Bűnbánat

Nem tudom mióta ülök már a kocsiban. A törlő rendületlenül csiszatolja az ablakot, az esőcseppek kopognak a szélvédőn. A kormányt markolom, gyűröm az átmelegedett bőrréteget, szívem kalapál. Légszomj kerülget, próbálok lehiggadni, nem megy. Már vagy századszor nézek fel az ismerős ablakra. A függönyön keresztül elmosódott alak mozgását látom. Újra bíztatom magam, ki kell szállni a kocsiból, és elé kell állnom.

Nem merek. Nem bírok a szemébe nézni, elsüllyedek a szégyentől. Homlokomat a kormánykerékre teszem, néhányszor odaveregetem. Fejfájáson kívül nem érzek mást. Erőt veszek magamon, kezem az indítóra siklik, elfordítom a kulcsot. Az ablaktörlő leáll, a világítás kialszik. Kinyitom az ajtót, kiszállok. A kapualj alá sietek, de ez a pár méter is megteszi a magáét: bőrig ázom a zuhanyszerű záporban. Hátrasimítom nedves hajamat, benyitok a lépcsőházba. Rutinosan megyek fel a harmadikra, befordulok a megfelelő folyosón, megállok az ismerős ajtó előtt. Szuggerálom a kukucskálót, érzem, hogy meglódul a szívverésem, hangosan kapkodom a levegőt. Kezemet ökölbe fonom, kopogásra emelem. Az ajtó előtt 2 centivel áll meg a levegőben, szinte megdermedek. Képtelen vagyok befejezni a mozdulatot. Átvillan az agyamon mennyi-re furcsa képet festhetek, amint ott tipródom. Mikor elszánom végre magam a mozdulatra, kinyílik előttem az ajtó, megzavarva koncentrálásomat. Ijedtemben hátrébb lépek, a sikítást elfojtom. Dancen is meglepődik, hátra hőköl. Kezében jókora szemeteszsák dudorodik. Talán csak egy pillanatig bámuljuk egymást rökönyödötten. Aztán észreveszem, hogy kezem még mindig a levegőben lóg, gyorsan leeresztem. Dancen tartása is lazul kissé.
- Szia – nyögöm.
- Szia – válaszol. Ellép mellettem, a szemétledobó felé indul. Kinyitja a ledobó ajtaját, belerakja a zacskót és visszahajtja. Hangos zúgással zuhan a hulladék az alsó konténerbe. A csörömpölésből ítélve jó pár sörösüveg is lapulhatott a csomagban. A srác elindul visszafelé, kezét porolja. Megáll az ajtóban, nekidől a félfának. Amolyan „na mondjad” arckifejezéssel néz. Nem igazán tudom mit mondjak, azt hittem majd a helyzet hozza a szöveget, de ez még várat magára.
- Zavarlak? – kérdezem bizonytalanul. Észreveszi idegességemet, furcsán néz rám.
- Nem. Gyere be – kitárja az ajtót, belépek. A küszöbön állok meg, nem invitál beljebb.

