Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Dr. Stephen P. St.John: Sajnálom, hoyg nem tette egyér...
2024-03-27 20:43
lalityi9346: Várom nagyon a folytatást!
2024-03-26 17:27
kaliban: Hát ez q..va gyenge, a helyesí...
2024-03-24 15:19
golyó56: Tetszett. Folytatás?
2024-03-22 11:42
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Ellenhősök

A műanyag pulton heverő halom bankó először csak vékony, fekete füstszálat enged, majd ahogy az ügyintéző ráfúj, a tűz erőre kap, és perc sem telik bele, rojtos szélű pernyeszemétté hamvasztja valamennyi milliót. A füstjelző vijjogni kezd, a plafon csapjaiból pedig szórt vízsugár tör elő.
Sikoltozás tör ki. Kapkodó alkalmazottak, ordító ügyfelek, tehetetlen biztonsági őr.

Negyed órára rá, a tűzoltóautók kék-piros fényei villogják be a zsúfolt teret, az egyre több helyről bevágódó rendőr kocsi, az ideges telefonálgatás pedig szárnyakat ad a suttogó szóbeszédnek: A bankot kirabolták.

A szerelmes pár összenevet csókolózás közben. Alakjukat lassan elnyeli az este.

***

Ezen a poros járdán végigsétálni nap és nap után olyan nekem, mint a fény szűntével elfogyó árnyék fájdalma lehet. A novemberi éjszaka hidege átfut a bőrömön, befurakszik az ingem alá, pimaszul fészkelődik, akár a gyermeki gondolatok között a kíváncsiság. Az én gyermeki gondolatim az utolsókat vergődik a felnőttkor mérgétől.
Az utcalámpák borittas fényében a mögöttem csúszó fekete folt túlnyúlik a testem formáján, én pedig mind ilyenkor megsürgetem a lépteimet, kos módjára leszegve a fejem, és azt kívánom, bár kivilágítatlan sötétben mennék.
Teljes sötétséget.
A teljes szürkeségből.

A rettenetes bérház pókrágta falai éppen olyan csorba vigaszt nyújtanak, mint azt a félfényben úszó poros utca tette. Napom legutálatosabb része, mikor tudatosul, hogy mindjárt hazaérek. A házmester öreg koponyáját beredőzi a bőr, a rajta kallódó egy-egy fehér szál sivatagi tájképet idéz, a köszönése a kavicsok közé szorult aszály rekedt sóhaja, én pedig a tőle megszáradt csontváz szerepében hallgatok.
Minden nap pontosan este tízre érek haza, kallantyúk és fogaskerekek hús-érzelem világában szolgálok, és az én napokra osztott létezésemre eddig, este tízig van szükség. Okosnak tűnik, aki kitalálta, erősnek, aki irányítja, de úgy sejtem elmúlása előtt rájön mindegyik, alkatrész volt, nem jobb, mint én, legfeljebb este nyolcig használva csak, nem tízig.
A nappali villanytalan feketét a zöld függöny festi meg kissé, a bábban váró lepke lát hasonlót, undorát csak a remény tartja féken, a napok visszaszámlálása, amíg ki nem kel, tarka-barka szárnyakkal parádézva a hazudós virágoknak.
TV. Tegnap azt mondta legyek egészséges, sármos, kellemes és gazdag.
Rádió. Tegnap azt mondta felrobbant valahol valami.
Internet. Tegnap megmagyarázta, mitől leszek vékony, szép, kellemes és gazdag, és kitért arra is miért robban fel valahol a valami.
Ezek a dolgok hárman az én összetett hernyó szemeim, ezek nélkül rossz helyre csúsznék-másznék, egészen biztosan. Korhadtában az este lassan összecsuklik alattam, a díványon alszom el, lábamon a bekötött cipőmmel. Bűzzel és egy kevéske harmattal álmodom.

*

Szárnyatépett lepke várakozik, hogy az elmúlás táncra kérje végre. A piros szirmú rózsa csak húsevő rovar álcája volt, a gáláns vacsorameghívás a szexuális segédeszköz csomagolópapírja. Az, hogy a lyuknak lelke van, senkit nem érdekel.
Magazinok. Vállvetve keseregnek, vigasztalják a lelkemet, de csak, mert pénzem van rájuk.
Barátnők. Vállvetve keseregnek, meggyőzve, hogy nem én vagyok a vesztes, ezzel is elejét véve, hogy ők, akik ugyanolyanok, mint én, szintén vesztesek lennének.
Internet. Megmagyarázza, miért vagyok sokkal jobb a barátnőimnél és miért ne higgyek a magazinoknak, mert azoknak csak a pénzem kell.
Lepkeszemeim, hogy magyarázzátok ezt az átkozott világot, ezt az árulást, mert én még mindig nem hittem el, helyettetek sem! A nyavalyás étterem idegen ország szagával, fényeivel hívogat, úgy nézem már, mint egy esküvőre betoppant temetőpap. A rózsa a földre hullik. Az esti hideget köszöntő utolsó szélforgás még belecsókol a nyakamba, reménytelen sálamat semmibe véve talpig átdiderget. A csizmám kopogása aratta utcafigyelmet a képemre írt életundor oltja ki. Kővé fásult az egykori dac, a szemeimből hiányoznak a harag szikrái, a szívem sót pumpál vér helyett, leszakadt arcomat csak az odaerősített smink és a lehűlő levegő tartja a helyén.

Az albérlet, ahová jóreménységem tarka éveiben költöztem egy pokoli téglaház harmadik emeletén van, lépcsőháza epeszagú sötét torok, a nyál fénye émelyeg a mozaikkal kirakott csúszós falakról, a barna lépcsők vizenyős pereméről. Kiráz a hideg tőle. Két kézzel csimpaszkodom a rideg korlátban, aligha bízva benne hogy megtart, ha megcsúszom.
Este tíz óra. Ahogy a megannyi zárnak megadom a kulcsokkal azt, amit, AZ tőlem nem kapott meg, fény gyullad emelettel alattam. Kósza ötlet jár át, hogy megnézzem ki az, aztán eszembe jut ma esti magányra tett fogadalmam, és lakásom zárdájába száműzöm magam. A kád gőzölgő vizében lassan felhígul az emlékezet, már a habokba vetett hajszárító gondolata sem mosolyogtat meg, ólmos beletörődés ringatja keserűmély álomba amúgy is eszköznek tartott testemet.
A tenger, amiben vég nélkül úszom, egyre északabbra kerül a félgömbön, körömnyi jégtáblácskák roppannak bele egy-egy karcsapásomba.

*

Ma íz ébreszt, hang helyett. A szám kesernyés, a septiben kapott tegnapi vacsora üledéke alvadt bele. A fogmosás nem a fogorvosért van, hanem a másnap reggelért.
Egy pillantás a tükörre és egy a hűtőre. A második polcról visszafintorgó barnult szélű rántott hús megfésüli zsíros, borbélyérett haját, a konvektorba dugja a mikrofon alakú villanyborotvát, majd párássá leheli az üveget, ne lássa milyen sármos és kellemes lesz, ha végzett.
Szeretnék én lenni a szükséges rossz, ahelyett hogy számomra lenne ez a fogmosás, ez a borotvasercegés.
„Ez a nap nagyon remek lesz nekem!” – döntöm el, és közlöm a fogkefe reklámsörtéjével.
Bár egy órával korábban keltem a kelleténél, a hálószobámtól csak egy inget kérek. Az ágyon sötétedő víztócsa látványa csak az ajtóhoz érve érik elég keménnyé, hogy elgondolkozzam rajta, miért is van ott. Hólyagossá ázott a mennyezet, helyenként még mindig öles cseppek gyürkőznek az elszakadással.
Ez a rohadt szomszéd műve!

