Damaszkuszi délután

Csótányok mászkáltak a szobámban. Éjjelente tisztán hallottam a neszezésüket, ami belekeveredett a szamárordításba, az udvaron heverő arab hordárok karattyolásába, a szomszéd szobában fekvő ismeretlen horkolásába. Éji neszek, csótányok, meleg és halál. Előző nap, az Omajjád-mecsettől hazafelé tartva a szemem láttára gázoltak el egy szír fiút a francia helyőrség katonái. Sok halált láttam már, a Nagy Háborúban, a ’19-es szpartakista felkelésben; de annak a fiatal, tágra nyílt szemű kamasznak a pusztulása szíven ragadott.
A kocsi a derekán hajtott át; valószínűleg eltörte a gerincét, leszakította a lépét – és míg a fiú vért köpve, tanácstalan tekintettel kiszenvedett, ágyéka valósággal önálló életre kelt: megduzzadó hímtagja, mintha csak az értelmetlen halál ellen tiltakozna, felemelte fejét, és szinte átdöfte a szakadozott pamutnadrágot. Még akkor is állt, mikor megérkeztek a felcserek, és a legyeket elhessegetve lepedővel takarták le a tetemet.
A szállodába visszatérve beültem a bárba. A pincérrel mogorván bántam, a társaságomul szegődni vágyó öreg őrnagyot gorombán leráztam. Négy vagy öt whiskyt is megittam, nem emlékszem, de a célom nem értem el; az elgázolt, erektáló fiú képe beleégett a retinámba, az agyamba.
Este meleg vizet hozattam fel, és a hideg, vakító villanyfény mellett meztelenre vetkőzve beleereszkedtem a fürdősótól zavaros vízbe.
Újból eszembe jutott a halott, mégis élő farkú arab fiú. Szemeim előtt ezüst pettyek táncoltak, és éreztem, ahogy férfiasságom megduzzad, fitymám hátracsusszan. Fogaimon keresztül szívtam a levegőt, ágyékomon, hónom alatt lüktettek a vörös, izzadság okozta vörös kiütések, és sziszegve, mint egy királykobra, fel-felnyögve megmarkoltam a péniszemet. Összeszorított foggal száguldottam a kielégülés felé. A vékony falak áteresztették a hangot, tisztán hallottam a szomszéd szoba lakójának szuszogását, a folyosón tompán puffanó, sietős lépteket. A bárból kígyóként tekergő keleti zene foszlányai szűrődtek fel, a számat elöntötte valami idegen, fémes íz, és elélveztem.

Délelőtt, miután kiráztam a fejemből a tompaságot, lementem a portára.
- Csótányok vannak a szobámban – mordultam rá a portásra. Az csak megvillantotta a sárga, egyenetlen fogsorát.
- Semmi baj, monsieur – röhögte förtelmes franciasággal, és eltüntette a pultra dobott tízfrankosomat. – Felküldök fiút, ő kiirtani a bogarak.
A nap nagy részét a városban töltöttem; fedősztorimnak megfelelően a bazárt jártam, fűszereket, aranyat hajtottam fel, dél körül pedig ópiumot vettem egy fogatlan, vénséges árustól.
Mikor hazatértem, egy fiú várt rám. Az ajtóm előtt guggolt, szakadt burnusza alól nagy, sötét szemek villogtak rám. Olyan volt a tekintete, mint egy állaté.
- Jó napot, Monsieur! – porolta le magát és állt fel a kölyök. Tizennégynek saccoltam, de ezeknél a csenevész, olajos bőrű araboknál sosem lehet tudni. Talán már tizenhat is elmúlt, de lehet, hogy még a tizenkettőt sem töltötte be.
- Te jöttél csótányt irtani? – kérdeztem, míg a kulcsot a zárba dugtam.
- Oui, Monsieur.
