Egy asszony naplójából - Tavaszi zsongás

Leparkoltam az autóval. Mindig ide jöttünk hóviráglesőbe. Gyönyörű ilyenkor az erdő. Csöndes, fehér, és érintetlen. Lassan elindultam a völgy felé. Előttem egy pár lábnyom. Mindig találgattuk, hogy ki jár előttünk. Az erdész a kutyával, szerelmes pár, egy öttagú család. Néztük, pásztáztuk a hóvirág után a védett részeket, ahol már a hó olvadóban volt. Sosem szedtük le őket. Ott szépek, ahol vannak. Minek legyilkolni a jövőt. Ismerőseim is tudták már, hogy nemszeretem a vágott virágot.

Most nem éreztem itt magamat jól. Hiányzott hangod varázsa, mókázásunk. Talán kicsit féltem is egyedül, hát visszafordultam, beültem a kocsiba, és hazafelé indultam. Besoroltam az autópályára, és felvettem a közlekedés ritmusát. Közben agyam egyre csak rajtad járt. Eszembe jutott egy tavasz.

A vértesben sétáltunk. Körülöttünk tombolt a természet. A madárdal helyenként már harsogó koncerté bővült. A virágok ontották az illatukat. Piknikes kosarat lóbálva indultunk neki, egy tisztást keresni. Meg akartad csókolni az arcom, de én incselkedve minduntalan kitértem előled. Nevettünk. Kék szemed visszatükrözte az eget. A sima aszfaltút véget ért, és földút váltotta fel. A hatalmas tócsákat kerülgetve el - elengedtük egymás kezét. Kis forráshoz értünk. Gyönyörű zöld csíkos kövekre csorgott a víz.
- Itt jó lesz? – kérdezted. A víz keskeny árkot vájt magának, és piciny erecskeként futott tovább.
- Végre, egy forrás, amire nem tettek csapot – dohogott kedvesem, mint mindig, ha valami olyan dolog jutatott az eszébe, amivel kizsákmányolták, elrondították a természetet. Lekanyarítottam vállamról a hátizsákot, élővettem a plédet, és leterítettem. Leültünk. A kosarat középre tettük, és előkerültek belőle a tányérok, poharak. Vörösbort ittunk, és csirkés, meg májas szendvicset ettünk. Kedvesem még egy – egy kupica vodkát is elővarázsolt a kosár mélyéről. Jóllaktunk, és Laci elöblítette a tányérokat a forrás vizénél. Leráztuk a morzsákat, majd lefeküdtünk a plédre. Levettem pólómat, és hanyatt dőlve napoztam. Egy kicsit elálmosodtam a bortól, és a friss szabadlevegőtől.

Kedvesem letépett egy fűszálat, és csiklandozni kezdte vele a fülem.
- Na, hagyjál már békén! – mondtam, és azért sem mozdultam. Laci hasra fordult, és megcirógatta az arcomat. Aludjál csak, ha akarsz – de nem jött álom a szememre. Éreztem, hogy néz. Aztán fölém hajolt, és hosszan, édesen megcsókolt. Kezét melltartómra tette, és azon keresztül simogatott.
- Meglátnak – toltam el kezét.
- Nem jár erre senki. Még soha nem szeretkeztünk a természet lágy ölén – újra megcsókolt, és kiszabadította melleimet. Gyöngéden harapdálni kezdte bimbóimat, közben keze már a sortom gombjain matatott. Benyúlt a nadrágba, és ujjával megkereste csiklómat. Ahogy nyelve körözött, úgy simogatott alul is. Szégyelltem magamat, de ugyan akkor izgatott is a szabad ég. Szétnyíltak lábaim, és ő közéjük feküdt. Vállaim mellé könyökölt, és két kezébe vette arcomat. Két hüvelykujjával simogatta szám szélét, majd ismét csókolózni kezdtünk. Átkaroltam a nyakát, és fejét teljesen magamhoz vontam. Éreztem, ahogyan ágyéka nekem feszült, hogy férfiassága egyre jobban ágaskodik. Lehúzta sortomat, és bugyimat a bokámig, és arcát puha, dús fanszőrömhöz dörzsölte. Bebújt két lábam közé, és gyors mozdulattal kiszabadította szerszámát. Megfogtam, éreztem, ahogy az erek kidudorodnak, aztán nedves ölemhez illesztettem, és ő lassan tövig dugta, közben hajamat, arcomat simogatta. Mozogni kezdünk mind a ketten, az ősi összeszokottság kellemes biztonságával. Végre igazán megfogott a szabadan való lét. A fák, az illatok, a madárdal, mind, mind egyre hevítették véremet. Eltemetett atavisztikus érzések kerítettek hatalmukba. Bogár mászott a karomon, nem zavart, az odébb morzsákra madár szállt, majd kéjes nyögdécselésünkre elrebbent. Nem szóltunk semmit, csak a szél hullámaira szeretkezve beleolvadtunk a tájba.

Elaludtunk. Ő félig bennem. A boldogság morzsái még lelkünkben. Nedves bőrünket, a nap, jólesően melegítette. Egyszer csak gyerekhangra ébredtünk:
- Mit csinál a bácsi, meg a néni? – azt hittem ott süllyedek el. Az asszony, szúrós szemmel nézett ránk, és odébb terelte a gyereket, amíg rendbe szedjük magunkat. A férfi leplezetlenül nézett végig fedetlen mellemen, aztán a családja után lépkedett. Gyors mozdulatokkal öltöztünk. Összeraktuk a cuccunkat, és sietve távoztunk. Még hallottam, ahogyan az asszony mondja:
- Egyesek mit meg nem engednek maguknak! – a férje pedig:
- Kijöhetnénk kettesbe mi is. Addig anyád igazán vigyázhatna a gyerekre. - Nevettünk, és tudtuk, hogy ezt az órányi boldogságot senki el nem veheti tőlünk már.

Fölriadtam. Rutinból vezettem, pedig Te megtanítottál rá, hogy nem szabad. De milyen áron!