bogu kaland: Húsvét sziget.

Santiagói tartózkodásunk utolsó napján úgy döntöttünk, hogy a délutáni Húsvét Szigetekre való indulásig látogatást teszünk Valparaisoba. Előző este fogadáson voltam három társammal a nagykövetségen, a követ felesége, kis partira hívott meg bennünket. Mivel magyarok ritkán járnak Chilébe, így csemegének számított ott időzésünk a magyar kolóniának.

Az este ragyogóan telt el. Echte chilei fogásokat, kitűnő koktélokat, bólékat szolgáltak fel, s a tüzes chilei boroktól ugyancsak magasra hágott a hangulat. Összemelegedtem a követékkel, s megtudván, hogy természet¬gyógyász vagyok, Katalin asszony sok-sok chilei természetes gyógymódról tett említést nekem. S tudván, hogy a Húsvét szigetre megyünk, beajánlott a leghíresebb Húsvét szigeti varázslóhoz, Sedre Sutrához. Pillanatok alatt kis csomagocskát állított össze, amelyben jóindulatát kérte a híres varázslónak irántam.
Remélem, mihamarabb találkozunk Bogumil úrral, s élmény-beszámolót tart részünkre, mielőtt végleg hazatérnek Magyarországra! Búcsúzott tőlem Katalin asszony.

A mielőbbi találkozásra már másnap sor került telefonon. Ugyanis, az történt, hogy a Valparaisoi kikötőben a legveszélyesebb helyen álltunk meg, a halpiac felderítésére, filmezésére indultunk. Én rövidnadrágban, oldalamon a hatalmas oldaltáskával, benne útlevelem, irataim, oltási bizonyítványom, tartalék elem, filmek, stb. Természetesen feltűntem a turistákra vadászó tolvajoknak, s okosan leválasztva a nyájtól, mint oroszlán az antilopot becserkésztek. Majd amikor átadva útitársnőmnek a kamerát, egy tintahalakat árusító előtt kíváncsiskodtam, s az útitárs a filmezéshez fogott volna, ezek a hátam mögé kerülve ketten a hónom alá nyúltak, felemeltek, a harmadik leoldotta övemet, s visítozásomra a rablók meglódítva bedobtak a halas és rákokkal teli ládák közé!

Egy pár pillanat telt el, s felocsúdtam. Először ösztönösen az útlevelemmel eliszkolók után bámultam, majd szememmel a kamerámat magához szorító útitársnőt fedeztem fel. Aztán a rákmarások fájdalmaival mit sem törődve felugrottam, s a járdaszigetre vágtattam. Ott hadonászva ordibáltam a rablókat fenyegetve, de már csak hűlt lába nyomukra szórtam átkaimat.

A parkoló autóbuszhoz érve, vezetőnkkel megkonzultálva a dolgot arra jutottunk, hogy nem töltjük az időt rendőrségi jegyzőkönyv beszerzésével, mert akkor nem érjük el a repülőgépet. Így felhívtuk a nagykövetet. A nagykövet meglepve konstatálta, hogy milyen hamar hallhatja a hangomat. Annál nagyobb volt megdöbbenése a hallottakon. Azonnali intézkedést ígért, s abban egyeztünk meg, hogy a formaságokat Budapesttel elintézve, kiállítanak egy új útlevelet, s a konzul személyesen viszi ki a reptérre, s mire odaérünk, ő is ott lesz.

Sajnos, mi Valparaisoból előbb odaértünk, mint a követ a zsúfolt belvárosból a főváros határában levő reptérre. Így aztán mit volt mit tenni, útlevél nélkül szálltam fel a gépre. Mivel a gép chilei volt, s Húsvét sziget is chilei fennhatóság alatt van, nem kérték az útleveleket. A baj csak a visszatéréssel volt, mert nemzetközi géppel jöttünk vissza, s szigorú útlevél- és vámvizsgálat várt ránk. De az még a távoli jövő. Most itt ülök a jó légkondis, hűs gépen, és sebeimet nyalogatva kezdem feldolgozni a velem történteket. Amikor helyi idegenvezetőnk elmondja, hogy naponta ötven embert ölnek meg a kikötőben, már nem is voltam olyan felszabadult.... Inkább a halál torkából kiszabadultnak érezhettem magamat.
Ha támadás éri Önöket, akkor nem szabad ellenkezni, mindent oda kell adni, amit el akarnak venni, különben könnyen oldalba szúrják a macsettával... mondta Töky-Tukó.
Szűzanyám, én meg még belekapaszkodtam a táska szíjába, s úgy huzakodtam velük nyögtem sápadtan, megmart dagadt ujjamat nézegetve, sajgó, egyre dagadó jobb bokámat tapogatva Meg is ölhettek volna motyogtam.