Útban az iroda felé, azon gondolkozom, ha képregényben szerepelnék - és rákényszerítenék a rajzolóra, hogy főszereplőként - vajon mi lenne a dolgom.
Ezen a földön, ahol mindenki arra törekszik, hogy különleges legyen, népszerű, szép és kellemes, ahol mindenki a reklámvilág hőseit majmolja; ezen a novemberi, sápadt reggelen az a nyerő ötletem támadt, hogy igazi ellenhőssé válok. Olyanná edzem magam, aki jelenlétével is ellenszenvet fakaszt, akivel szemben felemelkednek, harcra kelnek és győzedelmeskednek. Aki igazán utálni való. Tulajdonképpen egy jól megformált, lélekgazdag ellenfél nélkül unalmas szappanoperává korcsosul bármilyen képregény.
És az első megmérettetésem a felső szomszéd gyalázatos megbüntetése lesz! A második talán, hogy kifosztok egy banktrezort.
Derűssé bontakozó álmodozásomat az oldalamba nyilalló éles fájdalom vágja el, amint egy hegyes könyék a bordáim közé mélyed. Aljas, gyáva támadás, mozdulatlanná szorított ellenfél ellen, tömeg takarásából. Nem! Csak a második dolgom lesz a szomszéd!

*

Dideregve ébredek, a fürdővíz jéghidegre hűlt, az úszás sem melegített át. Ha a felét nem pancsolom ki aludtomban, talán bele is fulladok. Hajszárítóval csitítgatom a bőrömön tüntető libabőröket, és törölközőkkel csavarom körbe magam. Meleg. Melegre van szükség, gyertyapislákolásra a mardosó éjszakában. Apaszerű karok ölelésére, dióbél szagú, brácsa mély szavakra, amik megnyugtató mesét dörmögnek a tüdőgyulladást szenvedett királylányról és a nem csak dugni akaró hercegről, aki nem hagyja faképnél aráját a randin.
Tizenhat égő gyertyaszál búsan mosolygó árnyjátéka a sárgára molesztált falakon. A konyha a lakás legrondább és legmelegebb szobája. Összegömbölyödve, takarópólyában is fázom, talán nem is kilötyköltem a vizet, hanem a bőröm szívta fel.
Semmi sem az Ön hibája. Csak nem készült még fel. Ezt látta tegnap a magazin.
Persze. Nem az én hibám, hogy elaludtam a kádban, csak még nem készültem fel rá. Még nem növesztettem zsírmirigyet a hátamra, kacsa módra, amivel védekezhetem a hideg víz ellen.
A gyertyalángok egyensúlyozása a vékony kanócon tovatűnő idillel tölti be a csúfos konyhát, az ujjaim kutatást indítanak a vágyott meleg után, és lassan lassan délen délen apránként, finoman meg is találják. Felfekszem az asztalra, önvezérelt áldozati oltárként a magányos gyönyörök vallásának, aminek, mint az Internet írta, egyre több a hívője a világban.
Ah.

Az égből nézve, minden angyal kíváncsi, mi olyan érdekes az emberek számára abban a szűk villamosban, hogy ennyi százan bele akarjanak zsúfolódni. A könnyező viasz, a puha gyönyör, mint egy másik élet dereng már csak, ahogy feszengek és tolakszom, a belülről is nagyon érdekes járműben. Egy hátamhoz nyomakodó férfi a korlátnak présel, még morog is hozzá, mintha ő tenne kényszerű szívességet, amiért megkínoz. Innen lentről nézve, minden ember kíváncsi, miért vagyunk olyan érdekesek az angyaloknak.
Fogcsikorgató méreg. Úgy öklelek hátra, ahogy csak satnya, többnyire gyermekáldásra teremtett erőmből kitelik.

*

A visszafojtott lélegzet éteri csendje. Hátunkat vetve egymásnak várunk a segédek jelére, hogy eldördülhessen a lövés. A bíró zöld lámpát villantva kinyitja az ajtót, hullámok mosnak ki a peronra és adnak végre levegőnyi dühöt, hogy rámorduljak az oldalamban billogként lángoló fájdalomra. Elég volt ebből az átkozott gépezetből! A fogaskerekek menthetetlenül összeütköznek, repedt fémhangot hallatva, és én ütésre emelt kezemmel lendülök hátra, időt sem hagyva a nyomorultnak, aki

*

Egy pillanatra villan csak belém, hogy most meg fog ütni. Mint a halálra magára, úgy nézek rá.
Ilyen sokáig tart ez tényleg, vagy a pillanat fagyott meg, fogva tartva a felém vágódó kezet?

*

aki egy nő. Lemerevedek, centivel állítva meg a csapást az arcától. Koporsófa barna szemei viharban kallódó őzikét idéznek, hirtelen nem tudom, ordasként, vagy szarvasbikaként jövök-e ebbe a képbe. Ez a legaljasabb mocsok a világon, tudta, hogy nem ütöm meg, a körülöttünk állók is tudják, ezért mernek rosszallóan hümmögni! Jövő héten már talán, ma még nem vagyok eléggé felkészült. Az első mégis az a rohadt szomszéd lesz.

*

Érzések tűntek tova fölöttem egész délelőtt. Az adrenalin multával megpróbálkozom dacosnak lenni, aztán keserűnek, az irodai robot unalmában mégis az éhség az egyedüli, ami tartósnak bizonyul. A lágyan hullámzó óramutatók szűrt árnyéka alatt, felsíró telefon vág végig megizzadt hátunkon és mi, rabszolgák kedvetlenül bár, de nagyobb igyekezettel húzzuk a piramis roppant kőtömbjeit. Elfecsérelt életünkért havi kártérítésben részesülünk.
- Mi volt tegnap a randin? – kérdezik mellettem, cserepes ajkakkal kapva a lélegzetért.
- Nem mentem el. – hazudom.
- Micsoda? Megőrültél? Egy ilyen kapást elengedni…
Különös fénykép gyötör, ma reggelről. Igazi düh forró viharát vészeltem át, nem olyat, mint a rabszolgahajcsáraim ál-félelmetes fenyegetőzése itt az irodában. Igazit. Ami tényleg maga alá akart teperni. Mindösszesen az öklére és a szemeire emlékszem. És a hátára, ahogy átvágott az ellenséges tömegen, meg nem inogva a dárdaként rádobált szitkoktól. Nekem tulajdonképpen csak ennyi kell. Ököl, ami megvéd. Szem, ami felmelegít. Hát, ami megtart.
Csak könyökölnöm kell érte, mint egy harcos páviánnak.
Milyen ellenszenves ember lehet. Amilyen félelmetes, olyannyira vonzó is.

Felhők vonulnak az égen, esőt ígérve estére. Az ablaküvegen át nézem a levelekbe kapaszkodó szél pátoszos játékát, a táj képe így a délután közeledtére egyre szűretlenebbül, társított érzelmek és lerakódott gondolatok szennye nélkül jut el a tudatomba. Az asztalon árválkodó üres kávéspohár az őt kitöltő forróság emlékén csüngve még mindig gőzt szuszog, reménytelenül és szerencsétlenül. Pedig mindenki tudja, hogy a mának kell élni.

*

A világ alkonyba borul, hamarabb, minthogy a nap lemenne. Zivatar előtti feszültség marcangolja a várost: dudaszó, kiáltozás, fékcsikorgás; az embereket pedig szalmaszálnyi gyávaság tartja csak féken, hogy felrúgják a mellettük állót. Mindjárt haza érek, korábban, mint bármikor.
Az első cseppek véletlen balesetet idézve pettyezik meg itt-ott a betont. Aztán a kószán elhúzó opálcsíkok összesűrűsödnek a szemem előtt, mire a kapualjba érek szürkekék függöny borul a sivár utcára. Bőrig ázva tűnődöm a csarnokban, vajon mondott-e már valaha mást is a vén gondnok nekem a köszönésen kívül. Meggyűrt ábrázatán keresztbe repedések futnak, a kettő legmélyebben fekete pontszeme csillog rám, olyan sűrű tudással, hogy félek mélyebben belenézni. Felmerül, hogy őköré építették ezt a bérházat, mert nem tudtak vele mit kezdeni.

*

A zene az egyetlen, amit ma este a lakásomban hajlandó vagyok bekapcsolni, mezítláb rajzolom a ritmusát a szőnyegbe, kócos jeleim egymásra rakott nyolcasokat idéznek. Kávéspohár lelkemben elmúlt nyarak lebarnult énképe gőzölög, mikor latinabb zenére táncolok latinabb földön. Hamar vége szakad. Persze, tudtam, hogy előbb utóbb dörömbölni kezd a fal, vagy valamelyik bekiabál az ajtón, arra hivatkozva, hogy nem tud aludni a gyereke, mikor én vagyok az, aki nem tudok aludni a gyerekétől. Mégis a rekedt csengőszó nem várt keservet fakaszt bennem. Túl hamar gyilkolták meg a zenés merengésem, hogy büntetlenül, tombolás nélkül tűrjem.
Feldúltan vágom ki az ajtót.
- Nem érdekel a kölyke!
Csuromvizes haja tincsekben lóg az arcába. Bottal megpiszkált kóbor kutya szeme csillog mögötte.
- Maga? – dörmögi véres hangon.
Ez nem az. Ez nem a zene miatt jött. Ez egy őrült. Ez meg akar ölni. Már megint.
- Ha reggel óta követ, csak hogy pofán vághasson, becsülöm a kitartását.
A szemébe röhögök. Félig nekem is szól, miért voltam olyan ostoba, hogy nem csak az ajtóláncon át néztem ki. Húznom kell az időt. A zene még szól, az ajtó tárva. Előbb utóbb kijön egy szomszéd és föltörli a vértócsámat.
Francba! Tényleg arra számítok, hogy segíteni fog valaki? Behunyom a szemem.
- Követte a fene! – a hangjából érezni remélem, hogy megingott. - Azért jöttem, mert maga miatt beázott a plafonom!
A szomszédban lakik. Valahogy egyszerre könnyebbülök meg, és válok még izgatottabbá. Nagyon szeretek a tűzzel játszani, a gyertyákon túlnőttem.

*

- Mi van? – förmedek rá ormótlanul. Öreg arca egy cseppet sem változik. Nem botránkozik meg, nem sóhajt fel. Egyedül a szája kezd el mozogni, meghajtva a köré gyűlt ráncokat.
- Maga. Mondja, hisz a varázslatban? Az illúzióban?
- Miről beszél?
- A szerelem varázslata. A boldogság illúziója. Minél inkább hisz benne, annál később illannak el.

Az ajtót egy barna hajú nő nyitja ki és feldúlt arccal, ostobaságot üvölt a képembe. Meghökkente a pillanat tört része alatt rám is átsugárzik, össze kell szednem az otthonom sérelmeit és megtámogatnom a reggeli bűnével, melyhez most már egy azon arc tartozik. Nagyon-nagyon szép nő. Én viszont képregények jégszívű főgonosza vagyok, egy házmester buta jóslattal a hátam mögött.

- Azt akarja, hogy kártérítést fizessek?
- Miután fölpucolta a szobámból a sarát.
- Fáradjon be. – áll félre ellenségesen. - Kér esetleg egy pohár Kemotoxot?
- Nem, köszönöm, majd iszom az ágyamról, ha megszomjaztam.
- Mielőtt végigtaperolná a lakásomat, a fürdőkádból folyt ki tegnap a víz!
- Ezt elsőre is tudtam, bűzlik tőle a szobám!
- Valószínűleg még sohasem volt ilyen illatos!
- Igen, eddig habbuborékok sem lógtak a plafonról!!

Harcunk tettlegesség híján ordítássá korlátozódik, úgy érzem rajta, mintha inkább élvezné, mintsem megrémülne tőlem. Egyre dühösebb leszek azon, hogy netán megkedvelem. Ostoba öreg, elültette a bogarat. A nappalijába oldalaz, a szőnyegén furcsa jelek rajzolata látszik. Nem kérdezem meg kihez szokott imádkozni.

A fal túloldalán idegen kezek dübörögnek, harci dobként diktálva egyre gyorsabb ritmust, mi pedig egyre közelebbről ordítjuk egymás képébe a szitkokat. Őzszeme ragadozóéként villámlik, a karjára szorítok és már nem is vágok vissza, csak hallgatom, ahogy tombol nekem. A dobok elhallgatnak. És aztán ő is.

Némán zihálva, mint a megkergetett állatok, nézzük egymást.

*

Ez egy bunkó, rohadt szemét. Úgy borulok az ajkaira, mintha a szomjhalálom múlna rajta, a karja szorítása nem enged, helyette a hátamra kulcsol, még jobban magához préselve. A levegő végleg elfogy a fejemből, kimelegedve, lihegve gyűjtök erőt a rövidke szünetben, amíg eltart magától. A látóhatár az arcáig rövidül. Ha megkérdezi mi volt ez, hazaküldöm, mert én sem tudom a választ. Aztán a hév, ami úgy felzaklatott a villamos peronján, válaszul most a blúzomat tépi le, anyagánál fogva magára ránt és újra a száján találom magam.
A még mindig vizes hajába túrok, irányítom az erejét, tűröm, hogy magasba emeljen, habzsoljon, majd könnyű tollpamacsként zuhanok az ágyra, ahová kénye szerint hajított. Tenger játszik így a nekiadott palackpostával. A beleírt üzenet: hol vagyok, ki vagyok, egyelőre nem érdekli.

*

Még mindig fűti belülről a düh, olyan hévvel csókol, fonja körém magát, hogy alig bírok vele. Szinte valamennyi ruháját két darabban szaggatom le róla, felmelegedett teste meztelen látványától fel tudnék robbanni. Telhetetlen ajkai, sikamlós nyelve kis híján végeznek velem, az ágyhoz kell szorítanom, hogy ne győzzön fölöttem. Széttárom a combjait és forró ölének szorítom a csípőm. Lábait rám kulcsolva tartja a vágtát, a hangja búgó, érthetetlen, sóhajai illatával együtt megtöltik a szobát, bőre ízébe belereszketnek az izmaim.

Ösztöneim felszínén csúszva, hamar eljutok az akaraton túli meredély széléhez, egyetlen céltól diktálva, elhagyatva bukok alá, és nyel el az önkéntelenség, megadva a kegyelemdöfést a gyönyörre hajszolt léleknek.
Újra és újra megfeszülök, ki tudja hányszor. Az alattam izzadó test néha érzem, választ reszket.

Csöndes szuszogás. A tekintetem körbejárja a szobát első élményként, de mellkasomra fújt meleg minduntalan visszatérít a rajtam heverő teste látványára. A haja eltakarja az arcát. A feneke fölött a csípőjén megizzadt bőre fénylik. Aztán első megmérettetésem kudarca lassan fészkelődni kezd, fölém tornászva magát. Talpával a lábszáramat simogatja, miközben beszél.

***

Új ügyfelet már nem engednek be, elmúlt öt óra. Aki még a pultnál áll, elintézi, ami kell, aztán megy Isten hírével. A fiatal biztonsági őr ezúttal csak félvállról terelgeti vissza a későn érkezőket, int búcsút az utolsó távozóknak. Figyelme a viruló mosolyú nőn csüng, aki teljes átéléssel mesél neki, kacéran meg-megérintve őt. Nevetnek.

- Hogy tetszik mondani, kérem? – a hosszúkás szemüveg mögül elkerekedett szemek rebbennek.
- Jól hallotta, kedves. Pakolja az asztalra az összeset, aztán gyújtsa meg! Csak semmi feltűnés! Sajnálom, ha az alakjára tett megjegyzésnek veszi, de teljesen kitakarja a kamerát, jelen esetben így csak ön és én tudjuk, hogy fegyverem van. Tegye, amit mondok és nem esik baja!
Hozzászólások
További hozzászólások »
lököttyúk ·
Szia!
Körözést adtam ki rád. Bár mutogattak nekem itt ezt-azt, örülnék, ha magadtól jelentkeznél.
(Igaz, hogy néha megőrültem tőled, de hiányzol. Vagy maga az őrület - nem tudom.)
Esetleg eljutottál kínába? Szólhattál volna, vannak páran, akiket üdvözölni akartam.
Whym ·

Manila ·
Szia Hazatérő!

Jelzem az ellenhőseid itthagytad.
Hiányoltalak énis, nyakba illatos virágkoszorú és végülis dejódolgod van:).
Whym ·
Kicsit amúgy partravetett hal érzésem van (aki már volt hal az tudja milyen az:) meg tovább-mehetnékem, (meg dejódolgom).

Most megnézem ki írt mit.

:flushed:

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A Tortenetek csapata új oldalt nyitott a lányokkal való szex randevúzáshoz: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: