Bronz hagyatéka

- Most temettük el szegény lovacskámat. - Sóhajtottam egy nagyot én, azaz Rita. Ő volt a legelső lovam és rajta tanultam meg lovagolni. Bronz volt a neve, egy aranyos, kedves, 4 éves paci volt. Hát igen, megkérdezhetitek, hogy mi történhetett, hogy ez a fiatal póni meghalt?
Tudjátok én sem értem, 2 napja vettem észre, hogy beteg. Felpuffadt. Mint az őrült hívtuk az állatorvost az édesapámmal, hogy mi a baja?
- Mi a gond? Valami fertőző betegség? – kérdezte apa, nem csoda, hogy izgul, hisz miénk ez ország legnagyobb tenyészete – A többi lótól elkülönítsük?
- Nem szükséges. Nem tudom pontosan, hogy mi lehet a probléma, de nem fertőző. Mintha valami mérgezés lenne. Szerintem vizsgálják át a karámokat és az istállókat, hogy nincs-e itt valami mérgező anyag! – válaszolt Dr. Acer – Addig is adok neki egy fájdalomcsillapítót és szóljanak, ha bármi baj van!

De nem tudtunk szólni, mert ma reggel Bronzot holtan találtam a boxában. Szerintem nincs még egy olyan ember, aki akkorát tud sikítani, mint én. Húgocskám rohant, ahogy csak bírt,
de amikor meglátott ájultan a boxban inkább a szüleikért futott.
- Edit, hoznál egy rongyot? Ja és azt a készletet, amit apád ilyenkor szokott használni! - szólt anya a húgomnak. De szükségtelen volt, mert már ott állt az ajtóban a szükséges holmikkal.
- Segítsek, valamit vagy szóljak Henriettnek és Gerinek, (a lovászok) hogy vigyék el Bronz testét?
- Inkább szólj nekik! De most maradj csöndben, azt hiszem, hogy Rita kezd éledezni.
- Anyu?- szóltam csendben. A fejem fájt és nem láttam valami élesen, de ekkor eszembe jutott, hogy mit láttam és hirtelen minden világos lett. – M… meg… meghalt? Apu mond, hogy nem! Kérlek én azt nem élem túl, ha vége!
- Sajnálom drágám!- Szólt –De próbálj, meg nem elájul… Késő. Henriett, jó, hogy itt vagytok de, előbb bevinnétek Ritát a házba, kérlek?
Most délután van, apa éppen beolvassa a jegyzőkönyvbe, hogy kik voltak az elődei. Anyja: Hercegné, Apja: Herceg. Ők a legjobb lovaink. Tényleg, hogy fogom elmondani Hercegnénk, hogy meghalt az utolsó csikója! Ő a kedvenc idős lovam. Bár az összes lovat imádom. :D


II.
Csörög a mobiltelefonom.
- Semmi baj. Már úgyis vége. Nyugodtan vedd fel. – Szólt mindenki elnézően.
Én csak egy elhalló köszönömöt bírtam kinyögni. A torkom teljesen száraz volt. Alig tudtam beszélni. Na természetesen ki volt a másik végén? Természetes, hogy Sophia. Az a felfújt béka! Úgy utálom, mindig úgy tesz, mint akit érdekelnek a lovak, persze nem tud róluk semmit.
- Szia! – hallom a hangját – Hallom, hogy a lovad az a Barna vagy ki a csoda…
- BRONZ A NEVE! Amúgy folytasd nyugodtan. Igen, mit akartál?
- Jól van nyugi! Értem Bronz a neve. Szóval jól hallom, hogy a kanca… - ez kiverte az összes biztosítékomat (Az egyik lovunk most várandós Bronz csikójával, amit az anyja elővételben megvette és utána Sophia csak azt tudta mondogatni, hogy az én lovam csikója lesz a lova. Röviden ennyit Sophia agyáról.) -… meghalt. Részvétem! – mondta ezt minden együttérzés nélkül
- Hát köszönöm. Remélem, hogy a lovad Rash jól van! – ez komoly volt, a lányt utáltam de a lova Rash csodás volt
- Aha, ok. Majd átadom. De asszem most valamelyik barátnőm edz vele. Na szia!
Hát ezért nem bírom ezt a nőt. Szerintem meg se tudná mondani, hogy milyen a pónija fajtája. Ring… ring… rang… Már megint ki az?

- Szia Rita! Hogy vagy? Nagyon megviselt nem menjek át, néha jó egy élő zsebkendő! – Ennek a hangnak örültem, a legjobb barátnőm Tiffany volt.
- Szia! Hát jól vagyok csak kicsit rossz. A legjobb barátom volt, persze csak utánad. Gyere, ha szeretnél. Lehet, hogy itt is aludhatsz.
Reménykedni kezdtem, már egy hete tart a nyári szünet így holnap reggel nem kell suliba menni. Lerohantam a konyhába Anyához.
- Anyu, itt alhat Tiffany? Kérlek! Nyári szünet van. Lécci, lécci, lécci!
- Persze! Nyugodtan. Hoz magával pizsamát és hálózsákot?
Anya valahogy sejtette, hogy igen. Ekkor Edit megszólalt hátul:
- Jé ha nekem is meghal a lovam, akkor minden kívánságomat teljesítitek? – de amint meglátta az arcomat, rögtön visszaszívta – Jó-jó csak vicceltem!
- Ilyenekkel ne viccelj! – vágtam hozzá, és felrohantam éreztem, hogy a szememet ellepték a könnyek, az ágyamra vetettem magam és sírtam, amíg csak ide nem ért Tiff. Leült mellém és vígasztalt, amíg el nem apadtak a könnyeim. 3 órával később végre képes voltam beszélni.
Minden fontosat megbeszéltünk, hogy mivel fogjuk elütni az időt most, hogy lovagolni nem akarok. Eddig minden este, amikor Tiff itt aludt elmentünk egy közös esti lovaglásra. De így egyikünknek sem volt kedve. De olyan sokat beszéltünk, hogy:
- Rita, 11 óra van! – kiáltott Tiff
- Hogy? Ne mond már. Ki van zárva! – ekkor az órára néztem és az 11: 06-ot mutatott – Szerintem tegyük el magunkat holnapra! Ha reggel korán felkelünk, akkor még lesz időnk kicsit játszani a csikókkal!


III.

Már sokkal jobb kedvem volt. Mikor letusoltunk, kiterítettük a hálózsákokat és előkerültek az éjjeli csemegék. Tényleg meg akartuk enni, de még az első zacskó fele se fogyott el, amikor hirtelen Tiff elaludt. Én csak bámultam, hisz az előbb még itt karattyolt arról, hogy Melissa beleesett egy rejtélyes idegen fiúba, most meg úgy fekszik itt, mint akit lelőttek. Ekkor hirtelen az ablakomon bevilágított a telihold fénye.
Éreztem, hogy mennem kell. Ő szólított, mert el akar búcsúzni. Felkaptam magamra egy dzsekit és futottam, ahogy csak a lábam bírta odakint az udvaron kellemes meleg volt. A karórámra néztem, amit elfelejtettem levenni, negyed óra múlva éjfél. Ennek baj szaga volt. A telihold, éjfél előtt, kint az udvarunkon egyedül, de éreztem, hogy mennem kell, mert nincs sok ideje.
- Nyugi, Rita! – Hallottam egy kedves megnyugtató hangot az istálló felől. Mikor odafordultam nem volt ott senki. Szörnyen féltem, amikor hirtelen ismét szólt az a valami. – Rita a boxomhoz gyere! Itt várlak, de siess nincs sok időm!
Semmi kétség, szeretett lovacskám vár, valamit sürgősen el akar mondani. Igaz a ló temetőnkhöz indultam, de mint a villám irányváltottam és a megfelelő irányt választottam. Odaértem és tátva maradt a szám.

Mint egy álomban ott ált Bronz, testét egy különös ezüstös csillogás vette körül. Nem úgy nézett ki, mint ahogy emlékeztem rá, nem az a beteges, legyengült lovacska volt, akinek az utolsó napokban láttam. De nem is, úgy ahogy a betegsége előtt. Sokkal csodásabb volt. Izmai kidagadtak a bőre alatt, a farka majd’ a földet söpörte, pedig én emlékszem, hogy levágtam belőle, hogy ne koszolja össze magát. Nem volt rá szó, hogy milyen szép.
- Kisasszony, ébredj! – Horkantotta. – Figyelj engem, megmérgeztek. Nem tudom, hogy ki de egyik este láttam, hogy bejött egy alak a boxomhoz és egy apró edényből valamit csepegtetett az itatómba. A szaga ismerős volt de nem tudom, hogy honnan. Ez az az előtti éjjelen történt, hogy beteg lettem. Reggel azt hittem, hogy csak álom volt és nyugodtan inni kezdtem. Semmi ízt nem éreztem és nem is, gyanakodtam. A többit te is tudod! Nincs sok időm. Mindjárt indulnom kell oda… Ne kérdezd, hová mert nem válaszolok. De vigyázz! Valaki itt a ti, és a lovak életére tör! Én itt leszek minden harmadik hónap teliholdjának éjjelén! Ne feledd…
Rita, aki eddig meg se szólalt most hirtelen kitört.
- De ki az? Ne menj el! Maradj még! Nagyon fogsz hiányozni, és nagyon szeretlek! Soha nem felejtem el, hogy te vagy az, akin meg tanultam lovagolni! Nem akarom, hogy elmenj! Soha többé nem ülök lóra! – kitört belőle a sírás de közben Bronzot figyelte, a karórája éjfélt csipogott, látszott, hogy a ló küzd az erő ellen, ami el akarja ragadni
- Nem tudok maradni! – sóhajtotta – De lesz egy segítőd! Csillag csikója holnap hajnalban meg fog születni. Ha ott leszel, amikor a világra jön, akkor soha többé nem kell félj! Én is szeretlek és soha nem foglak elfelejteni. Ha majd eljön az ideje, akkor… ott… foglak várni! – nem tudott tovább maradni – Jaj ne feledd, a csikó a megfelelő nevet kell, hogy kapja! Azt kell meghallania először! A… neve – egyre halkult a hangja Rita próbált fülelni, de hiába már csak annyit hallott, hogy
- Dan… - Egyetlen villanás és Bronz eltűnt.
Jól tudtam, hogy Csillagnak csikója lesz, bár sokkal későbbre várták. De mi neve? Dan? Ez túl butuska név ahhoz, hogy egy ló ezt kapja. Lassan visszavánszorogtam a szobámba és ledobtam magamat az ágyra. De előtte még gyorsan beállítottam az ébresztőórát, hogy fél 6 helyett fél 5-kor ébresszen! Éreztem, hogy el kell, hogy aludjak. Holnap fontos feladatom lesz.

IV.

- Ki az ágyból, hétalvó! Ki az ágyból hétalvó! – Csörgött az ébresztőórám. Nem tudom már, hogy melyik szülőm volt ennyire vicces kedvű, amikor megvette ezt nekem. Nyöszörögve kimásztam az ágyból, és látom, hogy farmerdzsekiben vagyok! Minden az eszembe jut. Bronz, a beszélgetés, a rejtélyes gyilkos, és A CSIKÓ!
- Hány óra? – Kérdezem Tiffet – Gyorsan!
- Most? – ásított – Fél 5.
Hoppá, akkor csak 5 órát aludtam. De nem voltam fáradt. Felöltöztem amilyen gyorsan, csak tudtam. Tiffet is siettettem. Az elkülönített kancák istállója felé vettük az irányt. Közben mindent elmondtam a barátnőmnek.
- Honnan tudod, hogy nem csak álom volt? Simán lehetett az is!
- Ki van zárva! 1. Ma, amikor felébredtem farmerdzsekiben voltam. 2. Az ajtó tárva-nyitva volt pedig este becsuktuk. 3. Este fél 6-ra állítottuk be az órát, de én átállítottam az éjjel fél 5-re.
- Igen igazad van! Akkor siessünk! Nem tudhatjuk, hogy mikor érkezik a csikó! Tényleg mi a neve? Dan…? Hadd, gondolkozzak!
Tovább indultunk.
- Talán Dandli? Nem ez nem jó. Akkor Danko? Nem ez se jó!
- Kár hogy Bronz nem tudta időben elmondani nekem! – sóhajtottam – De nézd csak! Itt vagyunk! Jó reggelt minden kedves jelenlévő kancának! – Üdvözöltem a kedveseimet hangosan – Csillag? Csillag? Jól vagy? Hogy érzed magad? Minden rendben. Nos tudod, hogy mi a dolgod. – Csillag ebben a pillanatban feküdt le, hogy világra hozza a csikóját. Elbűvölve néztük végig az a folyamatot, amit más sokszor láttunk Apu jelenlétében, ahogyan egy csikó születik.

Alig 20 perc telt el mire végre teljesen kibújt a csikó. Csodás egérszürke színe volt. Tudtam, hogy ez majd később feketére vált. Majd hangosan kimondtam, ami először az eszembe jutott:
- Isten hozott itthon Dance! Már régen vártunk! – és a csikó, mint aki máris tudja, hogy ki ő, először halkan majd egyre magabiztosabban nyihogott – Csodás vagy!
Éreztem és már mind a ketten tudtuk, hogy ő Dance. Aki segít majd nekem. Ő a világ legszebb kancája lesz, és ha a feladatunkat elvégeztük a farmon, akkor soha többé nem hagyjuk el egymást. Ezen mélázva észre sem vettem, hogy a csikó már próbálgatja a lábráállás művészetét. Először maga alá húzta a mellső lábait, majd a hátsókat is. Megpróbálta kinyújtani őket és már majdnem sikerült is de visszabucskázott. Soha nem fogja feladni, ez látszott rajta. Újból próbálkozott és siker! Csodálatos volt látni, ahogy próbálgatta, az az apró lovacska azokat a hosszú lábait. Néhány pillanat és már az anyja mellet termett, hogy szopjon.


V.

2 hónap telt el azóta, hogy meghalt Bronz. Semmi se történt, ami olyan különös lett volna. Csak annyi, hogy Herceg meghalt, de csak az öregsége miatt szerencsére. Minden ló egészséges. De sajnos már csak egyetlen egy hónap maradt a szünetből.
- Rita, itt van Tiffany! Ja ha megkérlek, akkor lehozod a szennyest? – Ennyit Anyuról.
Mikor leértem a szennyessel, Tiff lent várt és hallgatta az édesapámat. Éppen a kicsikókról beszéltek. Az egyik megbetegedett és megkért, hogy segítsünk elkülöníteni, mert a lovászok most a többi állattal foglalkoztak. Természetesen belementünk. Gyorsan felvittük Tiffany holmiját, hiszen ma is itt készült aludni, utána pedig elindultunk az istállókhoz.
Mikor kiértünk elállt a lélegzetem, az egyik boxban ott volt Dance és közvetlenül a mellette lévő boxban a beteg méncsikó! Őt már elkülönítettük, mert már 9 hónapos volt. Hirtelen előre rohantam és odakiáltottam Apának:
- Lázas? Mert ha nem akkor… Felpuffadt! Apu kérlek amilyen gyorsan, csak tudod, hívd az állatkórházat. Tiff hozd a legerősebb súrolót és az összes itatótálkát, sikáld ki vele. De gyorsan nincsen sok időnk!

Senki nem kérdezett semmit, sőt mindenki tette, amit mondtam. Apu rohant a telefonhoz, majd ellenőrizte az összes lovat. Az elsőn kívül még 3 ló volt felpuffadva és 5 kiscsikó. A legrosszabb viszont az volt, hogy Csillag nagyon rosszul volt már. Szédelgett, 2 másik állattal együtt. Mire a kórházból kiérteket a mentősök, rögtön erősítésért küldték Henriettet a kórházba. A 8 lovat azonnal kórházba vitték és a többit még ott helyben, kivizsgálták. Még 1 csikót és 2 kiöregedett tenyészkancát vittek be.

Folyt köv!