Emlékek csendesen a sötét magányban...

Álmatlanul hánykolódom. Nem értem ezt az egészet, de most nem is akarom. Inkább csak becsukom a szemem, és hagyom, hogy az emlékek sodorjanak magukkal. És látom... Az estét, amikor megismertem és azt a pár szép hónapot, ami utána volt. Élesen, ahogy azt az estét is mikor a karjaimban fekszik, érzem az illatát, a melegét, a szemébe nézek, és már őrült vagyok, de ezúttal nem a szokásos szavakat suttogja, és nem tudok önfeledten elmerülni ebben a ködben... Most csak ilyeneket fog az agyam, hogy ennyi, vége és először nem is értem a képzeletem játszik velem, vagy a valóság, de aztán felfogom csak túlságosan fáj. Inkább ezt sem akarom most felfogni.

Ránt magával, szeretne még velem lenni, de nem engedek, még ha ennyi járna is nekem, most nem vagyok erre képes. Aztán már csak egy értelmetlennek tűnő játékot játszunk, ami tart (vagy tartott?) 3 hónapja... Amiről már nem tudom kinek jó és kinek nem... Neki mindenképp, mert amit szeretne, megteszem, én meg legalább adhatok valakinek, akit szeretek... Éles kép szakítja meg a gondolatmenetem... A kéjes mosoly, a karomat szorító kezek az élvezet az arcán, és a szavak a fülemben: Ez az kislány... Itt végem és ezt tudja ő is... A karjaimban fekszik, azt suttogja, szeret, de tudom csak a mámor borítja el az agyát és tudom hazugság hogy sosem lehet már az enyém mert nem akar visszajönni hozzám...

Felébredek. Rágyújtok egy cigire, elszívom és közben az érzelmek sodornak magukkal. A fejem verem a falba a délután miatt és nem értem mi volt ez az egész a kávézóban... Mikor végre fel tudok állni, és a tükör jön velem szembe, haragszom... De inkább csak magamra, úgy érzem, én tehetek erről... Az arcomon könnyek folynak,a kezemen vér és szilánkok a törött tükör darabjai a mosdóban pihennek véresen... De nem érdekel. Inkább újra visszatérek az álmaimhoz...

És mintha kívülállóként csöppennék az egészbe, látom magam. Látom, ahogy a székén ül, előtte térdelek, magához húz és csókol. A nyelve lágyan simogatja az enyémet, kényezteti az ajkaim, a keze valahol a tarkómnál cirógat már most tűzforró a bőröm, de tudom még semmi sem kezdődött el. Lassan egyre inkább magára húz, ölel, a kezeim valahol a hátán karmolgatják, a tarkójánál simogatják, az illata megőrjít teljesen. Érzem, nem maradhat viszonzatlanul, elhúzom a fejem, félresöpröm hosszú szőke haját, és a fülét veszem célba. Lágyan harapdálom a cimpáját, és nyalogatom, a nyelvemen halk sóhajok szakadnak fel belőle, tudom, hogy élvezi, a kezem is az ágyéka felé tereli. Mikor elérem a nyakát, lágyan megharapom, nyalogatom, közben simogatom is lentebb, nem bírja tovább, felemelkedik magához ránt, vadul megcsókol, majd az ágyára ránt. Nem enged, hátra dönt, lefogja a kezem, én mélyen a nyakamat, harapja, mikor már lassan beleőrülök az élvezetbe az illatába és a szemébe. Leállítom, kihámozom az ingéből, szinte letépem róla, valamivel fölöttem térdel, félmeztelen, csókolom a mellkasát, a hasát,kedvesen elidőzve a köldökénél miközben vetkőztet viszont. Kényeztetni akarom, de megint hátradönt és már a melleimmel foglalkozik.