Hanyagul becsapja az ajtót, majd elmegy mellettem, a fürdőszoba felé fordul. Hallom a megeresztett csap hangját. Tétlenül állok, rám tapadt ruhámmal kissé megalázónak érzem a szituációt. De elhatároztam, hogy végig csinálom, most már nem hátrálok meg. Dancen kezét törülgetve tér vissza, a törlőt ledobja az előszoba gardróbjára, majd zsebre vágott kézzel áll meg előttem. Ez a mozdulat annyira jellemző rá. És ez az a mozdulat, ami felizgat benne.
- Hallgatlak Amy – veti oda. A kivégzés könnyebb lenne, mint ez a vallomás. Benyúlok a zsebembe, kihúzom az átázott levelet. Felé nyújtom, kérdőn néz rám.
- Ezt Meredith írta. Még a kórházban. Az előtt, hogy… - elakad a szavam. Dancen nem nyúl a levél után, a parkettát nézi. Zavarban vagyok, de tudom, hogy most minden bátorságomra szükségem van. Elfelejtek gondolkodni, és csak cselekszem. Odalépek hozzá, kezeimet csípőjére ejtem. Várom a reakciót, nem ellenkezik. Mindenhová néz, csak a szemembe nem. Érzem, hogy kezd szabálytalanul lélegezni, nekem is, mintha enyhe légszomjam lenne. Lehajtom a fejemet, homlokom a mellkasát súrolja.
- Mindent leírt ebben – kezdem. – Bevallott mindent. – felnézek rá, ő a plafont bámulja. Állkapcsán megfeszül egy izom, amitől félelmetesnek tűnik. Miért nem néz rám?! Érzem, hogy a sírás kerülget. Nem bírok ezzel a merev szoborral.
- Csak azért jöttem, hogy elmondjam, mennyire sajnálom. Igazságtalan voltam veled, megbántottalak. Annyira szégyellem magam, és teljesen jogosan gyűlölsz, de nem tudtam róla! Ha mindent elmondasz, másképp alakult volna. Meg kell, hogy értsd, abban a helyzetben nem tehettem mást, én akkor annyira gyűlöltelek, de most már…. most már máshogy érzek. – az utolsó szavakat szinte suttogva mondom ki. Tessék, kiöntöttem a szívem, vallomást tettem, de még mindig nem reagál semmire. Kezdek kétségbe esni. – Nem szólsz semmit? – kérdezem, de elnéz mellettem. Mit csináljak még?!
- Szólj már valamit! - hangom kezd hisztérikus lenni. Nem bírom, hogy nem néz rám, elnéz a vállam felett. Megragadom az állát, és kényszerítem, hogy a szemembe nézzen. Szikrázik a fekete írisze, harag tombol benne, eléget a tekintete. Állom, még ha meg is semmisülök.

Szó nélkül ragad meg, szinte nekivág az ajtónak. Odaprésel a fának, keze a csípőmet markolja, ujjai szinte a húsomba vájnak. Szaporán vesszük a levegőt, mellkasunk egyre gyorsabban emelkedik és süllyed. Az érzelmek túlcsordulnak bennem, rávetem magam a szájára. Mohón csókolom, harapom a száját. A szobor felolvad, ajka rám tapad. Érzem a nyelvét, ahogy utat tör fogaim között, és én engedem. Magamba szívom, mintha az életet szívnám be. Íze fanyar, gyorsan rájövök, nem sörösüvegek csattantak a konténerben, hanem boros. Átölelem a nyakát, beletúrok félhosszú hajába. Hátrahajtom a fejemet, ajkai a nyakamat cirógatják. Csípőjét kissé megemeli, ölét az enyémhez préseli, érzem feltámadt vágyát. Sóhaj szökik ki a számom, mikor kezei is útnak indulnak. Először a nedves kardigántól szabadulunk meg. Ujjai máris a combomra siklanak, a szoknya alá settenkednek. Megragadja a térdhajlatomat, felhúzza. Átkarolom a derekát, megindulunk a háló felé. Szívem eszeveszetten zakatol, agyamat elönti az adrenalin, forróság árad szét bennem. Ölem bizseregni kezd, nem hiszem el a helyzetet: lefekszem Dancennel. Álmomban mertem csak erre gondolni, de most minden gátlás felszabadul és eltűnik. Sóhajtozva terülünk el a franciaágyon. Félhomály van, a függönyök résein szűrődik be némi fény a közvilágítás jóvoltából, narancssárgás csíkot vetítve az ágyra.

Ajkam újra az övét keresi, mikor rátalál szorosan rátapad. Felhúzom a pólóját, ujjaim a bőrén táncolnak. Meg-megrándul alatta az izom, majd felgyűröm a felsőt és lehúzom róla. Ajkaink egy pillanatra vállnak szét. Meglátom a szeme csillogását. Engem néz, miközben félredobja a ruhadarabot. Akkor sem veszi le rólam a tekintetét, mikor kezével végigsimítja a belső combomat, a reakcióimat figyeli. Nem is késlekednek, hátra hajtom a fejem a párnán, szememet lezárom, így adom át magam az érzésnek. Ölem nedvesedni kezd, mikor ujjai súrolják bugyin keresztül a rejtett pontomat, majd újra a nyakamon érzem nyelve hegyét, átkarolom a derekát. Keze a hasamra siklik, benyúl a top alá, felfelé kúszik. Rutinosan kapcsolja ki a melltartómat. Ujjai a hátamra vándorolnak, kissé megemel. Fel sem fogom igazán, mire a top a póló mellett landol. Egy pislantás és a fehérnemű is közöttük terem. Mozdulatai lelassulnak, kínzóan lomhák lesznek. Arcát a nyakamba fúrja, beszívom illatát. Meztelen felsőteste az enyémhez tapad, az érintés áramütésként ér. Átvillan az agyamon, hogy fogom én ezt kibírni, ha már ilyen apró érintések is szinte megsemmisítenek.

