Én és a főnököm - Harmadik lélegzetvétel

„Istenem, hogy gondolhatja, hogy nem vagyok megelégedve vele? Még, hogy nem szimpatikus?” – Kristóf az ajtó mögött állt és hallott ezt-azt a beszélgetésből. Többek között hallott valami Tamásról. Kedve lett volna a földbe döngölni egy ilyen ütődött barmot, aki ennyire nem foglalkozik Szofival. „Bárcsak a helyébe lehetnék. Bárcsak én elégíthetném ki.” – gondolta magában. Nincs se éjjele, se nappala azóta, hogy a masszázsbokszban megpillantotta Szofi meztelen testét. Teljesen véletlenül nyitott rá a lányra, nem volt szándékos, csak eltévesztette a bokszot. A mellette lévő volt az övé. Persze úgy, hogy tudta, hogy alig néhány méterrel arrébb tőle egy ilyen csodás nő fekszik teljesen meztelenül, már nem élvezte annyira a masszázst. Pedig annyira igyekezett, hogy kitörölje az agyából a képet. De nem ment. Belevésődött. Ott állt előtte a legtökéletesebb női test, amit valaha is látott. Remek alak, telt, formás keblek, hosszú, vékony lábak, csodaszép barna bőr és hozzá az a bájos arc azokkal a csintalan szemekkel. Soha senki látványa nem volt rá ilyen hatással. Az a nő megbabonázta, teljesen megigézte, úgy kívánta, mint még soha senkit életében, beleértve a feleségét is. Ettől bűntudata lett és akkor tért vissza a valóságba. Levette a tekintetét a nőről és távozott. De aznapra álmatlan éjszakát okozott neki a lány, egyfolytában maga előtt látta a gyönyörű, kecses testet, ahogy az övéhez simul. Szerencsére később már lefoglalták az új munkahely okozta izgalmak. Hétfő reggelre már el is felejtette a titokzatos lányt, hiszen úgy gondolta, akkor látta életében először és utoljára is. A legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy ez a lány lesz az asszisztense! Mikor rápillantott, azonnal megismerte és a földbe gyökerezett a lába. Látta a lányon, hogy ő is felismerte és teljes kétségbeesés lett úrrá szegényen. Először arra gondolt, majd négyszemközt megbeszélik a dolgot, semmiképp nem az ügyvezető igazgató előtt, de aztán átgondolta és másképp döntött. Jobb, ha úgy tesz, mintha nem ismerte volna fel Szofit, így lesz rá valamennyi esély, hogy zavar nélkül tudjanak együtt dolgozni. Azt tudta, hogy saját magának nem lesz könnyű dolga, valószínűleg folyton ruha nélkül fogja látni Szofit. Szofi! Ismételgette magában éjjelente. Olyan gyönyörű és olyan kívánatos. Rettenetesen nehezére esett kordában tartania a vágyait, főleg a lány közelében. Ráadásul olyan bűntudata volt Bea miatt. Bea nem ezt érdemli. És a házasságuk sem. Hiszen éppen gyermeket terveznek. És bár a menetrendszerinti, babaközpontú szex nem való az ínyére és tudja, hogy Bea általában nem szereti az ő vérmérsékletét, de ő a felesége és szereti. Az első napok után már Kristóf is elhitte, hogy talán legyőzheti Szofi iránti vágyát és örült, amikor a munkakapcsolat kialakult. Nem sejtette, hogy még hetek múlva is kívánni fogja a lányt. Először nem akart elmenni a karácsonyi partira. Nem volt kedve hozzá. De otthon összevesztek Beával, mert akkor derült ki, hogy abban a hónapban is sikertelenül próbálkoztak. A veszekedés után jobbnak látta eltűnni otthonról, így inkább eljött a partira. Mikor meglátta Szofit a táncparketten, rögtön meg is bánta a döntését. Istenem, káprázatos volt! A