Belső Káosz

Van, hogy ülsz egy szobában Magad elé meredve, vagy állsz a házad előtt elidőzöl, megakad valahol a szemed és elmerengsz életed egyes meghatározó pontjain... az emlékeiden, mintha egy kis film peregne le körülötted.. a Múltad a Jeleneddel keveredve... Múltbeli emlékek és pontok, a jelen gondolataid, kétségeid, érzéseid, a tények, a tudatod, ami megsúgja, amit nem akarsz hallani, de muszáj... Benned van a tudat, nem űzheted ki! Nem vagy rá képes, Magaddal vívódsz...

Így van ez akkor, ha szerelmes vagy, ha elveszítesz valakit, aki Hozzád közel állt, bele kellene törődnöd, de nem tudsz... Ez mégsem olyan egyszerű, mint ahogy mondják, úgy tesznek, mintha nekik sikerült volna valaha is beletörődni olyanba, amibe nem lehet. Szeretsz valakit, szerelmes vagy valakibe, tudod, hogy nem lehet az, amit szeretnél, tudod, hogy hiába szereted, mert Ő nem szeret, TUDOD, de mit teszel? Remélsz... Az ember nem képes beletörődni abba, hogy ha valaki, akit Ő szeret, nem szereti viszont, idegesíti a sok okosnak hitt tanács, mint: felejtsd el!

Vagy a "bíztatásnak" szánt vigasz: Majd jön más...
Neeeem, ez nem így megy... Hiszen kit érdekel a MAJD, ha ő MOST szerelmes, MOST van szüksége arra, akit MOST szeret... Mit számít a sok más, ha neki egy kell?
Mit ér a tanács, hogy felejtse el? Lehet ezt egyáltalán? Nem... Dehogy lehet! Felháborodsz, hogy mit képzel a sok okos, aki ilyeneket mond? Mit képzelnek? Hogy Te nem szereted igazán és el tudnád felejteni? Hova is gondolnak ők? Nem értik, úgy gondolod, nem értik... És így is van; aki ilyet mond, nem érti, hogy Te szerelmes vagy, nem holmi fellángolást érzel...

Ott pereg körülötted a film, egyre nagyobb a káosz benned, összekuszálódik a Múlt és a Jelen, eltévedsz, eltűnsz a saját gondolataid hatalmas zavarában, elnyelnek, jó mélyre húznak, a zaj a fejedben is egyre hangosabb, a felháborodás, a reménytelen tudata, az érzés, a fájdalom egyre hatalmasabb lesz, úgy érzed a külvilágban is nagy a káosz, pedig mindenki éli a saját életét a saját kis káoszaival, hiszen a Te káoszod is csak egy ebben a hatalmas világban, nem pedig az egyetlen...

Hirtelen csak kizökkensz, ott találod Magad még mindig a szobában ... A ház előtt... körül nézel és látsz egy-egy embert... És lassan rájössz, hogy a film nem körülötted pereg, hanem Benned... Ha az emberben lévő káosz kivetítődne a külvilágba, túl nagy zavar lenne, ehelyett csak csöndes, mosolygós arcokat látsz elmenni az utcán, pedig ki tudja? Talán bennük sokkal nagyobb vihar tombol mint Benned...