Történetek
a a
2014.12.23 | Rozványi Dávid | Regény | Megtekintések száma: 598
Az utolsó vonat Ungvárról - 18. 1944. október 17: „Szép vagy...
A vonat tele volt menekülőkkel, de a fortyogó anarchiában is tekintélyt parancsolt a tiszti egyenruha, nem kérdezősködtek az állomáson, még ülőhelyet is kapott. „Az úr a pokolban is úr”, mormolta magában. Hogy elűzze gondolatait, elővette az irattárcáját, hogy rendezgesse a papírokat, nehogy egy igazoltatásnál árulkodó dokumentek kerüljenek elő. Hiszen az új rendszerben, ezt már pár óra alatt is megtanulta, elegendő a puszta gyanú is az ítélethez, nem vesződnek a hosszadalmas bizonyítási eljárással. Egy kávéházi számla is elegendő egy detektívnek, s máris felhúzzák az első lámpavasra.
Az iratrendezés közben kezébe akadt egy régi családi fotó. Még a békeidőben készült, virágok között álltak, rajta a lezseren viselt uniformis, Ilonán könnyű nyári ruha… Milyen boldogan néztek akkor a fényképezőgép lencséjébe! Mint akik hisznek az életben és tudják, hogy boldogság vár rájuk. Mi történt velük? És mi történt az országgal? Van-e most Magyarországon, aki így tudna mosolyogni, mint akkor ők?
- Alázatos tiszteletem, alezredes úr! – köszönt rá egy fiatalember, cseppet sem katonásan.
- Iván!? Mit keres itt? És hol az egyenruhája?
- Hogy a kérdésére válaszoljak: otthont keresek.
- Otthont?
- Igen. Mielőtt elértünk volna a gyülekezési ponthoz, a százados úr összehívott minket, és arról kezdett szónokolni, hogy a haza elveszett, Kárpátalja többet már nem magyar. Becstelenség lenne, ha az itteni polgárokat arra kényszerítené, hogy tovább szolgáljanak a magyar honvédségnél, aki haza akar menni, menjen haza inkább és ott várja be az új hatalmat, de vegyen civil ruhát, mert akit egyenruhában fognak el, azt a mieink felkötik, mint katonaszökevényt, az oroszok meg viszik hadifogságba. A civileket, mondta megvetéssel a hangjában, békén hagyják.
- Igaza volt, már ő is temeti Magyarországot – bólintott beletörődően István.
- Engedje meg, alezredes úr, de én itt élek nemzedékek óta. A magyar világot már annyiszor temették, de valahogy mégiscsak megmaradt. Gondoltam, csak maradjon, aki ezt ki tudja várni, ezért jobb, ha életben maradok, így éltem az engedelemmel. És hazaindultam, az én drága Ungdarócomba, ahol minden zugot ismerek. Volt még egy kis hitlerszalonnám, becseréltem civil gúnyára, s olyan szabadnak érzem magam, mint a madár!
- Ugye tudod, hogy mindketten katonaszökevények vagyunk, hazaárulók? Azonnal felkoncolandók.
- Ahogy elnézem, ennek az új hazának nincs nagyon szüksége ránk, hacsak nem, mint akasztófavirágokra, de erről a magam részéről lemondanék. No, de búcsúzom is, nemsokára lassít a vonat, le kell ugranom.
- Leugrani a mozgó vonatról?
- Hát, civil gúnyám van, de papírjaim azok nagyon nincsenek, sőt egyáltalán nem, az állomáson pedig biztosan igazoltatnak.
- No, nehogy kitörd a nyakadat, csak azért, hogy elkerüld az akasztást, inkább gyere velem. Az egyenruhának még ebben a felfordulásban is tekintélye van, kiviszlek az állomásról és onnan már könnyebben hazajutsz.
- Nagyon köszönöm, alezredes úr! Higgye el, meg fogom hálálni a jóságát.

Az egyenruha a vasútállomáson is megtette a hatását, szó nélkül átmentek az ellenőrzésen, pár utcával arrébb Iván búcsút intett és a faluja felé indult.
