Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Dr. Stephen P. St.John: Sok gondolatom volt, de végül...
2024-03-28 20:01
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Az utolsó vonat Ungvárról - 07. 1943. január 12., Don-kanyar: fa

Egy fagyos éjszaka rájuk szakadt a mennybolt: a szovjetek előkészítő tüzérségi tűz alá vették a magyar állásokat. Nem volt menekvés, mindenki tudta, hogy eljött a vég. A néhány saját üteg, szétszórva a frontvonalon, az elégtelen ellátmány, halálra ítélte őket. De a parancs, az parancs: „a doni hídfőállásokat feltétlenül meg kell tartani”. „Csak meghalni lehet, egy lépést sem hátra” Az első pillanatokban az ember fel sem fogja a vész nagyságát, gondolkozás nélkül teljesíti a kötelességét, lövi a gurrázó fehér szellemeket, amik végtelen tömegben támadnak, mintha csak hadgyakorlaton lennének, nem törődve azzal, hogy saját barátaik ki nem hűlt tetemén kell átgázolniuk.
Aztán egymás mellett hullanak el a bajtársak, ragadnak be a fegyverek, fogy ki a lőszer, esnek el az állások, a fagyott élelmezésből néha-néha lehet csak bekapni egy-egy falatot, aludni nem lehet, csak néha egy-egy percre behunyni a szemet és álomtalan feketeségbe zuhanni, amiből vagy van ébredés, vagy nincs. Vagy egy repesz, egy golyó vagy a fagy.
És a fáradt embernek nincsenek kétségei, nincsenek gondolatai, csak az, hogy ölni kell, nem is azért, hogy életben maradjon, hanem azért, hogy a szerencsésebbek és az otthoniak esélyt kapjanak arra, hogy egy kicsivel több idejük maradjon. Mert a halál végtelen hullámokban közelít, megállítani nem lehet, csak ideig-óráig tartóztatni.
Csak néha veti magát a földre egy-egy honvéd, hogy nem bírja tovább, inkább itt azonnal lőjék le, elege van. De a tisztek már csak egykedvűen néznek, s nem tartják be a szolgálati szabályzatot, nem koncolják fel. Ugyan, minek? Minek pazarolnák a golyót? Majd a hideg, majd a muszka elintézi helyettük. De ha valaki szökni próbál, keményen megtorolják; igaz, az is biztos halálos ítélet, de a rossz példa veszélyes. Mert ha a kézben fegyver marad és a lelkekben fegyelem, talán lesznek túlélők, vagy legalább haszna a haláluknak, de a rendezetlen visszavonulás a legkönyörtelenebb gyilkos.
Hat napig tartották magukat állásaikban, mire megjött a parancs: visszavonulás! István az ezredtörzsben hallott híreket arról, hogy kitartásuknak köszönhetően százezer szövetséges katonát sikerült hátravonni, értük vált élőáldozat belőlük.
Dicsőséges kitartás, de vajon hány magyar életet kellett ezért beáldozni? Szép kifejezés a „szövetségesi hűség”, de ha mégis túlélné, neki kell majd otthon az özvegyek és árvák szemébe néznie…
Rendezetten, de lassan tudtak csak visszavonulni az állandó ellenséges tűz közepette. A dombtetőket az ellenséges tüzérség támadta, a völgyekben méteres hó akadályozta az előrejutást. Szerencsére az ellenséges tankok és gyalogosok is nehezen érték be őket, de néha feltűnt egy-egy rata* az égen és megsorozta őket. Légi támogatásuk már régóta nem volt, a légelhárítás használhatatlanná vált az első napokban, így a ruszki gépek egymás után többször is lecsaptak rájuk, szabadon garázdálkodhattak.
Az emberség mindenkiről lefagyott. Ha valaki meghalt, az út szélére dobták, talán egy-egy röpimát mondtak csak el értük, már ahhoz sem volt erejük, hogy fagyott ujjaikkal keresztet vessenek az emlékükre. A sebesülteket, ha szerencséjük volt, halottnak vélték és ott hagyták, ahol összesetek, ha nem, akkor magukkal vitték, meghosszabbítva szenvedésüket a biztos halál előtt.
Istvánnak, mint katonának, a halál természetes volt. Számtalan formájával találkozott már, de őszintén csak ezekben a napokban tanult meg imádkozni. Már leszámolt a túlélés reményével, de Ilonáért és a gyerekekért egyfolytában imádkozott. Hogy őrizze meg őket az Úr, hogy Ő vigyázzon rájuk, ha már ő képtelen lesz erre. Számot vetett az életével, s már csak egyetlen dolgot sajnált: hogy nem olvasta eleget a Bibliát. Irigykedve hallgatta a bajtársait, akik fejből tudták idézni és csodálta a szavakban rejlő erőt…

Végtelennek tűnő szenvedés után érkeztek meg Osztrogozsszkba. A települést a muszka már ostrom alá vette, védelme reménytelen volt, a tisztek a széthullott ezred maradékából megpróbáltak egy harcra kész egységet összeállítani, amelyik megpróbálhatja a kitörést nyugatra, az újjászervezési körletbe. Az ágyúk dörögtek, az oroszok téli köpenyeikben, mint fehér fantomok támadtak, a halál aratott, de végre egy kicsit meg tudtak pihenni. Rá is fért Istvánra, napok óta iszonyatosan szaggatott a feje, szédült, egyre nehezebben mozgott, pedig jól tudta, hogy aki mozdulatlanná válik, meghal. Hogy elűzze a fájdalmait, sétálgatni kezdett, s legnagyobb meglepetésére Huscsák Ivánba botlott. Hálás volt az otthoni arcért, egy pillanatra ezer kilométerekkel távolabb érezte magát. Köszönés után Iván a tárgyra tért:
- Ezt is túléltük szerencsésen, alezredes úr!
