Egy héttel a barcelonai út után még mindig zavarosak voltak az események. Csak nem kezdett az a brazil szappanopera nyugalommá válni. Miután haza jöttünk, igyekeztem kerülni Scarlettet, ami nem volt túl nehéz tekintve, hogy Trevorral gőzerővel belevetették magukat a munkába. Én, pedig mint jó munkanélküli, semmittevéssel töltöttem az időmet. Esténként néha kinéztem az Americanba, hogy egy-egy kalandot összeszedjek, de valahogy nem jött be a felhozatal. Napról napra romlott a hangulatom és egyre kevésbé élveztem a semmittevést. Nem ismertem volna be magamnak, de ez nem az én világom volt. Felelősségteljes Beccaként volt bőven elfoglaltságom, az „új Beccaként” a napom fénypontja sokszor a bevásárlás volt. Nem így képzeltem el a gyökeres változást.
Annával és Willel azóta sem beszéltem. Szinte mindennap előkerestem valamelyikőjük számát, persze a hívást elindítani már nem volt bátorságom. Valahogy úgy sejtettem, hogy a két jómadár is hasonló cipőben jár. Kínos volt az egész helyzet. Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak kettejük viszonya miatt. Mostanra már nagyjából elrendeztem magammal az újonnan kialakult helyzetet. Sőt lassanként értelmet is láttam egymásra találásukban. Azt mondják, a legnagyobb szerelmek a legnagyobb ellentétekből születnek. Hát, ők ketten pontosan megtestesítették a tökéletes ellentétpárokat. A nagyobb probléma volt, hogy a barcelonai út kapcsán nem tudnék mit mondani nekik. Nagyon is tudják, hogy mikor mit kell kérdezni vagy mondani és én pontosan ezt szerettem volna elkerülni. Barcelona óta minden össze volt zavarodva körülöttem. Akármennyire is szerettem volna elnyomni Scarlett sokkal többet kezdett jelentett számomra egy puszta barátnál, és ott volt a rejtélyes idegen is. Más esetben biztosan kellemes emlékként gondolnék vissza az ismeretlentől kapott csókra, de most úgy éreztem nem tudok csak túllépni rajta. Volt valami azokban az ajkakban, a csókban és az egész szituációban. Nem tudtam eldönteni, hogy attól tartok jobban, hogy ha beszámolok erről Annának, akkor nevetve közli majd, hogy biztos a pia és tompa hangulatom miatt érzem ennyire másnak, s csak lépjek túl az egészen, vagy igazat ad majd, viszont akkor egy-két napon belül újra Barcelona utcáit járnám. Egyszerre voltak izgalmasak és szánalmasak is a bizonyos ismeretlen által, bennem kiváltott érzelmek. Fújtatva dőltem a kanapéra. A percenként változó érzelmi hullámaimmal már nem tudtam mit kezdeni. Ha Hannára gondolok, akkor olyan érzésem támad, mintha egy ezeréves sebet szaggatnék fel újra és újra. Ott volt Giselle, aki kapcsán csak bizonytalanságot éreztem, nem tudva eldönteni, hogy jól döntöttem-e. Nem beszélve a Barcelona óta érzelmi téren egyre nagyobb teret nyerő Scarlett és rejtélyes idegen személyeiről. „Ez maga a katasztrófa, ki kell tisztítanom a fejem!”- gondoltam, miközben a lejátszó távirányítója után kotorászva leestem a földre. „ A francba!” – dühöngtem. Valahogy ki kellett kapcsolnom, ezért elindultam a bárszekrény felé. Úgy éreztem jobb, ha iszom. Előhalásztam egy üveg whiskyt és visszaültem a kanapéra. Mit nekem jég vagy pohár. Kicsavartam az üveget és ezzel szinte egy időben már öntöttem is magamba kesernyés nedűt. Kellemes, maró érzést éreztem az alkohol gyomromig tartó útját követően. Aztán újra meghúztam az üveget és folytattam, mígnem már kellően tompának éreztem a külvilág jeleit.
***
Motoszkálásra ébredtem és egy mellettem álló alak körvonalait láttam magam előtt, amikor nehézkesen sikerült résnyire kinyitnom a szemeim.
- Jó reggelt kisasszony! Látom sikerült hasznosan töltened a délutánt – mondta egy ismerős férfihang.
Zúgott a fejem, ami valószínűleg a whiskynek köszönhető. Nem tudom mennyit ihattam, de éppen eleget ahhoz, hogy émelyegni kezdjek, mihelyst megmozdulok. Nehezen felültem és ébredezve próbáltam felismerni a mellettem álló alakot. Kisvártatva az agyam is fogadta, a szemem által küldött jeleket, örömmel nyugtázva, hogy Trevor áll előttem.
- Lassan jó estét, nem?! – kérdeztem nyújtózkodva.
- Kinek, hogy. Ahogy elnézem, neked még inkább reggel van – közben letelepedett mellém és a whiskys üveget méregette. – Jó huzatod van. Egy fél üveg whiskyt megittál kora délután.
- Ez, csak nézőpont kérdése. Én azt mondanám, hogy egy fél üveggel meghagytam – mondtam álmos mosollyal.
- Jah, és a kora délután is lehet késő délelőtt.
- Pontosan. Minek köszönhetem a látogatásod és azt, hogy használod a vészhelyzet esetére kapott kulcsod?
- Mi másnak, mint egy vészhelyzetnek – válaszolt nyugodtan.
- Hmmm? Történt valami? – kérdeztem idegesen.
- Anna és Will visszajött. Jelenése van az egész bandának.
- Mi van? – kérdeztem meglepődve, majd kissé felháborodva. Meglepett, hogy egyikőjük sem értesített.
- Kb. egy órája vár rád a társaság az Americanban.
- Én ugyan nem megyek sehová! – válaszoltam. – Nekem nem szólt senki, pedig egy telefont nem nehéz megereszteni. Különben is megittam egy fél üveg whiskyt – közben a whiskys üveg tartalma felé mutattam.
- Jajjj – sóhajtott. – Először is, te zseni, nézd meg a telefonod, mielőtt hisztizel. Hívtak, de persze te kiütve aludtál. Amúgy meg akkor megittad vagy meghagytad a felét? – kérdezte nevetve.
- Engem biztosa…- már nem fejeztem be, mivel időközben elővettem a telefonom és meglepődve tapasztaltam, hogy le volt némítva mindez idáig, és bizony, van egy pár nem fogadott hívásom.
- Akkor befejezted hiszti királynő és mehetünk?
- Ülni sem bírok, nem hogy bárhová is menjek.
- Pedig jössz! Indulás zuhanyozni, addig csinálok egy jó erős feketét, hogy ha már emberi szagod lesz, akkor a kinézeteden is javítsunk.
- Kapd be! Neked meg mi bajod van velem?
- Azon kívül, hogy pocsékolod a tehetséged, semmi bajom sincs veled. Leszámítva a mostani szagod és azt, ahogy kinézel. Indulás zuhanyozni! – mondta, aztán elindult a konyha felé.
Már nem válaszoltam, csak morogva feltápászkodtam és az emeleti fürdő felé indultam. Utálom, ha basáskodnak fölöttem, mégis mostanság elég sokszor volt benne részem.
***
Egy jó negyven perccel később már az American bejárata előtt találtam magam. A hűvös levegő csípte az alkoholtól kipirult arcbőröm. Gyermeki izgalommal vártam az elkövetkező eseményeket. Önmagában elég lett volna az új gerlepárral való találkozással járó kellemetlenség is, nemhogy még Scarlettet is most látom először Barcelona óta.
Szorosan követtem Trevort, talán valamiféle pajzsként használva. Nem akartam Annával és Willel bonyolítani a helyzetet, ezt pedig kicsit sem segítette elő, hogy félrészegen átaludtam a hívási kísérleteiket. Tuti azt hiszik, hogy nem akarok velük beszélni.
- Meghoztam az elveszett bárányt – mondta Trevor, miközben helyett foglalt Luck mellett. – Éppen a délutáni sziesztáját töltötte, egy üveg jóféle whiskyvel - nevetett.
- Ha-ha-ha, Humor Herold – közben én is helyet foglaltam Trevor mellett. Kényelmetlenül éreztem magam, mert így szembe kerültem az új párral, de legalább az asztalfőn ülő Scarlett tekintetét el tudtam kerülni. – Tőletek már inni sem tud nyugodtan az ember.
- Te alkoholista – szólalt meg Anna.
Felkaptam a fejem és a szemébe néztem. Olyan Annásan kacsintott egyet, te jó ég mennyire hiányzott. Will szorosan mellette ült, nem fogták egymás kezét, nem is röpködtek szívecskék körülöttük, de mégis volt valami más kettejük körül. Nem tudtam eldönteni, hogy a korábbi meztelen élmény miatt érzem így, vagy esetleg tényleg látok rajtuk valamit.
- Te meg sem szólalj! – válaszoltam nevetve.
- Ne bántsátok már! – szólalt meg Luck. – Megrázó élményben volt része.
Erre hatalmas nevetésben tört ki a társaság.
- Oh, hogy rohadnátok meg! – mondtam. – Nem elég, hogy elrángattok, de még én legyek a célpont is. Inkább haza megyek a maradék whiskymhez.
Közben felálltam, de még mielőtt elindulhattam volna egy kéz ragadta meg a csuklóm. Scarlett volt. Ránéztem, a már jól megszokott kedves mosolya fogadott. Ennek láttán újra végig szalad a bizsergés a testemen. Úgy éreztem, mintha az érintésével elektromosságot árasztana felém.
- Ugyan már, tudod, hogy csak ugratnak. Maradj, kérlek!
Fújtattam, aztán visszahuppantam a helyemre.
- Szemét egy banda vagyok ti! – mondta, körbemutatva az egész társaságon.
- Ugyan már, Becci?! Mióta vagy te ilyen hisztis? – kérdezte Will.
Nem gondoltam, hogy a kínos páros bemutatkozásuk, az én cikizésembe fog torkolni.
- Te, te csak meg se szólalj! Tudod milyen szőrös a segged? – kérdeztem. Jobbnak láttam belemenni a játékba. Ne én legyek az egyetlen ember, akit ma kipécéznek.
- Oh, te jó ég! – bukott ki Luckból.
Mindnyájan tele torokból nevettünk.
- Azt hiszem erre az infóra nem volt szükségünk – mondta Scarlett, közben a szeme sarkában megjelenő nevető könnyeket törölgette.
Lenéztem az asztalra, s csak ekkor vettem észre, hogy Scarlett ujjai még mindig a kezem pihennek. Ekkor Scarlett zavarodottan elkapta a kezét, és idegesen rám mosolygott. Ez újra egy olyan reakció volt, amit nem tudtam hová tenni. Megpróbáltam a figyelmem a többiekre irányítani, és nem foglalkozni ezekkel az ismeretlen gesztusokkal. Amikor elfordítottam a fejem, Anna tekintetével találtam magam szemben, sokat mondóan intett fejével a hátsó, dohányzó kijárat felé. Bólintottam és szinte egyszerre álltunk fel.
- Tessék, már megint kezdik – hallottam a vállam fölött.
Kiléptem a szűk sikátorra vezető ajtón, Anna is követett. Jól esett újra a hideg levegő. Megfordultam és Annára néztem, de ő nem szólt semmit.
- Had ne én kezdjem! – törtem meg a csendet.
- Már el is kezdted – ugratott.
- Kapd be! Nem akarsz nekem mesélni egy-két dolgot?
- Ezt én is kérdezhetném – közben az általa már olyan jól ismert „láttam” arckifejezését vette fel. Hogy ez mennyire jellemző. Én még azt sem tudom, hogy mit akarok Scarlettől, de Anna már a hezitálásom is látja.
- Úgy tudtam, mostanság nem szokásunk beszámolni egymásnak a magánéleti eseményekről.
- Ha-ha, ez tényleg szép volt. Mégis mi a fenét mondhattam volna, hogy a szülinapi meglepetésed előkészítésénél összeakadtunk?
- Micsoda? Bassza meg, Anna, én azt hittem, hogy ezt csak most…
- Azt hiszem, most nem javítottam a helyzeten - mondta sóhajtva.
- Hát nem – válaszoltam meglepődve. – De mégis miért nem tudtál szólni róla?
- Becca, nem terveztük. Egyszeri kalandnak indult, aztán amikor Londonba voltam, mindig számíthattam rá, törődött velem és egyik pillanatról a másikra, csak megtörtént.
- Hmm.. értem és hányszor történt „csak” meg? – kérdeztem enyhe mosollyal, látva a zavarát.
- Cseszd meg! – nevetve vállon bökött. – Megígérem, hogy mindent elmesélek, de nem most, oké? Will is szeretne veled beszélni. Viszont te is jössz egy kiadós sztorival, miért van olyan érzésem, hogy nem volt unalmas Barcelona?
- Mikor az? De most ölelj meg te idióta és holnap átbeszélünk mindent. Menjünk be. Szegény Scarletettet otthagytuk a srácokkal.
- Aha, hogy mostanság milyen figyelmes vagy Scarlettel kapcsolatban – mondta miközben megölelt.
- El mész te a … - válaszoltam jó kedvűen.
Ezután visszamentünk a bokszunkhoz. Egyre jobb kedv telepedett a társaságra. Amennyire sejtettem az időközben elfogyott italok miatt, amiről az asztal közepén sorakozó üres poharak árulkodtak.
- Várj, akkor Becca tényleg táncolt? – kaptam el Will kérdését, miközben Annával visszaültünk a helyünk.
Erre Scarlett csak nevetve bólogatott. Nem mertem a szemébe nézi, emlékeimben felvillantak a közös tánc képei. Több volt, mint amiről mesélni szerettem volna a nekik.
- Kíváncsi lennék, hogyan tudtad rávenni?! – kérdezősködött Anna, közben engem nézve.
Szúrósan visszanéztem rá, de nem hatotta meg különösebben.
- Lássuk csak, vodka-tonik, whisky és tequila nagy mennyiségben és persze hozzájárult a kettőtök meztelen látványa is – válaszoltam Scarlett helyett.
- Azért annyira nem volt szörnyű élmény – mentegetőzött Will.
- Viccelsz, azóta sem tudok aludni, csak a nagy szőrös segged látom magam előtt.
- Becci, addig fogsz ezzel húzni, amíg meg nem mutatom mindenkinek, hogy nem az – válaszolt vidáman.
- Akkor mielőtt még erre sor kerülne, mit szólnátok, ha elmennék szórakozni egy kicsit? - kérdezte Luck.
- Hová? – kíváncsiskodott Scarlett.
- Tudjátok az az új hely pár utcányira, ami vagy két hónapja nyílt. A neve Rot. A tulajnak volt egy kis jogi gondja a szomszédokkal, segítettem megoldani és meghívott, hogy valamikor ugorjak be pár baráttal. VIP hely.
- Hát, jobban hangzik, mint Will hátsója – válaszolt Trevor. – Bocsi öreg, ezt muszáj volt – mentegetőzött.
- Én benne vagyok – helyeset Scarlett is.
- Tudod, szeretlek – néztem Willre -, de akkor már inkább a tánc.
- Hallottátok? – kérdezte meglepődve Anna.
- Egy szörnyet teremtettem – kontrázott Scarlett.
- Nah jó, kuss, és induljunk! – dorgáltam őket.
Jobban örültem, amíg Will hátsó fele és nem az én tánctudásom volt terítéken.
***
A klub látványa nem vonzott különösebben. Egy nagy piros épület volt. Figyelem felkeltésből jeles, gondoltam, miközben a biztonsági őr elemelte a szalagot előlünk, ezzel utat nyitva a bejárat felé. Beérve meglepődtem a saját elhamarkodott véleménynyilvánításomon. Nyoma sem volt a kinti már-már ízléstelenül hivalkodó díszletnek. Minőséges berendezés, jó zene és kellemes színkombinációk. Ha szeretném az ilyen helyeket, akkor mindenképpen előkelő helyre kerülne az ún. buli listámon, de mivel nem vagyok oda az éjszaki életért, nem valószínű, hogy még egyszer eljövök.
Elfoglaltuk a helyünket, a tulaj hálálkodva üdvözölte Luckot, hívott egy pincért is, akinek kikötötte, hogy a ház vendégei vagyunk.
- Ritkán mentek az Americanon kívül máshová, de ha igen, akkor megadjátok a módját – mondta Scarlett, akinek valószínűleg nagyon tetszett a helyzet.
- Én keresek egy mosdót srácok, rögtön jövök – mondtam.
- Várj, én is megyek – szólt utánam Anna.
- Azt mondják, a lányok csoportosan járnak WC-be, szóval várjatok meg engem is – csatlakozott Scarlett.
Éppen a tükör előtt álltunk és beszélgetve végeztük az ilyenkor szokásos kis rutinokat. Egy kis szájfényt vittem fel az ajkaimra, amikor egy ismerős édeskés illatot éreztem. A Scarlettnél lévő parfümös üvegből áradt. Hasonló volt ahhoz, aminek az emléke, egy hete kínzott, de mégis lehetetlen volt, hogy ugyanaz legyen. Úgy éreztem, a Scarlett által bennem keltett bizonytalanság miatt, már az érzékszerveim is cserbenhagynak.
- Ki kell mennem egy kicsit, majd utánatok megyek – nyögtem idegesen, miközben szinte kirohantam.
Még hallottam, hogy Anna mond valamit, de már nem foglalkoztam vele.
***
Egy jó két órával később a helyünkön ültem. A „VIP rész” a tánctér fölött helyezkedett el, nyitott, jól átlátható korlát sorral elválasztva. Könnyedén be lehetett látni innen az egész helyiséget. Egyedül figyeltem a lent táncoló Willt és Annát.
- Hé, te! Mit csinálsz itt egyedül? – zökkentett ki a gondolatmenetemből Scarlett, közben szorosan mellém telepedett.
Újra éreztem azt, a bizonyos illatot. Egyre zavartabb lettem, nem tudva eldönteni, hogy csak az érzékeim szórakoznak velem, mert valahol belül szeretném, hogy Scarlett legyen az a bizonyos titokzatos lány vagy tényleg történt valami Barcelonában kettőnk között. Próbáltam uralkodni magamon és tisztán gondolkodni.
- Őket nézem – válaszoltam és közben az egymással ringatózó Will és Anna irányába mutattam.
- Tudod, tényleg jók együtt. Persze, én nem ismerem őket annyi ideje, mint te – hangja bársonyos volt.
Mint annyi minden más, ez is erős vágyat keltett bennem. Egyre jobban azt éreztem, hogy nem tudok uralkodni magamon. Megnyaltam a lecserepesedett ajkaimat, nyeltem egyet, hogy letuszkoljam, a közelében lassan állandóvá váló gombócot a torkomban.
- Ez nagy szerelem lesz- mondtam rekedten.
- Honnan tudod?
- Csak rájuk kell nézni. Soha nem láttam még egyikőjüknél sem azt, amit most.
- Mit? – kíváncsiskodott.
- Mióta lementek oda, megszűnt nekik a külvilág. Látod hány szem szegeződik rájuk? Hány lány és srác áll készen, hogy elkapja egy-egy pillantásukat flörtölés reményében? Ők persze semmit sem érzékelnek ebből. Mintha egy külön világban lennének.
- Szép is a szerelem – válaszolt, közben az arcom fürkészte.
Nem tudom miért. Talán az utóbbi hónapok érzelmi zsúfoltsága, talán a sok alkohol vagy talán Hanna hiánya miatt, de végigszaladt egy könnycsepp az arcomon. Amikor megláttam Scarlett ijedt szemeit, elfordultam. Én nem szoktam mások előtt sírni. Anna az egyetlen, aki előtt bátran ki tudtam mutatni az érzelmeim.
- Hé, Becca – szólalt meg kedvesen, közben kezével az államnál fogva felemelte a fejem.
Ismerős volt az érintés. De már semmit sem értettem. Magához húzott és szorosan megölelt. Magamhoz szorítottam én is, közben úrrá lett rajtam a zokogás.
- Sssss… Minden rendben lesz – nyugtatott.
Nem tudtam mit teszek, csak azt, hogy nem bírom tovább. Úgy éreztem magam, mint Barcelonában. Újra egy pár milliméterre voltak az ajkaim a nyakától, éreztem azt az illatot. Már nem tudtam hazudni magamnak, rejtélyes idegen ide vagy oda, én őt akartam. Míg még úrrá tudtam lenni a cselekedeteimen, eltoltam Scarlettet.
- Mennem kell – dobtam oda fátyolos hangon, közben már elindulva.
- Ne! – megragadta a kezem.
- Scarlett, kérlek engedj el! – kérleltem, tudtam, hogy nem bírom már sokáig. Égtek a szemeim, az ajkam, az egész arcom. Már fájdalmasan kívántam.
- Nem! Becca, miért? Miért kerülsz Barcelona óta? Miért nem bírsz rám sem nézni? Ennyire nehéz elfogadnod, hogy én … - már nem tudta befejezni.
- Ezt meg kell tennem, ne haragudj. – suttogtam a szájába, mielőtt még megcsókoltam volna.
Ajkaim közzé vettem az alsó, majd a felső ajkát. Aztán egy adtam még egy utolsó gyengéd puszit a szájára. Nem vártam igazi csók csatát, de már nem bírtam tovább. Még egy hosszú pillanatig néztem a meglepett szemeibe, miközben a kezeim között fogtam a fejét.
- Sajnálom – suttogtam, szinte csak magamnak.
Elengedtem és elléptem tőle. Még mindig meglepetten bámult rám. Valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy szóba állt velem. Egyre kínosabb lett a kettőnk között kialakuló csend.
- Én nem – mondta rekedt hangon, közben elém lépett.
Túl gyorsan történt minden. Még az alkohol és az első csók okozta érzelmek hatása alatt voltam, amikor Scarlett erőszakos és követelőző csókjával találtam szemben magam. Egyik kezével a derekamnál fogva húzott közelebb, míg a másik kezével a tarkómat markolva kényszerített, hogy ne tudjak elhajolni tőle. Nem mintha szándékomban állt volna. Egy pár másodpercig tartott meglepettségem, aztán én is visszacsókoltam. Közben egyre jobban azt éreztem, hogy az ismerős illaton kívül, a csók sem olyan új, mint amilyennek kellene lennie. Ahogy erőszakosan szétfeszítette nyelvével az ajkaim, ahogy mohón falta a számat. Teljesen magával ragadott, de ugyan ennyire össze is zavart.
- Scarlett…én…ne haragudj! – hadartam zihálva.
- Becca, várj! – szólt utánam, miközben megfordultam és otthagytam.
Nem tudtam feldolgozni az eseményeket. Levegő és idő kellett. Sem az alkoholtól, sem a zavaros érzelmeimtől nem tudtam tisztán gondolkodni. Szinte már rohantam a lépcsőn, minél hamarabb friss levegőn akartam lenni. Kiértem az utcára és elindultam egyenesen előre. Nem tudtam, hogy hová megyek, vagy hol fogok kikötni. Gondolkodnom kellett.
