EKSÖN (élőfilmszínházláz)

Reszketek és égek. Fáj a simogató kéz. Fáj a hideg valami az arcomnak. Ordítanék: - hagyjatok! – de nincs hozzá hangom. Lázam van.

Most amolyan nőiesen pofánrúgnám a háremet, ami körbevesz. Néhány töketlen, úgymond eunuch védelmedre kelne, de egyébként senkit nem érdekelne félökölnyi bánatod. Filling swords seem to be triggered by movement.
Pillanatnyilag semmi olyan nincs az életemben, amit egy adagolókanál köptető ne oldana fel, olyan izével…slejmmel. Node munkára fel!

- … kérem Róbert, ne tapizzon az asztal alatt, mikor felette is lehet! – pihegett az ügyeletes, vérvörös körmű nősárkány. Egyfejű.
Róbert büszkén villantotta rá cserébe megmaradt szemfogát. Vámpírok büszke ékét!

Az élőképes mozimban kocsányon lógó szemek, körben, az egyirányban vak ablakokra tapadnak. A szoba bíborba öltözik. Evelin, a nősárkány – szerep szerint, és mert illik rá, - széttárja egyelőre még neccharisnyás combjait. Serceg a szövet, ahogy Róbert nyalintja a lábközét. Állatias vágy szaglik a kanból, érzékkorbácsoló. Róbert amolyan izzadékony típus, sosem képes elfedni kanillatát semminemű testszaglító cucc.
A nézőket nézem, mint jó házigazda. Nézők, négyen, nem is rossz bevétel hétköznapra. Tiborc a kiskorú, kopogás nélkül ront rám, megeheti-e a kakasos nyalókát?
Ez a hátránya, ha az ember az otthonában nyit vállalkozást.
Egyeske a dobozában a hangszórókra tapad, nyomok rájuk a vezérlőből némi kakaót, nehogy panaszra legyen oka a műsor végén.
Evelin nyögdécsel, ahogy nyalva illik, és könyörög:
- Ó igen,... ó nem. Ó tépd már le, hogy érezzelek teljesen!

Ó, igen! Ó, nem! A nyalókára ráragadt a celofán. Míg vámpírom a harisnyával küzd, én a gyermeki nyalánkságot anticsomagolom. Egyikünknek sincs könnyű dolga. Nekem több fogam van, mint Róbertnek, azokkal tépem a cukorburkot, közben a forgatókönyvben módosítom a neccet, kínai import, könnyen téphető felixibilre. Látom a privát kamerákon, hogy a vendégek kéjes slicclehúzása némi fészkelődős rötyögésbe fullad, ahogy főhímhősöm többedszer rukkol neki a nő felszabadításának. Utasítom sárkányom, mikrófülhallgatón, kígyózza le magáról valahogy azt a vackot. Mivel tele a szám, mézes szavaimat félreérti, erotikusan húzd le helyett: erősen rúgd fejbe! – azért mégis túlzás, ekkora félrehallás, de kéjhölgyem gondolkodás nélkül megteszi. Róbertem a bal fülét fájlalva akkora pofont oszt ki álmai nőjének, hogy az, az asztalt is felborítva a sarokba hempereg. Viszont végre elszakadt a harisnya. Némi tanácstalanságot vélek felfedezni engem kutató pillantásaikban.
- Nagyon jó, folytassátok! – ez a mikrofonnak szól, - a kutyának ne adj belőle! – ez meg az elviharzó, immár édességgel felruházott kiskorúnak.

Odalent érzelmektől elborulva improvizatív szerepátformálás zajlik. Azaz tartják magukat a megbeszéltekhez, és fűszerezik a történtek indulatával.
Róbert helyreállítja a díszletet, az asztalt, melyen az akciónak folytatódni kell, dagadó fülét tapintva, ugyanolyan tárgyhoz illő kedvességgel, a lányt is odarántja. Evelin a díszletre hajol, kivillantva rövidke selyemruhája alól napbarnított popsiját, ezen mozdulat közben nem mulasztja el ágyékon döngölni lovagját. Rob ugyan végigcsókolja nyaktól fenékig a lányt, közben markolja a haját és minden puszika közben amolyan ritmusra megtépi. A nyögések totálisan élethűek. Finoman hallani ki csupán a jajt belőlük.
- Gyere már belém kedves herceg, ne veszítsünk el egyetlen percet, míg áll a pecked.
- A herceg én vagyok! – lép be a férfikatalógusból ollózott, drága pénzért felfogadott címlaphős.
Egon gyönyörű, szoborformává formált teste, szabályos kocka arca, szőke fürtjei, tökéletes kontrasztját képezik az immár nyilvánvalóan csúf Róbertnek.
Robotunk széthúzza a női gömböket, mutatva a célterületet:
- Gyere, jut itt hely mindkettőnknek!
Róbert civilizált, egyáltalán nem irigy.
Ekkor Evelin totális ájulatban a gyönyör(ű) hercegtől, ellenállhatatlan vágyat érez, hogy formás almácskáit megmutassa neki, és a törzsközönségnek.
A néződobozokban végre elindul a fitymacsattogtatás.

A két hím is vetkőzni kezd, nem véletlen ez a csúf és szép szerep. Egon kisebbségi komplexust válthatna ki a publikumból, de amint a férfiékére fény derül – gombom van rá, derüljön, a reflektoré – ez menten elmúlik.
Természetesen Evelin a felkínált lőcsök közül ráccuppan a hercegére, úgy tűnik mély a torka, mert hasig beszippantja, és tényleg… a jó kislány cumizik, a pocak a cucli karimája, olyan jelentéktelen maga a cumi. De ez nem számít, a férfi, mint néző, vizuális típus, mindegyik magáénak érzi Egon nyeletlen lakomáját. Dobozlakóim elégedettek. Csakúgy, mint a herceg. Ezalatt a látszólag hanyagolt Csúf, finoman olajozott kézzel alagutakat fúr. Ügyel a higiéniára, jobbal punci, ballal popsi ujjazás, csókos cuppanás, akár a munkadarab felső végén.

Minden remekül alakul, kislattyogok berántani a bablevest, elejtek egy-két nevelő szót a családi körnek. Úgymint a kutya ne egyen a sütőből, a férfiembereknek lehetne annyi eszük, hogy nyerni hagyják autóversenyben a legkisebb férfit. Mert igaz, hogy még gyerek, de nemileg hozzájuk hasonló, s mint ilyen, nem állja a verést, sem a vereséget.
- A gumicukor nem kaja! – fröcskölöm a bölcsességet. Az apraja még bölcsebben felel: - És ha késsel-villával eszem?
Feladom, megmutatom hova dugtam még édességet.
Opsz, dugás! Sietek vissza, nehogy a kezdő szereplő a lényeget el…

És tényleg! Egon, a társulat új tagja, úgy döntött a Róbert által kikövezett utat felavatja. Néhány perce követhették el a helycserét. Evi már-már transzban fel sem fogja, hogy Rob farkát nyalja, mert alulról a herceg ostromolja. Node, Evelin szép, méretesen gömbölyű feneke még a lyuk előtt elnyeli az Adonisz csöppnyi rúdját. Ez érzésnek nőként csodás, az éppen elérlek, ingerellek, elveszítelek, ... látványnak viszont paródikus. Szereplőim pedig látványpékségben sülnek kívánatosra. Nem kóstolni, néznivalók. Átrendezem a képet, sínre helyezem az alagutat kereső vonatokat, és máris zakatolhatnak tovább. Róbert hevesen lökdösi a nőt, végre fotóképes módon siklik egy férfiszerv fényesre vakszolva a kéjesen pulzáló hüvelyben, ezen tempót tehetetlenül adja át szájjal a hableány (habzó szájjal) Adonisznak, aki immár csak élvezi a munkátlan gyönyört. Ebbe tehető némi művészi fíling, úgyismint az Úr szórakozva lenéz az Ő országából a szerelmeskedőkre és kedvét leli benne. Szép, és magasztos, de használhatatlan, mégis élvezi.
De még hogy! Az eredmény több köbcenti. Evelin inkább sós, mint édesszájú, amilyen elánnal a nedűt hörpöli.
Piciny sikkantással jelzi a csúcsközelt, heves lihegéssel tornázik kicsit saját ritmust érte, majd miután megérte megvetően pislant a hátára ürítő Róbertre.
Vége.

Lámpa ki, függöny le. Vendégek udvarias kivárása az előtérben. Lihegéstől kiszáradt szájaknak itóka, bátorító szörpök alkohollal hazatéréshez. Esetleg fehérjepótlásnak tojásosszendvics. Egy ingyenjegy az ÁNTSZ-ellenőrnek, aki a guminélküliségre rábólint, látva a friss, negatív nemiaktus zöldre vált teszteket.
Egy munkanap már megint. Semmiség, olyan, mint a többi. Ha majd sok pénzt összegyűjtöttem, ismét a diplomáimból fogok megélni. Ez a terv hajt nap, mint nap, hogy elvégezzem magothajtó munkámat.

Nocsak, más a világ láztalan.
Ébren.
Vagy mégsem...