal járt, melyet nem moshatott volna ki belőle még a felkelő nap tiszta fénye sem.

Elmerengett a nap derengő fényében, miközben érezte, valami rángatja a cipőfűzőjét. Mosolyogva állapította meg, hogy egy süni szaglászta a cipőjét és - bár nem volt kedve megsimogatni - óvatos mozdulattal megsimogatta a kis tüskés nedves orrát. Szórakozott hangulatában nem is vette észre a mellette ülő nőt…
- Valóban nagyon aranyos… - csendült a jókedélyű hang. July felkapta rá a fejét. Maureen olyan természetességgel meredt rá, hogy kis híján megszeppent.
- Hogy kerülsz te ide? - kérdezte meglepetten. Körülnézett gyorsan, vajon merről jöhetett. - Nem láttalak leülni.
- Még szép! - mosolygott Maureen. Úgy döntött, ideje rátérni a lényegre. - Azért jöttem, hogy elvigyelek az iskolába. - szólt.
July nagy szemekkel meredt rá.
- Milyen iskolába?
- Amelyikről meséltem.
- Oh, köszönöm, nem kérek belőle! - legyintett July flegmán.
- De kérsz belőle, Juliet, nagyon jól tudom, hogy mekkora szükséged van a hozzád hasonlókra. - siklott Maureen hangja komoly hullámokra. - Én különleges gyerekek között nevelkedtem, és rájöttem, mennyire megérte. Hihetetlenül sok élmény várt rám, amelyeket elképzelni sem tudtam eleinte. Aztán persze minden megváltozott… - mosolygott.
- Én nem vagyok te.
- Csak majdnem.
- Semmi "csak" és semmi "majdnem". - kötöszködött July. - Egyáltalán nem hasonlítunk egymásra.
- Igen? - húzta fel Maureen a szemöldökét palackzöld szövetsapkája alatt. - És nem gondolod, hogy hasonlóan nyitunk ajtót?

Bár July értette a célzást, mégsem akart fejet hajtani. Méghogy ő olyan legyen, mint ez a habókos, vén öregasszony?! Kikérem magamnak! - fortyogott magában. Ha valakire hasonlítok, az egyedül én magam lehetek, senki más!
- Úgy nyitok ajtót, ahogy nekem tetszik, te pedig úgy, ahogy neked tetszik. Ennyi és semmi más.
Maureen égnek emelte a tekintetét, majd összecsapta bőrkesztyűs kezét.
- Istenem, Juliet, miért nem fogod fel, hogy köztünk van a helyed? - sopánkodott Maureen, majd könyörgő szemekkel Julyra nézett. - Az iskola rejtett, védve van az emberektől, a gonosztól, az ármánytól, nem engedett meg a gyűlölet! Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Ott tanulnak a gyerekek, ott laknak, ott töltik a szabadidejük egy részét is. Azok, akiknek támadóerővel rendelkeznek, pedig kiképzéseken vesznek részt, és a büntetésvégrehajtást segítik.

Cseng a fülem… - rázta meg July a fejét. Nagy család, támadóerő, kiképzés, büntetésvégrehajtás…Már csak ez hiányzott!
- Na, jó, Maureen, egyezzünk meg abban, hogy te békénhagysz és én megpróbálok nem bedühödni rád. - mosolygott July mézesmázosan Maureenra.
Maureen erre csak megfogta July fülét és jó erősen meghúzta. A lány feljajdult.
- Au!!! Ez mire volt jó??? - méltatlankodott July.
- Csak megmutattam, hogy te is hús-vér ember vagy, mint én. - tette keresztbe a kezeit az ölében. - Neked is szükséged van ételre, italra, meleg ágyra, otthonra, szeretetre. Ugye?
Nem fog rávenni! Nem fog rávenni!
- Idegenek nem szeretik egymást, vagy eltűrik, vagy kedvelik. De a szeretet nem kap helyet egy ilyen hivatalos "családban". - mutatott ujjával a hangsúlyra a lány.
- Már hogy ne kapna?! - rikkantott egyet Maureen, majd hangos nevetésben tört ki - July nem kis rémületére. - July, látszik, hogy eddig az utcán éltél! Kincsem, a szeretet nálunk alapfeltétel az életbenmaradáshoz, ezért vagyunk még együtt, és ezért van az, hogy én még mindig itt gyűrlek, hogy állj közénk!
A lány egy percig nem szólt.
- Te nem szeretsz engem. - szólalt meg. - Csupán kötelességednek érzed, hogy megvédj. Kötelességnek érzel, ahogy eddig mindenki más az életemben.

Maureen megváltozott. A szemeiből eltűnt a meleg csillogás, fagyos lett, akár a januári tótükör, s July immár nem tudott kiolvasni belőlük semmit. Ez megrémítette, s reszketés járta át, miután Maureen megszólalt:
- Juliet Andrews, te halálra vagy ítélve.
Ez az egy mondat, és nevének fagyos hangszínű kiejtése észhez térítette Julyt. Büszkén kihúzta magát ültében. Nem engedheti meg magának, hogy megijedjen!
- Csupán azért, mert reálisan látom a dolgokat?
- Nem, hanem mert bizalmatlan vagy olyasvalakivel, aki jót akar neked.
- Okkal.
- Ok nélkül.
- De jogom van hozzá.
- Nem ügyvéd vagy, az isten szerelmére! - csattant fel Maureen, majd a maga öreges, ingerült szuszogásával felkelt a padról, és fel-alá kezdett járkálni a pad előtt cirkáló galambok között. - July, te egy megátalkodott pesszimista vagy!
- Utcán nevelkedtem, nem dőlhetek be a sületlen, mézesmázos dumáknak. Ha azt akarod, hogy higgyek neked, el kell nyerned a bizalmamat.
- Jaj, lányom, nem vagy te királynő, hogy megküzdjek a bizalmadért! - sóhajtott cinikusan Maureen. Széles íveket írt le hevesen lengedező kezeivel. Olyan ideges volt, hogy nem tudta hova tenni a dolgot. Még életében nem akadt össze ilyen csökönyös lánnyal, pedig nem eggyel hozta össze a sors a munkája során.
- Nem vagyok királynő, jól tudom. - szólalt meg July. - De neked is tudnod kell, miért én vagyok az, akinek a bizalmáért meg kell küzdeni. Eleget nevelkedtem az utcán ahhoz, hogy tudjam, a büszkeségem, a becsületem, az önbecsülésem porba hanyatlik, ha feladom bármely célomat is a sok közül. Nem tántorodhatok meg, és csak magamban bízhatok. Ezért én mondom meg, mit akarok, mit nem akarok, vagy épp hogy mi jó, és mi nem jó. Érthető voltam, ugye?

Maureen eltátotta a száját. Igen, elég érhető volt. De még mennyire! Ennek a lánynak aztán pengén vág az esze, de attól tartott, a szíve is ugyanolyan acélkemény, mint az esze járása. Eszébe ötlött valami.
- Egyezzünk meg! Te nem akadályozod az én munkámat, én nem akadályozom a te szabadságodat! - szólt, s csípőre tette bőrkesztyűs kezét, mint egy civódó anyuka. - Így korrekt. Ha valami nem tetszik, megteheted, hogy fel is út, le is út, eltűnsz, de azzal csak magaddal szúrsz ki. A professzorok, akiket ismerek, megtaníthatnának bánni az erőiddel, és segítségükkel felszegett fejjel, büszkén, és ahogy mondtad, bízva önmagadban hasznodra fordíthatnád azokat. Ha nem jössz, hát nem jössz… De ha velem tartasz, mindent megtanulhatsz, amire szükséged van, és azt, ami érdekel. Áll az alku, vagy sarkon fordulhatok? - Maureen összekulcsolta a kezét bordó szövegkabátja előtt, és türelmes tekintettel figyelte Julietet.

A lány elmerengett. Végül is…mit veszíthet? Ha belegondol, egész életében nem adódott még ekkora lehetősége, hogy végre teljes értékű embernek érezze magát. Még ha olyan helyen tanul is, ahol különös képességei kapnak pozitív szerepet… Tanulhatna, fejleszthetné az erejét, s közben lenne fedél a feje fölött, meleg étel a tányérjában, és talán kis szerencsével - és némi önkínzással - még össze is barátkozhat a sok fura mókussal. Emberként élhetne.
Mikor a lány felnézett, Maureen tisztának látta a tekintetét, és acélos erő csillogott benne. Egy pillanatig azt hitte, nem fog sikerülni, nem tudja meggyőzni a lányt. Ám hamar legördült a kő a szívéről.
- Rendben van.

July nem szólt többet, még mindig fontolgatta, vajon jó döntés volt-e a részéről. Maureen hozzálépett és a kezét nyújtotta felé.
Még választhat, gondolta. Még visszafordulhat… De hová?
Nagy levegőt vett, és megszorította Maureen kezét, majd talpra szökkent.
- Ha nem tetszik valami, azonnal megváltoztatom a döntésem. - szólalt meg July, konokságát megcsillogtatva ismét.
Maureen derűsen elmosolyodott.
- Hidd el, nem fogod megbánni, hogy így döntöttél! - azzal karon fogta a lányt, és elindult vele a park fái alatt.
Hasonló írások
Hozzászólások
Első Előző 12 Következő Utolsó
(17) Francisco
2005-08-14 18:33:40
Kedves Vick!
Az tetszik igazán a műveidben, így ebben is, hogy élet van bennük. Nem tudom meghatározni a forrását, hogy a szavak, a történet maga... talán a sorok között. Tetszik, ahogy bizonyos fokon Magadat is beleszövöd.
(16) Victoria*
2005-07-24 16:37:23
Az lenne csak a vicces;)
[hivatkozás: (15) Arikon 2005-07-24 16:25:37 ]
(15) Arikon
2005-07-24 16:25:37
Ha mindenképpen akarsz bonyodalmat, csináld, meg, hogy July legyen Maureen, csak évekkel később, hogy vissszautazott a múltba. :)
[válasz erre: 16 ]
(14) Lotus
2005-07-24 16:01:56
Victoria!:)
Nekem ez tetszik!:)) De Tőled nem is vártam rosszat!!:)
Nah, jó, azért néhány helyesírási hibát találtam:), de ezek nem olyan vészesek.:)
Mivel még bármi lehet, kíváncsian várom a folytatást...
(13) Tom55
2005-07-19 11:54:32
Nekem egyszerüen csak tetszett. Szerintem nem hasonlítható az itt felsorolt filmekre...

Azt azért remélem, hogy folytatod a történetet Victoria!

Üdv!
(12) Victoria*
2005-07-18 21:52:29
Jó kérdés. Fogalmam sincs, bár dolgozok a dolgon.
Mert ugyebár az eddigieknek sincs vége...
Még úgy ahogy ezt fogom befejezni.
[hivatkozás: (11) moon-sun 2005-07-18 13:33:54 ]
(11) moon-sun
2005-07-18 13:33:54
Ehez ismét csak gratulálni tudok....Amúgy minden hasonlit valamire valamilyen formában,szóval.......Mikr lezsnek még vámpiros irományaid????Gratulálok
[válasz erre: 12 ]
(10) Victoria*
2005-07-15 23:36:02
Na, jó, most értem haza.
1: Nem koppintottam sehonnan, ne is gondoljátok.
2: Nincs Harry Potter-mániám, most jövök Yorkból és ott láttam először, hogy megjelenik a következő kötet könyv.
3: Ritkán tv-zek.

Hasonlít, hasonlít, oké. De nincs vége.
(9) Vismajor
2005-07-15 16:59:17
Ő ez egy kicsit értelmetlen.Ha a csaj mindenre képes.akkor minek az iskola?Tehá ha plédául a támadási kéepségeit akarják meg edzeni akkor a csaj elengedi pl a tűzgömböt és arra gondol h érjen célba.Ha mindenre képes mér nem monjda magánka h tudjon mindent ahoz hogy uralkodhasson a képességein?amugy ezzen a rendszeres szöveggel engem a matrixra emlékeztet:)Amugy tetszik a történet,bár victoriátol nem számitottam rosszabbra!
(8) Seabiscuit
2005-07-14 21:00:48
Szerintem ez a történet inkább az x-men -re emlékeztet !!!!!!!!!
Első Előző 12 Következő Utolsó
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak