Csók

Minden ott kezdődik, hogy egyszer hazafelé jövök a suliból egy hideg, fázós, decemberi napon. A megszokott útvonalon, megszokott társakkal, megszokott tempóban. Minden megszokott mindaddig, amíg meglátlak a szemben lévő megállóban. Sokszor volt már ilyen, de valahogy most mégis más. A szívem is a szokásosnál gyorsabban ver. Érzem, hogy nem lesz megszokott ez a találkozás. Leszállok a buszról, átnézek a túloldalra a megállóba… kis ideig tűnődök, mert nem vagy már ott. Vagy csak álmodom? És csak pillanatnyi látomás volt, hogy láttalak? Időm sincs tovább gondolkodni, tudom, hogy mennem kell tovább, hazafelé. Az eszem helyett az ösztönök visznek előre. Nem tudom hová tűntél, nem tudom miért figyellek egyáltalán és miért kell elviselnem, hogy nem vagy mellettem… csak azt tudom, hogy hazafelé tartok. Olyan mesebeli érzés tör rám, melyet még sosem éreztem: a remény tüzét érzem a közelemben egyre nagyobb lánggal lobogni. Megfordulok, hogy rátérjek a hazafelé vezető útra, a többiek után. Valahogy magával ragadott a pillanat varázsa, úgy érzem, mintha nem is itt lennék, messze elkalandoztam. Hirtelen elámulok… egy ismerős alak, egy ismerős arc néz rám kedvesen, szikrázó kék szemeiben ég a láng, egy eddig ismeretlen, forró, kiolthatatlan láng. Ez a pillanat rettenetesen hosszú, szinte örökké tartó, szemeid tüzétől nem tudok szabadulni. Te is mélyen a szemeimbe nézel, közben suttogsz valamit… nem igazán értem, mintha elvarázsoltak volna, nem értelmezem a dolgokat, a történéseket, csak azt érzem, hogy most nagyon jó nekem, érzem, hogy kapcsolatba kerültem valakivel, aki nagyon sokat jelent nekem, tudom, hogy ez neked is jó érzés. Még mindig ott a láng a szemeidben, szinte fűti testemet a csodálatos láng, mintha belém költözne tested melege… Érzem, ahogy egy hópihe végigsiklik arcomon, látom tekinteted tisztaságát.

Egyszercsak meleget érzek kihűlt testemen... igen, te vagy az… te vagy a meleg forrása. Kedvesen, biztosan, de mégis óvatosan megérinted a nyakamat. Megfogod arcomat, beleremeg a föld is. Csak állok ott, és azt hiszem, mindez csak álom… de nem… csodálatos dolog történik ekkor: puha ajkaid hozzáérnek az enyémhez és forró csókban találkoznak... ez a pillanat megállíthatatlan, végtelen boldogságot hoz mindkettőnknek. Életem első csókja ez, olyan édes, mint a méz.. .talán még annál is édesebb... Újra belenézek lelked tükrébe, és amit látok, elmondhatatlanul gyönyörű és tiszta, leírni lehetetlen. Arcodon egy kedves mosolyt látok kibontakozni, mesebeli tájakon járok lelked világában. A válladra hajtom fejemet, magadhoz szorítasz gyöngéden, hallom kicsi szíved vad lüktetését, mintha egy éveken át fortyogó vulkán készülne kitörni. Bárcsak megállna az idő, és ez a pillanat örökké tartana...

A hó is jobban kezd hullani, csak hullik és hullik a milliónyi hófehér hópihe. Beletúrok hosszú szőke hajadba, majd ajkunk újra találkozik, és forró csókokban olvad össze. Már teljesen szorosan, mégis gyengéden öleljük át egymást. Nem kellenek a szavak, ezt az erzést nem lehet szavakba önteni... csak annyit tudok a füledbe súgni miközben kezeink bejárják egymás testét, hogy ,,SZERETLEK", majd újabb és újabb csókok következnek. Te is csak ezt az egy szót tudod kimondani: ,,SZERETLEK", ettől mégjobban átmelegszik testem, teljesen a pillanatnak élek. Lenyűgöz gyengédséged, szereteted. Érzem, hogy nem csak mondod, amit az előbb kimondtál, hanem úgy is érzel. Mindketten örök boldogságban úszunk, nem számít semmi más, csak az, hogy örömet okozzunk egymásnak, boldoggá tegyük a másikat. Megfogjuk egymás kezét. A tiéd melegséget ad nekem, felmelegíted az enyémet. Ismét egymás szemébe nézünk, mintha egy végtelen kútba néznék... látom a lelked tisztaságát. Nem tudok elszakadni tekintetedtől, te sem mozdulsz meg, csak nézel rám csodálatos szemeiddel...oh...azok a szemek! Szebbeket még nem láttam sosem!

Hirtelen egy fekete varjú száll fel a magasba a mögöttünk lévő fáról. Mindketten megrezzenünk, tekintetünk a madárra szegeződik. Mintha egy csodás álomból ébredtünk volna fel… lassan tértünk csak vissza a Földre, az elmúlt pár percben egy eddig ismeretlen csodás álomvilágból tértünk vissza, hogy folytassuk küldetésünket… Sok kihívás áll majd elénk, de tudjuk, hogy együtt mindent könnyebben fogunk elviselni. Egy mély lélegzet után elindulunk a közös úton, büszkén, dicsőn... közben nem hangzik el egy szó sem közöttünk, szavak nélkül is értjük egymást, mintha már régóta ismernénk a másik gondolatait, vágyait, egész lelkét. Mindketten az elmúlt pillanat történéseinek hatása alatt vagyunk még, amely egy örökkévalóságnak tűnt… sőt… még mindig tart...
A körülöttünk lévők az egészből nem sokat éreztek, csak látták két szerelmes találkozását. A hóban, hidegben sem fázunk, testünk szinte izzik a boldogságtól.

Elindulunk hát kézenfogva, ez az a pillanat, melyet már annyira vártunk mindketten... az emberek a buszmegállóban nézik, ahogy eltűnünk a ködben és a sűrűn hulló hófehér hóban...