Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Dr. Stephen P. St.John: Sajnálom, hoyg nem tette egyér...
2024-03-27 20:43
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Éjszaka egy halott asszony ágyában 14: Szaloncukorpapír (1944. d

A levél és a kép mellett egy kisimított szaloncukorpapír. Giccses kép: régi Karácsonyok emléke, gyertyafény, család, béke, szeretet, csend…
A kiugrási kísérlet szinte észrevétlenül zajlott le a faluban. A német tisztek ebédre hívták a magyarokat, mintha kicsiben megpróbálták volna Mihály király ebédjét lemásolni, elzárták őket az embereiktől, hogy ne tudjanak nekik parancsokat adni, amikor elhangzik a proklamáció. A saját katonáikat viszont készültségbe helyezték, nehogy bárkinek eszébe is jusson bármi… Rövid volt a remény ideje, pár óra csak, akkor is csak csendben, az otthon biztos falai között. Aztán a rádióban megszólalt a nyilas bemondó, a németek barátságosan elengedték a magyarokat és másnap megpróbáltak úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Csak új esküket kellett letenni, új emberekre, új zászlót kifüggeszteni, a régi megszólítások helyett újakat használni. A háború maradt, sőt egyre jobban közeledett.
Eljött Szent Miklós napja, az első Kata életében, amikor hivatalosan nem a Kormányzó Úr neve napjáról emlékeztek meg. Már nem volt hivatalos ünnepség, már az új nemzetvezető járta az országot, mégis, otthon, zárt ajtók mögött titokban búsultak össze a poharak, s még azok is, akik korábban csak lázadoztak a király nélküli királyság ellen, akik panaszkodtak az öreg tengerészre és szidták, most az egészségére és a visszatértére koccintottak, miközben lelkük mélyén érezték, hogy az a világ már haláltáncát járja.
Kata lefektette a kis Ferit és varrni kezdett. A kisfiú nehezen aludt el, izgatottan várta, mit hoz neki a Mikulás. Háborús idők voltak, Kata sem tudott mást adni, mint egy kis házi szaloncukrot, kis előzetest a karácsony estiből. Sokat nevetett kislánykorában az édesanyján, miért simítja ki mindig a csoki papírt és rakja el végtelen számú dobozainak egyikébe; most mégis jól jöttek ezek. Este, az ima után kirakták az ablakba a cipőcskéket, s most hogy elaludt a kis legény, már éppen készült belecsempészni a cukorkákat, amikor megszólalt a hang. A hang, amit eddig számtalanszor hallott a gyakorlatokon.
Megkezdték Istenadta bombázását. Később csak szaggatott emlékérzéseket tudott felidézni. Ahogy a takaróval együtt felkapja a kisfiút. Ahogy magukra terítette a kabátot. Félig belebújt a cipőjébe, idegességében a másik sehogy sem jött a lábára, így félig papucsban, félig cipőben rohant végig az utcán, fel a hegyoldalba, az óvóhelyeknek kinevezett borospincébe. A LÉGÓ*-gyakorlatokon már számtalanszor bejárták az utat, mindenkinek tudnia kellett, hova megy, mit kell magával vinnie. Még soha nem volt ennyire messze. Nem hallott semmi hangot, csak a saját zihálását. Furcsa fények festették be az elsötétített utcákat.
Végre célhoz ért és beesett az ajtón. A többiek látták, hogy gyerekkel van, kényelmes helyet szorítottak neki, a lehetőségekhez mérten.
- Anyu, mit csinálunk itt?
- Csitt, el kellett szöknünk otthonról, mert különben nem jön a Mikulás és nem kapsz ajándékot. Azoknak a kisfiúknak, akiket otthon talál, nem hoz semmit sem.
Ebben a pillanatban robbanás hallatszott, a pince megremegett és mindenki elhallgatott. Buta az ember: nem először rengett a föld a faluban, a bányában rendszeresen robbantottak, mégis, most mintha az apokalipszis lovasai vágtáztak volna felettük. Mindenki dermedt csöndben ült, csak a kis Feri nevetett fel:
- Jön már, hallom is a Mikulás bácsi lépteit! – Kata elfelejtett mindent, a bombázást, az eltűnt, talán halott férjét és ő is tiszta szívből nevetett. Mikor végre kiszabadultak, örömmel látták, a falu szinte érintetlen volt: a bombák többsége a bányára hullt, úgy látszik, jól működött a felderítés, jól mérték be az ottani ütegeket. Még az ablakok sem törtek be. És ott volt a cipőcskében a szaloncukor.
Még soha nem volt olyan fekete az Advent, mint 44-ben. Egyre több időt töltöttek az óvóhelyen, egyre többen jártak rorátéra**, még a férfiak is, egyre több házat találtak el véletlenül a túlparti tüzérek. Mert a túlparton egyre jobban felfejlődtek a támadó erők, hiába harsogta a nyilas propaganda, hogy soha nem törnek át, hogy soha nem foglalják el… Mert ha már az állam lassan szét is esett, a propaganda tökéletesen működött, a kávéházban rendíthetetlenül vetítették a Hungarista Híradókat.
Az új filmhíradó elején már nem a visszatérő részeket mutatták, hanem határok nélkül a Kárpát-medencét, amire a nyilaskereszt fenyegető árnyéka vetült.