Keze újra útnak indul. Lassan vezeti végig a nyakamtól lefele, ujjai szinte csak érintik a melleim között feszülő bőrt, hasamra siklanak. Ajkai követik útját. Halkan sóhajtok fel, mikor nyelve a mellem oldalát érinti, és lágy köröket kezd leírni. Az őrületig fokoz, mindennél jobban vágyom már, hogy ajkai közé vegye meredező mellbimbóimat. Mikor megteszi, testem ívbe feszül a gyönyörtől, halk nyögés szakad ki a torkomból. Nyelve játékosan incselkedik velem, egy másik világba repít vele. Keze csípőmön, hasamon, combomon kalandozik, képtelen vagyok egyszerre figyelni minden ingerre. Ujjai szinte észrevétlenül siklanak a szoknyámra, kikapcsolja, majd elkezdi lehúzni rólam. Ahogy lassan halad a finom szövet a bokámig, úgy halad ajkaival lefelé, végig a hasamon egészen a köldökömig. Felemelem a lábaimat, feltérdel előttem. Mikor a szoknya a bokámról is lecsusszan, félredobja. Nem ereszkedik vissza, a látványt bámulja: vadnak érzem magam, akit legyőztek, s most behódolva terül el a vadász lábai előtt. Várok pár pillanatig, hadd gyönyörködjön, majd felülök, fejem a köldökével kerül egyvonalban. Nem bírom ki, hogy ne kóstoljam meg a bőrét. Nyelvemet végigszántom a hasfalán, remegve kezdem kigombolni farmerját. A tarkómon érzem a kezét, ujjai beletúrnak a hajamba. Felpillantok, mikor letolom a nadrágot. A sötétben nem látom tisztán a tekintetét, de egyre szaporább légzése elárulja érzelmeit. Mikor az alsójára nézek, más árulkodó jelet is tapasztalok: izgatóan domborodik a boxer alatt. Kezem a csípőjére siklik, ujjaim bebújnak a vastag gumiszalag alá. Lassan lehúzom az alsót, és feltárul előttem férfiassága.

Egy mozdulattal hanyatt lököm a vadászt. Elfojtott nyögés szakad ki a torkából, mikor nyelvemet lassan végighúzom a falloszán. Keze szorosabban markolja a hajamat, miközben ajkaimat végigcirógatom egy délceg ér mentén, a makk teteje csillogni kezd. Rápillantok, látom, szinte önkívületben van. Diadalt érzek, és reménykedem, nem látszik kaján vigyorom. Lám, a büszke férfi remeg a kezeim között, a rideg szobor megélénkül egy érintéstől... Tovább kínzom hát, figyelem reakcióit. Nyelvem hegyével éppen csak hogy érintem a makkot, egy futó rebbenés az egész, gyorsan visszahúzom. Nyelven hegyére pár csepp előnedv kerüld, megízlelem, benedvesítem vele a számat. Újból ráhajolok, nyelven most tovább időzik rajta, körbefuttatom az érzékeny felületen. Egyre mélyebbeket sóhajt, ahogy haladok lefelé, majd mikor ajkaim közé engedem a farkát, nyög egy elhalót. Kezét a hajamba fúrja, ujjaival a nyakamat cirógatja.

Érzem, ahogy az apró pihék felemelkednek és libabőrős lesz a tarkómon. Amennyire csak tudom, leengedem a farkát torkomon, aminek válasza egy újabb nyögés. Visszahúzom a fejemet, számat összeszorítom, miközben felérek a makkig. Kezeim is életre kelnek, ellentétesen mozgatom. Nyelvem izgatóan köröz, majd újra leengedem a húst a torkomon. Érzem, ahogy forrósodik, és lüktetni kezd. Gyorsítok a tempón, ritmikusan bólogatok rajta, ujjaim a golyóira siklanak, finoman masszírozom közben. Dancen légvétele is szaporább lesz, hátraveti a fejét, nagyokat sóhajtozik, ezzel viszont csak engem szít fel még jobban. Érzem, hogy nem bírja már sokáig. Ekkor megragadja a tarkómat és felhúz magához. Száját az enyémre tapasztja, szorosan ölel magához. Kezem falloszán marad, a mozgást nem hagyom abba. Érzem, hogy megremeg, ekkor elkapja a kezemet és elrántja. Megértem, hogy még nem akarja, hogy vége legyen.

Hátamra fordít, a tangámat egy mozdulattal rántja le. Megrémülök, mikor felfogom, hogy már semmi sincs rajtunk, nem választ el minket már több. Megérezheti bizonytalanságomat, mert elmosolyodik. Fogai csillognak a homályban. Megragadja a csuklóimat és a fejem fölött a párnára szorítja. Megvonaglok alatta, próbálok kiszabadulni, de csak erősödik a szorítás. Csak egy pillanatra ijedek meg, rögtön szertefoszlik a rémület, mikor ismét érzem a nyelvét a számban. Teste az enyémhez nyomódik, érzem a finom filmréteget a bőrén, az apró szőrszálakat a mellkasán, szíve vad lüktetését: nincs is ennél jobb. Egyik combját a lábaim közé fúrja, szétfeszíti. Fel sem ocsúdok, ujjait érzem combom belső felén. Ismét megvonaglok, de már eszemben sincs szabadulni. Lágyan simogat, elkerüli az érzékenyebb részeket. Lejjebb siklik, elengedi a csuklóimat, viszont karomat még mindig a fejem felett tartom.

Forró a lehelete, mikor ölemre hajol. Nem érint meg, talán kínozni akar ezzel, hogy csak pár centire áll meg tőlem. Csípőmet megemelem kissé, felé tolom. Erre a moz-dulatra várt. Most már hangosan nyögök fel, szinte megsemmisülök, mikor nyelve végigszánt hüvelyem bejáratán. Lassan, ingerlően nyalja körbe nagyajkaimat, ujjaival gyengéden szétnyitja őket, majd nyelvét bevezeti barlangomba. Önkéntelenül is szélesebbre nyitom a lábaimat. Visszahúzódik, majd újból magamban érzem, ritmikusan kezd el dugni a nyelvével. Nedveim folynak már, szinte elviselhetetlen a gyönyör. Hangosan zihálok, ujjaimat a hajába túrom. Mozdulatomra kihúzódok belőlem és ajkai duzzadt csiklómra tapadnak, nyelvével lágyan nyalogatja kéjpontomat, majd körözni kezd rajta. Testem válaszol izgatására, csípőm vele együtt mozdul. Érzem, ahogy két ujja a hüvelyembe nyomul, titokpontomat kutatja. Mikor rátalál, izgatni kezdi, előbb lassan, majd gyorsít a tempón, nyelve felveszi ritmusát. Nem olyan gyengéd velem, mint amilyen én voltam vele, szándéka, hogy a robbanásig kínozzon. Szememet szorosan bezárom, mozdulataira koncentrálok. Érzem, hogy közeledik a gyönyör, majd magával ragad az orgazmus, elönti az agyamat, nem hallok semmit, fejem zsong, lélegzetem elakad, végigszáguld rajtam a hullám. Hüvelyem a még mindig szaporán mozgó ujjaira szorul, majd mikor csillapodik a löket, mozdulata lelassul, nyelvével is lágyan cirógatja kéjtől érzékeny csiklómat.

Mikor újra levegőt veszek, arcát pillantom meg, bár tekintetem ködös. Lágyan néz rám, végigsimít arcomon. Ujjaival körbe rajzolja kiszáradt ajkaimat, érzem rajtuk az ízemet, nem bírom ki, hogy ne vegyem a számba. Szopni kezdem a mutatóujját, nem is miatta, inkább magamnak csinálom a műsort, élvezettel nyalom körbe. Kéjesen nézi ténykedésemet, majd kihúzza az ujját, számra hajol, nyelvünk ismét találkozik. Nem bírok betelni az ízével. Harapom, szívom, ahogy csak tudom.

Rám fekszik. Érzem, hogy belesüllyedek a matracba a súlya alatt. Könyökével támaszkodik meg, enyhül a nyomás. Felhúzza a térdeimet, szinte a hasamhoz préseli, érzem fallosza végét a csiklómon. Megremegek. Kezem csípőjére siklik, megmarkolom feszes fenekét. Keze a farka tövére siklik, a lukamhoz irányítja. Vár pár pillanatig, majd belém hatol. Lassan engedem magamba, kiélvezzük a behatolás minden édes pillanatát. Mikor már tövig bennem van, ölemet megemelem, hullámozni kezdek alatta. Felveszi ritmusomat, karjaiba kapaszkodok, fejemet hátrafeszítem, érzem ajkait a nyakamon. Testem megfeszül, zihálásom szaporább lesz, ahogy érzem a bennem egyre gyorsabban mozgó farkát. Tekintetünk találkozik, és én elveszni kezdek az éjfekete íriszben. Csodálkozva nézek rá, eddig sosem látott érzelmeket pillantok meg benne, nem akarom értelmezni őket, nem merem magam áltatni azzal, hogy talán ő is ugyanazt érzem irántam, amit én. Kezemmel az arcát érintem, ujjaim vonzzák a száját, bekapja őket, óvatosan rájuk harap. Lezárom szemhéjamat, nem gondolkodom tovább, csak átadom magam a pillanatnak, nem számít már semmi más, csak a bennem mozgó férfi, akit szeretek. Remegek a gyönyörért, érzem közeledtét, még három sóhajtás és elvesztem tudatomat. Fejemet hátravetem, testemben robban a kéj, végig száguld rajtam, torkom mélyéről nyögés tör elő, a zihálás eltompul a fülemben, szemem előtt csillagok táncolnak. Még érzékelem, hogy Dancen teste is megfeszül, fülembe nyög valamit, nem értem mit, mikor belém élvez. Csípője rándul még néhányat, majd teste elernyed.

Összeölelkezve fekszünk az ágyon. Egyikünk sem mozdul, hagyjuk csillapodni őrült szívverésünket. Ő mozdul elsőnek, kicsusszan belőlem, testének hiánya ürességérzetet vált ki. Mellém heveredik, karja még félig átölel, arcát a párnába fúrja, hallom, ahogy nehézkesen veszi a levegőt. Az én mellkasom is még szabálytalanul emelkedik és süllyed, kell egy pár pillanat, mire rendeződik ritmusa. Ölemben a még megélt kéjjel, szívemben szerelemmel fordulok felé. Ujjaimmal haját érintené, de szeme gyorsabban nyílik ki, rám néz. Hideg rémület fut végig rajtam, mikor tekintetünk találkozik, a mozdulatom félbe marad. Más ez a szempár, mint amit néhány perccel ezelőtt néztem: rideg és könyörtelen.
- Azt hiszem, most már kvittek vagyunk – suttogja. Értetlenül nézek rá.
- Tessék? – nyögöm. Lehunyja a szemét, nem néz rám, mikor megszólal.
- Elfogadtam a bocsánatkérésedet – közli hanyagul, majd hátára fordul, karjait a tarkója alá fonja.

Megsemmisülve fekszem mellette, szívemet mintha jéghideg ujjak szorítanák, és én fázni kezdek. Próbálom megemészteni, amit mondott, de képtelen vagyok felfogni. A fájdalom hírtelen robban bennem, cselekvésre ösztönöz. Felkelek az ágyról, magamra kapkodom a ruháimat, halkan szitkozódom, hogy nem találom a bugyimat. Mikor meglesz, gyorsan felrántom és az ajtó felé indulok. Hátra nézek a vállam felett, Dancen még mindig a plafont bámulja, nem szól semmit, ahogy elhagyom a lakást. Szinte rohanok a kapuig, remegő kézzel rántom ki az ajtót és szaladok a kocsimig. Beülök, próbálok nyugodni. Nem hiszem el, hogy ezt tette velem. Megalázottnak érzem magam, sebezhetőnek. Nem bírom tovább, a kormányra borulok, és sírni kezdek. Megengedhetem magamnak, hogy érzelmeimet szabadjára engedjem, az utca kihalt. Könnyeim égetik a szemem, ölemre hullnak, vállam rázkódik. Majd az elkeseredés dühbe csap át, a műszerfalba csapok, a kulcsért nyúlok és beindítom a motort. A kelleténél gyorsabban indulok meg, az utcát elmosódottnak látom könnyeimen keresztül. Megfogadom, hogy ezt még keservesen megbánja…