Beteljesülés 3. rész

Gyorsan kivertem a fejemből, amit Henrik mondott. A túlzott aggódása mindig is idegesített. Ki gondolna a legjobb barátjára épp akkor, amikor a szerelme ott fekszik mellette? Sokkal jobban foglalkoztatott inkább az, hogy hogyan is vagyok képes elviselni mindazt a rosszat, amit az elmúlt egy-két órában tapasztaltam. Nem láttam értelmét annak, amiket Dé a fejemhez vágott. Nem érdemeltem meg. Én csupán levegőzni akartam. A lelkem mélyén azonban még mindig szerettem. Attól a naptól fogva, amikor megláttam a foci pályán…


~Perzselt a Nap a középiskola hátsó udvarán, ahová Ellával, az egyik barátnőmmel érkeztem. A párja éppen játszott, mi pedig elmentünk megnézni.  Tipikus osztálybajnokság. Tipikus foci meccs. Sosem szerettem ezt a sportot, nem láttam értelmét. Napszemüvegben, rövidnadrágban ültünk a padon, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik játékos ütni kezdi a földön fekvő társát. Elkezdtünk nevetni rajtuk, azonban Ella egyszer csak dühösen ugrált át a padokon, és oda rohant a verekedő fiúkhoz.
- Engedd el te idióta! Szállj le róla! – s már majdnem elcsuklott a hangja futás közben.
A barátját ütötték meg, egy évfolyamtársa. Az indokot mai napig nem tudom. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, menjek oda én is, vagy inkább maradjak ki a dologból? A kedélyek csillapodni kezdtek, Ella elkísérte a barátját az orvosi szobába. Valószínűleg eltört az orra. Gondoltam, megvárom őket odakint, és nézem tovább a meccset. Mintha annyira érdekelt volna…
Az a bizonyos agresszív játékos, piros lapot kapott, majd hangos káromkodás közepette, vérben forgó szemekkel elindult felém.  Kicsit megijedtem, de csak a táskájáért jött, ami véletlenül pont mellettem volt.  Lehuppant a padra, és folytatta a káromkodást, hogy ,,- Ez nem igazság. Megérdemelte. Nyomorult.” stb. Kicsit idegesítőnek tartottam, hogy a sors pont mellém ültette le ezt a vadállatot, ezért úgy döntöttem, elszívok egy cigit, hátha addigra Elláék visszaérnek. Elsétáltam a pálya mellett, és a parkolóban rágyújtottam. Utánam jött. Pont oda, ahol én voltam.
-  Tudsz adni egy gyújtót? – kérdezte a ,,vadállat”.
- Öhhmm. Igen. Tessék.
- Köszi. – mondta ridegen. – Amúgy Dé vagyok.
Természetesen nem ezt mondta, hanem a rendes nevét. Amit teljesen felesleges elárulnom.
- Oké. – ezzel próbáltam jelezni, mennyire hidegen hagy ki Ő. Egyelőre… 
- És te nem mondod meg a neved? Vagy hívjalak combosnak? Olyan szépek a lábaid.
- Kössz a bókot, egyébként Cintia vagyok. Te pedig rohadtul tolakodó.
Ezzel a mondattal ott is hagytam, és igyekeztem elfelejteni, milyen tuskó emberekkel is vagyok körülvéve. Kevés sikerrel. Egész úton hazafelé, csak ezen gondolkodtam. Combos… Nevetséges. Mégis bók. És milyen jóképű volt…~


Simogatni kezdtem a haját, az arcát, amire rögtön felébredt. Nagy, zöld szemeivel felnézett rám, és adott egy puszit. Kezdett számomra természetessé válni ez a gesztus, amire mindig is annyira vágytam. Megsimogatta az arcom, és megcsókolt, forrón, kellemesen, finoman. Közben óvatosan a kezeire támaszkodott, és hirtelen már ott feküdt pont felettem. Miközben csókolóztunk, egyre erősebben kezdett simogatni. A hasam, a karom, a vállaim. Szinte már szorított, amikor hirtelen a torkomhoz ért. Dörzsölte, de mégis simogatta, miközben egyre szorosabbá váltak hatalmas kezei. Élveztem a helyzetet, hogy lassan már megfojt, amikor hirtelen váltott. Lassú, óvatos mozdulatokkal kezdte el simogatni a hasam, de a szája egy pillanatra sem hagyta el az enyémet. Egyszer csak abbahagyta a csókolgatást, és a lábaim közt kezdett munkához. Apró csókokkal kényeztette a combjaim belső részét, anélkül, hogy oda ért volna, ahová én akartam… Amikor már a vágy szinte széttépett mindkettőnket, levette rólam is, és magáról a nadrágot, a bugyit, és a boxert.
-  Ugye van nálad gumi? – kérdeztem lihegve, kétségbeesett hangon.
- Ó basszus, ne csináld már! Ahh… Jövök mindjárt.
Gyorsan felkapta magára a nadrágot, és kirohant. Gondolom a srácokhoz, hátha ki tudják segíteni. Mikor visszatért, ugyanolyan lendülettel nekem esett. Végigcsókolta a nyakam, a fülem, amelyhez egy kis nyalogatás is társult. Felhúzta a gumit, és… És?
- Na! Mi a baj? – kérdeztem tőle a vágytól teljesen felhevülten.
- Hát én ilyet még nem basztam, de komolyan… Nem áll fel.
- Mi? Úristen, ne már. – Rögtön öltözni kezdtem. Meg sem próbált megállítani, csak betakarta magát, és feküdt. Nem tudtam mit tenni. Életemben egyszer voltam fiúval, és arra sem emlékeztem... Hátat fordítottam neki, és csak gondolkodtam.
Velem van a baj? Én rontottam el? Nem vagyok elég kívánatos? Túl tapasztalatlan és rémült voltam ahhoz, hogy orálisan próbáljam meg kielégíteni. Ő pedig csak feküdt. Csendben.
- Kész van. Vetkőzz. - mondta kimért hangon.
- Mi? Mi van kész? - kérdeztem szűzies öntudatlansággal. Aztán rájöttem.
- Nem. Hagyjuk. Kérlek. Nem szeretném. Egyébként is mennem kell. Ne haragudj. Ezt még megbeszéljük.
Összekaptam magam, Ő pedig kiment a mosdóba. A földön megtaláltam az óvszer csomagolását két darabban. Eltettem. Emlékbe? Talán.
Halkan elköszöntem a házigazdától, és elindultam a lefelé a lépcsőházban, amikor utánam szólt.
- Ennyi?
- Ennyi. Azt hiszem.
Tele vegyes érzelmekkel, hazafelé vettem az irányt. Kivettem az óvszer csomagolását, és inkább eldobtam az utcán. Miért is lett volna rá szükségem... Csak egy rossz emlék.

Azonban sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen egyszerű mozdulattal életem egyik legnagyobb hibáját követem el...