„A szálló röpcédula, az elhangzott szó mind-mind egyet mond: halálig teljesítsd kötelességedet magyar!”
„A bolsevisták által elpusztított egyik községet visszafoglaltuk. Harcunkat a végső győzelemig folytatjuk.”
„Nem vagyunk egyedül, nem vagyunk vezetés nélkül, mert ott halad előttünk az ország első munkása, Szálasi Ferenc.”
„Honvédeink változatlan küzdőszellemmel hárítják el az ellenség támadásait.”

Az utolsó filmhíradó utolsó képein mosolygó gyerekek tanulták a páncélrém kezelését.

„A magyar ifjúság lelkesen követte a honvédelmi miniszter felhívását és nagy számban jelentkezett a harci bevetésre. Ezért fogunk győzni!”


Kata ordítani szeretett volna: nem elég, hogy a férfiak megnyomorodtak, meghaltak, eltűntek, most még a gyerekeket is a húsdarálóba küldik? Látta a képeket, hogy milyen volt az az oroszoktól visszafoglalt falu: halál, pusztulás, romok – mégis azt kívánta, hogy bárcsak ők is lennének túl, hadd legyen vége! Hadd legyenek túl ezen és azon a borzalmon és hadd kezdjék el újra az életet. Ha nem is a normálist, de legalább valamilyet, ahogyan lehet.
Mindenki szótlanul nézte a pergő képet és tudták: vesztettek.
Mindennel együtt és minden ellenére Kata elhatározta, hogy a Karácsonyuk „békebeli” lesz. Szerencsére a magyar és a német csapatok keveset rekviráltak a faluban, ha nem is voltak bőviben mindennek a jegyrendszer miatt, de igazán szűkölködniük sem kellett. Azt a néhány katonát, akiket a faluban szállásoltak el, szeretettel vendégül látták, de közben gödröket ástak, az állatoknak rejtett istállókat csináltak. Mert hiába hittek hivatalból a „végső győzelemben”, már túl közel voltak az oroszok, s annyit már tudtak, ahová egyszer beteszik a lábukat, ott még fű sem marad.
Kata napokkal előbb hozzákezdett a sütés-főzéshez, a nagyapó a fészerben már hetek óta játékokat farigcsált. 24-én délelőtt elcsendesült az ágyúzás, mintha a világ egy pillanatra békét kötött volna önmagával. A faluban mégsem tudtak ennek örülni; a rossz előérzet, mint ólmos köd ülte meg Istenadtát. Senki sem mert hinni abban, hogy a harcolók karácsonyi békét kötöttek volna.
Kata a kisfiúval felment délután a templomba, mintha egy normális Szentestét várnának. Egy kis betlehemes játék, áldás, pár jó szó… Iszonyatosan éhezte ezeket a szertartásokat. És közben arra gondolt, hogy mikor volt az utolsó olyan Karácsonyuk, talán még 41-ben, amikor mindannyian együtt voltak és háromfele vághatták az almát. Egy a férjének, egy neki és egy a kisfiúnak, aki inkább csak játszott vele, majszolta, meg nem ette. Hogy egész évben emlékezzenek arra, hogy összetartoznak és következő Karácsonykor újra együtt legyenek. Három éve nem volt közös Szentestéjük. De Kata tudta, hogy az almát most is háromfelé fogja vágni és jövőre is, de jövőre már Ő is otthon lesz. Nem lehet másképp. Most már nem tarthat soká, jönnek a bolsevikok, de ezen túl kell esni, mint egy kellemetlen betegségen és akkor minden olyan lesz… Néha már maga is unta, annyiszor mondta el, mint egy szent imát. „Jövőre hármasban...”: ahogy a zsidók mondogatják az ő Húsvétjukon: „Jövőre Jeruzsálemben”. De Kata nem akarta, hogy az ő várakozása is olyan hiábavaló legyen, mint az övék.
Amikor kilépett a templomkapun, az öregasszonyok izgatottan tárgyaltak. Ebéd után elindultak a bányához, hogy a honvédeknek egy kis finomságot vigyenek Szentestére. Épp elkezdtek falatozni, amikor megjött a hír: Szentandrásnál áttörték a védelmi vonalakat, az ettől északra eső állásokat azonnal ki kell üríteni. Mindent eldobtak, ott maradt a finom estebéd, az ágyú, amit alig tudtak felvontatni az ökrökkel, rohantak a kocsikhoz és elmenekültek, hogy még el tudják érni a saját főerőket. Még arra sem volt idő, hogy felrobbantsák az állásaikat, úgy menekültek. Jönnek az oroszok!
Mindenki tudta, hogy el fog érkezni ez a pillanat, most mégis megnehezedett a lélek. Lázas készülődés kezdődött a faluban; amit még nem rejtettek el, elrejtették, a fiatal lányokat biztos helyre menekítették. Az egyetlen örömük az volt, hogy a nyilaskeresztes zászlókat végre levehették és elégették, igaz a helyükre a régi magyar zászlót sem merték kitenni. Jó helyen várták már október óta a régi idők visszatértét.
Egy óra sem telt el, és Istenadta felkészült az új urak fogadására. Azoknak azonban nem akaródzott megérkezniük.
Az Advent csendje fenyegetően feketéllett a falu felett.
Leszállt az este, Kata a nagyszülők tisztaszobájában meggyújtotta a gyertyákat, énekelni kezdtek:

Stille Nacht, heilige Nacht!
Alles schläft, einsam wacht
Nur das traute hochheilige Paar
Holder Knabe im lockigen Haar
Schlaf in himmlischer Ruh
Schlaf in himmlischer Ruh***

S valahol a távolból csörömpölés, dübörgés hallatszott. Széttört a „csendes éj”. Sztalin vasszekerei áthajtottak a falun. Megkezdődött az új, a „békés” élet.
Istenadtának nagy szerencséje volt: mivel nem harcban foglalták el, nem jöttek elő a filmhíradóban látott képek. Néhány férfit elvittek, a fiatal nők az erdőben bujkáltak, az a néhány, akit mégis megtaláltak a vörösök, soha nem beszélt arról, mit éltek át, ami ehető és értékes volt, azt mind elzabrálták, de összességében „békésen” zajlott le a megszállás.
A hirtelen visszavonulás miatt néhány német és magyar katona a faluban rekedt: az egyenruhákat elégették, civil ruhába öltöztek és megpróbálták meghúzni magukat. Volt, aki később, az ostrom végeztével haza tudott menni, volt, akit elhajtottak málenkij robotra, még ez is jobb volt, mint a hadifogság… Egy német járőr volt, aki ragaszkodott ahhoz, hogy ő bizony nem tett semmit, csak a parancsot teljesítette, nincs miért bujkálnia, hát jelentkezett a szovjeteknél, hogy ugyan csinálják vele azt, amit ilyenkor szokás. A tiszt kicsit meglepődött, cigarettával kínálta, majd egy teherautóra rakta, vigyék el a szentandrási parancsnokságra.
A teherautó valahol a falu alatt, a lapályon megállt, elengedték a foglyot, azt mondták neki, menjen, amerre akar, nem akarnak a papírmunkával bíbelődni, s amikor pár lépésre eltávolodott, lelőtték. Este, amikor részegen visszatértek, jelentették, hogy a fogoly szökni próbált. A parancsnok nem kérdezett semmit, olcsó volt az emberélet, a saját is, hát még az ellenségé, s napirendre tért az ügy felett.
Amikor pár nap múlva a falusiak megtalálták a holttestet, ők sem kérdeztek semmit, csendben és titokban elföldelték.
Úgy tűnt, béke van, bár még sokáig folytak a harcok a hegyekben és a város közelében.

* légoltalmi
** hajnali mise Adventben
*** Csendes éj, drága szent éj,
mindenek álma mély.
Nincs fönn más, csak a drága szent pár.
Várja, gyermeke alszik-e már.
Küldj le rá álmot, nagy ég!
Küldj le rá álmot, nagy ég!
Folytatások
2632
Csendben odaléptem Andihoz és kávét töltöttem a csészéjébe. Csendes kis szertartás volt; pár percre félreraktuk a munkát és beszélgettünk, elmondtuk a napi apró-cseprő ügyeket, aztán kipihenten visszaindultunk az irodába. Egyre ritkább öröm, már messzebb voltunk egymástól de ha összejön, annál szebb.
De van, ami sohasem változik: még mindig két édesítőszert rak a kávéjába, pár csepp tejjel (de nem többel, mert tűzforrón szereti), egyet kortyolt és megkérdezte:
- Mit terveztek...
2233
- Kedvesem. Válaszolj őszintén: ha nem huszonéve, hanem mondjuk egy éve találkozunk, akkor is feleségül akartál volna venni?
Lefagyott az agyam és nem tudtam válaszolni. Luca rám nézett és folytatta:
- Látod, Kedvesem… A hallgatás a válasz. Hogy nem. Már régóta tudtam, csak azt nem, hogy hogyan ébresszelek rá. Kellett hozzá ez a mai reggel. És szeretném, ha ez lenne az utolsó szó, amit mondok neked: szeretlek.
Megsimogatta az arcomat, szájon puszilt, felszállt a biciklire...
2103
A történet véget ért. Ott ültem a fészerben, az egyetlen társaságom egy összegyűrődött véres bicikli. S annak ellenére, hogy az elmúlt órákban évszázadnyi szenvedést és küszködést kellett átélnem, mintha kicsit megkönnyebbültem volna. Minden tagom ólomnehéz volt, olyan fáradt voltam, mintha évtizedek óta nem aludtam volna, de valahol a lelkem könnyű volt. Nem tudom, ismerik-e a fáradtságnak azt a fokát, amikor már nem számít se a múlt, se a jelen, csak a pillanat, az a furcsa éber álom,...
2348
Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy egyedül fekszem az ágyban. Rossz előérzetem támadt, elkezdtem keresni. A fény irányába mentem: Luca a gyerekszobában volt és Katica játékait porolgatta, rendezgette. Megálltam az ajtóban és néztem. Mosolygott, kicsit mintha dúdolt is volna, valami bugyuta altatót. Boldog volt. Odatérdeltem mellé, de észre sem vett. Szerettem volna bekerülni abba a kis világba, ahol újra ilyen boldog, megfogtam az egyik babát, hogy odanyújtsam neki. Amikor észrevett, megrázkódott,...
2543
Hálás volt a nagyapjának, hogy megtanította biciklizni a kicsit. Furcsa, máskor alig tud menni, de mintha megfiatalodott volna. Kár, hogy a dédi már nem mer biciklire ülni, akkor most hármasban mehetnének, de így is szép lesz.
A busz átgördült a falutábla előtt. Otthon volt. A szemével keresgette a dédiék utcáját. A busz azelőtt is elhalad és pár méterre van a megálló, valaki már megnyomta a leszállásjelzőt, így a helyén maradt, hogy beleshessen, hogy egy pillanattal előbb láthassa...
Előző részek
2029
- Mondja, maga mit gondol? Végül is csak jobban látja, mint mi falusi szatócsok… meddig fog még tartani ez az őrület?
- Hát… – vakarta meg a fejét a tolmács. – Nem sokáig. De ahhoz éppen elég, hogy ami még megmaradt ebből az országból, azt tönkretegyék.
1920
Ahogy mesélték, Mihály román király augusztus 23-án díszebédet adott Antonescu marsall és a német tisztikar részére. A „taknyos király”, ahogy Hitler nevezte bizalmas beszélgetéseiben meglehetősen udvariatlan módon csak egy letartóztatási parancsot szolgált fel…
2061
- Egyszerű. Egy gyárat pár hét alatt újjá lehet építeni, vagy a föld alá telepíteni, de a szakmunkás érték, évekbe kerül pótolni. Logikus, hogy ha már szőnyegbombázás, akkor inkább a munkásnegyedeket pusztítják el.
1969
- És tudod, mi volt a legszörnyűbb az egészben? – Fejezte be a mesélést Feri. - Hogy már nem a győzelemért, a hazámért, vagy értetek harcoltam. Nem is a bajtársaimért. Hanem csak arra az egyre vártam, hogy még egyszer melegben legyek, hogy egyszer az életben ki tudjam magam aludni… Már nem rád és a kisfiamra gondoltam, csak erre az egyre: egyszer még az életben érezzem a meleget és a biztonságot. Ezt az egyet nem tudom magamnak megbocsátani. Hogy elárultalak titeket…
2051
Túl sok a halál, félek, kicsi lesz ez a pár márványlap, hogy minden halott neve ráférjen. És a falunak erre nincs pénze. Maga is tudja, hogy egyre kevesebb a férfi, egyre kevesebb adó folyik be és egyre több az özvegy és az árva, akikről gondoskodnunk kell.
Hasonló történetek
4228
A repülőút kellemes volt és Cooper két óra múlva már a washingtoni lakásban volt. Ez nem volt olyan előkelő, mint a New Yorki, de azért nagyon otthonosan volt berendezve. Kapus sem volt, így Cooper simán bejutott. Gyorsan felmérte a terepet.
4803
A fehér mezes New Yorki csapat védvonala mögül előretört ez a viszonylag magas kb. 180 cm magas leomló barna hajú lány. Arcán néhány piros folt volt. A meze karja felszakadt és a térdét is lehorzsolta egy esés következtében...
Hozzászólások
Pusheen ·
Nagyon tetszett! Ez az eddigi kedvenc részem a sorozatból. Félelmetesen szép, szomorú, drámai atmoszférája van, és a háború árnyéka mögött a karácsony békessége is átsejlik. Gratulálok! :smile:

Rozványi Dávid ·
köszönöm! kíváncsi vagyok, hogy az utolsó rész után melyik lesz a kedvenced :-)

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: