Emlék

Sosem voltam az az igazán jó csaj, totál átlag, annak is közepes. Persze mindenem a helyén volt, semmi testi hiba, de inkább az a tenyeres-talpas forma, ami a múlt században faluhelyen még csak-csak kapós lehetett, de én nem a múlt században (azaz most már igen) és nem falun éltem. Apámmal ketten maradtunk kábé négyéves koromtól, anyám lelépett, ki tudja miért, attól kezdve hol volt "anyám", hol nem, attól függően, hogy apám éppen miféle nőt szedett össze.
Igazából semmi gondom nem volt ezzel, valahogy abban az időben semmi sem érdekelt, vagy kötött le, mintha csak úgy elment volna mellettem az idő és vele az élet történései.
A tanulás sem érdekelt, nem voltam különösebben buta, de a lányok közt én voltam a legrosszabb tanuló, de ez sem számított, nem mertek miatta igazán cikizni, mert évvesztes voltam a suliban, "nagyobb" voltam mindnél. Többször álltam a bukás szélén, de valahogy mindig sikerült átkerülnöm a következő osztályba, csak egyszer nem, akkor még nagyobb lett a korkülönbség az osztálytársaim és köztem. Így aztán igencsak nagylány lett belőlem, amikor végre az utolsó pótvizsgát (mi mást?!) is végre sikerrel vettem és végre törvényesen is befejeztem a sulit.
Ősz volt, szépen sütött még a nap és ahogy ballagtam hazafelé, arra gondoltam, hogy: mit fogok én ezután csinálni, hogy nem kell iskolába járnom? Továbbtanulásról nem is volt szó addig, mert apám -látva az eredményeimet- azt mondta, hogy majd akkor, ha végre tényleg végeztem az egyikkel. Végül is nem igazán érdekelt a dolog, örültem annak, hogy egy teherrel kevesebb és apám biztosan örülni fog, vagy legalább is nem lesz olyan morcos, mint sokszor szokott. Az is valami, mert igaz, hogy sosem fogott túl szigorúan és csak néha büntetett meg komolyabban, mégis, valahogy az utóbbi egy-két évben csak úgy voltunk egymás mellett, nem beszélgettünk, (bár ez nem is volt jellemző a kapcsolatunkra) még azt sem tudtam, hogy mit dolgozik. Ezt a semmilyen viszonyt én tudat alatt annak tudtam be, hogy egy ideje nem volt mostohaanyám és ösztönösen éreztem, hogy ez kihat az apám kedélyére.
De ezen sem törtem sokáig a fejem, mint semmin a világon, csak úgy éreztem, hogy ettől még jobb kedve is lehet az apámnak.
Egész jól bejött az érzésem, mert otthon a konyhaasztalnál ült és amikor odaadtam neki a bizonyítványom mondván, hogy: - végeztem!, akkor felállt és megölelt, puszikat nyomott az arcomra, aztán a kezébe fogta a kezeimet és azt mondta:
- Az én nagylányom! És most ünnepelni fogunk!
Mondta, hogy öltözzek csinosba, mert étterembe fogunk menni.
Nem sok variációját ismertem a csinosságnak, de az általános "ünneplő" ruhát vettem fel: fehér blúzt és sötét szoknyát, testszínű harisnyanadrágot és fekete cipőt: ez volt a suliban is a megkövetelt cucc, (no meg régebben az úttörőnyakkendő) így nem tartott sokáig az öltözés.
Az őszi naplementében karonfogva sétáltunk az étteremig és én úgy éreztem magam, mint még soha. Éreztem az apám felől áradó szeretetet és még valami olyan melegséget, mint amikor a Karácsonyt várja az ember tudván, hogy valami nagyon jó és szép dolgot kap ajándékba.
Az étterembe ugyan nem úgy vonultam be, mint egy hercegnő, de legalább úgy éreztem magam. Száraz Martinit ittunk, aztán minden menő cucc előfordult az asztalunkon, libamáj-izé Tokaji Aszúval, meg valamiféle bélszín amihez vörösbort adtak, de finom volt, a végén pedig egy csokis különlegesség, amihez a pincér szerint a portói volt a megfelelő ital, hát nem tudom, de olyan finomat még életemben nem ittam, mint az a portói. Igaz, hogy a végére teljesen más világba kerültem, mint ahonnét indult az este.
Beszélgetni nem igazán volt miről, az elénk tett dolgokat veséztük ki sorban, de valahogy megváltozott körülöttem a világ. Akkor még nem értettem, csak bujkált bennem az érzés, hogy az étteremből én NŐ-ként léptem ki.
Sötét este volt, lassan sétáltunk hazafelé, apámba karoltam, mert eléggé megártott a mindenféle szokatlan ital, meg az egész élmény, de ráadásul jó is volt érezni szorosan magam mellett. Nem a legrövidebb úton mentünk, hanem a házak között, nagy fák, kisebb parkok, játszóterek között, így visszagondolva állati romantikus lehetett volna, de akkoriban ez a szó nem jelentett számomra semmit. Én csak simán jól éreztem magam, bár be voltam csípve és néhol a sötétben azt sem láttam, hogy hová lépek. Apám érezte, hogy erősebben kapaszkodok belé. Aztán egy nagy fa alatt megállított és azt mondta.
- Figyelj, kicsim. Mától fogva semmiféle kötelezettséged nincsen, amit nem magadtól vállalsz. De amit vállalsz, azt kérlek, hogy vidd is véghez. Én mindenben melletted állok és minden vágyadat csak mondanod kell, ha az teljesíthető, hát úgy is lesz, mert nagyon szeretlek. Ugye tudod?
Szembe fordított magával és komolyan nézett rám. Én még ilyen szavakat soha nem hallottam tőle, nem is igazán jutottak el az agyamig, még az sem, hogy az apám emberként bánik velem, sőt gyakorlatilag felnőttként, csak egy soha nem érzett indulat szállt meg, amitől gombóc lett a torkomban és csak bólintani tudtam. Ekkor magához húzott, átkarolta a derekamat és símogatni kezdte a hátamat.
- Az én felnőtt kislányom! -súgta a fülembe- nagyon szeretlek!
Megcsókolta a nyakamat, aztán -egészen röviden- a számat is. Szinte csak úgy futólag, mintegy mellékesen, ha már arrafelé kószál a szájával.
Utána újból a szemembe nézett és halkan megkérdezte:
- Ugye? Az én nagykislányom vagy? - közben a hajamat símogatta.
Én teljesen odavoltam már mindentől, de úgy éreztem, hogy válaszolnom kell erre és halkan motyogtam, hogy:
- Igen, az vagyok.
Erre a számra hajolt és TÉNYLEG megcsókolt, úgy, hogy éreztem a nyelvét az ajkaimon. Tudtam, hogy az igazi csók nyelves, de még sohasem csináltam. Csak hagytam, hogy megtörténjen, érdekes volt és kellemes, egyáltalán nem zavart, hogy az apám csókol meg, hiszen szeret és én vagyok az ő nagykislánya...
Tovább indultunk a sötétben, de már nem karonfogva mentünk, hanem a derekamat karolta át, egészen magához húzva.  Nem szólt egyikünk sem, amíg csak a ház közelébe nem értünk.
Mielőtt kiértünk volna az utcai lámpák fényébe, újra megállított.
- Mielőtt hazaérünk, el kell mondanom valamit. -mondta és megpuszilta a számat, csak úgy mellékesen. - Ez a mai nap az én szándékaim szerint az ajándékozások napja. Ami eddig volt, az még nem az.
- De hát az étterem...-kezdtem volna, de közbevágott:
- Az csak a kezdet. Én szeretnélek megajándékozni téged és ha tetszik és elfogadod az ajándékot, azzal te is megajándékozol engem.
- Ezt nem értem. -mondtam, mert nekem akkor már a kétszerkettő is bonyolult lett volna.
- Meg fogod érteni -mondta- ha megkapod azt, amit neked vettem és ha tetszik, az lesz az én jutalmam.
Ez nekem túl bonyolult volt akkor, csak annyit fogtam fel belőle, hogy ajándék vár, így most én estem az apám nyakába és -totál ösztönösen- olyan nyelves csókot kapott tőlem, hogy a végén mindketten levegőért kapkodtunk.
- Szeretlek apuci! -nevettem rá és visszahúztam a kezét a derekamra: - menjünk, ajándékot akarok kapni!
A nappaliba mentünk, ott először leültetett, amíg kiment a konyhába.
Egy párás falú pezsgősüveggel tért vissza, halk pukkanással nyitotta és két pohárba töltött.
- Először is igyunk, mégpedig kettőnkre! -mondta és lehajtotta az italt.
Nekem nem sikerült mindjárt, mert teli volt buborékkal, marta a torkomat, de kétszerre sikerült eltüntetni a pohárból.
Ez még jobban emelte a kedvemet, TÉNYLEG nem éreztem még ilyen ÉLŐNEK magam soha.
Aztán a dohányzóasztal alá nyúlt és egy szépen csomagolt dobozt vett elő.
- Bontsd ki a szobádban és hozz döntést - mondta kissé színpadiasan, de éreztem, hogy ez valahogy nem vicc.
- Ez az ajándékom? -kérdeztem, de csak intett:
- Menj!
Totál izgatottan bontottam ki a dobozt és paff lettem egy pillanatra.
Sosem divatoztam, nem is nagyon gondolkodtam ilyesmin, de a dobozban levő cuccot még én is felismertem: az egyik legmenőbb fehérnemű-márka neve volt rajta. Egy melltartó és egy bugyi...
Mind a kettő vakítóan fehér és olyan finom, átlátszó anyagból, mintha csak egy erősebb téli leheletből szőtték volna.
Ezt most húzzam fel? -gondoltam, már amennyire gondolkodni tudtam a felfokozott érzelmi állapotomban- miért ne húznám? Ez egy ajándék, biztosan látni szeretné az apám, ha már megvette, meg aztán azt mondta, hogy ha elfogadom, azzal én is megajándékozom őt...
Nem sokat vacilláltam, ledobtam a ruháimat és felvettem az újat.
Csak egy nem túl nagy tükör volt a szobámban, -eddig az is elég volt, amennyit én néztem magam benne- afelé fordultam. Ha fehér sóhajba öltözöm, akkor sem lett volna különb a kinézetem. Akár semmit se húztam volna föl, csak sokkal érdekesebb annál.
Mindenem átlátszott a vékony anyagon, a mellbimbóim, a pinám szőre, minden.
De azzal együtt egy nagyon furcsa érzés kerített a hatalmába: Állati jól éreztem magam és azt akartam, hogy az apámnak tetsszen az, hogy én hogy nézek ki és reméltem, hogy tetszeni is fog, mert én most kimegyek és megmutatom, hogy az ajándék amit vett nekem, az nekem TÖKÉLETESEN MEGFELEL.
Kimentem.
Ott ült a fotelben és éppen teletöltötte a poharainkat. Aztán rám nézett, letette az üveget és lassan végignézett rajtam. Egyáltalán nem zavart, hogy szinte mezítelenül állok előtte, mert a szeméből olyan tetszés sugárzott, hogy azzal vasat lehetett volna olvasztani.
- Igen... -mondta végül -ez az én nagykislányom...
Odahozta a poharat és most én is egyslukkra ledöntöttem a pezsgőt, mert valahogy rettenetesen szomjas lettem.
- Gyere -mondta és odaállított a nappali falán levő nagy tükör elé, a hátam mögé állt és a vállamnál a hajamat babrálta, de a vállam felett engem nézett a tükörben, majd -szintén a tükrön keresztül- a szemembe nézett és azt mondta: - Csukd be a szemed -és egy fehér kendőt vett elő.
Én behunytam a szemem még mielőtt gondolhattam volna bármit is, ő pedig rákötötte a kendőt.
Mintha nem is a földön álltam volna, valahogy súlytalanná váltam, féltem is, hogy eldőlök, de éreztem őt a hátam mögött, így a félelmem azonnal a kíváncsiságba csapott át.
Egy nagyon halk kattanást hallottam, majd kisvártatva valami hideget éreztem a nyakamban a melleim fölött, majd némi szöszmötölés után a kendő lecsúszott a szememről...
Kinyitottam a szemem és az első pillantásom a tükörben az apám arcára esett, aki most nem a szemembe nézett, hanem valahová lejjebb...
- Jézusom! - egy olyan gyönyörű nyaklánc volt a nyakamban, hogy olyant még álmomban sem láttam. A vége egészen a melleim közé ért, rajta valami csillogó kő, egyszerűen nem találtam rá szavakat, de nem is kellett semmit mondanom, az apám leolvasott mindent az arcomról.
- Ugye, hogy illik hozzád? -kérdezte, de nem igazán várt választ, inkább élvezettel nézte, hogy mennyire tetszik nekem a lánc, a végén a kő, és ez az egész helyzet... - Megérdemled, mert az én gyönyörűségem vagy. -mondta és én nekidőltem, ahogy a hátam mögött állt, mert különben összecsúsztam volna.
Finoman igazgatta a nyakamban a láncot, először hátul, aztán a vállam felett átnyúlva babrált rajta, közben egyfolytában a tükörből szemezett velem.
- Nagyon jól áll -mondta, miközben az ujjai a lánc vonalán le-fel cirógatták a bőrömet, majd a melltartó vonalát követve körbecirógatta a melleimet is. - De így még igazibb lesz! -súgta a fülembe és egyszerűen kikapcsolta rajtam a melltartót, ami a lábam előtt a földre hullott.
Ott álltam egy szál bugyiban a nyakamban egy csodálatos lánccal, az apám pedig finoman símogatta a melleimet és ez engem egyáltalán nem zavart.
Hogy mi lett velem, nem tudom, de azt éreztem, hogy mindennek így kell történnie, mert én az apukám pici-nagylánya vagyok és imádom, ahogyan símogat...
Továbbra is a tükör előtt álltunk és ő már egészen természetesen babrálta a melleimet, meg-meg markolta, majd a bimbóimat izgatta, amik egészen hegyesek lettek és teljesen új érzéseket váltott ki belőlem.
- Ugye, hogy igaz, hogy a szép ékszer öltözteti az embert? -kérdezte tréfára váltva, mire én feléje fordultam és a nyakába kapaszkodva csókolni kezdtem, amit egyáltalán nem vett rossznéven, hanem erőteljesen viszonzott, miközben az egyik tenyerében a mellemet fogta, a másikkal pedig a fenekembe markolt.
De egy idő után gyengéden visszafordított a tükör felé és a fejemet hátrahúzva a fülembe súgta:
- Még egyszer csukd be a szemed.
Megint bekötötte a fehér kendővel és most már végképp nem tudtam, hogy mi fog következni, de hogy csak jó lehet ezek után, az BIZTOS!-gondoltam.
Azt éreztem, hogy megfogja a két kezem és felemeli, aztán mondta, hogy kulcsoljam össze a fejem mögött.
Megtettem, mert miért ne tettem volna?!
Még oda sem tudtam figyelni arra, hogy vajon mit is csinálhat, amikor a csípőm körül éreztem egy cirógatást, majd szinte azonnal le is vette a kendőt a szememről.
Csak a szám elé kaptam a kezemet, hogy ne törjön ki belőlem egy még olyanabb sikkantás, mint az előbb: a nyakamban levő lánc párja a derekamon volt, lazán, de olyan dögösen, mint egy háremhölgynek. Legalább is nekem ez jutott az eszembe amikor megláttam. A lánc két végének találkozásánál kábé hat-nyolc centi lelógó rész is volt és ennek a végén is ott fityegett egy ugyanolyan kő, mint a nyakláncon. Apám éppen ezt igazította el, hogy ne középen legyen, hanem az egyik oldal felé inkább, vagy egy tenyérnyivel.
Megbűvölve bámultam és felpillantva láttam, hogy ő is azt nézi és egyáltalán nem zavart, hogy a bugyim anyagán keresztül a pinám legutolsó szőrszálát is meg lehetett volna számolni az apám pedig ezeket a tájakat csodálja, sőt, bámulja, falja a szemével, mert én az ő pici-nagylánya vagyok és ő ajándékot adott nekem, olyant, amit nem kaptam még, de talán nem is sokan kapnak.
Teljesen elgyengültem és tök jó volt, hogy hátulról ott volt mögöttem, mert nekidőltem és hagytam, hogy most a csípőm körül babrálja a láncot, vártam, hogy erősebben is hozzám érjen, hogy éreztethessem vele, hogy NAGYON-NAGYON szeretem, hogy boldoggá tett, hogy... mit tudom én, csak tudatni vele, hogy nekem JÓÓÓÓ és legyen neki is...
A nyakamat és a vállaimat csőkolgatta, miközben a tükörben a pillantását a szemembe fúrta és a kezei a csípőmet, aztán pedig a hasamat simogatták.
- Tényleg tetszik? -kérdezte teljesen feleslegesen, hiszen úgy is tudta a választ, de folytatta: - Akkor is, ha... -elhúzta a kérdés befejezését, de közben az ujjai a bugyi szélét kezdték lehámozni a csípőmről, egyre lejjebb és lejjebb, míg végül fáradt rongyként lehullott a bokámig, a padlóig.
Megállt az idő, mindketten engem néztünk a tükörben, ahogy ruha nélkül aranyláncba öltözve állok...
Nem fordított maga felé, hanem elém térdelt és a hasamat, a csípőmet és a kezeimet kezdte csókolgatni.
Forró lehelete mindenhol perzselt, míg végül a combjaim találkozásánál állapodott meg, millió puszival árasztva el a vénuszdombomat.
A két kezemet odairányította, hogy ha akarom, hát akadályozzam meg a továbbiakat, de akkor én már nem azt akartam, hogy valami NE történjen meg, hanem azt, hogy MOST MINDEN történjen meg, ami csak történhet. Arról, hogy mi történhet, csak igen homályos elképzeléseim voltak, de az eddigiekre alapozva itt ma csak jó dolog következhet, hát akkor következzen!
Előretoltam a csípőmet és odahúztam a fejét, hogy még jobban forrósítsa fel a testemet a lehelete. Erre a jelzésre átkarolta a combjaimat és szinte az ölembe fúrta a fejét. Megremegtek a lábaim, erre felállt, minden erőlködés nélkül ölbe kapott és csak a hálószobában tett le az ágyra. Széttolta a combjaimat és ráhajolva a pinámra nyalni kezdett. Mondanom sem kell, hogy ilyent még nem éreztem. A nyelvének forró, lucskos vonaglása felfakasztotta az én nedveimet is és amikor a csiklómhoz ért, mintha villám vágott volna a gerincembe. Hosszan nyalt, majd felfelé kezdett haladni a testemen, míg a számhoz ért. Csatakos ölemet a kezével símogatta tovább, de bele nem nyúlt. A melleimet és a számat csókolta és én erősen visszacsókoltam.
Hogy róla mikor kerültek le a ruhái, azt máig nem tudom, csak arra emlékszem, hogy a kezemet odairányítja a farkához. Jól esett erősen megmarkolni és láttam rajta, hogy neki is jó. Kemény volt és forró, de nem tudtam mit kéne tennem vele. Nem sokáig hagyott kétségek között, mert fölém térdelt és a számhoz irányította, én pedig a legnagyobb készséggel vettem be, ameddig csak befért. Ha neki jó, az nekem is jó és úgy is volt, rendkívül izgatónak találtam, hogy én most faszt szopok. Nem tudom, hogy meddig bírta volna, nem hagyta sokáig szopni. Egy mozdulattal visszacsúszott a combjaim közé és újra nyalni kezdett, de éreztem, hogy már nem csak a pinámat nyalja, hanem egyre jobban közelít a fenekem felé. Újra csupa lucsok voltam és éreztem az ujjait először a puncim körül, majd a seggem körül matatni. Egyre erősebben nyalt és a nyalás ritmusára izgatta a seggem lukát a ujjaival. Aztán az egyiket be is tolta egy kicsit. Fura érzés volt, de jórészt elnyomta a pinám nyalásából adódó élvezet, aztán már különbséget sem tudtam tenni, hogy mi hol van, egyszerűen minden élvezetet okozott, amit csinált. Akkor hasra fordított, magához húzta a seggemet és én éreztem, hogy kezd belém hatolni. Nem volt jó először, mert elég vastag volt a farka, de mire félig bent volt, már másra terelte a figyelmemet, mert alám nyúlva tovább izgatta a csiklómat és ezután alig vettem észre, hogy már tövig bennem van. A puncim izgatásával adta meg a ritmust, ami egyre gyorsabb lett, míg egyszerre csak összedőlt a világ, görcsbe rándult az egész hasam, a pinám belül ritmikusan lüktetett, villám csapott belém, tudom is én, hogy hogy írjam le, de olyan jót éreztem, hogy majd elájultam belé és reszketett kezem-lábam. Csak nyöszörögni tudtam és éreztem, hogy az apám két nagy lökéssel forrót lövell a seggembe.
Hosszú percekkel később ahogy egymás mellett feküdtünk azt mondta:
- Nagyon nagy volt a kísértés, hogy mindenestől megtegyem...
- És miért nem?
- Mert arra nem voltál felkészülve. A szüzességedet ajándékozd annak, akiről úgy érzed, hogy kizárólag neki akarod adni, mert a legjobban szereted a világon!
- Azt hiszem értem. -hajoltam föléje és szájon csókoltam- És a dolgok állása szerint van esély rá, hogy megkapod...