Candy is dandy... II.

Vera tegnap esti beadandó írást okolta az álmatlanságért. Tíz oldalt kellett összekaparnia mára, és bár idejében nekifogott, a téma annyira semmitmondó volt, hogy nem sok érdemit sikerült összehoznia.
Aztán végül is az adrenalin és a mellé elfogyasztott energiaital megtette hatását, és valahogy kiizzadta azt az utolsó pár oldalt. A tartalomnak meg, ha szerencséje van, csak a feléről fog feltűnni, hogy őrületes nagy baromság. Mondjuk a tanerőt elnézve az is csodával határos, ha egyáltalán elolvassa majd.

Feltehetőleg a stressz miatt, ma reggel fáradtan, de korán ébredt és sehogy se tudott visszaaludni.

Még ötven perce volt az az előadás kezdetéig. Ötven. Bármi értelmes elfoglaltságra kevés, végigunatkozni viszont sok. Végül a mosogatóban gubbasztó edényeket elnézve úgy döntött, sétál egyet, mert hétfő reggel nincs olyan isten. És ha már nem buszozik, akkor egy jutalom kávé is esedékes. Tartott tőle, hogy ha egyszer leül, beüt az éjjeli alváshiány, és átalussza azt a kétszer negyvenöt percnyi monoton zsolozsmázást amit a professzor rendszerint produkálni szokott.

A kávézóban kígyózott a sor, a kávé és sütemény illat ellenére az emberek nagy része szemmel láthatólag feszült volt és sietett valahová. Még volt harmincöt perce. Még lassan sétálva is bőven beérne, bár a kinti hűvös sok mindenre motivált csak andalgásra nem.

Addig is, Vera találomra választott valami még talán kimondható nevű italt, és remélte, hogy lesz benne elég koffein.

Végre sorra került, és mivel nem akarta feltartani a sort, elhadart egy helló-t, és már kereste is a pénztárcáját. Közben gépiesen bediktálta a rendelését és a nevét. Aztán a keresett tárcát diadalmasan kinyitva fölnézett.

Nagy barna szemek, hosszú seprűs pillákkal. Barna kötény, kis fekete névtáblával és ropogósra vasalt nefelejcskék ing. Felnyírt haj, ezúttal kicsit szelídebb frizurába fésülve. Basszus. Ez a múlt pénteki csaj.

A nagy barna szemek kicsit zavartan mosolyogtak rá.

Mit lehet ilyenkor mondani? „Bocsi, hogy múlt este kevésen múlott, hogy nem csináltunk kompromittáló dolgokat egy nyilvános helyen. Ja és bocsi, hogy ezek után otthagytalak tök egyedül, mindezt egy szó nélkül. Biztos nem volt megalázó. De egyébként most már hogy tudod a nevemet, nem lenne kedved eljönni egy kávéra valahová? És esetleg ha nem bánod, megadod az elérhetőségeidet? Mer amúgy nagyon bejössz meg minden, de nem szoktam amúgy minden kicsit is érdeklődő nő bugyijában turkálni könyékig öt és fél perccel az után, hogy felvettük a szempontaktust. Ja , hogy egész nap kávét főzöl és utána már rá se tudsz nézni, meg hogy ezek után rám se nagyon? Sebaj, köszi szépen, tessék a visszajárót tartsd meg.”

Na nem. Egy szó nem jött ki a torkán. Csak zavartan biccentett, odaadta a pénzt, és utat engedett a mögötte sorban álló öltönyös üzletembernek, aki köszönés helyett már a rendelését harsogta.

Gyorsan felmarkolta a papírpoharat, és igyekezett nem túl egyértelműen pánikszerű iramban kivágtázni az üzletből.

*

A reggeli váratlan találkozás azonban megtette a hatását. Bogi. A név a kis fekete táblán még mindig ott keringett a gondolataiban. Így belegondolva illik rá. Egyszerű, mégis jól hangzik, és ahogy a táblán volt leírva kifejezetten jól mutat. Azon kapta magát, hogy a plakátok, cég táblák betűből találomra kikeresi a szót, méregeti hogy melyikkel hogyan nézne ki.
Te jó ég, ugye nem tűnt úgy, hogy a mellét bámultam? Még pont ez hiányzik az eddig róla kialakult képből. A lány, aki egy értelmes mondatot nem tud kinyögni, de cserébe úgy bámul, mint egy körözött szexuális zaklató. Szuper.

A másik szokatlan jelenség kicsivel később, ám annál bizarrabb módon ütötte föl a fejét. Az egymással váltott pár szó különös láncreakciót indított el benne, mintha nem is az ital paramétereit, hanem valami egészen buja témát beszéltek volna meg.

Vera eddig nem gondolta volna, hogy bárki a valóságban izgatónak találja valakinek a hangját. Mégis, mintha a puha ajkak közvetlenül a fülébe suttogtak volna meleg párafoltokat hagyva a bőrén. Kifejezetten tetszett neki a hang, érzékeny, és még abban a hihetetlenül feszült pillanatban is kedves, érdeklődő.

A lány hangja az álmaiba is beszivárgott, mégpedig ahogy az álmokban szokás, kitekerve és furcsán. Elméje összekuszálta az elmúlt napok érzéseit, gondolatait, vágyait, félelmeit. A végeredmény egyszerre volt borzongató és mámorító.

Csak ha szépen kéred.

Vera arccal félig a párnába fúródva igyekezett levegőhöz jutni. A hanghoz nem társult igazán test, de mégis, a lényeg, az esszencia egyértelműen ő volt. A síkos ujjak őrjítő lassúsággal simogatták a combja belsejét. Közelebb. Gyerünk. Úgy érezte hogy az alhasában tomboló forró feszültségtől hamarosan megőrül. A combjai remegtek a kényelmetlen pózban való térdepléstől.

Vajon meg tud szólalni? Végre nagy nehezen felemelte a fejét és a válla fölött hátra  nézett. Az arcába hulló hajtól nemigen látta a mögötte ülő nőalakot, de mégis érezte a belőle áradó egyszerre vonzó és gunyoros mosolyt. Vera végre levegőhöz jutott, és kinyögött pár szót.

Kérlek. Akarom.

A nedves ujjak végre följebb vándoroltak. Az érintés azonban túl gyengéd volt, lehelet könnyű, szinte semmi. Az ujjbegyek a nagyajkait cirógatták, szétkenve rajtuk a középről szivárgó nedvességet. Hogy többet érezzen belőlük, még feljebb döntötte a csípőjét. A mozdulattal csak annyit ért el, hogy az izgalomtól megkeményedett mellbimbói kellemetlenül súrolták a lepedőt.

Tényleg? És mondd, mit akarsz?

Bogi hangja kényes gúnnyal volt tele. Vera legszívesebben hátra nyúlt volna, hogy maga oldja föl az őrjítő feszültséget. Nem lett volna nehéz, de mégis nem ugyanaz. Úgy érezte, a tehetetlenség minden idegszálát túlfeszíti.

Az ujjadat. Vissza. Belém.

Bogi nevetése távolinak hangzott, mégis, egyszerre mintha közvetlen Vera fülébe suttogott volna.

Csak egyet? Sok volt a kettő sok egyszerre?

A kíméletlenül finom ujjak előrébb csúsztak, lassú, pihekönnyű köröket írva le a lány csiklója körül. Vera teste önkéntelenül is belerezdült a hirtelen gyönyörbe. Ne hagyd abba. Még. Egy kicsi is elég lesz. Gyerünk már. Végre két párnába fojtott lihegés között valahogy kijött belőle a válasz.

Kettőt. Hármat...az egész kezedet...mindegy...csak csináld már...

Az izgatottság mohóvá tette, de valahol az agya egy félreeső zugában egy józan hangocska emlékeztette, hogy az bizony sok lesz. Kényelmesen csak kettő fér. Talán három ha elég nedves és el van lazulva. Persze hogy elég nedves. Mindjárt elcsöppen.

Mindegy, hogy hogy lesz. Bori tudja hogy mit csinál. A frusztráló kiszolgáltatottság valahogy átcsapott egyfajta megnyugtató bizalomba.

Vera beleharapott a párnába és várta Bori ujjait.

A csiklóján köröző ujjak egyre vadabbul izgatták. Ha ezt tovább csinálja, mindjárt elélvez. Érezte, ahogy a lány másik keze  szétválasztja a nagyajkait. Az ujjak végre megtalálták a befelé vezető utat, és Vera érezte, hogy valami nyálkás folyik végig a combján...

Az álom ébredés után groteszknek tűnt. A gondolat, hogy egy jobbára tök ismeretlen ember alakját az öntudatlan fantáziája így kitekerte így utólag undorítónak, és ijesztőnek hatott. Az álomkép lapos volt, élettelen, és furcsa volt  valakit szinte ismeretlenül valami elcsépelt pornóba beleképzelni.
Az ágy ragadt az izzadtságtól, és bár Borit teljesen eltorzította a fantázia, néhány részlet azért egyezett. Vera gépiesen befejezte amit kellett, majd lerángatta az ágyneműt, rádobta a kupacra a csatakos pizsamáját és elindult zuhanyozni.

Útközben a fürdőszoba felé már azon gondolkozott mi legyen a következő lépés. Mert ezen a ponton túl már kellett hogy legyen valami. Te jó ég, órákat töltött azzal, hogy kirakja betűkből Bori nevét? Mégis mikor zúgott bele ennyire? Hány nap is telt el, kettő? Korai, nem? És mi ez a túlfűtött erotikus álom? Meg fog jönni, vagy mi a franc volt ez? Ha az ember szerelmes, akkor persze vannak a pillangók, meg a révedezés, de ez?

Mindemellett, szinte biztos volt benne, hogy a rajongása egyoldalú. De egy próbát megér. Valószínű, hogy nem lesz belőle semmi, de azért miért is ne? De egy biztos terv kell, és  többször nem hibázhat. Csak magabiztosan, kedvesen, és nem csak bámulni.
Igen ám, de mondani könnyű volt.

Folyt. köv.