Mi van a lábával? kérdezte idegenvezetőnk, Jancsi.
A rosseb tudja, mintha száz tűvel szurkálnák. Zsibbad és dagad.
Szólok a stewardessnek, hívjanak orvost, vagy adjanak valami elsősegélyt, fontoskodott, de én leállítottam.
Semmiség az egész. Ha odaérünk, elmegyek a helyi kuruzslóhoz, s kipróbálom a tudását. Nem szeretném, ha ezek kórházba juttatnának.
És ha elmérgesedik, ha infekciót kapsz? Én felelek érted.
Feloldozlak. Szó sem lehet orvosról! Zártam le az ügyet egyre dagadó bokámra sandítva. Az út két és fél óráig tartott. Úgy okoskodtam, hogy addig kibírom.

Törődj inkább az öreggel!  Hárítottam el a fenyegető veszélyt. Ugyanis legidősebb útitársunk a hetvenkét éves Gyula bácsi már a végét járta. Hasnyálmirigyrákkal indult el velünk a nagy útra, s eltagadva szörnyű állapotát, a rosszbajt hozta ránk. Nem tudtuk, mi baja szegénynek, s mivel alig evett, egyre fogyott, szemei besárgultak. Szóval volt baj elég, nem még az én mozsárnagyságúra dagadó bokámmal foglalkozni.

Megérkezésünk után azonnal szállásainkra hajtattunk. Szerencsére, mi szobatársammal és a két vezetővel egy négyszobás bungalót kaptunk háziasszonnyal és sofőrrel. A bungaló mindennel el volt látva: melegvíz, zuhanyzó, hűtőszekrény, konyha,... úgyhogy a kényelem az megvolt. Zuhanyozás után egyre dagadó lábam fölött konzultálva úgy döntöttünk, hogy nem várunk holnapig, azonnal megyünk Sedre Sutrához. A házinéni férje, sofőrünk, befogott homokfutójába, s kehes lovát nógatva száguldott velem, s vezetőnkkel a varázslóhoz. Jancsi perfekt angol, én vagy ötven spanyol szót tudok, ő is annyit. Így majdcsak elboldogulunk vele.

Természetesen a Húsvét szigeten az angollal nem sokra mentünk, így maradt a mutogatás, meg a spanyol kotyvaléka. Na, odaérve egy echte Húsvét szigeti tanyára (ranch), már messziről látszott az udvaron lobogó tábortűz, melyet egy bogrács alá rakott a gazda. A tűz mögött egy testes öregember kuporgott kockás plédbe burkolózva, pipáját szíva, szemeit lehunyva. Ült, mint egy szobor.

Megérkezve megálltunk előtte a maga köré húzott körön kívül, s illendően várakoztunk. Az öreg rekedten megszólalt, s kocsisunk tolmácsolt.
Sedre Sutra üdvözli Sánta Bagolyt... jönni közel!  Mondta spanyollal kevert pidzsin angolsággal. Mindenesetre érdekes, hogy az öreg tudott érkezésemről. Gondoltam, megtelefonálták neki. Ezektől minden kitelik. Később aztán meggyőződtem róla, hogy nem telefonon, hanem telepatikus úton értesült jöttömről. Az öreg bár teljesen vak volt, belső látással rendelkezett, s a holtakkal s a távolban élőkkel is tökéletes kontaktust tartott.

Mutassa jobb lábát, Sánta Bagoly! Jött a felszólítás, s a körön belülre vánszorogva lerogytam Sedre Sutra elé. A varázsló még ekkor sem állt fel, ami nyugtalanított. Nem lehet ennyire lusta, morfondíroztam magamban. Vaksin tapogató kinyújtott jobb tenyere alá helyeztem feketedő, egyre dagadó óriási szafaládéra emlékeztető jobb lábamat. Az öreg végighúzta kinyújtott bal tenyerét a lábam fölött, de nem ért hozzá. Majd a bokám fölött egy pontra bökött. Hirtelen a duzzanatba nyomta ujja hegyét. Felüvöltöttem a fájdalomtól. Az öreg valamit vartyogott, s a homályból két némber óvakodott elő, sűrű, agyagos pépet cipelve egy faháncs teknőben.

A pépet letették Sedre Sutra elé. Egy félbevágott lopótök, sajkával kimerítettek az üstben fortyogó főzetből, s elkezdték az agyagra öntözni, majd gyúrni. Addig gyúrták, amíg kékes indigó színűvé nem változott. Aztán lefektettek Sedre Sutra elé a földre, s Sedre Sutra a lábfejemtől a térdemig betapasztotta beteg lábamat. Majd lágyékomat kitapogatva, észrevette a lúdtojásnyira dagadt nyirokcsomót. Vesszőt kért, majd piros festékbe mártva egy szinusz jelet rajzolt a nyirokcsomóra, s ugyanezt tette a térd¬hajlatban levő másik nyirokcsomóval is.

Befejezve a műveletet az ölébe ültetett, s ő fejemet két oldalról kalodába fogva, iszonyú elektromágneses teret gerjesztett bennem. Hatalmas forróság öntötte el testemet. A művelet után, a közben elhamvadt tűz még szürkéslilán izzó parazsába dobtak meztelen üleppel. Ordítani sem volt időm a rémülettől. Viszont semmit sem éreztem. Elvesztettem az eszméletemet. Másnap reggel ébredtem fel bungalónkban. Háziasszonyunk kitámogatott a mosdóba, s fahusánggal leverte lábamról a rászáradt agyagot. Lemosdatott, majd vörös festékkel átrajzolta ágyék és térdhajlatomban a lelohadó duzzanat fölötti szinusz jeleket. Az agyagból kiszabadult lábam teljesen lelohadt, s a feketeség is megszűnt.

Sedre Sutra csodát tett. Csodájára jártak gyógyulásomnak, s ennek örömére felbontottunk egy üveg igen kemény Tekilát. Ez a legerősebb kaktuszpálinkák egyike volt. Mondanom sem kell, farkaséhesen estünk neki a Húsvét szigeti óriás Pojo, vagyis hatalmas kopaszseggű tyúk finoman elkészített marad¬ványainak. Rostélyost sütött háziasszonyunk, a valami isteni nedűvel locsolgatta sütés közben, amitől a bőre teljesen megpirult, s kellemes ízt kapott a hús.

Tíz órakor megérkezett vezetőnk, Martin. Így mesélte el Sedre Sutra történetét. Sedre Sutra negyvenévesen vesztette el két lábát, és akkor vakult meg. Krokodilra vadásztak dinamittal. A váratlanul felrobbanó dinamittól meg¬vakult, s egyik krokodil letépte térdig mindkét lábát... társai megmentették, de nyomorék maradt. A varázsló mellé került, aki meggyógyítván őt, beavatta titkaiba. Így lett Sedre Sutra varázsló.
De honnan tudta meg, hogy bajban vagyok? Telefonon?
Nem. Sedre Sutra telepátiával rendelkezik. Előre tudta jöttödet, ami¬kor még a gépen voltál. Már délben odatette főni a gyökereket, gazokat. Várt.
Hihetetlen motyogtam, s csodálatosan meggyógyult lábamat simogattam.

Hogy tudnám ezt meghálálni neki?  Kérdeztem.
Nem fogad el semmit. Mindene megvan. Isten adta neki azt a tudást
Ha semmit nem fogad el, legalább segíthetnék neki valamiben? Martin sutyorgott valamit a varázslóval, majd hozzám fordult.
Azt mondja, te kiválasztott vagy, nem fogad el tőled semmit. Azért tudott megmenteni, mert az Úr szólt neki, hogy bajban vagy, ha nem készül el időben, véged lett volna! A skorpió marása halálos.
Honnan tudta, hogy skorpió mart meg?

Az Úr megsúgta neki.
Istenem, hát létezik ez? Bámultam magam elé. Ha már semmit nem fogad el, legalább annyit engedjen meg, hogy mellette töltsek egy napot. Csak figyelném, hogy gyógyít! Martin megint a varázslóhoz fordult. Sutyorogtak, majd így szólt:100 dollár.

Hogy-hogy? Rökönyödtem meg. Arról volt szó, hogy semmit sem fogad el.
Igen, de ez már üzlet... a tudás mindenütt pénzbe kerül. Ő most árut ad el neked: a titkos tanokból nyújt át amennyi beléd, fér egy nap alatt, annyit... Na, áll az alku?
Mit tehetnék tártam szét karjaimat, s az alku megköttetett.
Plusz ötven dollár a tolmács nevetett Jancsi.
Oké! Vágtam rá Ennyit, megér!

Aku-Aku

Sedre Sutra egy feltételt szabott: egy éjszakát egyedül kell eltöltenem a madáremberek hegyén egy madárember barlangjában. Ha egy egész éjjelen át, meditálva lemegyek Alfába, akkor teljes lesz a beavatásom, s kapcsolatba kerülök Aku-Aku-val, a madáremberek istenével. Belementem a játékba.

Délelőtt benne volt a programban a madáremberek hegye, így széjjelnézhettem a terepen. A kopár vulkánhegy tetején egy hatalmas kaldera volt található, melyben csodálatos vulkáni tó foglalta el a legnagyobb helyet. A kalderát körülvevő kozider padláson számtalan vulkáni kőlapból épített kőkunyhó volt található. Ebben laktak a valamikori madáremberek. Tovább menve, hatalmas madárszerű űrhajósra emlékeztető repülő emberalakokat véstek a sziklába. Lenyűgöző volt a látvány. Aztán láttuk a tüzes égi szekerek, amolyan ős űrhajók rajzait, majd a hatalmas Aku-Aku isten kőbe faragott óriási szobrát. A szobor jó 18-20 méter magas lehetett, s a sziklafallal köldökzsinórként kötötte össze a lávával, melyből kifaragták.

Már nem volt idejük a régi mestereknek elválasztani a sziklától, s elszállítani a tengerparton heverő társaikhoz. Vezetőnk felhívta a figyelmet, hogy egyedül ne kóboroljunk éjjel, mert sok az elvadult kutya, s megtámadhatnak bennünket. Na, ettől kezdett inamba szállni a bátorságom, már-már visszatáncolni látszottam, amikor Martin segítségemre jött. Kiküldi velem a nagyobbik fiát, s ő fog őrködni meditációm felett. Potom 25 dollár. Mit tehettem, elfogadtam az alkut. Így aztán este egy pokróccal a hónom alatt, s egy kulacs vízzel a hátizsákomban elindultunk házigazdám homokfutóján a madáremberek hegyére.

Amikor felértünk a kozider padlásra, kijelölték Aku-Aku-val szemben a helyemet. A fiúcska nem messze tőlem egy üres barlangba húzódott, s beburkolózott plédjébe. Ő látott engemet, én nem láttam Őt. A biztonságérzetem megvolt. Miután elhelyezkedtünk, magunkra hagytak bennünket. Én mereven ültem plédemen, s először a mezei tücskök, kabócák ciripelésében gyönyörködtem. Szájtátva bámultam a hatalmas, izzó, tengerbe bukó nap¬korongot, amely kísértetiesen megvilágította Aku-Aku kőarcát. Úgy éjfél felé kerültem transzba. Először hatalmas aranyló vörösen megjelent egy napkoronghoz hasonló valami szemeim előtt, majd forróság öntött el, és az aranysugarak beragyogtak. Jóleső, delejes érzés áradt szét bennem. Lassan lementem Alfába, és az izzó napkorona részeként a tenger fölé szálltam, kiléptem testemből, s onnan néztem le a kozider padláson kucorgó önmagam piciny alakjára. Óriásnak éreztem most magamat. Könnyű voltam és végtelenül boldog.