A gyerek utánam lépett a szobába. Egy fejbiccentéssel jeleztem neki, lásson munkához. Míg nekigyűrkőzött, letoltam a vállamról a nadrágtartó pántjait, kigomboltam és az ágyra dobtam az ingemet. A jégszekrényhez léptem, elővettem egy üveg behűtött sört, felbontottam, és a palackot a lábam közé dugtam, hogy enyhítse a forróságot, ami beleette magát a tagjaimba.
Nem szégyelltem magam a gyerek előtt, ahogy egy háziállat előtt sem szégyellné magát az ember; nyílt érdeklődéssel figyeltem a kamaszt, ahogy a földre kuporodott, és ujjával ábrákat rajzolt a padló porába. Hangja zümmögött, egybefolyó, monoton dorombolássá vált, felsőteste meg-megrezzent.
Néhány perc múltán a csótányok elkezdtek előmászni a rejtekhelyükről. Jöttek csapatosan és egyenként, libasorban és csomókban. A szoba közepére, a fiú felé tartottak, de mielőtt elérhették volna a padlón kuporgó kölyköt, mintha áramütés szaladt volna végig az ízelt rovartesteken: megremegtek, majd holtan fordultak fel.
A gyerek felkacagott, szeme fehérje kifordult. Meghempergett a döglött bogarakon, mint egy kutya, majd felkelt, és lerázta magát.
- Ez valami arab trükk? – kérdeztem a tetemeket kerülgetve. – A nyakamat rá, hogy nem az imámoktól tanultad. - Előkerestem a tárcámat, és kivettem egy húszfrankost.
A fiú rám mosolygott, illegette magát, kitolta a csípőjét. Ahogy elvette tőlem a pénzt, ujja hegye végigsimította a tenyeremet.
Nyilvánvaló volt, hogy felkínálkozott. Talán minden vendéggel megpróbálta, talán valami titokzatos, hatodik érzéktől vezérelve megérezte, hogy én is olyan vagyok, hogy én is közéjük tartozom; szó nélkül, mosollyal az arcán tűrte, hogy a vállánál fogva négykézlábra kényszerítsem, és lerángassam róla a burnuszt, a fakóbarna nadrágot.
A feneke csupasz volt, csupán a lyuk körül borzolódott néhány puha, mahagóniszín pihe. A combok, a farpofák puhasága mind-mind arra vallott, hogy a kölyök még bőven benne jár a pubertásban. Ennek ellenére bámulatos romlottságról tett tanúbizonyságot: míg ánuszát nyaltam, hogy betehessem neki a tagomat, olyan ügyesen riszálta és forgatta a hátsóját, mint egy kiélt, vén szajha a város legrosszabb hírű bordélyában. Felkorbácsolta szenvedélyemet, úgy, ahogy soha, senki más. Nem pusztán hagyta, hogy izgassam, de mindent meg is tett, hogy ezt jól csináljam.
Pár perc nyalás után az államon már vastag, nyúlós csöppekben folyt a nyálam és a fiú végbélváladáka. Nyelvem csapásai alatt az ánuszrózsa kitágult, valósággal lüktetett; ekkor abbahagytam az orális izgatást, és mutatóujjamat bevezettem a gyönyörök szodomai nyílásába.
A kölyök mintha csak erre várt volna. Alighogy megérezte magában az ujjam jótékony mozgását, vadság szállta meg: teste megfeszült, gerince homorú ívbe hajlott, szájából dühödt hörgés tört elő. Jobb kezével hátranyúlt, kitapogatta az ágyékomat, a férfiasságomat.
Kölcsönösen kényeztettük egymást: én két, sőt három ujjamat is a bűnös nyílásba vezetve, ő markába fogva szemérmetlenül meredező hímtagomat. A makkommal játszadozott, majd a herezacskómat méregette, mintha csak a súlyát latolgatná. Aztán hirtelen abbahagyta a szórakozást, elengedett, és mindkét kezével hátranyúlva széthúzta a farpofáit. A gyönyörűségtől káromkodva előrelöktem az ágyékom, és bevezettem a péniszem a gyönyörök kapujába.
Meglepően szoros volt; azt hittem, az előttem itt járt turisták és katonatisztek már alaposan kitágították, de – nagy örömömre – a fiú olyan szűk volt, mint egy szűz.
Hagyta, hogy tövig betoljam neki, és néhány percig így maradjak. Testem lassan átvette a teste ritmusát, a szívverése és a vesszőm lüktetése kánont játszott egymással; óvatosan a fiúra hajoltam, borostás, izzadt arcom a tarkójának dörzsöltem, majd finoman mozogni kezdtem.
Némán csináltuk, a fogunkon át szívva a levegőt. A szemközti falon egész alakos, homályos tükör lógott, szemünk elé tárva saját meztelenségünket, ezzel még inkább felkorbácsolva szenvedélyünket. A fiút néztem, ő pedig engem; szeme alatt fekete karikák sötétlettek, orcája beesett volt, az arcára kiülő, természetellenesen széles vigyor pedig – talán a sötét bőr kontrasztjának köszönhetően – villódzó, nyugtalanítóan fehér. Körülöttünk döglött csótányok hevertek, lábukat cédán égnek emelve, a szoba fülledt levegőjét légyzúgás töltötte el. A fiú farka mereven állt, anélkül, hogy izgattam volna. Önálló életre kelt, dacos szerv benyomását keltette, kinek léte független gazdájáétól. És íme: mire idáig jutottam gondolataimmal, a hamvas, ifjonti farok megvonaglott és elsült, kilövellő fehér sugara a tükröt találta el egyszer, majd még és még egyszer. Az ondófoltok kitakarták előlem a fiú képét.
Ebben a pillanatban, fél kézzel a kölyök seggét paskolva, másikkal a gátamat izgatva, nyögéseimet visszaharapva jöttem rá, miért izgatott és borzongatott egyszerre a gyerek már a kezdetektől fogva: beesett arca, koponyájára tapadó bőre olyan volt, mint egy halálfej.
„Talán épp a halállal szeretkezem” – gondoltam, és ebben a pillanatban, mintha csak a fejembe látna, a fiú felemelte karjait, kezéből patát formálva rúgkapált a levegőbe, ajkát pedig elnyújtott, nem emberi nyerítés hagyta el.
Nekivadulva, erőszakosan löktem szerszámom a fiú mélyébe, és immár meg sem próbáltam visszafojtani a torkomba toluló zihálást. Előrenyúltam, átkaroltam a kölyök vékony bordáit, ujjaim a mellbimbók lágy szövetét csipkedték, pattanásig feszült vesszőm egy hatalmas lökés után megadta magát. Vonyítva élveztem el, a fiú nyakába dőlve, vállát harapva, és miközben nyálammal kentem össze az olajfényű, ifjú tarkót, újabb és újabb adagot spricceltem a szűk végbélnyílásba.
Vesszőm elernyedt, combjaim szorítása meglazult a kölyök medencecsontján. Halkan nyüsszögve csúsztam le áldozatomról. Leráztam a farkamra tapadt spermacsomókat, majd szó nélkül átmentem a fürdőbe, és a kádban maradt, kihűlt vízben lecsutakoltam magamról a nyomokat.
Mikor visszatértem a nappaliba, fiú az oldalán feküdt az ágyamban, szeme a semmibe révedt; fenekéből vékony csíkban szivárgott az ondóm. Így, ebben a pózban feltűnően hasonlított a tegnap a szemem láttára meghalt kamaszra.
Felhajtottam a maradék söröm, magamra rángattam a nadrágomat. A fiúhoz léptem, és egy ötvenfrankost nyújtottam neki, de ő megrázta a fejét.
- Non, monsieur – mondta, miközben magára kapkodta szegényes rongyait. – Egyszer az életben mindenkinek jár egy ingyen menet… ha máskor nem, hát a halál előtt egy pillanattal…
Találkozott a tekintetünk, és úgy éreztem, a nagy, barna szemekben egy pillanatra az Omajjád-mecset előtt haldokló fiú képe villan fel.
Szeretkeztem a halállal.