Ungvár az októberi napsütésben haláltáncát járta. Akik ’38 után költöztek a városba, most csomagoltak és megpróbáltak jegyet szerezni a nyugatra induló vonatokra, a régi lakosok közül a magyarok vagy magyar érzelműek vásároltak, csillagászati összegeket fizetve egy kis cukorért vagy lisztért, hiszen bizonytalan idők jönnek. Mások a vidéki rokonokhoz tartottak, abban a hiú reményben, hogy ott könnyebb lesz túlélniük. A hivatalokban papírokat válogattak: ami fontosnak tűnt faládákba dobozolták, ami meg nem, elégették. István elgondolkozott azon, hogy a magyar világ hat éve alatt mennyi hivatalos papírt gyártottak le. Elmosolyodott arra a gondolatra, hogy ha ezekből az aktákból építettek volna falat a határokon, az oroszok talán sohasem tudnának áttörni.
Egyszer csak furcsa hang ütötte meg a fülét. Egy régen hallott dal volt:

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország,
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág…*

A hang irányába nézett: valaki egy gramofont rakott ki az ablakba. Igen, ismerte fel a helyet: ez az a cukrászda, ahol Ungvárra költözésük után olyan finom habos kávét ittak. Legalább ez megmaradt. Semmi sem változott, csak a napi ajánlat helyett a táblára azt írták: „végkiárusítás”. Cseppnyi csendes sziget az őrületben gondolta István, és mivel félt hazamenni, hogy mit talál otthon, hát belépett.
- Parancsoljon, alezredes úr! – lépett hozzá a tulajdonos, egy sovány öregúr.
- Egy kávét szeretnék kérni, de csak pengőm van – mentegetőzött István.
- Kérem, ma minden ingyen van – válaszolta az öreg.
- Nem fogadhatom el.
- Kérem, kinek tartogassam a készleteimet? A muszkának? A cseheknek? Inkább ingyen odaadom a magyaroknak. Még egy-két napig kitartanak, addig hadd őrizzem ezt a kis magyar világot. Aztán úgyis vége.
István leült az egyik asztalhoz, s míg a tulajdonos a kávét főzte, önkéntelenül is dúdolni kezdte a dallamot.

Táltos paripákon odaszállunk, haza hí´ fű, fa, lomb, virág!
Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország!

- Parancsoljon – tette elé finom porcelánban a fekete lét a tulajdonos. – Sajnos csak pótkávéval tudok szolgálni, de remélem, a harcban megfáradt vitéz úrnak ez is jól esik. Mondja, lehet már tudni valamit arról, mikorra érnek ide az oroszok?
- Óvatosan jönnek, még talán van néhány napja, hogy elmeneküljön.
- Ugyan, kérem, hova? – legyintett az öregúr. – Akárhová mennék, utolérnének. És mi várna ott rám? Ezek sem sokkal jobbak, mint amazok – István észrevette, hogy csak körülírva meri említeni a nyilasokat - , akkor már inkább itt halok meg, ahol élek.
- Talán igaza van. Jobb maradni. Nem lehet mindig menekülni. Valahol meg kell vetnünk a lábunkat. És itt miért lenne rosszabb, mint máshol?
- Tökéletesen igaza van! Én is éppen így gondolom. Itt nyugszik a feleségem is, ha itt halok meg, legalább mellé fektetnek. Végtére is… - amikor itt tartott, hirtelen dörömbölés szakította félbe a beszélgetést, majd egy cingár fiatalember jelent meg az ajtóban:
- Mi ez a zsidó métely itt?
A tulajdonos udvariasan, de minden alázat nélkül fordult szembe a betolakodóval:
- Kérem, ez egy tiszta keresztény üzleti egység, amennyiben szükséges, a megfelelő hivatalos eljárásban fel tudom mutatni az ezt igazoló okmányokat – válaszolta, alig észrevehetően megnyomva a „hivatalos” szót. A suhancot ez nem hatotta meg:
- Ma már kitörölheti a papírjaival a … Ha maga keresztény, akkor minek játszik zsidó zenét?
