Elhalasztott éjszaka

Lassan másfél éve már, hogy szakítottunk Petivel. Azóta ritkán találkoztunk, sőt kerültük egymást nekem még mindig fájt látom őt. Ha véletlenül összefutottunk egy szórakozóhelyen, akkor is köszönésen kívül más nem történt. Hét hónapja ismerkedtem Danival, őt választottam ki arra a célra, hogy az összetört szívem darabkáit megpróbálja összeszedni. Nagyon kedves, figyelmes srác, az ágyban is remekül kijövünk, mégis valami mindig hiányzott, talán az a búcsúeste, ami elmaradt.

Múlthéten éjszakás volt Dani, én pedig a haverokkal elmentem egy szórakozóhelyre. Legnagyobb meglepetésemre Peti is ott volt, ezzel az én estém meg volt lőve, bánatomban, és hogy leplezzem a rosszkedvűségem a többiek előtt egyre sűrűbben néztem a pohár fenekére. Egy óra körül nem bírtam tovább, hazavitettem magam az egyik sráccal. Mikor hazaértem az üres lakásba, valami sokkal nagyobb ürességet éreztem. Lezuhanyoztam, és felmentem a szobámba aludni. Épphogy félálomban voltam, mikor megcsörrent a telefonom. Peti hívott, és azt mondta, hogy beszélni szeretett volna velem, és kár, hogy nem volt rá alkalma. Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de mondtam, neki, hogy nincsenek itthon a szüleim, úgyhogy ugorjon át hozzánk, ha van kedve, és meg tudjuk beszélni, amit akart.

Húsz perc múlva megjelent a kocsi a házunk előtt, és leparkolt oda, ahova fél évig mindig. Ismerős érzés kerített hatalmába, az a vágy, amikor megláttam a kocsit, és alig bírtam ki, hogy felérjünk a szobámba. Kaput nyitottam neki, majd felmentünk. Szokatlan csend kerekedett mindketten ugyanarra gondoltunk, hogy neki most nem kellene itt lennie, és hogy nemsokára valami olyat teszünk, amit nem kellene. Rövid tőmondatokban beszéltünk egy semmit mondó témát, majd odahajolt, és megcsókolt. Elkapott a vágy valami ismeretlen hév, a tiltott bűn, a félrelépés mámorító vágya. Lassan kerültek le a ruhadarabok. Mi már nem tudtunk újat mutatni egymásnak. Megkérdezte, szedek e gyógyszert, de tudta, hogy igen. Majd nagyon lassan, mintha kínozni akarna, elkezdte csókolni a nyakam, centiről centire haladva a mellem irányába, jól tudta, hogy imádom ezt. Még emlékezett. Majd tovább haladt lefelé.

Mielőtt elérte volna célját megállt egy pillanatra, és a szemembe nézett. Gyilkos pillantás volt ez a lelkiismeretemnek, de nem tiltakoztam, majd elöntötte testemet a forróság. Megfontoltan, kimérten csinálta, csak csigázott, amíg már nem bírtam magammal, és felültem, elhúztam magamtól, és átfordultunk az ágyra. Még én is tudtam, hogy szeret mit, mitől jön izgalomba, így kicsit én is csak játszottam vele. Majd ráültem, a behatolás mindkettőnkből érzéki nyögést váltott ki. Elkezdtem lovagolni rajta. Láttam az arcán, hogy neki is ismerős a mozdulatsor. Felült, és a fülembe súgta, hogy azóta nem volt senkivel, ez tudtam, hogy mit jelent, nem sokára nyögött egy nagyot, és elment, jó szorosan hozzászorítottam magam. Majd leszálltam, és mellé feküdtem. Megcsókolt, és nem mondott semmit, csak megölelt. De ez többet mondott minden szónál.

Így feküdtünk egy darabig, majd lementünk zuhanyozni. Mindig imádtam vele zuhanyozni, mert tudtam, hogy az egyenlő a következő aktussal. Kiléptünk a fülképből, és letörölgettük egymást. Kimentünk a konyhába ásványvízért, de ez csak az indok volt tudtuk, hogy ott vár a tálalópult, és hívogat minket. Felültem, ő elémállt, és már sehol sem volt a kimértség, a megfontoltság, nekem esett, és kissé heves tempót diktált. Beleharaptam a vállába, és megkarmoltam a karját, amire később rájöttem, hogy nem volt jó ötlet, mert nyár lévén ujjatlan pólóba szokott járni. Hirtelen ütemet váltott, lassabb, ritmikusabb, éreztem, hogy közel a beteljesedés, hiszen én az előbb csak közreműködője voltam az ő gyönyörének. Megfeszült a testem, de az övé is. Kicsit még csókolóztunk, majd leszálltunk a tálalóról.

Felöltöztünk a szobámban. Hajnal volt már pirkadt. Lementünk a kocsihoz. A kapuban már nem csókolt meg, nem is lett volna szerencsés. Majd elhajtott. Bár a nap akkor kelt fel, rám akkor köszöntött csak az igazi sötétség, az éjjeli lepke rámborította hatalmas szárnyait, és nem volt menekvés. A szobámban jöttem rá, nem a búcsúéjszaka hiányzott, hanem ő maga, hiába van más, aki sok tekintetben jobb, mint Peti, nekem mégis csak ő kell. Gondolkodás közben szobám falai lassan rámborultak, és éreztem, hogy másodjára is összetörte a szivem. Másnap szakítottam Danival szegény azóta se tudja miért, de Petit azóta sem láttam, nem keressük egymást, pedig jó lenne, ő is olyan dacos, mint én. Lehet, hogy csak egy telefonon múlna, de mégsem tesszük meg…