mosolya, a mozdulatai, a ruhája, ahogy látni engedte a lány gyönyörű hátát… belesajdult az ágyéka az elfojtott vágyakozásba. Képtelen volt levenni a szemét Szofiról. Pedig tudhatta volna, ha nem lép le, bajba sodorja magát. És a baj meg is történt. Táncoltak és Szofi a karjaiban volt. Olyan közel volt hozzá. Érezte az illatát, látta a finoman remegő mellkast, érintette a bőrét. Megsimogatta! És úgy kívánta. Annyira kellett figyelnie, hogy ne húzza közel magához a lányt, megálljt kellett parancsolnia a vágyainak, mert a legszívesebben ott helyben letépne volna Szofiról a ruhát és… Úristen, nem gondolhat ilyenekre. Neki felesége van és Szofi az asszisztense! Eltökélte, amint vége a számnak, eltűnik, és ott és akkor megfogadta, hogy ezen túl mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa magától Szofit. Nem sejtette, hogy a lány ezt félreértheti, és azt gondolja, nem elégedett a munkájával. Nem akarta kihallgatni őket, csak éppen ki akart menni, ebédelni, de amikor a kabátját húzta magára, meghallotta, miről beszélgetnek a lányok és kíváncsi volt. Azt tudta, hogy Szofi kavar valakivel, de nem sejtette, hogy az az alak egy ekkorra nagy tetű. Valahol a szíve mélyén örült, mikor megtudta, hogy Szofi kidobta a pasast. Most pedig ott állt az ajtó mögött, hallgatózva, hogy mit mondhat még róla a lány, de már nem beszélgettek tovább, kihasználta a csendet és kilépett az ajtón. Köhécselve szólt Szofinak, hogy elmegy ebédelni. A lány csak bólintott. Pici félelem tükröződött a szemeiben. Kristóf úgy sajnálta. Semmi mást nem szeretett volna, csak tisztázni a dolgokat, leginkább saját magában. De egyelőre fogalma sem volt róla, hogy hogyan tudná leküzdeni ezt a marcangoló vágyat, amit Szofi iránt érzett.
Teltek a napok és Kristófban percről percre váltakozott a felesége miatt érzett bűntudat és a Szofi iránti vágy. Egyszer az egyik volt erősebb, másszor a másik. Szinte észre se vette, de a nagy igyekezetében, hogy ne kívánja Szofit és a feleségét boldoggá tegye, befelé forduló lett, marcona. Olyannyira, hogy Robi is észrevette és egy közös ebéd alkalmával szóvá is tette neki.
-          Ne haragudj, hogy megkérdezem, de nem vagy elégedett Szofi munkájával?
Kristóf zavarodottan törölte meg a száját a szalvétájával, majd köhintett egyet.
-          De igen. Elégedett vagyok.
-          Akkor miért bánsz vele olyan furcsán?
-          Furcsa lennék vele? – kérdezte. Tudta, mire gondol Robi.
-          Igen, ahhoz képest, hogy ő az asszisztensed, Lillával korrektebb vagy, pedig Lilla az én asszisztensem.
„Persze, hiszen Lillát nem látom magam előtt egész álló nap ruha nélkül… őt nem kívánom!” – gondolta magában Kristóf.
-          Nem szándékos. Javítani fogok rajta, ígérem.
Robi csak bólintott. Gyanús volt neki ez az egész, de igazából nem akart belefolyni ebbe az ügybe. Valójában semmi köze nincs hozzá, csak tegnap is és ma is épp tanúja volt annak, hogy Szofi milyen lelkesen próbált mutatni valami befejezett feladatot, Kristóf pedig szabályszerűen lehurrogta. De úgy látszik, Kristóf komolyan gondolta, hogy javít a viselkedésén, mert mikor visszaértek az irodába, Szofit kereste Lillán.
-          Szófia?
-          Az ügyfélszolgálatra ment, egy hibásan beszedett utánvét miatt. – válaszolt Lilla.
Kristóf válaszul bólintott. Letette a kabátját, majd az ügyfélszolgálatra indult. Azonban ott sem találta Szofit. Az egyik lány válaszolt neki, hogy a lencseraktár melletti öltözőbe ment, mert véletlenül magára öntötte a kávéját és ott hozza rendbe a ruháját. Kristóf megköszönte. Majd nyelt egy nagyot és elindult az öltöző fele. Egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy ne menjen oda, bocsánatot akart kérni Szofitól. Minél előbb. Nem akart bánatot okozni a lánynak. Ő csak nem akarta kívánni. Ahogy benyitott az öltözőbe, nem látott senkit, beljebb haladt és a belső helyiségben pillantotta meg Szofit, aki épp háttal állt neki… ing nélkül. Melltartóban volt és fehér ingjét a fény felé tartotta, hogy lássa, mennyire tudta kiszedni a foltot. Kristóf megbabonázva állt, gyönyörködve nézte Szofi hátát, finom ívét a gerincének, meztelen karjait. Talán túl hangos sóhaj hagyta el a száját, mert a lány hirtelen felé fordult és mikor megpillantotta őt, villámgyorsan maga elé kapta az ingjét. Kristóf abban a percben csatát vesztett. Agyából kiestek a gondolatok, nem volt képes koncentrálni, csak egy valami dübörgött a fejében: belepusztul, ha most nem… Sietve tette meg a lépéseket Szofi felé, tenyerét a lány tarkójára kulcsolta, és forró ajkait Szofi ajkaira nyomta. A következő pillanatban a finom, női ajkak engedelmesen szétnyíltak és Kristóf nyelve a szájába hatolt. A lendület akkorra volt, hogy egészen a falig hátráltak tőle. Mindketten beleremegtek, Kristóf olyan szenvedéllyel, olyan hévvel csókolta, hogy Szofiban azon nyomban feltámadt a vágy, a földre ejtve az ingjét, kétségbeesve kapaszkodott a férfiba. Kristóf végigsimította a háta vonalát, többet akart, jóval többet. Addig szerette volna csókolni Szofit, ameddig az már levegő után nem kiált, és simogatni szerette volna, megérinteni a testét, csókolni, becézni, beléhatolni… Akkor, mint akit nyakon öntöttek jeges vízzel, hirtelen ellökte a lánytól magát. Reszketve, fulladva néztek egymásra. Kristóf elfordult és a szájára szorította a tenyerét. „Mit tettem?” – kérdezgette magától. Most mitévő legyen? Félig Szofira nézett, látta, hogy a lány lehajol az ingjéért, felveszi, és magára ölti. Mikor az utolsó gomb is a helyén volt, Kristóf felé fordult és nagy nehezen kinyögött pár szót.
-          Sajnálom. Én… nem tudom, miért… Ne haragudjon. Én csak azért jöttem, mert bocsánatot akartam kérni a hűvös viselkedésemért.
Szofi egyre értetlenebbül nézett rá. Most mit mondhatna még neki? Erre nincsen megfelelő magyarázat! Úristen, hogy lehetett ilyen gyenge! De hát meglátta félig meztelenül azt a nőt, akiről hónapok óta fantáziál és… és különben is, Szofi viszonozta a csókját! Igen, viszonozta. És talán ugyanúgy kívánta a férfit, mint ahogyan ő is kívánta Szofit… Egy pillanatra elgondolkozott. Nem jöttek a szájára a szavak. Hirtelen azonban megszólalt Szofi.
-          Menjünk vissza dolgozni.
Majd elindult, ellépett Kristóf mellett és kiment az öltözőből. Kristóf zavarodottan nézett utána. Határozottan érezte, hogy elveszett. Eddig csak álmaiban élhette meg, milyen is lenne csókolni Szofit, de most, hogy tökéletesen tisztában van vele, milyen érzés, tudja, hogy elveszett. Még senki csókja nem váltott ki belőle ilyesmit, még senki nem kavarta fel így. Megrázta a fejét. Ezek után hogyan állhatna ellen a csábításnak?

„Megcsókolt. Megcsókolt. Megcsókolt.” – A szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem, menten kiugrik a mellkasomból. Mi történt? Mi vitte rá, hogy megcsókoljon? – kérdezgettem magamtól. És ahogy csókol… istenem, tökéletes… azonnal nedves lettem tőle. Miért csókolt meg? Hiszen az elmúlt hetekben olyan lehetetlenül viselkedett velem. Olyan tartózkodó, olyan hideg, olyan közömbös volt. Azt hittem, dühös rám valami miatt. De most… ahogyan csókolt, a legkevésbé sem volt közömbös. Lassan visszaértem az irodába. Gyorsan eldöntöttem, hogy semmit nem fogok mondani Lillának. Nem akartam neki elpletykálni a csókot, ki tudja, mi volt ez és most én sem vagyok tisztában magammal. Felkavart a csók. Túlságosan is. Az irodába érve sietve ültem le a székemre.
-          Na, megtalált a főnököd? – kérdezte Lilla.
-          Kicsoda? – kérdeztem vissza zavarodottan.
-          Hogyhogy kicsoda? Hát Kristóf? Körülbelül egy negyed órája volt itt, téged keresett, mondtam neki, hogy az ügyfélszolgálaton vagy. Megtalált? – nézett rám döbbenten Lilla.
-          Ja, igen. Persze, megtalált. – válaszoltam, majd észrevettem Kristófot. Elhallgattam, de Kristóf anélkül masírozott be az irodájába, hogy rám nézett volna.
Hát ennyi. – gondoltam. Mostantól újra a régi lesz. De vajon miért is kért tőlem bocsánatot? Nem értettem. Semmit sem értettem. Itt van ez a fickó. Pár hónapja ismerem csak, igaz a megismerkedésünk nem volt éppen szokványos, de hát erre csak én emlékszem, aztán kedves volt velem, de a karácsonyi parti óta olyan más lett. Megint csak felötlött bennem, mi van, ha Kristóf félrevezet engem és valójában pontosan jól tudja, ki vagyok. Újra elhessegettem a felvetést, akkor már szólt volna. Azt már tudnám. A nap hátralévő részében nem ment jól a munka. A gondolataim minduntalan elkalandoztak. Folyton Kristóf arcát láttam magam előtt, ahogy ott áll tőlem néhány méternyire és ugyanúgy néz rám, mint a masszázsbokszban. Láttam megvillanni a szeme sötétjét, újra az a fura tűz lángolt a tekintetében. Vágyat ébresztettem volna benne? Vajon kívánt engem? A cikázó gondolataimból Lilla térített magamhoz.
-          Nem végeztél még?
-          Tessék? – kérdeztem tőle.
-          Jesszus, mi van veled? Min bambulsz folyton?
-          Nem bambulok. – bizonygattam neki. – Még nem végeztem. Menj csak egyedül.
-          És van kedved este moziba menni? Ugye, nem akarsz pont ma egyedül hagyni? – nézett rám könyörögve.
-          Pont ma? Miről beszélsz? Mi van ma?
-          Jaj, hát ma van Valentin nap. Kérlek, ha már szinglik vagyunk, tartsunk össze.
-          Rendben. – mosolyogtam. És örültem is, hogy elfoglalom magam, legalább nem lesz alkalmam Kristóf csókján agyalni. – Menj csak haza, ha elindultam én is, felhívlak és megbeszéljük.
-          Oké. – vigyorgott Lilla, majd sarkon fordult és elment.
Rövidesen összepakoltam a cuccomat és kikapcsoltam a számítógépemet. Majd nagy levegőt vettem, felálltam és bekopogtam Kristófhoz.
-          Bejöhetek? – kérdeztem.
Kristóf az ablaknál állt és elgondolkozva kifelé bámult. Nem fordult meg, csak bólintott, hogy bemehetek. Besétáltam és megálltam az asztala mellett. Egy darabig csak néztem őt. Mozdulatlanul állt az üres belső ablakpárkány előtt és kifelé bámult. Akkor tűnt fel, hogy nem kapcsolta fel az irodai világítást, csupán az asztali lámpája és az utcai megvilágítás bocsájtott fényt a szobába. Végül megszólaltam.
-          Miért kért tőlem bocsánatot?
Kristóf sóhajtott, majd halkan megszólalt.
-          Azért, mert a viselkedésem arra utalhatott, hogy nem vagyok megelégedve a munkájával, pedig ez nem igaz. Elégedett vagyok. – még mindig mozdulatlanul állt.
-          Akkor hát? Miért viselkedik így velem?
-          Kérem, ne vegye magára!
-          Másokkal nem ilyen. – jegyeztem meg halkan. Kristóf sokáig nem válaszolt.
Közelebb léptem hozzá. Tennem kell egy próbát, talán kiugrasztom a nyulat a bokorból.
-          Néhány hónappal ezelőtt masszázsra vártam. Egy férfi véletlenül benyitott a bokszomba. Meztelen voltam. Teljesen meztelen.
Kristóf összeszorította a fogait. Még közelebb léptem hozzá.
-          Érdekes, de a férfi szakasztott olyan, mint ön. És az a férfi pontosan ugyanúgy nézett rám akkor, mint ahogyan ma ön az öltözőben.
Kristóf beleremegett a vágyba, nehezen préselte ki magából a szót.
-          Vagyis?
-          Vagyis semmi, csak érdekesnek találtam. – mondtam, majd sarkon fordultam. A nyúl nem fog kiugrani a bokorból. – Mára végeztem. Viszontlátásra!
-          Viszontlátásra! – búcsúzott, majd mikor az ajtóba értem, utánam kiáltott. – Szófia!
-          Igen? – fordultam vissza.
-          Mit látott a férfi szemében?
Egy pillanatig hallgattam, majd kiböktem:
-          Vágyat.
Meg sem várva Kristóf reakcióját kiléptem az irodából. Felvettem a kabátomat és hazaindultam.
Hétvége volt. Egyedül sétálgattam az egyik bevásárlóközpontban. Nem bírtam otthon lenni. Egyfolytában Kristóf járt az eszembe. Nem tudtam kiűzni a gondolatot a fejemből, hogy Kristóf volt, aki meztelenül látott anno. És természetesen a csókját sem bírtam kiverni a fejemből. A helyzet köztünk azóta sem változott sokat. Kristóf ugyan egy fokkal elviselhetőbb, jobban tudunk már együtt dolgozni, de a csók kínos emlékként vetül közénk. Látom, hogy amint a közelébe megyek, Kristóf feszengeni kezd. Szerettem volna rendezni a dolgot, de egy újabb beszélgetés nem volt jó ötlet, egyelőre. Kristóf került minden olyan alkalmat, amikor kettesben maradtunk volna. Így hát nem maradt más, mint a morfondírozás. De aznap már el kellett jönnöm otthonról, sok volt az agyalás már. Inkább shoppingoljunk! Betértem az egyik üzletbe. A ruhák között járkálva kiválogattam egy csomót, ami tetszett, majd a próbafülkék felé mentem. Bementem az egyikbe és levetkőzve próbálgatni kezdtem a ruhákat. Rövidesen azonban különös hang ütötte meg a fülemet. Mintha valaki pityergett volna. Pici hallgatózás után rádöbbentem, hogy a szomszéd próbafülkében sírdogál valaki. Gyorsan visszaöltöztem, a karomra dobáltam a ruhákat, majd kiléptem a fülkéből. Egyenesen a szomszéd fülkéhez léptem és halkan bekopogtam az ajtaján. Nem vártam meg a választ, benyitottam. Bent egy kedves, szőke lányt láttam, aki a padra roskadva törölte a könnyeit.
-          Szia. – köszöntem neki halkan, majd leguggoltam elé. – Megkérdezhetem, hogy miért sírsz?
A nő előbb megtörölte a szemét, majd zavarodottan elmosolyodott.
-          Semmiség. Tényleg. Ne haragudj.
-          Miért haragudnék? Nincs okom. – mosolyogtam rá kedvesen. Akkor vettem észre, hogy kismamaruhákat próbálgatott. – Jól vagy? – kérdeztem tőle hirtelen.
A tekintetemből látta, hogy mire gondoltam és megrázta a fejét.
-          Nem várok kisbabát, csak szeretnék… - nyögte ki és újból elsírta magát.
-          Ne sírj! – ültem mellé a padra. Átkaroltam a vállát. – Gyere, menjünk ki innen, jó? Visszatesszük ezeket a ruhákat és meghívlak egy kávéra, rendben?
-          Rendben. Köszönöm. – szipogott, majd hirtelen rám nézett. – Beának hívnak.
Elmosolyodtam és én is bemutatkoztam.
-          Szofi vagyok.
Majd szépen visszaakasztottunk minden ruhát és kilépve az üzletből, az egyik kávézó felé tereltem Beát. Leültünk. A pincér azonnal ott termett, miután rendeltünk, magunkra is hagyott bennünket.
-          Megnyugodtál egy kicsit? – kérdeztem.
-          Igen, köszönöm. – felelte Bea zavarodott mosollyal. – Most biztos azt hiszed, dilis vagyok.
-          Azért mert terhesruhákat próbáltál? Nem hiszem azt.
-          Tudod, a férjemmel már nagyon régóta próbálkozunk, de valamiért nem jön össze.
-          Orvosnál voltatok? – kérdeztem hirtelen, bár meg is bántam. Tapintatlan voltam kicsit.
-          Még nem. Az biztos, hogy a férjemnek semmi baja. Egyszer már teherbe ejtett valakit.
Furcsán nézhettem rá, mert rögtön korrigálta magát.
-          Nem, ne gondolj rosszra. Fiatal volt még, amikor teherbe esett a barátnője, el is jegyezték egymást és várták a kisbabát, de a lány autóbalesetet szenvedett a szüleivel és sajnos, mindenki meghalt. A baba is.
-          Oh, nagyon sajnálom.
Bea elhúzta a száját.
-          Én valami miatt nem tudok teherbe esni, de félek elmenni orvoshoz. Hátha olyan választ kapok, ami nem fog tetszeni.
-          Lehet csak túlságosan rágörcsöltél a témára. Ha lazábban kezelnéd, pikkpakk, összejönne.
-          Lehet, de sajnos, nem kezelhetem lazábban a dolgokat, mert úgy érzem, elveszíthetem a férjemet.
-          Biztos nem. – próbáltam vigasztalni.
-          De. Érzem. – újra könnyek szöktek a szemébe. – Néhány hónapja olyan furcsa velem, és Valentin napon pedig egyenesen elutasított.
-          Ezt hogy érted?
-          Romantikus vacsorával vártam, de ő nagyon mogorva volt, és este pedig fáradtságra hivatkozva visszautasította a közeledésemet.
-          Lehet, hogy tényleg csak fáradt volt.
A lány sokáig nem válaszolt, majd kibökte.
-          Ne haragudj, hogy ezt így a nyakadba zúdítottam.
-          Semmi gond. Én kérdeztem. De beszélhetünk másról is, ha gondolod.
Elmosolyodott és bele is fogott. Sokat beszélgettünk, jól esett a társasága. Pezsdítő volt megismerni valakit. A kávézás végén még telefonszámot is cseréltünk, és megbeszéltük, hogy máskor is találkozunk.
Teltek a napok. Lassan véget ért már a tél és érkezni látszódott a tavasz. Egyik reggel szokatlanul jó kedvem volt. Nagyon szép napsütéses reggelre ébredtem és ez feldobta a hangulatomat. Bekapcsoltam a rádiót, és dúdolgatva, énekelve készülődtem. A jókedvem a ruhaválasztásnál is dominált. Fehér – fekete businessruhát húztam, derekán vékony piros övvel, fekete magas sarkúval és piros kiegészítőkkel. Alig vártam, hogy az irodába érjek. Mostanság mindig nagyon vártam, hogy láthassam Kristófot. De Kristóf aznap későn jött be, mert tárgyalni voltak valahol. Csalódottan vettem tudomásul, hogy még csak rám sem nézett és köszönni is alig köszönt. A munkaidőnk lejárta után Lilla izgatottan fészkelődni kezdett. Ő már menni akart. Este randira ment.
-          Menj csak nyugodtan! Nekem még van egy-két dolgom.
Lilla rám hagyta és gyorsan összeszedve a cuccait, lelépett. Én pedig belemerültem a munkába. Olyannyira, hogy szinte észre se vettem, hogy már sötétedni kezdett. Bepillantottam Kristóf irodájába, láttam, hogy megint csak az asztali lámpája ég. Szépen lassan összeszedtem a holmimat, belenézve a púderes tükrömbe, rendbe hoztam a sminkemet és felfrissítettem magam. Majd felálltam és besétáltam Kristófhoz. Csak akkor pillantott fel, amikor meghallotta a hangomat.
-          Lassan bezárnak minket.
-          Szófia, miért nem ment még haza?
-          Valószínűleg azért, amiért még maga sem.
Azt kétlem. – gondolta Kristóf.
-          Volt még egy kis dolgom. – magyaráztam neki, amíg egészen az asztaláig nem értem.
Amint a közelébe értem, Kristóf hátradőlt a székében és eltolta magát az asztaltól.
-          Miért kerül? – kérdeztem hirtelen, miközben mellé álltam és az asztalának támaszkodtam.
-          Miből gondolja, hogy kerülöm?
-          Most is arrébb gurult a székével, amint a közelébe jöttem.
Kristóf nagyot sóhajtott és felállt a székéből, pakolászni kezdett az asztalán.
-          És ebből arra következtet, hogy félek magától?
-          Nem tudom. Fél tőlem? – kérdeztem.
-          Nem. – felelte röviden.
Felsóhajtottam és Kristóf és az asztal közé álltam.
-          Biztos? – szegeztem neki a kérdést.