- Még ne igyunk a medve bőrére, még nagyon is eleven. Félek, még párszor belénk fog marni, mire hazaérünk. Ha hazaérünk egyáltalán – próbálta lehűteni István.
Iván elmosolyodott:
- Már vagy húsz kilométert megtettünk, a maradék másfélezer is sikerülni fog.
- Nem félsz?
- Jelentem alássan, nem. Ha meg kell halni, akkor meghalok, de minek féljek előre? Isszuk mi még az otthoni pálinkát!
- Fel kellett adnunk az állásainkat és jönnek rendületlenül – állapította meg rezignáltan István.
- Ide jöhetnek, ez még nem olyan nagy baj, végtére is ez az ő földjük, mi idegenek vagyunk itt. Csak az a fontos, hogy a hazai hegyeken ne jussanak túl. Ezért kell túlélnünk és hazajutunk. Hogy ha meg kell halni, akkor a hazai földért haljunk meg. Majd ott állítjuk meg őket.
- Hát, attól tartok, ezek – intett István kelet felé – másképpen gondolják.
- Mi meg így gondoljuk. Alezredes úr, higgye el nekem, mi már eleget járattuk a hegyekben a bolondját a fináncokkal, a csehekkel. Ha engedik, majd muszkával is járatjuk egy kicsit a táncot, nem fognak áttörni.
- Adja az ég, hogy úgy legyen, Iván!
- Úgy lesz, alezredes úr! – tisztelgett Iván.
Itt tartottak, amikor újra dörögni kezdtek az ágyúk, fedezéket kellett keresniük. Nemsokára jött a parancs: kitörnek nyugatra, hogy a saját csapatokat elérjék. Minden eddiginél keményebb harcok vártak rájuk: eddig védekeztek, jól-rosszul kiépített állásaikban, most viszont elégtelen erőikkel nekik kellett támadniuk, neki az ostromgyűrűnek, ki a katlanból. Mégis, már volt reményük, tudták, hol találkozhatnak a saját erőkkel, hogy lesznek túlélők, akik el tudják mondani, hogy helytálltak.
Már alig vánszorogtak, mégis mentek, harcoltak, elestek, még ha csigatempóban is, de haladtak előre.
István csak annyit érzett, hogy egyre nehezebben vonszolja magát, a karjai élettelenül lógtak a vállából, a lábai egyre nehezebben engedelmeskedtek, látása beszűkült, a mellette süvítő golyókat alig hallotta. Már csak távoli álom volt az otthon, Ilona, a gyerekek, de ez is elég volt ahhoz, hogy tartsa magát, s ne dűljön el az út szélén.
Aztán minden elsötétült és nem fájt semmi sem. Tudata maradékával csak annyit gondolt: hát ilyen békés és csendes a halál? Ez elől futottam annyit? S hagyta, hogy a feketeség szépen körülölelje.


* patkány (spanyol) - az orosz vadászgépek csúfneve (eredetileg a spanyol polgárháborúban nevezték így a nemzetiek a szovjet I-16-os vadászgépet)
Folytatások
2529
Még ma sem tudjuk pontosan, hogy hány magyar és német halt meg a kárpátaljai deportálásokban. Igaz, itt nem került sor olyan vérengzésekre, mint Erdélyben, vagy a Délvidéken, de az embertelen körülményekbe (élelmezés nélkül halálmenetek, ahol lelőtték, aki nem bírt továbbmenni, a téli hidegben szabadban töltött éjszakák, embertelen munka*) a deportáltaknak több mint a fele belehalt. Csak Szolyván (ahol összegyűjtötték a foglyokat, mielőtt továbbhajtották volna őket, 10-15 ezer teste nyugszik...
2398
Ezek lennénk mi, gondolta István. Egy csapat riadt szerencsétlen, akik tülekednek, hogy fel tudjanak szállni a vonatra. Minden civilizációs máz lekopott rólunk, hol van már a „kultúrfölény”, amiről annyit hallottunk régebben? Csak egyetlen ösztön, a túlélésé irányít minket. Engem is, gondolta őszintén. Ha már csak három hely lenne a vonaton, én is megölnék mindenkit, aki az utamba áll.
Pattanásig feszültek az idegek, amikor végre hozzákezdhettek a felszálláshoz. Egy kalauz nyugtatgatta...
2413
- Egyszer a szemedben kérdés volt… Emlékszel? Amikor a frontra indultam, a szemed azt kérdezte, hogy szeretlek-e és azt válaszoltam, hogy igen. És ma is ezt válaszolom: szeretlek. És ennek a szeretetnek a nevében kérlek, hogy keltsd fel a gyerekeket és csomagolj.
A nő a férfi szemébe nézett és csak ennyit mondott: - Hiszek neked.
- Köszönöm. Én addig elmegyek, de legkésőbb egy óra múlva itt vagyok.
- Hová mész?
- Akit lehet, riadóztatok. A barátainkat, az alárendeltjeimet.
2444
Mert Darwinnak és Hitler uraknak nincs igaza: az ember több, többnek kell lennie, mint egy ösztönvezérelt, túlélésre és szaporodásra játszó állat. Mindig ott van a jó és rossz közötti választás és mindig választani is kell. Talán nem is az a fontos, hogy mindig a jót válasszuk, hiszen gyengék vagyunk, tudatlan parasztok a történelem sakktábláján, hanem maga a választás, hogy ne hagyjuk magunkat sodorni az aktuális árral. Igen, küzdeni fog és megőrzi a családját és azt, ami emberré, morális...
2418
- Hát… - vakarta meg a fejét Iván. – Nagyon úgy tűnik, hogy itt se magyar, se cseh világ nem lesz, hanem csak orosz, bocsánat, ukrán.
- Mit tud?
- Tulajdonképpen én egyszerű ruszin paraszt vagyok, nem értek a politikához, hogy a nagyurak vagy elvtársak hogyan egyeztek meg egymással, de azt látom, hogy hiába vannak itt a cseh hivatalnokok, se a nép, se a katonák nem veszik őket semmibe se. Ha reggel bejön a faluba egy cseh és mond valamit, az orosz estére csak azért is az ellenkezőjét...
Előző részek
2221
Hiába olvasta el akárhányszor felesége leveleit, nem tudott válaszolni rájuk. Miről írt volna? A kétségbeejtő hadi helyzetről, amit a tábori cenzorok úgyis kihúztak volna? Arról, hogy ha feláll az esti kártyapartiról és végignéz az asztaltársaságon, nem tudja, másnap kiket talál ott? Hogy ő maga elhatározta, hogy nem tér vissza, mert egy katonatisztnek nem szabad elhagynia őrhelyét, hogy neki nem szabad életben maradnia, ha azok meghalnak, akikért ő a felelős? Hogy már se Istenben, se...
2280
- Köszönöm – majd hozzátette: - Szeretlek – akaratlanul is tegeződve.
A nő a férfi szemébe nézett: - Régen mondta ki ezt a szót... Köszönöm.
- Mert ez a szó olyan, mint a Szent Korona. Mindenki tudja, hogy van, hogy az uralkodik rajtunk, de soha senki sem látja a pár kiválasztotton kívül, hét lakat alatt őrzik a Várhegy gyomrában. Mert ha gyakrabban vennénk elő, közönségessé válna. Az én életemen is az uralkodik, hogy szeretem, de félek, ha gyakran mondanám, elkopna.
-...
2565
A kis népeknek nincs történelmük, csak sorsuk… Ezekben az időkben István gyakran idézgette magában ezt a mondást. Magyarország lépésről lépésre sodródott bele a háborúba. A német haderő bevonulása, magyar városok bombázása*, Teleki öngyilkossága, a nem szeretett, de elfogadott Jugoszláv Királyság felbomlása, amikor a kormány kijelentette, hogy mivel nincs, akivel megkötötték az örök barátsági szerződést, az érvényét veszítette, a magyar ejtőernyősök tragédiája**… Mind-mind nyitánya volt...
2313
A gyerekeik a filmhíradókban csillogó szemekkel nézték, hogy a Luftwaffe gépei hogyan uralják a levegőt, de István csak arra tudott gondolni, hogy a jugoszlávok pár hónapja még Hitler szövetségesei voltak, talán még jobban is, mint a magyarok, most mégis rájuk szabadítják a pusztulást. Vajon, ha Magyarország megpróbálna önállóan cselekedni, kezébe venni a sorsát, nem ugyanez lenne a végzete?
2465
...látjuk, hogy a ruszkik hogyan építik ki a támadó erőket, hogy egy nap elinduljanak a magyar alföldön keresztül Bécs felé. És ne tévesszen meg, hogy nyomorognak. Ha nem készülünk fel, a tankjaik öt perc alatt elsodorják a teljes Magyar Királyi honvédséget.
Hasonló történetek
7762
Eva boldogan nyugtázta az üzenetet. Hát nem hiába jött ide. Felment a lakosztályba, beült egy kád, forró vízbe, majd mikor már teljesen átjárta a jótékony meleg, felfrissülve ült le a fésülködő asztalhoz, hogy végre ismét igazi nőt varázsoljon magából...
4470
Most zuhanyozzál le, aztán irány a szülői ház. Utólagos engedelmeddel haza telefonáltam, hogy előkészítsem a terepet. Csak azt mondtam, hogy összevesztetek Adammal és te, ott hagytad...
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: