Az erőszak

Bementem a rendelőbe. Akkor még semmit sem sejtettem. A szokásos dokim fogadott.
- Foglaljon helyet- így kezdődött. Mindig ezzel vár. De ami utána jött, az nem volt szokványos. Az asszisztens csaj ránézett a dokira, majd, ráparancsolt: -Ne adj neki érzéstelenítőt!
Megdermedtem. Eddig azt hittem, a doktor az asszisztens felett áll. Tévedtem. Az intelligens, zöld szempár, ami eddig visszanézett rám, teljesen üres, érzéketlen volt. Ki akartam rohanni, de a doki erős karja visszatartott.
- Neeee!- sikoltottam, de akkor már tudtam, hiába.
- Lefogom a kis kurvát- mondta a csaj.
- Mennyire akarod, hogy szenvedjen?- kérdezte.
- Nagyon- mondta a férfi, akiben eddig megbíztam.
Elkezdte kigombolni a nadrágját.
- Kérem, bármit megteszek, csak ne bántson!!!- hallottam a saját hangom, de én magam sem hittem, hogy ezzel elérek bármit.
Nem volt válasz. Gondolhattam volna. Becsuktam a szemem. Féltem  a fájdalomtól, és reméltem, hogy gyorsan túl leszek rajta.
Éreztem, amint belém hatol, és mozogni kezd. Hallottam a nő hangját. Azt is hallottam, ahogy csókolóznak. Éreztem, ahogy lefogják  a karomat, hogy ne szabadulhassak. Egy idő után feladom, és már nem is akarok szabadulni. Csak azt akarom, hogy vége legyen. De még messze a vége....Fáj mindenem, és nem akarok arra gondolni mit tesznek velem, ha végeznek...
A férfi viszonylag gyorsan elélvez, a nőnek több idő kell.
- És most mi legyen?
- Megöljük, mi lenne?- így a csaj, és miután megtörölközött, elővesz egy hosszú pengéjű kést a táskájából.
- Ne, kérem, neeeee!!!- sírok, sikoltozom, de a szívem mélyén tudom, hogy ez továbbra sem fog segíteni.
- Tényleg megölöd?Még hasznunkra lehet.
- Megijedtél?- kérdi gúnyosan a csaj. - Elvágom a torkát , és kész...
- Még várj egy kicsit, lezavarok vele még egy menetet, aztán a tiéd
- Tőlem...akkor ne kíméld!
Ismét bennem van. A félelemre, amit érzek, szavak sincsenek. Nem akarok meghalni.
Könyörögni kezdek. A férfi néz rám, de semmit nem felel. Csak kefél, üvöltök a fájdalomtól. Pofon vág, azt akarja, hogy fogjam be a szám. De nekem már úgyis mindegy...Jéghideg vas szánt végig a nyakamon...Nincs menekvés...azzal a tudattal halok meg, hogy legalább vége a szenvedésemnek. A férfi nyögése, és a nő nevetése kísér a nemlétbe....