Harapdálja, simogatja, halad a hasam felé, kedvesen megpuszilgatja a piercinget, ami csak azért van, mert neki tetszik, nadrág még rajtam, de nyelve már a derékvonala alatt simogat, itt végem van, megemelem a fejét és a hátára dobom talán kicsit erősen, de már megszokta. Mohón szinte állatiasan csókolom és harapom a nyakát, szívom a mellbimbóját, mire a fejem magához szorítja, halkan sóhajtozik, látom, hogy élvezi majd lassan haladok lefelé a hasán legyen csak őrjítő neki is ez a vágy. Majd kihámozom a nadrágjából és minden maradék cuccából, csodálom a mellettem fekvő meztelen férfitestet, ami csak arra vár, hogy végre befejezzem, amit elkezdtem. Visszatérek a hasa aljához, majd haladok lefelé, de nem sietek, a combjai belső oldalán kezdem, közben simogatom férfiasságát és lassan már az ajkaimmal kényeztetem. Ahogy a nyelvem hozzáér, megremeg és siettetne, de én türelmes vagyok, nem hajt a tatár sehová…

Finoman kényeztetem a nyelvemmel, az ajkaimmal, haladok lefelé kicsit a golyóit is, itt újra megremeg, aztán mire visszatérek, már kéri, hogy engedjem a torkomra, megteszem neki, majd még párszor, amíg egyszer csak a gerince ívbe feszül és elélvez. Elégedetten nézem a testet, ami most zihálva fekszik előttem, és csak mosolygok az egészen. Kedvesen mellé bújok, de már szakadna is ki a karjaimból viszonozni a kedvességem, de nem engedem.
Inkább nyugalomra intem, csókolgatom és hagyom őt pihenni, én ráérek...

Később már rángatja rólam a farmert, a keze simogat a bőröm forró alatta. Magamra rántom, csókolom, ahogy soha, mintha már nem is lenne más, mintha az életem függne tőle úgy ölelem. Érzem, hogy tüzel a teste, a vágya a régi, lassan fölé kerülök, és magamba engedem. Csodás az a pár pillanat, ahogy érzem, eggyé válik velem és egész testemben, de leginkább a lelkemben remegek tőle, hogy most az enyém lehet. Nem gondolok semmire csak szerelmünk táncára, ahogy lassan, majd egyre gyorsabban ringatózom rajta és látom a kéjes mosolyt, a tiszta élvezetet, érzem a karomat szorító kezeket, és hallom a hangokat: ez az kislány...

Az őrület, ami elborítja az agyam, már engem is irányít, egyre csak gyorsítom a tempót, jobb kezével két ujjal a csiklómmal játszik már nem sokáig bírom... Pillanatokon belül átjár a melegség, a gerincem megfeszül, és erőtlenül esek a karjaiba. Ölelem, szorítom magamhoz, szeretem mindennél jobban, s most is elmondom neki, ő meg simogat, azt mondja ő is.

Még inkább ölelem, érezni akarom, de felébredek és rájövök csak a hülye takaró van a kezemben, és Szabit már hiába keresem... Megint rám tör a felismerés és kövezem magam... Egy olcsó kis ribancot csináltam magamból, a kurváját csak mert szeretem... És megteszek neki bármit... Megint a könnyek és az érzések és a szavak három nappal ezelőttről. "Nekem az legutóbb szar volt... Minden átfutott az agyamon, mindenre tudtam koncentrálni, csak oda nem. Nincs értelme, nem akarom.". Én pedig nem tudom megérteni. Talán most nem is akarom. Azt sem, mit jelentenek az üzenetek a "hiányzol" meg ilyenek... Amiket nem nekem szántak. Most csak 2 dolog jár a fejemben. Az, hogy a vihar tombol, csavarja a fákat, az eső az ablakot veri, ő pedig messze van, és nem tudom hazaér-e épségben. És hogy miért ment el ma délután szó nélkül mellettem...? Nem jutok semmire. Szeretem talán ez az egyetlen vétkem... Ennyire...