Egy hihetetlen történet 1.

Ikrek vagyunk. Pál, és Péter. Édesanyánk 16 éves korában szült minket, tehát igazán fiatalon. Apukánk szintén nagyon fiatal volt. 17 éves. Nem csoda, ha a kapcsolatuk nem igazán bizonyult tartósnak.


Talán két évesek lehettünk, mikor lelépett. Postán szorgalmasan küldött gyerektartást, de nem találkozott velünk. Anyukánk bekeményített. Elvégzett egy főiskolát, könyvelő lett. Saját irodát nyitott, ami jól ment, mert lelkiismeretesen dolgozott, mindenkire odafigyelt.


Elég fiatalon kénytelenek voltunk besegíteni neki az otthoni munkákba, különben nem bírta volna. Az iskoláinkhoz sem igazán kaptunk segítséget, de mind a ketten szorgalmasak voltunk. Még sportoltunk is. Nem csoda, ha ebbe nők nem igazán fértek bele, bár a vágy mind a kettőnkben megvolt.


Anyukánk egy filigrán, 160 cm magas, karcsú, hosszú (vállig érő) barna hajú, mindig vidám nő. Kis, aranyos mellekkel. És nagyon jó lábakkal. Érteni nem értettük, hogy mitől van az, hogy hapsikkal soha nem láttuk. Igaz, hogy az életmódja is olyan volt, hogy abba nem igazán fért bele a randizgatás, meg ilyesmi. Mind a ketten gépipari szakközépiskolába jártunk.


Egy három szobás, szép kis családi házat vettünk ( ez a fejedelmi többes természetesen Anyát jelenti!) két éve. Már jól belaktuk. Mi ketten egy szobába, egy szoba közös, és Anyunak is volt egy kis szobája külön.


Hét végén, a vasárnap reggelt szerettük legjobban. Olyankor mind a ketten berontottunk Anyu szobájába és mellébújtunk az ágyba. Beszélgettünk, hülyéskedtünk.


Egy ilyen reggel történt, hogy Anyuhoz bújtunk, Pali jobbról, én ballról. Anyu kitárta a kezeit és magához ölelt minket. Kicsit lejjebb csúsztam, és beleszagoltam a nyakába. Mindig imádtam az illatát. Olyan nagyon nőies, finom illata volt mindig. Talán kissé keleties, de nagyon diszkrét és finom. (Kipróbáltam a parfőmöt, amit használt, de rajtam nem volt olyan jó illata!)


- Anyu, a kisgyerekeket az anyukák a cicijükből táplálják. Te is így tápláltál minket? – kérdeztem.


- Hát persze. Mindig is így voltatok, Pali jobbról, te ballról!- nevetett.


A cicijéhez hajtottam a fejem, és a vékony hálóingen keresztül megéreztem a mellbimbóját. Mielőtt tiltakozhatott volna, a számba vettem. Finoman szívni kezdtem. Közben láttam, hogy Pali ugyan ezt teszi. Felnéztem Anyu arcára. Elvörösödött, és kínosan nevetni kezdett.


- Azért ezt már nem lehet nektek!- de nem tett semmit ellene, viszont valahogy furcsán vette a levegőt. Pihegni kezdett. Finoman szopogattam az egyre nagyobbá és keményebbé váló bimbót.


Nem hiába vagyunk ikrek, Pali a másik oldalon ugyan ezt tette. Láttam, mikor egy pillanatra kinyitottam a szememet, és tekintetünk találkozott egymással. Persze egyszerre kacsintottuk, behunytuk a szemünket és folytattuk. Furcsa módon a kezünk is középen a hasán találkozott. Simogattuk kőrbe a pociját. Néha mintha kicsit lejjebb is csúszott volna a kezünk, a szeméremdombjára.


- Nahát, vén lovak. Ezt már tényleg nem lehet!- de nem mozdult.


- Ugyan, hiszen mindig így voltunk kiskorunkban!- mondta Pali.


- Meséld el inkább, hogy mitől lettünk mi Péter és Pál?- kérdeztem.


- Hát az úgy volt…- szinte egyszerre csúszott be a kezünk a vénuszdomb alá. Lassan felsimogattuk az amúgy sem túl hosszú hálóingének alját, és végigsimítottuk a combját teljes tenyérrel. Anya megakadt a mesélésben. Mi szorgalmasan nyaltuk, szívtuk a mellbimbóit, és közben szinte egyszerre simítottunk felfelé a combtövén. Valami nagyon finom meleg, puha, nedves valamit éreztem a kezemmel. A hálóing alatt felsimítottam a hasán, és megfogtam azt a gyönyörű mellét. Simogatni kezdtem, majd kiengedtem a számból a bimbóját és ujjaim közé véve morzsolgattam. Anya egyre mélyebben vette a levegőt. Szerintem Pali meg odalent dolgozhatott, mert Anya megszólalni sem volt képes. Lassan a kezemmel elindultam lefelé, és újra a számmal szopogattam a bimbóját. Kicsit megsimítottam a köldökét, majd újra lejjebb vettem az irányt Egészen a vénuszdombig, de ott sem álltam meg tovább lefelé, egészen abba a csodálatos, meleg, puha vágatba. Természetesen testvéremmel megint találkozott a kezünk. Pali elindult kezével felfedező útra felfelé. Itt kicsit elidőztem, (be kell vallanom, hogy a fütyim úgy állt, mint a cövek, azt hittem, rögtön szétdurran.) De nem, szerencsére tartotta magát. Nagyon szégyelltem volna magam, ha Anya ágyát összekenem. Nem nyúltam mélyre, csak a vágatban mozgattam a kezem, azt is nagyon óvatosan.


Anya egészen furcsán vette a levegőt és közben nyögdécselt. Besimítottam a puncijába. Végighúztam két ujjam lentről felfelé, amíg csak egy kis kemény valamit nem találtam. Körbesimogattam, amitől Anya felhördült, majd rángatózni kezdett. Persze tudtam én, hogy ez az orgazmus, de nem mertem elhinni. Tovább simogattuk. Egyszer csak kezdett rendbe jönni a légzése, és kiabálni kezdett:


- Kifelé gazemberek. Meg ne lássalak benneteket egy ideig!-


- Na de Anya!- habogtuk szinte egyszerre.


- Kifelé!- mondta, de inkább ordította.


Mit tehettünk szégyenteljesen kisomfordáltunk. Visszamentünk a szobánkba, leültünk az ágyunk szélére és kétségbeesetten néztünk ki a fejünkből. Szerintem, aki látott volna most minket, az azt hitte volna, (ezek azonnal és visszavonhatatlanul felakasszák magukat, mert az egész életük tönkre ment! De minimum nagyon-nagyon lúzerek!).


- És most mi lesz?- sóhajtottunk fel szinte egyszerre.


 


Folytatása következik.