Charter Wenston és a szellem medve legendája 1. rész

Charter Wenston (ejtsd: Kárter Venszton) az Oxfordi egyetem régész és zoológus professzora volt. Már bejárta a világot és rengeteg furcsaságot látott. Megfejtett sok rejtélyt és ezzel növelte az Oxfordi egyetem hírnevét. Az egyetem múzeumát rengeteg történelmi emlékkel és különös állati testrésszel gazdagította. Az 1950-es évek végén született de ő inkább vonzódott a két világháború közti időszakhoz. Szerette az akkori „egyszerűséget”. Példaképe volt a George Lucas és Stevens Spelberg filmjének hőse Indiana Jones. Hasonlított is kissé a férfit eljátszó színészre Harison Ford-ra. Magas, szürkés hajú férfi volt. Kedvelte Indie stílusát is és olyan ruhákat hordott, amelyben a megtévesztésig hasonlított a filmhősre. Magányos farkasként járta utjait, mígnem bátyja meg nem kérte, hogy vigye el az unokaöccsét is néhány útjára. Az ifjú Jonathen Wenston akkor tizenöt éves volt. Később régésznek majd zoológusnak tanult és miután elvégezte az egyetemet huszonöt évesen nagybátyja mellé szegődött segédnek. Együtt járták a világot. Mexikótól Malajziáig, Greenlandtól Tűzföldig.

Két év múlva meghalt az öreg Frederic Wenston (Charter bátyja). Ezután Jonathen szinte minden idejét nagybátyjával töltötte. Neves feltaláló lett. A találmányaiból szerzett pénzből bőven fedezni tudták utjaikat és a régi idők embere Charter is belátta, hogy ezek a „kütyük” segíthetnek a munkájában. Alig egy évvel bátyja után meghalt a felesége is. Olyan élő rokon híján, akire rábízhatná Charter kénytelen volt maga mellé venni akkor tizenhét éves lányát Jenyt. A lány eléggé értett a zoológiához és valamennyire konyított a régészethez és a csillagászathoz is. Pár heti duzzogás után megbarátkozott a helyzettel és kezdte élvezni a világkörüli kalandokat.

2006 március 18-án Levél érkezett az Oxfordi egyetemre. A levelet Charternek címezték. Az amerikai kormány Charter segítségét kérte. Az elmúlt egy évben furcsa dolgok történtek Amerika szerte. Coloradótól az Erzsébet királynő-szigetekig és az Atlantitól a Csendes-óceánig. Mindenfelé pusztítások és különös halálesetek az indiánok ezt a különös pusztulás sorozatot a Szellem medvének tulajdonították. Ez a medve minden törzs mítoszaiban él, amelyek a mai USA és Kanada területén élnek. Érdekes, hogy a legtöbb törzs sohasem érintkezett egymással, a leírások mégis egy ugyanolyan lényt írnak le.

Száznyolcvan centis marmagasságú, világító fehér szőrű a barna medvére megtévesztésig hasonlító testfelépítésű medvét írtak le, amelyet képtelenség lelőni vagy csapdába ejteni. Az indián legendák szerint a Szellem medve vagy ahogy ők nevezik a Zakava Kétszáz évente egyszer ébred fel álmából és akkor vérre szomjazik. Ám nem akármilyen vérre. Nem elégszik meg szarvassal vagy nyúllal. Neki emberhús kell. A törzsek minden kétszáz évben, amikor ilyen pusztítások mentek végbe az erdőben feláldoztak két nőt és két férfit a vadállatnak. Ezeket kikötötték négy fához, hogy ne tudjanak elmenekülni, ha akarnának sem. Ám a kötél annyi szabadságot engedett hogy meg tudták magukat védeni más állatoktól. Az indiánok másnap a fáknál csak töménytelen mennyiségű vért és húscafatokat találtak.

Miután az európaiak megszállták az USA és Kanada területét kétszáz évente még béke idején is eltűnt egy-két ember de 2006-ig a kormány nem hallgatott az indiánokra. Ekkor már nyilvánvalóvá vált hogy valami van az ügy hátterében.

Charter, Jonathen és Jeny március 25-én érkeztek New Yorkba ahol találkoztak Svenson Gajerrel akit a kormány rendelt ki a segítségükre. A Jonathennel nagyjából egyidős fiú jártas volt az indiánok nyelveiben és legendáiban.

A nap lassan emelkedett fel a horizonton. Pensilvania erdeiben kissé hideg volt a reggel, de az indián kunyhóban elég meleg volt ahhoz, hogy optimális legyen a hőmérséklet. Jonathen, Charter és Svenson már korán kimentek vadászni. Jeny úgy kilenc óra körül kelt föl. Sosem volt korán kelő. Még az sem ébresztette föl hogy az indiánok lovaikkal vágtattak keresztül a táboron. Féltíz fele lassan kikászálódott a sátrából.

Gesztenyebarna haja lágyan omlott le a vállára. Farmer nadrágot, inget és egy vékony szövet pulóvert viselt. Még nem nagyon szokott hozzá a Pensilvaniai időhöz. Ahogy kilépett a sátorból az arcába sütött a nap. Lehunyta a szemét és süttette az arcát a lágy sugarakban. Hirtelen felriadt, amikor egy ló hatalmas sebességgel száguldott el előtte, majd visszafordult és megállt. Felnézett és legnagyobb meglepetésére egy húsz év körüli lány ült a lovon. Lenge bőr ruhát viselt, ami egy a combjáig érő szoknyában végződött. Karja nem volt. A mellénél apró bőrdarabok lógtak le. Haja két copfba volt fogva hátul. A nyolcvanas években ehhez a törzshöz is eljutott az emancipáció (női egyenjogúság) és hamarosan a nők is elkezdtek lovagolni és vadászni. A lány szőrén ülte meg a lovat és látszólag mereven és biztosan ült rajta.

Az indiánlány leugrott a lóról és Jeny elé lépett. Nagyjából olyan magas volt mint ő. Bőre kissé barnás volt.
- Kellemesen aludt? - kérdezte Jenytől mosolyogva. Ezek az indiánok hamar megtanultak angolul és így könnyebben fennmaradtak. A legutóbbi nemzedékek már szinte tökéletesen beszéltek angolul.
- Igen. - mondta Jeny!
Charter Nabahát a fiatal indiánlányt kérte meg hogy figyeljen a lányára. A két lány hamar összebarátkozott.
- Gyere! Menjünk ki lovagolni. - mondta Nabaha egy fél óra múlva.

Jeny nem nagyon tudott lovagolni. Anyja tizenkét éves korában megpróbálta megtanítani de nem nagyon ment neki. Ennek ellenére Nabahanak nem kellett sok rábeszélés. Az indiánlány felszerszámozott egy lovat Jenynek. Mind a ketten elültek a lovukra és ellovagoltak. Hamar kiértek az erdőből és egy hatalmas füves pusztára értek. Egyre gyorsabban haladtak, mígnem a lovak teljes sebességgel nem vágtattak keresztül a tájon. Jeny lova hirtelen ugrott egyet és a lány megingott, majd kiesett a nyeregből. Nabaha gyorsan oldalra dőlt és berántotta maga mögé a lányt a saját lovára. A felszerszámozott ló leírt két kört, majd megállt és legelni kezdett. Jeny átölelte a lányt hogy ne essen le és belemarkolt a ruhája mellrészének az aljába. Az indiánlány mosolyogva hátrafordította a fejét. Arcuk majdnem összeért, amikor a ló ugrott egyet.

Jenynek megcsúszott a keze és rögtön megmarkolta az első dolgot, ami a kezébe került. Az történetesen barátnője meztelen combja volt. Nabaha ismét hátra fordult. Most ajkuk összeért. Jeny elrántotta a fejét de aztán visszahajolt és megcsókolta a lányt. A ló lassan megállt. Miközben a két lány csókolózott Jeny Nabaha lábát masszírozta. Jeny rádőlt az előtte ülő lány hátára és kezét becsúsztatta az indiánlány ruhája alá. Hamar megtalálta a melleit és lassan masszírozni kezdte azokat. Nabaha leszállt a lóról majd felnyúlt és megmarkolta Jeny derekát, hogy levegye. A lány megcsúszott a lovon és mindketten végighemperegtek a fűben.

