Az út

Hitetlenkedve hallgatta az előtte álló emberke szavait, azon kapva magát, hogy nem is tudja elhinni. Az egész annyira fantasztikusnak, annyira irreálisnak tűnt. "Miért ÉPPEN ÉN??"- kérdezgette magától, persze csak gondolatban. Hiszen csak egy egyszerű, szürke kisember, egy senki, egy porszem a sivatagban. Miért PONT rá esett a választás?? Második gondolata az volt, vajon hogyan fogja ezt Dettinek elmondani? Az utat gyalog tette meg a lány szüleinek házáig. Detti, akárcsak ő, nem volt abban az anyagi helyzetben egyelőre, hogy külön költözzön. Mehetett volna busszal, de úgy érezte, gondolkodnia kell. Tudta, mit kell tennie, tudta, hogy el kell mondania, de nem tudta, hogyan.Teljesen elmerülve a gondolataiban, átvágott az úton, csikorgásra kapta fel a fejét. Egy kopott Opel állt meg néhány centire tőle, idősebb hölgyvezetője az ablakot letekerve odaszólt neki: „normális vagy, édes fiam??” Bocsánatkérő mozdulatot tett a kezével, dühös volt önmagára. „más nem is hiányzik, mint hogy elüssön valaki”- szidta önmagát. Tovább ballagott az úton, élvezte az őszi napsütést. Szerette ezt az évszakot, sokakkal ellentétben gyönyörűnek tartotta.

Hirtelen azon kapta magát, hogy ismerős kapu előtt haladt el. „Francba!” fordult meg hirtelen, átkozta önnön szórakozottságát, gyors ugrással a kapu előtt termett, remélte, a lány nem nézett ki az ablakon…keze a csengőhöz nyúlt, és akkor abban a pillanatban eldöntötte, mit és hogyan fog tenni, mondani. Előbbi tétovázását meghazudtolva, határozott mozdulattal csengetett. Az ablak divatos csipkefüggönye mögött feltűnt a lány karcsú alakja, mosolyogva intett neki. Az alak tovatűnt, kisvártatva a zár kattanását hallotta. Ahogy a bejárati ajtó elé ért, kulcscsörgés hangja hatolt az agyába. Az ajtó kinyílt, Detti szó nélkül a karjaiba vetette magát. A lány ajka az övét kereste, szenvedélyes csókban forrtak össze. Orra beszívta a finom női illatot. Az érzéki illat az agyába hatolt, komoly láncreakciót indítva el, amely férfiasságának veszélyes meredezésében csúcsosodott ki. A lány elégedetten nyugtázta magában a fiú reakcióját, huncut tekintettel kérdezte: „bejössz?”. „Be, mindenhova be…” nyögte a fiú. „Anyuék szüretelni mentem nagyiékhoz, csak holnap este jönnek haza, addig miénk a ház” – súgta a lány. Felkapta a karcsú testet, menet közben rúgva le a cipőjét, ölben vitte a szobába. Egy pillanatra átvillant az agyán, hogy nem ezért jött ide. Elhessegette magától a gondolatot „majd később elmondom”…

Az ágyhoz érve a lány egy mozdulattal megállította őt. „Most pedig le foglak vetkőztetni, Édes” búgta, és már vette is le a fiúról a még mindig rajta levő kabátot. Hamarosan sor került a pulóverre és az ingre is. Ekkor Detti odaült elé az ágyra, kezével végigsimított a szövetnadrág hevesen dudorodó pontján. „fogoly szegénykém, kiszabadítsam?” – kérdezte. „Igen, szabadítsd ki a rabságból, szabadítsd, imádom, amikor kiszabadítod” – felelte nyögve. Zipzár jellegzetes hangját hallotta, majd a lehúzott alsónadrág mögül szinte előrobbant hímvesszője. „Mmmm, imádom, amikor ennyire odavagy” – szólt a lány. „Mi lenne, ha fagyiznék egyet??” A fiú izgalomtól elsötétült tekintete elárulta a választ. Először csak incselkedve birizgálta a nyelvével a fiú makkját, majd hirtelen az ajkai közé csúsztatta. Előre-hátra csúszkált szájával a merev hímvesszőn, nyelvével körbenyalogatta, kezével lassan húzogatta a bőrt rajta. Elkerekedett szemmel bámulta a lány mozdulatait, „Megőrjítesz, Teeee…” hörögte. Detti hirtelen abbahagyta, felállt az ágy széléről. Megfordította őt, és gyengéd mozdulattal hanyatt lökte az ágyra. Hímvesszője ebben a helyzetben, mint egy hajó árboca, meredt az égnek. „Hmmm…úgy látom, készen áll a baszásra” – hallotta a lány szavait. Eleinte meglepte és zavarta Detti néhány vulgáris kifejezése, de később rájött, hogy ez szexuális töltésből, és nem közönségességből fakad.

„Nézz rám” – szólította fel a lány, és lassan kibújt a pólóból. Direkt nem sietett, élvezte a fiú elragadtatott, ugyanakkor mohó vágytól izzó pillantását. Kerek, formás mellei nem voltak nagyok, de tudta, kedvese imádja őket. A póló után megfordult, és popsiját mutatva a fiúnak, lassan előrehajolva vette le magáról a nadrágot, s vele egy mozdulattal a fehér csipke bugyit is. Felsikkantott, amikor a fiú felpattant, derékon kapta, és magával rántotta az ágyra. Érezte magán a mohón simogató férfikezeket, a fiú nyelve lecsapott rá, csókolta végig, ahol érte. Az izgató nyelv körbejárta mellbimbóit, lefelé haladta a hasán, valósággal átgázolt a köldökén. Összerándult, amikor a táncoló nyelvet puncija bejáratánál érezte. Önkéntelenül felsóhajtva ősi mozdulattal tárta szét combjait, a fiú hevesen nyalogatni kezdte a csiklóját. Áradni kezdett belőle a kéjnedv, csípője felrándult, felsikoltott, és elélvezett a nyelvtámadástól. „Gyere már, gyere, dugd be a farkad, azt akarom, hogy megkefélj” – kiáltotta. Heves, szinte durva mozdulattal hatolt bele. Gyors mozdulatokkal kefélte, egyre hevesebben mozgott, ahogy közeledett a csúcs felé. „Nem bírom tovább, elélvezek!” – kiáltotta, kikapta hímtagját a punciból. A lány gyors mozdulattal nyúlt végsőkig megkeményedett farka felé, s verni kezdte. Felhördült, összerándult, spermáját lüktetve lövellte a lány mellére, hasára…

Nem sokkal később Detti elaludt a karjaiban. Nézte a barna, göndör hajzuhatagot a mellkasán, megint elbizonytalanodott. Most tudatosodott benne igazán, hogy mennyire szereti a lányt, és már előre érezte a hiányát. Egy dolog volt biztos: szakítania kell, mert ahová készül, oda Detti nem mehet vele. Neki itt van dolga, nem hagyhat el mindent őérte, ezt nem várhatja el a lánytól, és nem is akarta elvárni. Óvatosan oldalra fordította, hogy fel tudjon kelni az ágyból. Szerencséjére a lány nem ébredt fel. Felöltözött, aztán az asztal fiókjából papírt és tollat véve elő, írni kezdett. Röviden, szinte hideg tényszerűséggel leírta, hogy kapott egy rendkívüli külföldi munkalehetőséget, ami évekre az Egyesült Államokba szólítja. Leírta, hogy emiatt nem akarja folytatni a kapcsolatukat, mert nem látja értelmét, és nem hisz abban, hogy éveket tudnának egymásra várni. Szándékosan kerülte a „sajnálom” szót, szándékosan hideg és bántó volt. Ismerte Detti büszkeségét, tudta, ezek után gyűlölni fogja, és nem fogja még véletlenül sem keresni. Halk szomorúsággal, lopva osont ki az ajtón, tudva, hogy nem fog visszajönni ide többé.

A lány későn ébredt, de már szinte félálomban érzékelte, hogy Zsolt nincs ott mellette. Szokatlan volt, kellemetlenül szokatlan. Felült az ágyon, körbenézett, a fiút kereste a tekintete, azonban csak egy borítékot talált az asztal szélén. Rosszat sejtve tépte fel, növekvő döbbenettel olvasta a kegyetlen szavakat. Az utolsó mondatokat már könnyeivel küszködve hámozta ki. „Szemét, rohadt önző alak vagy!!!” – zokogta bele a csendbe, hirtelen támadt magányába. Arccal az asztalra dőlve keserűen sírt. Már majdnem egy év telt el. Detti lassan belenyugodott, hogy nem kell többé Zsoltnak. Nem kereste, nem érdeklődött utána hát ő sem. Mindazonáltal nemigen vágyott más fiúra, és bármennyire is utálta magát ezért, nehezen szabadult a fiú emlékétől. Képes volt gyűlölni a fiút, de nem tudott közömbös lenni. Nyár végén újabb megrázkódtatás érte, meghalt imádott Nagyapója. Eljött november 1-e. Úgy döntött, édesanyjától függetlenül, ő is kimegy Nagyapóhoz a temetőbe. Átfutott az agyán egy olyan gondolat, hogy talán látja majd Zsoltot, akinek az édesapja volt ott eltemetve, aki pár éve üzemi balesetben halt meg. Zsolttal minden évben kimentek a sírhoz.

Csendben álldogált egy darabig Nagyapó sírjánál, felidézte magában az öreg mosolygós szemét, mély, öregemberes, de annyira szeretett hangját. Úgy döntött, maga sem tudta miért, hogy Zsolt apjának sírja felé megy ki a temetőből. Titkon remélte, hogy legalább itt megláthatja a fiút, bár félt is az érzéstől. A kijárat felé közeledve ismerős alakot pillantott meg a sírnál, azonban némi csalódottsággal vette tudomásul, hogy Zsolt édesanyja az. „csókolom, Erzsi néni, látom, egyedül jött ki ide” szólította meg az asszonyt. Az idős nő tekintetét önkéntelenül követve csak ekkor pillantott a sírra, ahol elkerekedett szemmel vette észre, hogy már nemcsak az apa neve áll rajta. Az asszony észrevette a rémült tekintetet, és halkan megszólalt: „tüdőrákja volt, nem szenvedett sokat. Amikor utoljára nálad járt, az orvostól jött, akkor mondták meg neki. Annyira szeretett Téged, hogy nem akarta, hogy szenvedj, látva a haldoklását.” A lány lábai meginogtak. Az asszony félt, hogy elájulni látja, odalépett hozzá, átkarolta. Ráborult a fekete ruhás nő vállára, kitört belőle a zokogás. Választ kapott hát az egy éve lelkét gyötrő kérdésekre, de azt kívánta, bár soha ne kapta volna meg. „Nyugodj meg, kicsim, nyugodj meg” – hallotta az asszony szavait. „Ha akarsz, gyere velem. Van miről beszélgetnünk.” Az asszony szelíden eltolta magától, és a kijárat felé indult. Egy rövid ideig a lány a sírt bámulta. Aztán lehajtotta a fejét, és lassan a feketébe öltözött nő után indult…