Balatoni nyár

Egyedül érkeztem Füredre. Hónapokkal ezelőtt meg volt beszélve ez az egy hetes kis kiruccanás, de végül mindenkinek máshogy alakult. Én biztos voltam benne, hogy ha kell, a földön csúszva is el fogok menni. Végül egy magam maradtam egy négy fős szobában, de túl régen vártam, hogy egy teljes hétig távol legyek mindentől és mindenkitől nulla térerővel és minimális hálózati lefedettséggel. A szállás nem volt éppen egy Hilton, de pont megfelelt. Az ember nem azért megy le a Balatonra, hogy aludjon. Fiatalok működtették a több apartmanból álló kis nyaralót lelkesen, fiatalosan, lazán és rugalmasan. Jónak ígérkezett a hét. Egészen szerdáig nem is nagyon történt semmi. Egy kis kirándulást beiktattam, de csak a kötelező hűtőmágnesek megvásárlásának erejéig. Időm nagy részét a strandon töltöttem vadászó tekintetemet ügyesen széles karimájú kalap és napszemüveg alá rejtve. Mert mi tagadás, a fő cél egy laza, de szenvedélyel túlfűtött kaland lett volna. Isten ments egy bonyolult kapcsolattól. Arra volt szükségem, hogy valaki minden kérdés nélkül felkenjen a falra és addig keféljen, amíg nem könyörgök. Se kötelezettség, se felelősség, kínosan ügyelve persze a biztonságra és hasonlókra.


Várakozásaimmal ellentétben azonban ritka gyér volt a felhozatal, aligha hozott lázba bárki is. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet az északi partot választani. De bíztam a legjobbakban. Aztán szerdán reggel beütött a ménkű. Éppen azon bosszankodtam, hogy valaki megint, a héten már másodjára eltüntette a vizet, amit a kávémhoz raktam fel főni, vagy a kávémat, amíg letusolok, amikor kijött a szomszédból valaki. A the invisible man. Merthogy eddig a kávém eltüntetésén kívül aligha adta jelét létezésének. Igazából most sem láttam, hogy kijött,  háttal álltam az ajtónak a mosogatónál, csak forró leheletét éreztem a nyakamon. Kivette a fülemből az mp3 fülhallgatóját, és olyan orgánummal, amitől helyből elélvez az ember lánya, nemes egyszerűséggel csak annyit mondott:


- Bocsi a kávéért!


Megfordultam, hogy valami gorombasággal háláljam meg bosszantó viselkedését, de megsemmisültem a pillanatban, amikor megláttam és megéreztem az illatát. Valamennyi idegszálam haptákba vágta magát. Valószínűleg pontosan tisztában volt vele, hogy milyen hatást vált ki a nőkből, mert csak kajánul vigyorgott rajta, hogy képtelen vagyok megszólalni. Azt gondoltam, hogy ilyen csak a nyálas romantikus regényekben van, de ez az érzés leírhatatlan volt. Képtelen voltam elszakadni a szemeitől. A könyvben megírtt ZSÁNER! Sötét haj, horrorisztikusan világító zöld szemek, kreol bőr. Nem a csibészes a legjobb szó rá. Az a fajta srác volt, akiről minden rosszat el bír az ember képzelni, persze jó értelemben. Az a tipikus rosszfiú.


- Most már azért fújd ki a levegőt és vegyél másikat.


Még mindig nem tudtam megszólalni, pedig már végtelenül kínos volt. Közelebb lépett, és mintha villám vágott volna közénk. Magamhoz tértem a révületből végre és léptem egyet hátra. Ha nem teszem, jó nevelés meg erkölcsök ide vagy oda, rávetem magam. Ki voltam ugyan éhezve egy vad, mindent elsöprő kefélésre, de azért a józan ész még finoman pulzált valahol mélyen.


-  Balázs vagyok. Kit tisztelhetek rejtélyes némaságod mögött?


- Ez gúnyolódik velem?–ébredt fel bennem végre megint a düh, de mostanra olyan színpadiasan túlzónak éreztem, hogy haragudjak egy bögre kávéért.


- Azt, aki ebben a pillanatban meg tudna ölni a kávéjáért. Judit vagyok.–Kezet fogtunk, újabb villámok. Nem is értem azt, aki csak a bizsergést érzi, mert abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy sötétben látszanának az ibolya ívek a villámok nyomán. Balázs is nyelt egyet. Nem voltam benne biztos, hogy sokáig fent tudom tartani az érinthetetlenség látszatát. Sőt abban sem voltam már biztos, hogy eddig sikerült.


- Gyere, meghívlak egy kávéra!–mosolygott úgy, hogy álló helyemben elélveztem–Uram Isten, mit tudna velem művelni...


- Mélységesen meghat a lovagiasságod, elfogadom a meghívást-villantottam én is egy mosolyt, ami remélem azért magabiztosabbnak látszott, mint amilyennek elsőre gondoltam–Csak gyorsan elkészülök.


Próbáltam elmenni mellette, de a vállam hozzáért a felkarjához. Pedig tudtam, ha megint hozzám ér, a józan ész tehet egy szívességet. Feltételezésem szerint Balázs pontosan tudta ezt. Nem mozdult. Sikerült eljutnom a szobámig, magamra csuktam az ajtót, kifújtam a levegőt úgy, hogy már azt gondoltam, ettől többet nem lehetne. Elindultam zuhanyozni, és közben próbáltam a fantáziámat és sajgó érzékeimet lecsillapítani.  Levettem a pizsamaként szolgáló feszes trikót, és akkor jutott eszembe, hogy Balázs is ebben látott az előbb. Azt hiszem, a lábujjamig elpirultam. Ott álltam a szoba közepén egy szál bugyiban talpig vörösödve és zihálva. Képtelen voltam összeszedni magam. De időm sem volt rá. Nyílt az ajtó és Balázs lépett be valami földöntúli tekintettel az arcán.. Nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy magam elé kapjak valamit. Mondjuk szükségtelen is volt. Elindult felém, én pedig a gondolatától is libabőrös lettem, hogy mi fog történni. A felnőtt korhatáros gondolataimat egyetlen követelőző érintésével félbe szakította. Finom érzékiségel ragadta meg a tarkómat, és úgy meg csókolt, hogy azt hittem, belehalok. Néhány percig tarthatott, de olyan volt, mintha az idők kezdetén forrtunk volna össze egy végsőkig tartó ölelésben. A józan ész valamenyi lánca és béklyója darabokra tépve valahol az erkölcseim porában. Finoman tolni kezdett az ágy felé. Egy röpke pillanatra még hálás voltam magamnak, amiért rendet raktam, de amikor nekihátráltam az ágynak, már nem bírtam gondolkodni. Hanyatt fektetett, vagyis inkább hanyatt vágott az ágyon. Közben egy pillanatra sem szállt ki a számból. Nyelve izzó táncot járt, és olyan vágyakat ébresztett bennem, hogy azt hittem, innen nincs már tovább. Végigsimította az oldalamat a csípőmig, perzselő nyomot hagyva a bőrömön. A csípőmig elérve beleakasztotta a hüvelykujját falatnyi tangámba, és egy határozott mozdulattal letépte rólam. Máig nem tudom, hogy sikerült neki. Belenyögtem a szájába, pedig már magamból kikelve ordítottam volna, hogy dugjon meg végre. Hogy a fenébe tudt a rezdüléseimet így értelmezni? Abba hagyta a csókot, feltérdelt és egy gumit vadászott elő valahonnan. Zihált ő is és szemmel láthatóan komoly vágyakat ébresztettem benne. A gumi csomagolásának a feltépését is tudta olyan szexin csinálni, hogy nem győztem kivárni egyébként méretes farkát. Felültem, szájon csókoltam és egy mozdulattal az ölébe csavartam, szó szerint felnyársaltam magam. Mormolt valami olyasmit, hogy ne siessünk ennyire, de el sem jutott a fülemig. Csak vonaglottam rajta, benne, vele, mintha nem létezne más, mintha a következő pillanatban már a halálra készülnénk. Szavakkal képtelen lettem volna leírni. Szex még életemben nem esett ennyire jól. Nem is igen kívántam még ennyire senkit. Mégis végig ő diktált és irányított. Azt sem hallottuk meg, hogy kopognak. Egyszer, kétszer, majd nyílik az ajtó. Mint utólag kiderült, az egyik alkalmazott volt, aki bár nem volt olyan észveszejtő, mint Balázs, de azért ő is megért volna egy-két hangos szót. Nem tudom, Kristóf meddig állt az ajtóban és nézett minket, de egy idő után nem vacakolt sokat. Lerúgta a papucsát, lehúzta magáról a pólóját meg a sortját és mögém térdelt. Megborzongtam, ahogy hozzám ért, hideg volt a keze, de ez sem volt képes kijózanítani és megkongatni a vészharangot, hogy ezek ketten éppen partyba vágni készülnek, hogy egy teljes délelőttre a szajhájukká tegyenek. Azt már sosem fogjuk megtudni, hogy Kristóf eredetileg milyen céllal jött fel, de nem is fontos. Balázzsal olyan ösztönösen tudták, mit akar a másik, hogy csak arra tudtak koncentrálni, minél jobban ki tudjanaak használni. Én meg hagytam. Balázs magára húzott, Kristóf pedig a másik testrésemet vette kezelésbe. Nem kérdezte, akarom-e, szeretem-e, próbáltam-e. Igazából senkit nem érdekelt. Még engem sem, pedig mindig én voltam a megfontoltság, higgadt józanság mintaképe. Kristóf kellően óvatos volt, olyan szakértelemmel és türelemmel készítette fel a hátsómat életem első anális behatolására, hogy értelmetlen őrültség, gyönyör ellenes merénylet, vágy-gyilkos lett volna visszautasítani. Én akkorra Balázsban megszűntem létezni. Kristóf, miután kellően előkészített, végig simított, és belém dugta a farkát. Szerencsémre nem volt akkora , mint Balázs. Nem fájt, de egy pillanat tört részére kijózanító volt az élmény, de aztán hagytam, hadd sodorjon magával az a szédületes orgazmushullám, ami már-már fájdalmas görcsbe húzott össze. Balázs teljesen magával ragadott, Kristóf pedig maximálisan kiegészítette és a fokozhatatlanig tüzelte tovább ezt az érzést. A mai napig meleg zsibbadtsággal gondolok vissza arra az augusztusi délelőtre. Többször tettek magukévá az alatt a néhány óra alatt, mint mást hosszú évek alatt. Napokig nem voltam képes lábra állni, szó szerint szétkeféltem az agyam, bár elméletileg a délutánt a strandon töltöttem volna regenerálódni. Ebből persze nem lett semmi. Balázs volt szíves elkísérni, és ott is csak az alkalmat és a helyet kerestük a beteljesülésre. Olyan vágy fűtött bennünket, amiről azt sem tudtam, hogy létezik. Mintha az életünk múlott volna rajta. Egymáséi lettünk egy öltöző kabinban, az egyébként nem szeparált zuhanyzóban, a parton távol a kíváncsi szemektől. De az sem érdekelt volna, ha valaki végig nézi. Annyira kívántam Balázst, és ő sem bírt betelni velem. Aztán úgy lett vége négy napig tartó egyéjszakás kalandunknak, ahogyan elkezdtük.


...


Balázsal azóta nem beszéltem. Számot nem cseréltünk, tudtuk, hogy ez a nyár ennyit adott nekünk. Kristóffal pedig azóta is összejárunk. Mint kiderült, alig 15 km a távolság a két város között, ahol élünk. Ő ugyan közel nem volt olyan jó szerető, mint Balázs, de azért tudta a dolgát. Eltelt azóta egy új nyár, új lehetőségekkel, de olyan forró izgalmakat már nem hozott.