- Kérem, én csak kereskedelmi forgalomban kapható gramofonlemezeket játszok le. Méltóztassék belehallgatni…
- Mától ez a dal tilos. Nem tudta talán, hogy a zsidóktól származik?** Ezek mételyezték és zsákmányolták évtizedeken keresztül a magyar népet.
Egy pillanatra elhallgattak, miközben a lemez újra oda ért: „sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország”, de a tulajdonos hidegen visszakérdezett:
- Tud erről, kérem mutatni valami hivatalos iratot?
A fiatalember arca elvörösödött, lekapta a válláról a fegyvert és a puskatussal rácsapott a lemezjátszóra: - Itt a hivatalos papírja!
István önkéntelenül is az üres pisztolytáskájához kapott, de a fiú már ráfogta a fegyvert:
- Bácsi – kezdte gúnyosan - , ne kapkodjon, mert még magát is le találom lőni. Azt hiszi, nem tenném meg? Vegye tudomásul, hogy magukból még jobban elegünk van, mint a zsidókból. Maguk vezették húsz éven keresztül az országot, egzecíroztattak állandóan, maguk miatt rohadt itt meg minden! A maguk idejében minden a grófok és a zsidók kezében volt! Maguk miatt voltunk a hárommillió koldus országa! De most a mi kezünkbe került a hatalom, Szálasi is megmondta, mi állítjuk meg a zsidókat és a bérenceiket!
István némán a suhanc szemébe nézett: - Takarodjon!
A nyilas a fegyverét feléje szegezte, de aztán jobbnak látta, ha kihátrál az ajtón, de hogy méltóságát megőrizze, még visszakiáltott: - Visszajövünk és elbánunk magukkal!
István bocsánat kérőleg fordult az öreghez:
- Sajnos ezek elvették a pisztolyomat, különben móresre tanítottam volna…
- Ezek mindent elvesznek… - térdelt a földön a másik, miközben szedegette össze a lemezjátszó darabjait. – Kinek ártott ez a dal? Tudja, a cseh megszállás alatt, a csempészektől aranyárban vettem meg ezt a lemezt és a feleségemmel mindig ezt hallgattuk. Kemény asszony volt, még akkor sem sírt, amikor a fiunkat elvitte a tífusz, de mindig megkönnyezte ezt a dalt. Sajnos szegény nem élte meg a magyar világot, de most már hálát adok Istennek, hogy elment közülünk…

* A dal, mely a Horthy-korszakban szinte nem hivatalos himnusznak számított,  teljes szövege:
Hol szőke sellő, lenge szellő, játszik a Tiszán,
Ott él egy nép, legendák népe, ott az én hazám.
Hol hősi vártán őrzi álmát hű Csaba vezér,
Ki csillagoknak égi útján vissza-visszatér
Hogy jön, szívünk várva várja!
S, hogy felzeng a trombitája!
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország,
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág!
Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád.
Táltos paripákon odaszállunk, haza hí´ fű, fa, lomb, virág!
Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország!
Ott dalos ajkú mind a lány, mert dal terem a fán,
És délibábos tündérkastély leng a vén Tiszán.
A rónaságon hét határon száll, repül a szél;
Huszárok kedve éri csak be, hogyha szárnyra kél.
Ahogy zeng a trombitájuk,
Nincs tán hét világon párjuk
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország,
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág!
Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád.
Táltos paripákon odaszállunk, haza hí´ fű, fa, lomb, virág!
Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország!
** A dalt a nyilas korszakban, szerzőinek zsidó származása miatt betiltották. A dal szövegíróját, Kulinyi Ernőt munkaszolgálatra hurcolták, majd 1945. februárjában Ausztriában halt meg.
Folytatni szeretném a történetet
Folytatások
A haza, a Kormányzó azt akarta, hogy itt szolgáljak, itt álljak helyt. A legitim hatalom most akadályoztatva van, a nyilas csürhét nem fogadom el annak, így az utolsó parancs marad...
