BitchyB II

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a combjaimat csókolgatja, a többit el tudjátok képzelni. Megreggeliztünk (rajta egy trikó és egy boxeralsó, mindkettőt az én dobozaimból vadászta) és már készültem indulni, amikor elcsente a kulcsom. ’Mielőtt elmész, róla még mondanod kell valamit’ – és egy fényképet tolt az arcomba. A képen egy barna hajú és barna szemű lány állt, halványan mosolygott. Semmi különös nem volt benne, így első látásra. Ha beszélgettél vele, akkor sem. Azonban nekem jó okom volt rá, hogy ne dobjam ki a képét. ’Benne mi fogott meg? – hangzott sürgetően – el fogsz késni, ha nem mondod meg’ – és játékosan a nyitott szája fölé emelte a kulcscsomómat. Tényleg késésben voltam, úgyhogy belefogtam: - ’Volt egy különös hóbortja. Az volt a mániája, hogy csak akkor tud nagyot élvezni, ha a szabadban szeretkezünk, ahol bárki megláthat. Persze csak sötétedés után.’ Azzal kikaptam a kezéből a kulcsot és kiléptem a lakásból. Neki még tartott a szabadsága, úgyhogy aznap is otthon maradt pakolni (és turkálni a dobozaimban).

Ebédszünet előtt pár perccel kaptam tőle egy sms-t, hogy szaladjak ki és találkozzunk, mert talált valamit, de nélkülem nem akarja megvenni. Oda is mentem, ahol mondta, hogy találkozzunk, ott állt a zebra túloldalán. Az a fajta tavaszi nap volt, ami egy melegebb nyári napnak is becsületére válhatott volna – csak egy kis virágos, nyári ruha volt rajta, aranyos kis kalappal a fején, tiszta mosoly volt az egész lány. Piros volt a lámpánk, úgyhogy csak álltunk ott és néztük egymást. Integetett, visszaintegettem. Most a másik kezével is intett, én is. Ránézett a lámpára, még mindig piros volt. Gyűlt a tömeg. Hirtelen jobb lábát a bal mögé tette, megfogta a ruhája szegélyét és pukedlizett. Vettem a lapot. Meghajoltam és úgy tettem, mint aki leveszi a cilinderét. Most már kezdtünk kis feltűnést kelteni, de általában csak mosolyogtak rajtunk. Most én voltam kezdeményező: úgy tettem, mint aki meglazítja a nyakkendőjét. Erre ő lecsúsztatta a ruhája pántját a válláról és kihívóan rámnézett. Erre én gyorsan kigomboltam két gombot az ingemen és a sliccem felé nyúltam.

Ekkor zöldre váltott a lámpa, de mindenki minket nézett, hogy mit művelünk és alig pár ember mozdult. A műsor végére az én Drágám tett pontot. Megfogta a ruhája két oldalát, felcsapta a füle mellé és átfutott hozzám, mint egy menekülő tulipán. Bugyiban sem lett volna szokványos, de nem volt rajta semmi, kivéve azt a szívecskét, amit a Vénusz-dombjára rajzolt vörös rúzzsal. Úgy száguldott át a zebrán senki által nem takarva, hogy nekem tátva maradt a szám. Amikor a karomba zártam sokan tapsoltak, két futár srác nagyokat kurjantott, pár nyugdíjas meg hátra-hátrafordulva, morogva átcammogott a másik oldalra. Amikor kibontakozott a karjaimból, még láttam, hogy égő vörös az arca, gyorsan megfogta a kezem és sietve elhúzott a helyszínről. Úgy döntöttem nem reagálom le a helyzetet, inkább egy mosolyba menekültem.
’Hova is megyünk?’ – próbáltam fürkészni az arcát. Még mindig kicsit izgatott volt, de nekem is hevesen vert a szívem. ’Mindjárt ott vagyunk, a következő sarkon van’- mondta és elkezdett matatni a kistáskájában. Amikor befordultunk, akkor egy idétlen baseballsapkát nyújtott át nekem: ’Ezt vedd föl’. ’Miért?’ ’Most érd be annyival, hogy azért veszed föl, mert megkértelek rá. Hidd el, jobban jársz, ha engedelmeskedsz, sőt, ha rám hallgatsz, akkor jól be is húzod a szemedbe.’- és kajánul vigyorgott. Éreztem, hogy csapdába csalnak, de nem tudtam, hogy milyenbe, így felkészülni sem tudtam rá. Már rég nem arról volt szó, hogy venni akar valamit.

