BitchyB és a zöldszemű szörnyeteg

BitchyB-vel már elég régóta együtt voltunk ahhoz, hogy amikor megkérdeztem összeköltözünk-e, egy mosoly és egy csók kíséretében rögtön igent mondott. Az ilyesmi egy halódó kapcsolatot is feldobna egy kicsit, úgyhogy minket, akik közt kisebb zörgéseken kívül nem volt soha semmi probléma, megint a kezdeti lángoló időszakba repített. Legalábbis ahhoz hasonlóba. Ez egészen addig tartott, amíg fel nem bukkant egy pici felhő és egy rövid ideig el nem takarta a napot. Ez a történet erről a pici felhőről szól.

Az összehurcolkodás ugye abból áll, hogy mindketten hatalmas dobozokba pakoljuk a személyes tárgyainkat, hogy aztán közös dolgokat neveljünk belőlük, mialatt együtt lakunk. Persze ilyenkor mindkét fél megpróbál minél több saját dolgot, esetleg szokást közössé tenni. Nekem például egy baromi ronda Tiffany-lámpát kellett megszoknom, neki pedig egy avítt festményt, amin egy nyomott almát próbált valaki megörökíteni (valószínűleg hónapokig, mert a végeredmény inkább hasonlít egy aszalt szilvához). Mindegy, én szerettem. Ezekkel a dolgokkal nincs is semmi baj, az ember szívesen alkalmazkodik, mert annál többet ér majd számára a kapcsolat, minél többet teszel érte, nem? Dehogynem.

A baj akkor történt, amikor egyik nap a munkahelyemen megszólalt a telefon és kedvesem megkérdezte, mikor érek haza. Ebben nem lett volna semmi különös, de a hangján hallottam, hogy valamiért másképp cseng, de nem tudtam belőle kiszedni, hogy ennek mi az oka: ’Semmi-semmi, majd ha hazaérsz megbeszéljük’ Ez az ami olyan imádnivaló a nőkben. A további napom azzal telt, hogy próbáltam kitalálni, mit rontottam el, vagy mennyire legyek szomorú, ha azzal fogad, hogy az almám végképp leaszalta magát a falról és most darabokban hever a földön. Talán még ezt bántam volna a legkevésbé.

Hazaértem, a lakásban még mindig a költözködés nyomai fogadtak: dobozok, könyvek, tányérok mindenhol. A kép ott barnállott a falon (akkor még sem ez lesz a baj), BitchyB pedig a kanapén ült és tiszta durca volt. Előtte nagy halomban fényképek, levelek hevertek.
’Nem téptem szét őket, mert nem akarom, hogy egy hisztis libának tarts, de velük nem szeretnék összeköltözni’ – mondta szomorúan és a kupac fényképre bökött.
Tegnap még olyan jó ötletnek tűnt, hogy amíg én dolgozom, ő befejezi az utolsó simításokat a lakáson, de arra nem gondoltam, hogy előkerülnek ezek a hülye fényképek és elronthatnak mindent. A volt barátnőim voltak a fényképeken, volt amelyiken én is rajta voltam és együtt mosolyogtunk a fényképezőgépbe; közös nyaralások, bulik, elhiszem, hogy nem volt szívderítő. De hát felnőtt emberek vagyunk, nem? Ez nem lehet olyan nagy ügy!

Eléguggoltam a földre és a térdére tettem a kezem. Akkor láttam meg, hogy mellette egy kisebb boríték hever és az előző párom meztelen és igen erotikus fényképei voltak rajta. Aha, akkor itt lett tele a pohár. Hát, erre már nem lesz jó a: ’Miért nem fogjuk a fényképeket és dugjuk el valahova együtt?’ +egy cinkos mosoly – javaslat. Ide most tényleg ki kell találni valami politikusat. Másodpercek alatt lepörgettem a fejemben a Megoldások kínos helyzetekre c. könyvet és arra jutottam, hogy annyira szeretem ezt a lányt, hogy valószínűleg kis felszisszenéssel ugyan, de meg tudok majd válni ezektől a képektől. Pont elő akartam állni az ötlettel, hogy égessük el (arcomra a legbőkezűbb gavallér-ábrázat készült kiülni), amikor hirtelen megkérdezte: ’Mit kérsz azért, hogy ezek eltűnjenek innen?’ Itt már valahogy nem tűnt olyan szomorúnak az arca, inkább kíváncsi volt. Mindenesetre visszafogtam magam és nem szóltam egy szót sem a szakrális tűzijátékról: ’Itthon őrölted magad egész nap, biztos kitaláltál már valamit’. Kicsit oldalra billentette a fejét (imádnivaló volt) és azt mondta: ’Hááát’

Most már mosolygott. Ezért szerettem annyira. Gyönyörű volt, de okos is. Most sem állt le hajat tépni, hanem mosolyogva készült az ujja köré csavarni, hogy végül elérje, amit akar. Persze üzletelés nélkül is elérte volna, de így hátha én is jól járok ;-). ’Na jó – mondtam – engedek egy kis fürdővizet, addig hozz poharakat, meg valamit inni, és majd a kádban megbeszéljük!’ 5 perc múlva már a habokban ültünk és vörösbort kortyolgattunk. Még sajtkockákat is vágott hozzá és minden korty után belecsempészett egyet a számba, aztán hagyta, hogy az ujját szopogassam a következő kortyig. Nagyon akart valamit.

Én előtte ültem kicsit lecsúszva, fejemet a mellére hajtottam, karjaimat a térdein pihentettem, mint egy finom, meleg fotelben. Amikor elzártam a vizet, a szobából halk zene hallatszott, én meg továbbra is élveztem a pihizést. Hosszú napom volt, az egyik kollégám ma különösen hülye volt és… ’Akkor elkezdem, jó?’ – vágott a gondolataimba. ’Elnézegettem ezeket a fényképeket, a csajaidról – ez kicsit keserűen hangzott – és elgondolkoztam, hogy miért olyan fontosak neked, hogy még ide is magaddal hozod őket.’ Ahogy próbáltam volna magyarázkodni, sajtot tömött a számba és leintett. ’Arra gondoltam, biztos mindegyikhez fűz valami kellemes emlék és ezért nem akarod őket kidobni, úgyhogy csak egyet tehetek: el kell veled feledtetnem, hogy milyen jó volt velük valaha és el kell érnem, hogy ezentúl csak rám gondolj!’ ’Jaj, Kicsim, én most is csak Rád gondolok, nem fontosak már nekem azok a lányok, te is tudod.’ Hát ez közhelyesen hangzott, de már mondanom kellett valamit. ’

A következőt fogjuk csinálni – meg sem hallotta a gyatra védekezésemet – egyesével megnézzük a képeket és elmondod mindegyik lányról, hogy mi a legjobb, ami eszedbe jut róluk. Bármi legyen is az, megmutatom neked, hogy én jobb vagyok. Amint végeztünk egy fényképpel, eltünteted a szemem elől, úgy, hogy többé még véletlenül se bukkanjak rá. A legjobb az lenne, ha széttépnéd és kidobnád, de ilyesmit úgysem kérhetek. Addig tart a játék, amíg el nem fogynak, jó?’

Nem láttam őt, de a hangját egészen közelről hallottam. Kicsit remegett, de próbált nagyon határozottnak tűnni. Miközben beszélt, idegesen matatott a mellkasomon és már nem éreztem jól magam. Nem is emlékszem, hogy beraktam volna a fényképeket a kocsiba. Nem azért vannak itt, mert még nézegetni akartam őket, egyszerűen idekerült a többi dobozzal együtt.
’Figyelj, erre semmi szükség – kezdtem nyugtató hangon – nekem így is te vagy a legjobb nő az életemben. Azért vagyok most itt veled és nem mással, olyan boldog vagyok melletted, mint még soha’- megcsókoltam gyönyörű kezét és megsimogattam a lábát.
’Te figyelj, nem miattad akarom. Magam miatt. Ha nem játszol velem, úgyis arra fogok gondolni, hogy bezzeg ők… Azt akarom, hogy tényleg te legyél a legboldogabb férfi a világon és mellettem legyél a legboldogabb, érted?’

Igaza volt, ez csak egy játék lenne, ráadásul valószínűleg még élveznénk is. Miért is ne?
’Ahogy gondolod, bár nekem még mindig kétségeim vannak…’
’Kezdjük mindjárt vele – és a sajtos tányér alól előhúzott egy fényképet, amin a meztelen lány volt – benne mit szerettél a legjobban?’
’Hm, nem is tudom…Ez olyan hülyeség.’ Tényleg az. Hogy lehet azt megmondani a barátnődnek, hogy valaki a múltadból istenien szopott?
’Tudni akarom – mondta dacosan – biztos eszedbe jutott valami, ahogy megláttad most a képét.’
’Na jó, ha annyira tudni akarod, nagyon mély volt a torka.’ – nem tudtam a szemébe nézni, miközben mondtam.
’Szóval mély’ – mondta és felállt mögülem, csöpögött le róla a víz a fejemre.

A tükörben láttam, hogy a hajgumijáért nyúl és lófarokba köti a haját. ’Ülj ide’ – és megütögette a kád szélét. Próbáltam az arcát fürkészni, de csak elszántságot láttam rajta. A mellbimbói kemények voltak, ahogy a hűvösebb levegő körbelegyezte a testét és engem is kirázott a hideg egy picit. Lehet, hogy csak azért, mert kitaláltam, hogy most mi következik.

