Éjjeli műszak 3.

Nos, igen. Megváltoztam.
Megváltoztatott és érzéketlenné tett a munka. Már nem tudtam felizgulni rendesen, folyamatosan csak azok az emberek, a gusztustalan, szőrös, öreg férfiak jártak az eszemben, akik a meztelen testem látványáért fizettek. Olyan voltam, mint egy bábu a kirakatban, egy megvásárolható dolog, és ezt gyűlöltem. Reggelente, amikor hazaindultam, és dübörgött a fülemben a zene, csak néztem az embereket, amíg oda nem értem a metróhoz. A nap lassanként felkelt, sugarai lemosták rólam az éjszaka mocskát, de belül nem tudtak megtisztítani. Egyre gyakrabban jártam ki cigiszünetekre munka közben, és azokban a szünetekben, a vécén ülve, csak bámultam magam elé, vagy néha sírtam. Az egyetlen boldog dolog az életemben az alvás volt, de az sem ment mindig, néha huszonnégy-huszonnyolc órákat töltöttem ébren, mert folyamatosan a jövőmre gondoltam. A párom totálisan eltávolodott tőlem, már nem is nagyon keresett. Nekem meg vigasz kellett, ezért megkerestem egy srácot a neten, akivel hat évvel korábban már találkoztunk, de semmi sem történt közöttünk.
Alig vártam, hogy visszaigazolja, ismerősök vagyunk. Amikor megtette, majdnem azonnal letámadtam azzal, hogy találkozhatnánk, nem is nagyon tiltakozott, egy óra múlva már a buszmegállóban várt engem. Lementem, igyekeztem nem túl szexi lenni, nehogy félreértse a dolgokat, de bennem volt az ordas ribanc vadászösztöne, szóval őt is rövid úton leitattam.
Mikor kellően részegek voltunk, tehát olyan este tizenegy óra magasságában, közöltem, hogy megnézhetnénk egy filmet. Horrort, természetesen, éppen azért, hogy az "ijesztő" jeleneteknél, ahogyan az illik, hozzábújhassak. Csak éppen nem vette a lapot. Bújtam, dörgölőztem, féltem, a fülébe búgó hangon magyaráztam, és...semmi. Egyáltalán. Nulla reakció. Már éppen kezdtem feladni, amikor vége lett a filmnek, kikapcsoltuk a laptopot, és egymás felé fordulva beszélgettünk a sötétben. Egyszer csak hopp! mintha nem is velem történne, arra eszméltem, hogy csókolózunk, és hogy az a csók valami iszonyat jó. Komolyan mondom, életem legjobb csókja volt. Nem volt szerelmes, vagy szenvedélyes, csak gyengéd, és nagyszerű. Amikor rám mászott, azt hittem, menten elélvezek, annyira fel voltam izgulva...
És 15 perccel később némán feküdtem mellette, a plafont bámulva, és önbecsülésem romjait siratva mélyen a lelkemben. Nem állt fel neki. Szoptam, nem állt fel. Húzogattam, nem állt fel. Dörgölőztem, semmi. Egyszerűen nem állt fel neki. Borzalmas élmény volt. Nap mint nap izgattam fel pasik százait egyetlen pillantásommal, hozzám sem érhettek, mégis felizgultak rám. Ő megkapta az egész testemet, és semmi. Életem egyik legcikibb élménye volt.
Másnap reggel együtt bementünk a munkahelyemre, ugyanis felmondtam, és azzal a szaros kis tízezresemmel, amit kaptam a heti hat napos munkámért, vígan kisétáltam, vigyorogva, boldogan. A srác még meg akart csókolni a metrón, de nem hagytam. Amikor leszálltam, rágyújtottam egy Lucky Strike-ra, és peckes léptekkel indultam haza. A történetemnek azonban még nincs vége.