Az utolsó pillanat

Amikor lelassul az iram, és végtelenül lassan, mint egy lassított filmen ringatózol még ágyékomon, már alig van erőd, finom ívbe hajlik a derekad...
Gyöngéd sóhajjal kitámasztod a felsőtested...

A melleid még közvetítik alig láthatóan a belső remegést .... és egy izzadságcsepp vagy könny, elindul az arcodról. Végiggördül az ajkaidon, majd lendületet véve az állad kis gödröcskéin, leszalad nyakad ívén.

Érthetetlen, hogy miért ragaszkodik a bőröd érintéséhez, de a fizika minden törvényét megszegve, megáll egy kicsit a nyakad és a vállad közt ... picit remegve átgurul a kulcscsonton majd egyre lelkesebben, melleid felé szalad...

De ahelyett hogy a két gyönyörű domb között végleg lehulljon,... kis tétovázással az egyik domborulat felé veszi az irányt, végiggördül a tetején, Newtonra fittyethányva...
Eléri a hegyét, a bimbót.... diadalmasan lendül egyet majd...

Sóvárogva visszanéz,....

Gyönyörködik a látványban, ahogy hull alá kettőnk közé...

Amit eddig csak közelről csodálhatott, azt most egészben nézheti rövid ideig.
Az arcot, ahol született ...
…a nyak vonalát, a vállakat a kis gödröcskékkel...
…a gyönyörű melleket, a hegyes mellbimbókat...

Vágyakozva nézte a reszkető hasat és ahol a két test összeér, a sötét, mély és forró zugot…
A ringatózást...
Majd lehull, elkeveredik sok más cseppel, amik mindkettőnk bőrét egyaránt borítják, sikítva a gyönyörtől.

Minden pillanatod egy-egy gyönyörű csepp.