Egymásnak rendelve 12. rész

- Hogy mi? Te teljesen megőrültél? - kérdeztem elképedve Emilytől.

- Most meg mi bajod? Talán nem akarsz a barátnőm lenni?

- Persze hogy szeretnék! De nem vállalhatjuk fel...

- De miért nem?

-Hát csak mert... nem.

- Jó, tudod mit? Ha nem akarsz felvállalni... akkor végeztünk. - mondta Emily sértődötten, majd felkapkodta a cuccait és sértődötten elindult.

- Mi? Te most komolyan szakítani akarsz?

- Hát mivel nem akarsz felvállalni, ezért igen.

- Ne tedd ezt Emily! Én szeretlek, nem akarlak elveszíteni.

- Ha szeretnél, akkor felvállalnál!

- De én szeretlek!

- Akkor bizonyítsd! - mondta sértődötten majd elviharzott.

- Emily! Várj! - kiáltottam utána, de ő nem állt meg csak ment egyenesen előre.

Én odakuporodtam a fa tövébe és elkezdtem sírni. Nem hiszem el, hogy Emily szakított velem. Miután kisírtam magam én is megindultam vissza a szállásra. Bekopogtam a szobánk ajtaján, ahol Jess nyitott ajtót.

- Kate, te sírtál? - kérdezte meglepetten.

- Ennyire látszik? - kérdeztem.

- Igen, nagyon. Gyere, mesélj!

Beengedett, leültünk az ágyamra és elmeséltem neki mi történt Emily és köztem.

- De miért akarja, hogy felvállaljátok? Szerintem semmi jó nem származna belőle. Sőt, lehet hogy elveszítené az állását.

- Igen én is ezt gondolom.

- Akkor beszélj vele, próbáld meggyőzni.

- Nem tudom hogyan győzhetném meg. Nagyon megmakacsolta magát.

- Dehát ti nem szakíthattok! Olyan mintha titeket egymásnak teremtettek volna!

- Jól esik hogy ezt mondod Jess, de úgy tűnik vége. - az utolsó szóra könnyekkel telt meg a szemem.

- Nagyon sajnálom Kate. - mondta Jess.

- Na mindegy, minden szépnek vége szakad egyszer. Inkább megyek aludni. - mondtam szomorúan.

Másnap reggel korán ébredtem. Reggelit készítettem magamnak meg Jessnek.

- Jó reggelt Kate! - köszöntött Jess.

- Jó reggelt!

- Ugye tudod, hogy ma lesz Emilyvel óránk?

- Igen, tudom. Előre görcsbe van a gyomrom. - mondtam majd Jess tányérjába tettem az ételt. Én is leültem és megreggeliztünk Jessel.

Átöltöztünk és indultunk órára. Emily viselkedése nagyon rosszul esett. Olyan volt, mintha soha nem lett volna köztünk semmi. Mintha csak sima tanár-diák kapcsolat lenne köztünk. Az óra alatt alig néztünk egymásra. Az óra végén mikor mindenki elment én még a tornateremben maradtam. Emily a szertárban csinált valamit. Én is bementem a szertárba és becsuktam magam mögött az ajtót.

- Segítsek valamit? - kérdeztem mire ő észrevett és hátranézett.

- Észre sem vettem, hogy itt maradtál. Mit akarsz?

- Azt hogy ne viselkedj így velem.

- Miért hogy viselkedek?

- Ne csinálj már úgy mintha nem tudnád! Emily, tudom hogy világgá kürtölnéd, hogy szeretjük egymást, de értsd meg hogy nem tehetjük! Az emberek furán néznének ránk és neked talán az állásodba kerülne. Ezt akarod?

- Nem... Igazad van... - mondta megbánó arccal.

- Ne szakíts velem, kérlek. Nagyon szeretlek. - mondtam majd közelebb léptem és megcsókoltam.