Éjszaka

Most csendben fekszem melletted. Kézfejem az oldaladon pihen, s tenyeredben a fejed hallgatja véred lágy duruzsolását. Végigsimítok bőrödön, és eltűnődök rajta, hogy vajon kettőnkről álmodsz-e oly mézédest, hogy ajkad szélén apró nyálcseppen csillan meg a ragyogó holdvilág?

Érintésem nyomán pihéid feszülten megemelkednek, és a maradék paplant is megfosztod tőlem. Közelebb húzódom, és bár nem látod, apró állat módjára, könyörgő tekintettel, szuszogva bújok, simulok gyengéden meztelen testedhez. Az érzéstől most én borzongok meg. Próbálok egy keveset visszaszerezni a dunnából, hogy legalább úgy-ahogy betakarózhassak.

Egyszerre lopva ajakon csókolsz. Úgy tűnik, mégiscsak fölébredtél. Bocsánatot kérek, te pedig átkarolsz, és - ezúttal buján, kéjes szenvedéllyel - kutatsz nyelvem után a sajátoddal. Mikor egymásra találnak, játékos táncba kezdenek. Gyengéden megtámasztom a nyakad: még, kérlek, ne hagyjuk abba... Szeretnélek megérinteni, szeretnélek boldoggá tenni, látni a hálától csillogó tekinteted, ami számomra mindennél többet ér - az, hogy boldoggá tehettelek, az, hogy mindvégig hozzám törleszkedsz, és akár karmolva követelsz magadnak...

Megtaszítod a vállam, és a hátamra tessékelsz. Ajkunk elválik. Fölém hengeredsz, és mélyen a szemembe nézel. Én végigcirógatom gerinced szabaddá vált kezeimmel. Mély levegőt veszel, és lassan - nagyon lassan - kileheled. Érzem rajta a fogkrém halovány illatát. Egyik kezem fenekedre vándorol, te pedig újabb csókkal pecsételed meg az éjszakát, hogy a hajnal hozzon reánk álmot, mint a holtakra, s lidércekre...