A tenger fölött lebegve, lassan közeledtem a kék vízhez, mely megnyílt előttem, s egy hatalmas lépcsősoron indultam el lefelé. Leérve, nagy fényesség fogadott, özönlő aranysugárban gázolva, hatalmas piramis elé értem. Ugyanaz a piramis állt előttem, mint Tikalban. Lebegve jutottam föl a tetejére, s előttem világított a kereszt. És ekkor szememmel a keresztre meredve, kinyújtott bal tenyeremből a kiáradó mágneses erő könnyedén elbillentette a vasajtót.

Szabaddá vált az út lefelé. Belekáprázva a fénybe, lassan bandukoltam lefelé. Leérve egy fényes udvarban találtam magam, melyet a piramis négy oldala vett körül. Fenn a csúcson ragyogott a Ketzálmadár. Ájultan bámultam a jelenségre. Ekkor egy arc jelent meg az égbolton. Az Úr arca.
Mi a szándékod velem, Uram? Rebegtem döbbenten. Az arc elmosolyodott, a Ketzálmadárra nézett, mire az egy tollat hullajtott el, ami a lábam elé esett.
Sánta Bagoly! Kiválasztottalak: gyógyítanod kell! Fogjad a varázs¬pálcát, használd néped hasznára! Ne élj vissza a hatalmaddal, ne árts! Zengett az Úr hangja, s hirtelen besötétedett. Felriadtam a révületből. Kezemben egy hajlékony pálcát szorongattam...

Az Úr adta nekem... Motyogtam, s kábán pislogva tekintgettem körbe. Még magamhoz sem tértem, amikor két fényes gömb jelent meg az égen, felemelkedtem, s a fölém lebegő gömbök hatósugarába érve, beszippantott a nagyobbik. Benn a gömbben filmszakadás következett be. Valószínűleg elkábítottak. Csak arra emlékszem, hogy ájultan heverek a pokrócon, s fejem akkora, mint a luftballon. Kezeimből elektromossághoz hasonló valami áramlik, s akármihez érek, vagy közelítek, ívet húzva szikrázik.

Később aztán rájöttem, hogy bioenergiával töltöttek fel a madáremberek, melyet az óta is használok gyógyításnál. Másnap reggel társaimmal megkonzultáltuk a dolgot, s hogy igazamnak nyomatékot adjak, Jancsi felé közeledtem, de még meg sem érintettem, forróság öntötte el, majd amikor kézfogásra nyújtottam kezem, ívet húzott a tenyerünk... Úgy kapta el a kezét, mint akit a villám vágott meg. Szent borzadállyal néztek rám társaim.
Bogikám, most aztán nem tudjuk hányadán állunk veled? Ufó lettél, vagy mi a fene? kérdezték döbbenten.
Ugyan, fiúk. Nem változtam én át, csak valami mintha feltöltött volna. Lehet, hogy azon a helyen mágneses erőterek vannak, valami ilyen történhetett velem, tamáskodtam, nem akarván elfogadni isten ajándékát. Másnap aztán Isten újabb jelet adott.

A behangolás

A kozideren töltött csodálatos éjszaka után hatalmas életerővel feltöltődve indultam társaimmal a Húsvét sziget újabb és újabb csodáinak csoportos megtekintésére. Megnéztük a Helyi Múzeumot, s a védett üvegfalú vitrinek mögött kiállított fafaragások, sztélék egyértelműen valamiféle kozmikus kapcsolatra utaltak. Itt is megjelentek a szinusz-, kereszt- és Y motívumok, melyek hol egyedül, hol végtelen sormintaként ismételték egymást. Ebéd után ellátogattunk a kalaposokhoz. Öt hatalmas kőkalappal ellátott szoborcsoport viselte ezt a nevet. A kalaposok közvetlen a tengerparton lettek felállítva, háttal a tengernek. Felemelő látványt nyújtottak, amikor a délutáni nap hátulról megvilágította sziluettjüket.

Délután értünk a kozider padlásra, a madáremberek hegyére, ahol én az előző éjszakámat töltöttem. Most aztán szakszerű idegenvezetéssel ellátva végigvittek bennünket, az űrbéli sziklarajzokat és különböző kultikus véseteket tartalmazó sziklalapok között. Döbbenetes látványt nyújtottak az égi szekerek, kiterjesztett karú, szárnyszerűséggel ellátott repülő, lebegő emberfigurák kőbe vésett ábrázolásai. Itt rendezte meg Martin számunkra a vacsorát, mely tábortűz mellett a szabadban készült. Egy kis fekete sertést sütöttek meg izzó kövek között. Úgy készült az isteni lakoma, hogy a felpucolt sertést befűszerezték, sózták, belsejébe egy pojót, egy Galápagosi galambot, két tengerimalacot, és egy tatút töltöttek, s az egész tölteléket ledarált kókuszreszelékkel tömködték meg. Majd liánnal összevarrták a sertés hasát, és agyaggal vastagon bekenték.

Az izzó kövekkel telerakott gödör mélyére tették a sertést, majd az egészet lávakövekkel fedték le. Egy óra múlva kiemelték az agyagba sütött fekete sertést, feltörték az agyagpáncélt, s a pirosra sült sertést felszeletelték. Istenek lakomája volt ez. Közben a nap hatalmas, vörös tányérja a tengerbe bukott. Természetesen isteni lemenő nap felvételeket készítettünk. Vacsora után chilei borunkat, s echte Húsvét szigeti sörbetet fogyasztva emelkedett hangulat vált úrrá rajtunk. Aztán megjelentek a zenészek, s csodálatos hangszereiken a tenger zúgását varázsolták körénk. Ezek a hangszerek egy-egy tíz-, tizenkét cm átmérőjű, 50-70 cm-es hosszúságú kaktusz szárból voltak kimunkálva. A kaktusz üreges belsejét apróra tört kagylóhéjjal töltötték ki, végeit lezárták, s a botokat, mint a homokórát, egyik végéről a másikra forgatva, kísérteties, szélhárfa keltette hangokat csaltak elő.

A főzenész hatalmas lókoponyát kattogtatott állkapcsainál fogva, s az összeverődő, rezgő lófogak fantasztikus hangokat hallattak. Az est csúcspontján megjelent Sedre Sutra, azaz begördült kerekes kordéján, melyet két fűszoknyára vetkezett fedetlen keblű tahiti szépség gördített a színre. A zenészek félkörben felálltak, Sedre Sutra mély, zengő hangon egy rituális énekbe kezdett, a kórus kísérte. Az egész felemelő látványt adott. Mellettünk a lobogó tábortűz, mögöttünk az izzó, vérvörös lebukni készülő napkorong.

Hirtelen csend lett. Sedre Sutra rám mutatott, s én előléptem. Megálltam előtte. Egy tizenéves szűz lányka kis korsóban folyadék félét hozott, mellyel egy csészényit velem megitatott. A maradékkal megkente a füleim, ajkamat, s lehunyt szemhéjaimat. Aztán még annyit láttam, hogy Sedre Sutra kiissza a korsó maradékát, és máris mély bódulatba estem.

Hirtelen elöntötte az agyamat a forróság, s fejem fölött éreztem Sedre Sutra két tüzet okádó tenyerét. Sedre Sutra egyre mélyebbről jövő mormoló hangja elválasztotta testemtől lelkemet, s kilépve testemből, a tér felett lebegtem, mint a madáremberek. Mindent láttam és érzékeltem. Láttam amint törökülésben, ülök a földön Sedre Sutra lábai között, s ő kalodába fogva fejemet, pokoli módon vinnyogva hívja Istent. Hirtelen mellettem termett egy hatalmas kígyó, s a testem köré csavarodva, villaszerű nyelvével sziszegve nyelvemre tapadt, mintegy nyelve villáiba fogta nyelvemet. Aztán hirtelen vállaimra ereszkedett egy hóbagoly, s a füleimbe suttogta a mantrát. Sajnos, hogy mit súgott a fülembe a bagoly, nem árulhatom el, mert az csak a kettőnk varázsszava. Ha valamiben megakadok, ha kozmikus erőt kérek, a mantrát elsuttogva megjelenik a hóbagoly vagy a kígyó, s máris segítenek.

Pár perc múlva eltűnt a káprázat, el a kígyó, el a bagoly. Felébredtem a transzból.
Mostantól kezdve mindent látsz, amire kíváncsi vagy. Belső látásodat visszaadtam, mondta Sedre Sutra, s fáradtan bólintott.
Köszönöm suttogtam, s társaimra néztem. Társaim dermedten ültek körülöttem.
Na, mi van cimborák, megkukultatok? Mondjatok már valamit! Biztattam őket. A noszogatásra vállvonogatva válaszoltak.
Bogi, jól vagy? Kérdezte félénken Móricka.
Már miért ne lennék jól meredtem rá döbbenten.
Már csak azért, mert olyan furcsa, mintha szikrát vetett volna a fejed...
Na ,ne, Móricka! Hülyítesz?
Dehogyis, Bogi kontrázott rá Lajos Tényleg. Most ha nem röhögnétek ki, megkockáztatnám, mintha glóriába vonta volna valami a fejedet?

Csak nemhogy összetévesztettetek Jézussal?
Nem. De... valami elektromos kisülésféle áradhatott belőled, mondta Dezső, fogorvos barátunk. Nem fáj a fejed, Bogikám?
Nem, nincsen semmi bajom, csak látom az aurádat, Dezső! Gyönyörű narancssárga, kék és szivárványszínű az egész... Istenem, látok! Ordítottam, mint a sakál.
Na, ne viccelj, Bogi! Hát eddig nem láttál? Zökkentett vissza a valóságba Jóska, ügyvéd barátunk.
De. De eddig is láttam, csak ez valami más! Fantasztikus: minőségi látás! Gyerekek, mindegyikőtök auráját látom. Olyanok vagytok, mint a Szentjános bogarak. Látom mind az öt aurát...
Na, ne viccelj Bogi, hatan vagyunk rajtad kívül...
Isten bizony, csak ötöt látok!
De hiszen... gyerekek, ki lehet a hatodik, akit nem lát? Aggodalmaskodott Sipeki dúsgazdag nőgyógyász barátunk. Aggodalma nem volt alaptalan. Az ő auráját nem láttam. Kérdésünkre, hogy miért nem látom Sipeki auráját, Sedre Sutra a következő választ adta.

Az ő aurája fekete. Azért nem látod.
S miért fekete?
Mert nem igaz ember. Sok lélek halála fűződik személyéhez, sok vér tapad a kezéhez, angyalcsináló! Mutatott Sipekire. Sipeki összeomolva magából kifordulva meredt a tűzre. Hirtelen megtört öregemberré változott.
Mit tegyek, uram, mit tegyek, hogy jóvátegyem a múltamat? Suttogta.
Szállj magadba. Böjtölj 21 napig. Tisztítsd meg testedet és lelkedet, és ha ezen túl igazul élsz, akkor talán Isten megbocsátja vétkeidet.

Ha nem így teszel, lelked örökké bolyongani fog a lét és nemlét határán. Tested a pokolra jut. Suttogta Sedre Sutra, és ráncos tenyerét a nőgyógyász felé nyújtotta. Az pedig nagy sóhajtozások között remegő kézzel nyújtotta át maradék ötvendollárosát a varázslónak. Ezután én is leszurkoltam a behangolás árát, s lélekben gyarapodva immár három szemmel néztem ezután a világba. A harmadik szem megnyitása és a behangolás feldobott, s megsokszorozta erőmet. Most már ellenállhatatlanul sodródtam a gyógyítás felé. Segítőim az extraszenz világába fordították szekerem rúdját. S én úgy éreztem, hogy nincs visszaút: menthetetlenül a kozmikus erő hirdetője lettem egy csapásra.