Elém térdelt és szétnyitotta a lábaimat. Egészen addig kétségeim voltak ezzel a játékkal kapcsolatban, amíg meg nem nyalintotta a heréimet. Ekkor azonban a szemem valamiért becsukódott, így csak éreztem, hogy mi történik velem, de nem láttam. Kezével a combomat simogatta, meg a hasamat. A farkam kezdett megtelni vérrel, de még csak én érzékeltem a változásokat, látszatja még nem nagyon lehetett. Aztán egyszer csak bekapta és elkezdte egyre mélyebbre engedni a szájába, még nem volt nehéz dolga. A farkam a szájában volt, ő kidugta a nyelvét és megint a heréimet nyalta, nagyon finom volt. Nem is nyalta, nyálazta. Erre akkor jöttem rá, amikor tovább tolta a fejét felfelé a farkamon és bekapta a zacskómat is. Ekkor kinyitottam a szemem. Tele volt velem a szája, nagyon szexi pillanat volt. Aztán egyszer csak kipattantak a golyóim, és a farkamat is kiengedte. Vett egy mély levegőt.

A szája körben fénylett a nyáltól, rám nézett, körbenyalta a makkomat, aztán elkezdte festeni a farkam a nyelvével, mintha az ecset lett volna. Amikor ezzel végzett, hátrasimított egy rakoncátlan tincset az arcából és megint a szájába vett. Nagyon erősen kezdte szívni, és közben csúszott rajta felfelé. Itt megállt egy kicsit, a kezem után nyúlt és mindkettőt a fejére illesztette és nyomott rajta egy picit. Megértettem és tovább húztam a fejét a farkamra. Egyre kisebb helyet éreztem odabenn, míg aztán elértem a torkához. A szája még mindig 3 centire volt a farkam tövétől, ezért – ugyan kicsit lassabban – de továbbengedett. Közben a nyelvével is simogatott, hol szívott, hol fújt, még sosem csinált ilyesmit korábban. Ránéztem az arcára és láttam, hogy egy könnycsepp indult meg a szeméből, lehet, hogy gonoszság de felizgatott, azonban ahhoz már tényleg nem volt bátorságom, hogy tovább nyomjam a fejét, úgyhogy elvettem a kezem.

Felnyögött, rosszallóan rámvillantotta a szemét és belemarkolt a fenekembe. Ugyanennek a mozdulatnak a végén még mindig a fenekembe kapaszkodva a szájába tolta, ami még kilátszott a farkamból vagyis inkább a fejét húzta rá. Aztán lassan elkezdte kiengedni, de csak egy nagy levegőt vett és bólogatva szopni kezdett. Minden bólintásra egy kicsit közelebb ért a homloka a hasamhoz. Én már azt sem tudtam, hogy hova kapaszkodjak, a kezemmel a csempén próbáltam fogást találni. Végignéztem rajta. Lófarokba fogott haja a hátát verdeste, szemei csukva voltak, viszont szája hatalmasra tátva elnyelt belőlem mindent, amivel a sors megáldott. A nyála csorgott végig a farkam alján és az ő állán, végig a nyakán, egészen a köldökéig. Most már nagyon könnyen engedett a torka és már úgy szopott, hogy teljesen kiengedett a szájából, aztán egy mozdulattal felszívta magát egészen a tövéig. Egyre hangosabban hörögtem, amire még jobban belém véste a körmeit és gyorsított kicsit. Most már magamtól kaptam a feje után, kicsit felálltam és úgy kezdtem kefélni a fejét a tarkójánál fogva. Nem tartott sokáig: hevességemre kéjes nyögésekkel válaszolt, én meg az átélt látvány és a hangja hatására remegve elkezdtem élvezni a torkába.

Nem tudom hányszor lőttem, pedig megszámolhattam volna, mert minden összehúzódásomra nyögött egy picit. Nagyon sokszor. Még akkor is kényeztetett, amikor erőtlenül visszarogytam a kád szélére. Lassan kiengedett a szájából és kérdően rámnézett, még a fejét is oldalra billentette. Tiszta nyál volt mindkét melle és a szája szélében pár csöpp sperma fehérlett. ’No comment’- mondtam, de erre összehúzta a szemöldökét: ’Azért reméltem, hogy ennél azért többet tudsz majd mondani’. ’Isteni volt, mit mondjak még?’ Kajánul a szemembe mosolygott és szórakozottan megint játszani kezdett a farkammal. ’Nagyon jó volt vagy nagyon-nagyon jó?’ Válasz helyett a fénykép után nyúltam, összehajtottam és apró darabokra téptem. ’Jó válasz’- mondta és játékosan lefröcskölt.