Charter és Jonathen semmit sem sejtettek erről az egészről. Récékre, fülesbaglyokra, verebekre, hollókra, kócsagokra, sasokra, rigókra, vízityúkokra, kakukkokra, keresztcsőrűekre, sólymokra, bíborfecskékre, vadpulykákra, aranyküllőkre, sárszalonkákra, tirannuszfélékre, hósármányokra és királygébicsekre vadásztak. Persze csak engedéllyel. Szinte percenként dördültek el a lövések.
- Szerinted létezik ez a „Szellem medve”? - kérdezte Jonathen miközben célra tartotta a vadászpuskáját.
Majd lőtt. A lova kissé hátralépett majd visszament Charter lova mellé.
- Nem tudom. - mondta a férfi és lőtt. A két lövés két felriadó récét szedett le. - Sok furcsasággal találkoztam már életemben. Van ami igaz, de van ami nem. Lehet valamennyi valóságalapja is. Lehet, hogy van egy barnamedve alfaj, amely nagyobbra nőtt a többinél és elterjedt egy olyan gén bennük, amelytől fehérek lettek. A többi csak mese.

Eközben leszálltak a lovakról felszedték a récéket és kihorgászták a közeli kis tóból a fészküket.
- Ebből isteni rántotta lesz - mondta Charter. - ha már itt tartunk. Ennek a legendának nagyon valószínű, hogy van valami igazság alapja. - fűzte tovább. - Nem találhat ki egy Quibec-i inúit és egy Colorado-i apacs törzs egy hajszál pontosan ugyanolyan legendát és olyan messzire nem is terjedhet el.
- Szóval azt mondod hogy létezik? - kérdezte Jonathen.
- Nem azt mondtam hogy létezik. Csak azt, hogy lehet hogy van egy barnamedve alfaj amely nagyobb az átlagnál és fehér. Ez az alfaj lehet hogy már rég kihalt, de az indiánok továbbfűzték a legendát és hogy megmaradjon a sámánok titokban megölték az áldozatokat és a vérüket szétöntötték.
- Aha. - mondta Jonathen miközben kibélelte a nyeregre erősített táskát, hogy a tojások ne törjenek szét.

- De ha tényleg létezik. - kötekedett Jonathen. - Nem gondolod hogy veszélyt jelenthet Jenyre ha egyedül hagyjuk?
- Először is nincs egyedül. Ott vannak vele az indiánok. Másodszor megtudja védeni magát. Harmadszor...
- Jól van. - vágott a szavába a fiú. - De az indiánok félnek a medvétől tehát előbb menekülnek el minthogy megmentsék Jenyt. Egyébként meg hogy tudná magát megvédeni egy tizenhét éves lány egy-két méteres marmagasságú, „sebezhetetlen”, vérre szomjazó medvével szemben?
- Tisztázzunk valamit Jonny! Jeny az én lányom vagy a tiéd?
- Persze hogy a tiéd. De...
- Na akkor ne szólj bele hogy hogyan nevelem. ... Én megbízom az indiánokban és a lányom ügyességében.

Ekkor valami rezgés hallatszott a bokorból. A két férfi arra tartott a fegyverét, de mielőtt elsütötték volna egy hatalmas medve formájú árnyék ugrott ki a bokorból. Ordítása mélyen behatolt az erdőbe. A nap a szemükbe sütött, úgyhogy csak egy hatalmas állatot láttak, amely feléjük száguld. Charter és a lény körvonalai összemosódtak Jonny előtt. A fiú lőtt majd hátra esett. Egy másodperccel később Charter felordított, mint akit átdöftek egy karddal.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!!!