Kristóf megingani látszott. Néhány centiméter választott el csak minket. Olyan közelinek éreztem akkor. Mi történik velem? Miért vagyok így felkavarva? Úgy vonz ez a férfi. Soha nem éreztem még ilyet. Magabiztosságot, erőt, határozottságot sugárzott magából. Sőt! Dominanciát. Férfi volt, pont olyan, amilyenre mindig is vágytam. Vajon milyen vele a szex? Beharaptam az alsó ajkamat és tovább fürkésztem Kristóf arcát, válaszokat kutattam a szemében. A szívem zakatolni kezdett, mély levegőt vettem, vele magamba szippantottam Kristóf parfümjét, lassan engedtem ki a levegőt, megborzongtam. Istenem, mi ez az érzés, mi ez a vágy? Hirtelen tettem fel a kérdést, talán nem is gondoltam végig előtte.
-          Miért csókolt meg?
Kristóf szeme sötét csillogással megvillant. Feldúlt lett, mint a kisgyerek, akin számon kérik, hogy kibontotta a karácsonyi ajándékát. A tekintete mélyen az enyémbe fúródott. Pontosan ugyanúgy nézett, mint a bokszban. A testemen apró remegéshullámok futottak végig. Kristóf vonzott magához, pedig tudtam, hogy nem tisztességes, amit művelek. Egész közel álltam Kristófhoz és ő most nem húzódott el. Koncentrált, teljes erejéből figyelt valamire, közben ajkai szétnyíltak és forró lehelete az arcomat cirógatta. Egy pillanatra lehunytam a szemem és felsóhajtottam. Elmondhatatlanul kívántam az előttem álló férfit. És akkor megvilágosodtam. Kívánom őt az első perc óta. Vonzódom hozzá, olyan erősen vonzódom, hogy az sem érdekel, hogy felesége van. Tudni akartam, ő is ezt érzi. Elöntött a forróság. Lassan a testéhez simultam. Felnyögött és megremegett.
-          Miért csókolt meg? – kérdeztem újra halkan, lázasan.
Kristóf lehunyta a szemét egy pillanatra, majd újra kinyitva az ajkaimra nézett. Hosszasan nézte őket, vágyódva, őrlődve, kínok közt. A lélegzete mélyebb lett és gyorsabb. Ajkai puhán tapadtak az ajkaimra. Feszült várakozással kivárt néhány másodpercet, mielőtt újra megcsókolt volna. A pilláim lecsukódtak és az ajkaim lágyan szétnyílottak. Kristóf túlfűtött érzékiséggel csókolt meg, éreztem, hogy a felszín alatt a legkevésbé sem ilyen visszafogott. Minden porcikámat bizsergés járta át. A nyelve behatolt a számba és én elvesztem. Abban a percben bármire hajlandó lettem volna ezzel a férfival. Szorosan simultam a testéhez, tenyereimet a mellkasára tettem, éreztem a szívverését és éreztem a vágyát. Kristóf tenyere a combomra tapadt, lassú kéjjel tolta feljebb és feljebb a kezét és vele együtt a szoknyámat. Mikor ujjai elérték és kitapintották a combfixem szegélyét, felnyögött és a húsomba markolva az asztalnak döntött, és megemelve az asztalra ültetett. Remegett minden végtagom és éreztem, hogy a tangám kényelmetlenül feszül a duzzadt szeméremajkaknak. Hirtelen olyan erősen szorított magához, hogy alig kaptam levegőt, kezei a tarkómra csúsztak. Ujjaimmal gombolni kezdtem az ingjét. Kristóf a hajamba markolt és hátrafeszítette a fejemet. Forró ajkaival az államra vándorolt és onnan tovább a nyakamra és a fülemhez. Majd hirtelen megállt. Ajkai finoman cirógatták a fülcimpámat. Próbált úrrá lenni a gyötrő vágyon, én pedig zihálva vettem tudomásul, hogy ennél több nem fog történni köztünk.
-          Nem tehetem. – súgta a fülembe.
Csak bólintani tudtam. Tisztában voltam vele, hogy nem a vágyon múlott. Elhúzódott tőlem, én pedig leszálltam az asztalról és megigazítottam a ruhámat. Kristóf begombolta az ingjét.
-          Elnézést kérek. – szólalt meg alig hallhatóan.
-          Én ugyanannyira hibás vagyok.
Rám nézett, hosszan, majd elkapta a tekintetét és azt javasolta, induljunk haza. Bólintottam, majd kimentem az asztalomhoz, felvettem a kabátomat és a lifthez indultam. Nem vártam meg Kristófot, nem akartam kísérteni a sorsot, jobb, ha ez most így marad.