Egyszer csak megragadta a galléromat és hosszan megcsókolt. Mindig is imádtam, ahogy csókol. Most rögtön a számba dugta a nyelvét, kezével a tarkómat simogatta. A combját egészen a csípőmig felhúzta és simogatott vele. Közben egyre hevesebb lett, nem tudtam, hogy meddig akar elmenni, de nagyon felhúzott, az biztos. Nekidőltünk egy vasrácsos kapunak és úgy csókolóztunk. Körülöttünk pár járókelő lézenghetett, de én már rég megfeledkeztem róluk. Egyszer csak a nadrágomban kezdett matatni és az ingemet is tovább gombolta. Teljesen kiszabadította a farkam és finoman elkezdte masszírozni, ehhez is nagyon értett.

Nem volt ijedős az biztos, és én sem akartam ott állni, mint egy bábu, ezért határozottan a ruhája alá nyúltam és belemarkoltam a fenekébe. A vaskapu megint megrezzent mögöttünk, reméltem, hogy a tulajdonosa nem veszi kopogásnak. A hátam mögül, mintha vidám autódudálást hallottam volna, de ezt betudtam annak, hogy piros lámpát kapott és unalmában drukkol nekünk. ’Még kb egy percünk van – lihegte a Kedvesem – ha meg akarsz kapni, akkor hajrá’ – nézett rám bíztatóan és nekem persze most már nem is hiányzott sok. Megfordítottam, rányomtam a kapura, felhúztam a kis ruháját. Közben elgondolkoztam: ’Meddig van még egy percünk?’ ’Amíg kiérnek’ – mondta és rátolta magát a farkamra. Rámzárta a hüvelyét és veszett tempóban elkezdett mozogni. Erre felkaptam a fejem és leesett az állam. A vasrácsos kapu két oldalán, felül apró kamerákat láttam, kissé oldalt pedig, egy ovális fehér táblát: mittoménmelyik kerületi rendőrfőkapitányság. Pf. Ekkor felgyorsultak az események: én ránéztem a kedvesemre, ő visszanézett rám és kacsintott, ezzel egyidőben a kapun belüli épület egyik ablaka is kinyílt, kikiabált egy nő, aztán el is tűnt, aztán hirtelen két egyenruhás lépett ki a házból és futva indultak el a kapu felé.

Szerintem még sosem voltunk ilyen fürgék, mint most, és én még sosem próbáltam egyetlen kézmozdulattal felöltözni, egyben rohanásba kezdeni. Kedvesem popsijára egyszerűen visszalibbent könnyed ruhácskája, nekem viszont az erekcióm kellős közepén kellett magam visszatuszkolni a nadrágomba. Empatikus férfitársaim! Ez nem egyszerű, ugye? A második mozdulattal azért sikerült, ekkor már viszont olyan gyorsan futottunk, hogy a kezemből szinte kiszakadt szegény BitchyB karja. Még hallottam, hogy egy öreg bácsi röhögve utánunk kiabált: ’Most aztán pucolás, gyerekek!’ Pucoltunk. Össze is folyt a külvilág; futottunk egyik utcából a másikba, aztán hirtelen balra, aztán jobbra, aztán be egy kapualjba. Itt kapkodva és lihegve begomboltam és betűrtem az ingemet, felhúztam a cipzáramat (úgy látszik így futkostam át a fél városon). Az én Drágám csak állt ott kipirulva, fel-le emelkedett a mellkasa, ahogy még kapkodta a levegőt, engem nézett és mosolygott. Odaléptem elé: ’Te hülye vagy’- mondtam és megcsókoltam. Ő levette a félrebillent sapkát a fejemről és megszólalt: ’Én is szeretlek.’ A sapkámat egy műanyag kukába dobta: ’Most már érted, hogy miért kellett felvenned?’ Elkezdtem nevetni. ’Szóval előre eltervezted az egészet, mi?’

Karon fogtam és kiléptünk az utcára. Még 20 perc sem telt el azóta, hogy megláttam a zebra másik oldalán, most meg azt sem tudom, hol vagyunk. Aztán ismerős lett a környék. ’Akkor most menjünk és megmutatom, hogy miről akartam kikérni a véleményed’. ’Azt hittem azt csak úgy kitaláltad, hogy kicsalogass a munkahelyemről’ – hoppá, a munkahelyem. Bár senkinek nem tartoztam elszámolással, de azért előbb-utóbb vissza kellett volna mennem. ’Messze van?’- és érdeklődve az órámra pillantottam. ’Neeem, egy fél óra és mehetsz is.’ ’Hát, ha az is ilyen érdekes lesz, mint az előző fél óra, akkor annyit még kibírok’- mondtam és átkaroltam. Most éreztem csak, hogy a szívem már nem kalapál annyira és a légzésem is helyreállt. Valamit elérthetett a hangsúlyomon, mert visszakérdezett: ’Most komolyan, haragszol rám amiatt?’ ’Dehogyis, jól megleptél, az biztos. És a szívecske is nagyon tetszik - és szememmel az ágyéka felé intettem - sőt, a többi embernek is tetszett, ha jól emlékszem.’ ’Pedig csak neked szólt ám’ – és játékosan hozzámbújt.

Nagyon szerettem, amikor odabújt, olyan kislány lett tőle, pedig pár perce még pont az ellenkezőjéről győzködött. Közben az egyik plázához értünk. Mozgólépcsőn fel, aztán egy másikon is. Odaértünk egy olyan nagy elektronikaüzlet elé. Csodálkoztam is, idáig mindig lebiggyedt a szája, amikor be akartam rángatni, most meg ő akar mutatni valamit, ami tetszik neki? Itt? Bementünk. ’Találtál végre mosógépet?’ – próbálkoztam. Aztán elmentünk a mosógépek mellett. ’Igen, tudom, hogy még hűtőládánk sincs’ – de azokhoz még csak közel sem mentünk. A TV-k felé húzott. ’Tudod, hogy most még lenne fontosabb, mint egy új TV’ – ez sem jött be. Csak mosolygott maga elé és nem szólt egy szót sem. Ahogy elmentünk a fényképezőgépek között, véletlenül felrúgott egy dobozt, ami kicsit kilógott az egyik pult alól. A doboz további dobozokat lökött le. Klassz. Lehajoltam és nekiálltam szedegetni, egyiket a másik után. Amikor felnéztem, BitchyB ott állt felettem, kicsit felemelte a ruhája szélét és újra megmutatta nekem a kis rajzot a puncija fölött. ’Csókold meg’ – hangzott a parancs, de kérnie sem kellett, ellenállhatatlan volt.

Most nem is járkáltak annyian a sorok között, úgyhogy nem kellett attól tartani, hogy tömeg verődik össze körülöttünk. Megcsókoltam. Finom illata volt. A nyelvemet végighúztam a combja tövénél és megpusziltam a nagyajkait. Kicsit sötét volt, mert a ruhájával teljesen betakarta a fejem, igaz, így azt sem láttam, hogy odakint mi történt. Gondoltam, jobb is, ha nem látom. A combjára támaszkodtam és belenyaltam a puncijába. Azt nem hallottam, hogy felsóhajtott volna, de éreztem, hogy megremegett picit, a combjait is szélesebbre nyitotta. Naná, hogy bíztatásnak vettem. A fenekéig csúsztattam a kezem és még mélyebbre toltam a nyelvem. Ám ekkor váratlanul levette a fejemről a ruháját és mellém guggolt. A kezében egy kis handycamet láttam. ’Azt akarod megvenni?’- kérdeztem. ’Már nem Drágám’ – mondta és a pult mögé bökött. Biztos mindenki látott már olyat, amikor egy kis kamerára rákötik egy áruház összes TV-jét. Na most, amikor én átnéztem a pulton, BitchyB az arcomra irányította a kamerát és zoomolt. Az összes képernyőn az én puncitól nedves-fényes szám és rúzsfoltos orrom volt látható. Az emberek meg csak forgolódtak, hogy megkeressék, hogy hol van a bohóc. ’

Amikor azt vettem, ahogy nyaltál, az nem tetszett nekik ennyire.’ Elállt a lélegzetem. ’Tudom, hülye vagyok’ – mondta és megcsókolt – Az volt a legnehezebb, hogy véletlenül pont itt rúgjam fel a dobozokat’ Mire a biztonsági őrök a kamerákhoz értek, mi a villanyborotvák felé kerülve már kimentünk az üzletből. Megállított és átnyújtotta a fényképet: ’Kell még?’ Lehet, hogy lassú vagyok, de csak most állt össze, ez az egész. Összegyűrtem a képet és kidobtam. A munkahelyemre már nem lett volna értelme visszamenni, úgyhogy felpattantunk egy villamosra. Amikor hazaértünk, BitchyB finom puszit adott az arcomra: ’Most már lemoshatnál az arcodról’ – nevetve húzta át a fején a ruháját és csábosan megbillentette a csípőjét. ’Miért mosnám – gondoltam – most fogom összemaszatolni igazán’