Előző részek
A haza mindig ugyanaz. Gondolj a mi életünkre. Én még a Monarchiában, a fekete-arany színek alatt kezdtem szolgálni. Aztán hűséget esküdtem Károlyinak, mert igaz, hogy romlásba dön...
Egy ilyen helyzetben mit ér az eskü, hogy a „Hazáért mindhalálig”? Ha most Budapest közelében lenne, átvehetné a parancsnokságot és a fővárosba vezényelhetné a katonákat, hogy támo...
A vonalak még tartották magukat, Isteni csoda volt, senki sem értette, főleg a szovjet hadvezetés, hogy hogyan. A nemzet színe-javát húsdarálóba küldték, a csapatok jó részét át ke...
Ez a honvédség már nem az volt, amelyik 1938-ban csodával határos módon felszabadította Kárpátalját, de nem is az, amelyik a Donnál próbálta meg feltartóztatni a szovjetet. Szakadt...
Fennhangon mindenki árulást emlegetett, de magukban azt kérdezték: nekünk magyaroknak, nem ugyanezt kellene-e tennünk? Mert szép dolog a szövetségesi hűség, de a nácik nem árulták-...
A rémálom, ami körülöttük és a lelkekben zajlott rosszabb volt, mint ami keletről közelgett. Az ország élte tovább mindennapi életét, az üzletek nyitva voltak, a színházak és a moz...
Ha a lakosság tanácstalan volt ezekben a napokban, akkor a honvédség tehetetlen. A Legfőbb Hadúr, Horthy nem adhatott utasításokat, hiszen elvágták a külvilágtól, a miniszterelnökn...
A negyvennégyes év a viszontlátással kezdődött: István ezrede végre visszatért Kárpátaljára, hogy felkészüljenek a végső összecsapásra. Belakták a védelmi vonalakat, hegyi kiképzés...
...mindent tudunk, még ha semmivel sem merünk szembenézni. Tudjuk, hogy ez a háború elveszett, de ha Hitler győzne is, akkor sem lenne sokkal jobb a sorsunk. Minket halálra ítéltek...
Az embereiről nincsenek adataim, a hadijelentések nem nagyon forszírozták, hogy mekkorák is a veszteségeink. Annyit tudok csak, hogy az ezred maradékai az újjászervezési körletben ...
...egymás mellett hullanak el a bajtársak, ragadnak be a fegyverek, fogy ki a lőszer, esnek el az állások, a fagyott élelmezésből néha-néha lehet csak bekapni egy-egy falatot, alud...
Hiába olvasta el akárhányszor felesége leveleit, nem tudott válaszolni rájuk. Miről írt volna? A kétségbeejtő hadi helyzetről, amit a tábori cenzorok úgyis kihúztak volna? Arról, h...
- Köszönöm – majd hozzátette: - Szeretlek – akaratlanul is tegeződve. A nő a férfi szemébe nézett: - Régen mondta ki ezt a szót... Köszönöm. - Mert ez a szó olyan, mint a Sze...
A kis népeknek nincs történelmük, csak sorsuk… Ezekben az időkben István gyakran idézgette magában ezt a mondást. Magyarország lépésről lépésre sodródott bele a háborúba. A német h...
A gyerekeik a filmhíradókban csillogó szemekkel nézték, hogy a Luftwaffe gépei hogyan uralják a levegőt, de István csak arra tudott gondolni, hogy a jugoszlávok pár hónapja még Hit...
...látjuk, hogy a ruszkik hogyan építik ki a támadó erőket, hogy egy nap elinduljanak a magyar alföldön keresztül Bécs felé. És ne tévesszen meg, hogy nyomorognak. Ha nem készülünk...
„Prága - Hitler vezér és kancellár csapatai élén bevonult a cseh fővárosba és a Hradzsinban szállt meg.” Fenyegető sötét képek sorolódtak, a közönség némán nézte a majd két ...
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak