Az utazó

Nagy út volt mögötte, de előtte állt még a végtelen. Leküzdhetetlen távolság, ő mégsem rettent vissza, hanem törte az utat. Ahol nem járt vonat ott öszvérháton, ahol az öszvér már nem bírt elmenni, ott a puszta emberi akarat vitte előre.
Fogytak a mérföldek, de még így sem csökkent a jövőbe vezető út végtelensége. Egyszer megkérdezte magától, hogy miért is megy előre. A kérdés annyira ledöbbentette, hogy órák hosszat csak állt a sziklafalon, és bámult a semmibe.
Visszatekintett az életébe, látta mit hagyott maga mögött, és nem tudott választ adni, hogy miért megy tovább. Annyi mindenen ment már keresztül, hogy az utazás rabjává vált, az utazásé, ami narkotikumként a végsőkig kiszívja testét, és acéllá edzi akaratát. ÉS ez a céltalan akarat fékevesztett úthengerként tör előre, átgázolva a mérföldek vértes seregén, nyomában halott kilométerek teteme marad csupán…